Reggel halk szuszogásokra ébredtem, amik arcomat csapdosták minden egyes másodpercben megállás nélkül. Idegesen felnyitva szemeim hőköltem kissé hátra, ahogy realizáltam, hogy a hajnalban Jungkook társaságában aludtam el és most ő alig öt centire volt arcomtól. Hitetlenkedve néztem magam elé és próbáltam visszaemlékezni a hajnalban történtekre és, amint eszembe jutott az az apró puszi, amit Jungkook adott a számra, elvörösödtem. Egy másodpercre is, de érezhettem ajkait enyéimen és így belegondolva egy jókora hülye voltam, hogy hagytam neki. Mégis szeretnék még egyet tőle és még annál is több olyan puszit.

Felpillantottam Jungkook békés arcára, mire elgondolkodtam azon, hogy Jungkook alvás közben nyugodtabb, mint általában. Olyan jó így nézni őt. Arca kisimult és pufi volt a párna nyomódása miatt. Szemei megrebbentek az épp átélt álmai miatt, még a szemöldökét is összeráncolta. Ajkai elnyíltak egymástól, ahogy a levegőt vette. Kezemet akaratlanul emeltem fel és irányítottam vőlegényem arca felé, de félúton ledermedtem, ugyanis Jungkook nyammogva egyet ölelte át derekam és húzott jobban magához. Fejét nyakamba fúrva szuszogott tovább. A kifújt levegő nyakamat csiklandozta, így nagy nehezen visszatartottam kuncogásom. Bátortalanul emeltem meg újra kezem és vezettem a fiú hátára, hogy óvatosan rásimítsak. Erre Jungkook a jobb lábát átvetette rajtam, mire én hitetlenül megforgattam szemeim. Közelebb bújva hozzá szívtam be kellemes narancs és férfi illatát, amit a bőre árasztott, majd szemeim lehunyva tértem ismét át álmaimba világába.

▪️▪️▪️

- Látom, kibékültetek. - vigyorgott rám anyám.

- Aha. - válaszoltam neki nőiesen, majd egy nagy falat húst vettem a számba. Épp ebédeltünk.

- Miről is van szó? - nézett rám apám, aki még nem tudott a péntek délutáni esetről, mivel nem volt itthon.

Anyámmal elmeséltünk neki mindet, amit csupa füllel hallgatott, a végére pedig a hasát fogva nevetett. Na, szép. Kineveti egyszem lányát.

Ebéd után, gondoltam kimegyek, hogy befejezzem a hóemberem, de arra nem gondoltam, hogy a szomszédom is ott lesz. Jungkook ismét egy szál pólóban cigizett, amire én egy grimaszt ejtve fordultam el. Hihetetlen, hogy nem fázik, pedig le merem fogadni, hogy mínusz két fok van.

Gondosan formáltam a hóember fejét, amikor is észrevettem egy pár fekete bakancsot a szemeim előtt. Rögtön tudtam, hogy kié. Jungkook állt előttem, lenézve rám.

- Tudod, ez egy igazán izgató látvány. - húzogatta szemöldökét. Fúj.

- Hagyj béken, kérlek. - sóhajtottam, majd mit sem törődve a hideggel, leültem a hóba.

Jungkook követte a példám és leült velem szembe. Lábait felhúzta maga elé és két kezével megtámaszkodott rajtuk. Jobban megfigyeltem őt, ha már lett rá alkalmam, de arra nem számítottam, hogy mit fogok látni az alkarján.

- A-az mi? - kérdeztem megszeppenve a fiútól.

- Mi? - nézett rám kérdőn. Aranyos volt.

Jesszus, EunSoo...állj le!

- A-az ott.. - mutattam enyhén szétnyilt ajkakkal az alkarjára.

- Egy tetoválás, EunSoo. - nézett rám halványan mosolyogva, amit eddig sosem láttam tőle. Ejtett már gúnyos mosolyt, szórakozottat, gonoszat vagy perverzet, de ilyet még nem.

Kissé megijedtem először, de jobban megnézve jópofa kis tetkó volt ez. Remegő ujjaimmal bizonytalanul érintettem meg a fekete vonalakat amik egy virágot alkottak. Lassan végighúztam mutatóujjam rajta, amit Jungkook a szemeivel követett.

Beleszerettem.

Mármint a tetkóba.

- Fájt? - kérdeztem halkan.

- Meg sem éreztem. - hangja kedvesen csengett, de volt benne némi büszkeség is. Mit is vártam, attól még, hogy Jungkook kedves, még nem tűnik el teljesen az igazi személye.

