•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
A történetben lévő Jisoo nem a BlackPink-ből ismert JiSoo.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

A Jungkook és köztem történt
csókjelenet után egy héttel, új diák érkezett. Nem volt vele problémám, hiszen biztos voltam benne, hogy kedves fiú vagy lány lesz az illető, de arra még én sem gondoltam, hogy az életemet fogja megkeseríteni.

JiSoo, a mi új osztálytársunk csupán két napja érkezett, de már az osztály legmenőbb srácát bekörnyékezte. Jungkookot. Mondjuk ő nem bánta, ő járt vele jól, hiszen kedve szerint utasítgathatott neki, JiSoo pedig egy "igen"-t elvinnyogva teljesítette azt. Legyen az bármi.

Ismétlem, bármi.

JiSoo azt is megtudta, hogy Jungkook, amint betölti a húszadik életévét, megházasodik. Nem volt vele gond, csak akkor, amikor megtudta, hogy nem mást, mint engem vesz el. A lány olyannyira bedühödött, hogy készült rámugrani, ám Jimin ezt megakadályozta, így csak egy hosszú vörös csík díszelgett a jobb orcámon. Nem volt kellemes, ahogy a saját kezüleg felragasztott, hegyes műanyag körme végkaristolta az érzékeny bőröm. Úgy voltam vele, hogy semmi gáz, most az egyszer elnézem.

Nem kellett volna.

Ugyanis hiába ignoráltam őt az elkövetkező napokban, ő mégjobban próbálkozott. Nem volt képes elfogadni a tényt, hogy szinte mindenben lekörözöm, legyen az tanulás, stílus vagy szókincs. JiSoo szókincse megegyezett egy tíz évesével. Hiába tolta nekem a szebbnél szebb oltásokat, mindig volt egy olyan szó vagy mondat, amivel földbe tiporhattam szegény lányt.

Jungkook jót szórakozott ezeken a jeleneteken. Őt lathatóan nem hatotta meg a lány rimánkodása vagy vinnyogása, egyszerűen lekoppintotta.

JiSoo ártalmatlan volt, csupán csak irritáló nőszemély volt. Ám a mai napig szinte senki sem gondolta, hogy ennél messzebb is képes elmenni.

Éppen Jiminnel vitattuk meg a közös prezentációnk témáját, amit év végén kell előadjunk, amikor is új osztálytársunk odalépett hozzánk és nemes egyszerűséggel Jimin nyakának esett.

Szó szerint.

Nem tudtam elképzelni, hogy mi a fene történt hirtelen a lánnyal, hiszen pár perccel ezelőtt még vidáman vihoraszott Jungkook ölében ülve az osztály többi plázacicáival. Jimin hangosan felkiáltott és próbálta leráncigálni magáról az épp vámpírnak hitt lányt, de bizony az Istenért sem sikerült neki.

Akkor düh forrongott bennem, hogy úgy éreztem, ha nem adom ki magamból, félő, hogy felrobbanok. Hirtelen én is felálltam és JiSoo háta mögé léptem, hogy aztán kezemet fekete hajzuhatagába túrjam és teljes erőmből hátra rántsam a lányt. Fájdalmas nyögés, szinte visítás hagyta el száját, majd bosszúsan rámnézett.

- Te! - vinnyogta irritáló hangján, mire muszáj volt összeszorítanom a szemeimet. De arra nem számítottam, hogy hirtelen figyelmetlenségem kihasználva lökött Jiminre, így egy félreérthető pózban kötöttem ki legjobb barátom ölében.

Na és a tanár pont ezt a csodás pillanatot vslasztotta, hogy beléphessen tíz perc késés után.
Időm sem volt lemászni szegény fiúról, mivel JiSoo mondata teljesen lebénitott.

- Tanárúr, nézzen rá JiMinre és EunJireigen, számára az én nevem EunJi...

