Aznap, amikor Jungkookot lepofoztam, bezárkóztam a szobámba és a párnámba hullajtva könnyeim aludtam el. Mire felkeltem már késő volt és rázott a hideg. Teljes belsőmben éreztem, hogy felforrósodtam, mégis fáztam. Szüntelenül csorgott rólam apró cseppekben a verejték és a fejem is fájt, hát még a szememről ne is beszéljünk. Később persze kiderült, hogy megbetegedtem, így az orvos kiírt egy hétre az iskolából, ami jól is jött, hiszen féltem a diákok szemeibe nézni azok után, még akkor is, ha nem is én voltam a képen, amit Jungkook kiposztolt. Ezen kívül már nem kell visszamenjek a suliba, hiszen vakáció lenne három hétig, így hát egy teljes hónapot ülhetek itthon egyes egyedül, mivel anyámék dolgoznak.

Köhögve tápászkodtam fel a puha párnák közül, hogy bevegyem a délutáni gyógyszerem egy pohár -eléggé hideg- vízzel. Nem vágytam másra, csak alvásra, alvásra és alvásra. Csak ez az egy dolog boldogíthat engem, meg természetesen Jimin, de ő a suliban dögleszti a popóját, jó dolgában.

Amint visszaereszkedtem párnáimra, bekapcsoltam a TV-t és ezzel egyidőben megszólalt a telefonom, jelezve, hogy üzenetem jött.

Chim🐶♥️: Kulcs?

EunSoo✨: A virágcserép alatt, miért?

Ahogy leírtam a válaszomat, már nyílt is lent a bejárati ajtó, ami azt jelentette, hogy Jimin eljött hozzám. Hálás voltam és örültem, hogy valaki mellettem lesz. Hallottam lábdobogásait a lépcsőn, majd aztán kinyílt a szobám ajtaja is és belépett szőke hercegem, hogy megmentsen a gonosz és csúf unalomtól.

Haha..

De, amint megláttam, hogy egy maszk díszeleg az arcán, egyből lehervadt a mosolyom.

- Az minek van ott, te idióta? - emeltem fel hangom, hiszen tudtam, hogy csak bosszantani akar vele.

- Jól van na, csak felakartalak vidítani. - veszi le magáról, elhúzva száját.

- Csak akkor fog sikerülni, ha idebújsz és megölelsz. - nyújtottam ki mindkét karom, legörbített alsó ajakkal, mint egy kisbaba.

Jimin sóhajtott egyet, majd levéve kabátját, mellém bújt a takaró alá és szorosan magához ölelt, akár egy féltő és szerető bátty.

- Ugye nem fogom elkapni? - dünnyögte a nyakamba.

- Hallgass, nem fogod. - szorítottam jobban. Jó érzés volt magamhoz ölelni egy olyas valakit, akit szeretek, és ő is viszont.

- Ugye nem keresett azóta? - gondolt Jungkookra.

- Nem igazán. - Jungkook minden nap írt nekem, de csak hülyébbnél hülyébb érveket, amiért át akar jönni hozzám, de persze, nem tudta, hogy hol a pótkulcs, az ablakon meg lusta volt bemászni, szóval megszívta.

- Ajánlom is. - morogta, mire elnevettem magam. - Ha meg mer bántani téged, kitekerem a nyakát, mint ahogy egy csirkének tettem még kiskoromban.

Szavain felnevettem, mire ő is így tett, majd elvált tőlem és a TV képernyőjére pillantott, amin épp az egyik kedvenc meséje ment. Fiú létére, még mindig mesézik és sokszor ülünk le ketten megnézni akár egy rajzfilmet is. Csendesen néztük a TV-t, amikor is hallottam, ahogy nyílt a szobám ajtaja és egy talpig feketébe öltözött srác lépdelt be. Azonnal felismertem őt így csúnyán meredve rá húzódtam közelebb Jiminhez, aki szintúgy felismerte az illetőt. Egyből felpattant mellőlem és Jungkook elé állt. Kisebb termetének ellenére nem tántorodott meg a két fejjel nagyobb fiú miatt, aki vigyorogva figyelt le rá.

- Mit akarsz, töpszli? - hangja szórakozottan csengett.

- Ezt én is kérdezhetném, köcsög. - morgott az alacsonyabb.