- Szerintem az örök szépséget jelképezi, ezért is varrattam ezt magamra. - saját önszántából folytatta. Hűha. - Én rajzoltam ezt, aztán megmutattam a tetoválónak.

- Tudsz rajzolni? - menten lehidalok. Nem csak bunkó, de még rajzolni is tud.

Jungkook szerényen bólintott egyet. Sosem láttam ilyennek. Mi történt vele? Nincsen suli és már kedveskedünk? Vagy csak a haverjai előtt bunkó? Nem...voltunk már egyedül és akkor sem volt velem kedves, de most úgy érzem, hogy...kedvelem. Mármint, ezt a Jungkookot kedvelem.

- Menjünk be, meg ne fázz. - tápászkodott fel a hideg hóból, majd kezét felém nyújtotta.

Bizonytalanul, de megfogtam kezét és elmormogtam magamban egy fohászt, nehogy ismét megszívasson és elengedje a kezem, hogy én visszahuppanjak a hóba. De nagy meglepetésemre, felsegített.

Mily' meglepő.

- Te vagy pólóban, nem én. - néztem rám összeráncolt szemöldökkel. - Kettőnk közül te fogsz megfázni.

- Akkor majd ápolni fogsz.

- Álmodban.

Mindketten nevetve léptünk be a meleget adó családi házba és lábbelinket levéve, meg persze a kabátomat, indultunk meg a konyha felé.

Megjegyzem, hogy Jungkook segített levenni a kabátom. Hát nem hihetetlen?

A konyhában nem találtunk senkit, amitől kissé megnyugodtam. Nem hiányzott senkinek az anyám álmodozásai Jungkookról és rólam.

- Kérsz valamit? - álltam a konyhapulthoz.

- Egy teát, köszi. - válaszolt vissza, a telefonjából felnézve.

A szekrényből kivettem a teásdobozt és pár perc alatt elkészítettem mindkettőnknek a forró italt. Két bögrével indultam meg Jungkookhoz, aki már a nappaliban ült a kanapén. Odaadtam neki az övét, majd leültem mellé.

Csendben kortyolgattuk bögrénk tartalmát, miközben a tv-t néztük. Felmerült bennem egy kérdés, amit percekig elhallgattam, mivel nem szerettem volna elrontani a kellemes hangulatot, de tudni illik, hogy én nagyon kíváncsi vagyok és ilyenkor be nem áll a szám.

- Jungkook? - szóltam neki halkan, mivel nagyon el volt merengve.

- Hm? - felém pillantott kíváncsian csillogó, sötétbarna íriszeivel, amikben egy pillanatra teljesen elvesztem.

Néhányat pislogva tértem észhez, hogy azért ne legyek annyira feltűnő a bámulásában.

- Miért vagy ilyen kedves? - ejtettem ki finoman a szavakat, nehogy félreértse a kérdést az én szokásos kemény hangnememből, amit mindig akkor használok, ha velem van.

Vőlegényem halványan elmosolyodott maga elé nézve, majd nagyot sóhajtva nyitotta szóra ajkait.

- Ez bonyolult, EunSoo. - nézett még mindig maga elé. - Magam sem tudom, mi ütött belém, de élvezd ki, amíg csak lehet. - kedves mosolyát felváltotta a komoly arckifejezése és mutatóujját felemelve folytatta mondandóját.

- Rendben. - bólintottam halványan, de észrevehetően.

- Jobb, ha megyek. - állt volna fel, de én karjánál fogva visszatartottam.

Nem akarom, hogy elmenjen, azt akarom, hogy maradjon még. Nem szeretnék egyedül lenni, Jimint nem tudom áthívni, mivel elutazott a nagymamájához erre a hétre, ha már nincsen iskola és más barátom nincsen. Egyedül Jungkook az, aki hajlandó velem szóba állni és, ha már azt mondta, hogy élvezzem ki, akkor miért is ne tenném ezt?

- Maradj még, kérlek. - néztem rá kiskutya szemekkel, amik eddig mindig beválltak Jiminnél, hátha megtudom lágyítani Jungkook szívét is, akár egy napra. Ennyit megér.

- Ha már ilyen szépen megkérted, elmehetnék valahova. - húzott fel a kanapéról, miután elvette a kezemből a már üres bögrét.

- Hova? - néztem rá kíváncsian.

- Majd meglátod. Öltözz fel melegen! - indult meg a hátsó ajtóhoz, hogy felvegye a bakancsát, amit nemrég otthagyott.

- Még mindig te vagy egy szál pólóban! - kiáltottam neki, mert már elég messze volt.

Én is megindultam felé, hogy aztán elmenjünk arra a titokzatos helyre, amit nem árult el. Remélem nem fog átverni.