- Én vagyok a hibás, amiért megszerettem volna látogatni szegény, betegeskedő mennyasszonyom? - mosolygott le rám gúnyosan.

- Menj innen, Jungkook. - próbáltam nyugodt hangnemben beszélni vele, de ugyan mit értem el vele?

- Itt maradok. - ült le mellém az ágyra.

Láttam, ahogy Jimin ajkai megremegnek, amikor Jungkook megérintette a homlokom. Szeme tikkelt a dühtől és itt helyben felszakította volna Jungkook száját, aki kicsit sem figyelt legjobb barátomra. Konkrétan leszarta.

- Én hazamentem. - szólalt fel Jimin hirtelen.

- Mi? Ne! - néztem rá könyörgően, de ő felemeltem jobb kezét, hogy hallgassak.

- Nem bírok egy légtérben lenni vele, szóval elmegyek. - sziszegte fogai közül. - Hívj, ha jobban leszel. - hangja csalódott volt. Nem akartam, hogy elmenjen, de Jungkookot sem tudtam volna meggyőzni, hogy menjen haza és hagyjon minket magunkra.

Amint észhez tértem, Jimin már nem volt a szobámban. Magamra maradtam Jeon kibaszott Jungkookkal.

Láttam, ahogy engem figyel, miközben hajamat simogatta megállás nélkül.

- Mit akarsz, Jungkook? - néztem szemeibe. - Mit akarsz még tőlem?

- Én ugyan semmit, csak megnéztem, hogy élsz-e még. - helyezte magát kényelembe, kezeit feje alá téve.

- Rendben, még élek. Most már mehetsz!

- Nem.

Nagyot sóhajtottam, hiszen tudtam, hogy Jungkook egyhamar nem fog hazamenni.

- Mondd, mit akarsz.

- Én, ugyan semmit. - mosolyodott el. - Csak tönkretenni addig, ameddig már a saját akaratodból hajolsz meg előttem, szolgámként.

- Ezt te sem gondolhattad komolyan, húzz el innen! - emeltem fel hangomat, de ő csak felnevetve nézett rám, majd felállt és egyet kacsintve, elment.

Telefonomat kezembe véve hívtam fel rögtön Jimint, aki azonnal felvette.

- Elment?

- El. Gyere vissza kérlek.

- Most az egyszer, de csak, hogy tudd, nem fogsz a kedvedre ráncigálni. - válaszomat meg sem várva csapta le a telefont.

Remek, megharagudott.

Jimin tíz perc után már a kanapén üldögelve meredt maga elé. Szemeiből nem tudtam egy érzelmet sem kivenni. Nem értettem, mi a baja lehet, hiszen nem csináltam semmi rosszat, amitől dühös lenne. Bizonytalanul helyeztem bal kezem a fiú vállára aki megrezzenve pillantott rám, mire olyan gyorsan elkaptam a kezem, mintha megégettem volna.

- Jimin..

- Nem bírok vele, egy légtérben lenni. - szakított félbe. - Nem bírok ránézni. Nem bírom, ha a közeledben van és, ha megérint téged.

- Jimin, mi...

- Tudom, hogy a vőlegényed és pár év múlva összeházasodtok, de nem bírom elviselni, hogy ő a vőlegényed. Pont ő! - csattant fel, kezeit megemelve maga előtt.

Semmit nem értettem szavaiból, annyit értelmeztem, hogy zavarja, ha Jungkook velem van, de ezt őt miért zavarná? Mert a legjobb barátom és félt engem?

- Irigy vagyok rá. - suttogta lehajtott fejjel.

- Jimin, nem értelek. - hajoltam hozzá közelebb, hogy láthassam a arcát. Le voltak hunyva a szemei.

Hirtelen felkapta a fejét.

- Pedig elég egyszerű, EunSoo. - mosolyogott halványan. - Együtt vagyunk sülve-főve, kézen fogva járkálunk, együtt alszunk, együtt kelünk szinte mindig. Szerinted mit tesznek velem az ilyen dolgok?

- Még most sem értelek. - ráncoltam homlokom. - Legjobb barátok vagyunk, szinte testvérek. Persze, hogy együtt alszunk.

- Igen. - bólogatott. - Csak te szerinted.

Vagy én voltam hülye vagy Jimin vágott a fejemhez minden hülyeséget, de én még akkor sem értettem őt. Nem értettem, hogy mire szeretne kilyukadni.

Jimin közelebb csúszott hozzám, amitől én kitágult szemekkel hajoltam hátrább. Addig-addig hajolgatott felém, hogy én teljesen a karfán feküdtem, Jimin pedig fölöttem, kezeivel megtámaszkodva a fejem mellett. Kezdtem megijedni, hiszen ennyire közel sosem volt. Tudta, hol a határ a barátságunkban és akármennyire kanos is volt, ő nem közeledett ennyire felém. A fiú megérintette az orrom hegyet az övével, mire lehunytam szemeim zavaromban.

- Hát nem érted? - suttogta.

Alig láthatóan megingattam a fejem, ugyanis nagyon értetlen voltam abban a pillanatban. Még gondolkodni sem tudtam, annyira a képembe hajolt.

Jimin mégközelebb hajolt, mire megéreztem mentolos leheletét ajkaimnak csapódni. Most már teljesen tudtam, hogy mire akar készülni, mégsem tudtam ellökni magamtól. Kénytelen voltam megmozdulni, annyira magával ragadtak feketén csillogó íriszei. A fölöttem támaszkodó fiú határozottan mégis finoman érintette ajkait enyéimnek, mire még levegőt is elfelejtettem venni. Zúgott a fejem, a szívem a torkomban dobogott, ahogyan megéreztem száját mozogni. Kezét arcomra helyezte és hüvelykujjával simogatni kezdte, én pedig csak dermedten néztem lehunyt szemeit és meg-megrebbenő pilláit. Húsos ajkai idővel eltávolodtak enyéimtől, majd Jimin felegyenesedett, komoly arckifejezéssel. Épp akkor ütött fejen a tudat, hogy az imént Jimin ajkait éreztem, amik mozgatva simogatták enyéim és én csak mozdulatlanul fogadtam. Annyira megbabonáztak azok a telt ajkak, hogy gondolkodás nélkül egyenesedtem fel és Jiminnel szemben, az ölébe ülve tapadtam ajkaira teljes hévvel. Ajkaim azonnal mozgatni kezdtem, kissé esetlenül, de ahhoz képest legjobb barátom viszonozta a csókot így ajkaink egy heves táncba forrtak össze, míg nem Jimin ezt megelégelve szántott végig alsó ajkamon, jelezve, ő nagyon is szeretne a nyelvemmel érintkezni. Kis hezitálás után engedtem nyelve bejutását, hogy végre én is mégízlelhessem ezt az új érzést, amit sikamlós érzékszerve nyújtott. Teljesen elvesztettem tőle az eszem, nem tudtam tisztán gondolkodni, csakis ajkaim mozgására koncentráltam, miközben mindkét kezem ujjait a szőke tincseibe túrtam, hogy azokba kapaszkodjak, hiszen éreztem, hogy ez a csók teljesen elszívja az erőm és, ha nem kapaszkodnék valamibe és persze, ha Jimin nem tartana engem, én egyenesen hátraesnék az üvegasztalra, ami teljesen darabjaira törne, amitől anyám szívbajt kapna és egy hónapig kenyérrel etetne engem.

Hülye gondolatmenetem Jimin fürge kezei szakították félbe, amint megéreztem, rossz helyen kutakodni, ugyanis pólóm alá nyúlva markolta meg csípőm, majd hatamra felsimítva kezdte el fel-le simogatni felforrósodott bőröm és ennyi kellett, hogy észbe kapjak. Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszálltam öléből és három lépést téve hátra, majdnem ráestem az üvegasztalra, ha nem kapaszkodom meg benne. Jimin rámnézett, csóktól duzzadt ajkait szétnyitva. Szemeim egyből letévedtek oda és eszembe jutott, amint az elébb még az ajkaim ott voltak és...simogatták? Én, Jiminnel csókolóztam. A legjobb barátommal! Olyannyira elöntött a bűntudat, hogy szemeimbe könnyek gyűltek. Kihasználtam őt. Most már megértettem, mire akart a fiú kilyukadni és én teljes könnyedséggel rávetettem
magam, ezzel is reményeket táplálva felé, miszerint van esélye nálam.

Kim EunSoo, te hülye!

xxx

Hihetetlen!
Egy könyvem se érte el ilyen hamar az ezer megtekintést! Nagyon szépen köszönöm!♥️

Egy rövid kérdés:
Mit gondoltok Jiminről?