JiSoo mondata után síri csend állt be, szinte lehetett hallni a hevesen dobogó szívemet. Persze ilyenkor senki sem látta, hogy ez mind JiSoo műve.

- Ezt meg mire véljem?! - ordított a tanár, teljesen kikelve magából. - Azonnal az igazgatóiba, de tüstént!

Jimin keze derekamra kúszott, jelezve, hogy ideje leszállnom róla. Fejemet lehajtva másztam le róla és indultam el a kijárat felé.

- És még a nyaka is foltos, hát ez hihetetlen! - puffogott tovább a tanár, mire én mégjobban összehúztam magam.

Szegény Jimin még mindig kitágult szemekkel lépkedett mellettem, szinte ordított arckifejezéséről az értrtlenség. Megtudtam érteni, én sem tudtam volna máskép reagálni.

- E-z mi volt? - szólalt meg remegő hanggal.

- Szerintem jobb, ha nem is beszélünk erről. Az igazgatónőnek elmondjuk az igazat és remélem, hogy el is fogja hinni. - dühöngtem, míg Jimin nyugtatóan megfogta a kezem.

Az igazgatói iroda ajtajánál azonban megtorpantam, de végül kopogás után kinyitottam az ajtót. A középkorú nő kíváncsian pillantott fel ránk a papírokból.

- Hát ti? - hangja kedves volt, mégis volt benne egy enyhe kíváncsiság és aggodalom.

- A tanár küldött egy félreerthető eset miatt. - válaszolt helyettem Jimin. Hálásan rápillantottam, majd leültünk az igazgatónő elé. - Valójába én még most sem tudom, mi történt. - nevetett fel kínosan a tarkóján végigsimítva.

Megköszörültem a torkom és szólásra nyitottam ajkaim.

- Az új osztálytársunk ma kiszívta Jimin nyakát. - kezemmel lehet kissé túl durván ragadtam meg Jimin állát, mire szisszenve torzította el arcát fájdalmasan. Nem törődve nyávogásávál, magam felé fordítottam a fejét, hogy a nő teljes rálátást nyerjen a fiú nyakán lévő csúnya, vétaláfutásos foltra.

- Jézusom.. - képedt el a nő. Nem volt nagy ügy, hiszen apró volt, de eléggé csúnya és bizonyára fájdalmas legjobb barátom számára. - Biztos, hogy JiSoo tette?

- Teljes mértékben. - bólintottam határozottan. - Jiminnel a közös prezentációnkról beszéltünk, amikor JiSoo odalépett Jiminhez, pontosabban a nyakához.

- És azután? - kérdezte újra, miközben valamit egy kis papírra írt.

- JiSoo nem akarta abbahagyni és én a hajánál fogva elrántottam őt, de ő Jiminre lökött és az ölében kötöttem ki és a tanár ezt meglátta, mert pont akkor lépett be.

- Hm.. - bólogatott, majd befejezve az irkálást, letette a tollat és a bemondó mikrofonhoz hajolt. - Kang JiSoot kéretem az igazgatóiba. Ismétlem, Kang JiSoot kéretem az igazgatóiba.

A nő felénk fordult és kedvesen mosolyogva nézett végig rajtunk.

- Hihető, amit mondtatok, de kíváncsi vagyok JiSoo mondani valójára is. Tudjátok, az előző iskolájában is panaszkodtak rá. Ti elvagytok rendezve, visszamehettek, nincs büntetést. - intett egyet mosolyogva, amit mi viszonoztunk és elhagytuk az irodát.

Jimin a kezét a nyakára tette, hogy ezzel is takarja a foltot. Rásandítottam arcára, ami nem volt túl meggyőző, így kicsit aggódni kezdtem érte.

- Jól vagy? Tegyünk rá tapaszt? -  kérdeztem tőle, mire ő nemlegesen megrázta a fejét. - Van nálam alapozó, az jó lesz.

- Aha. - válaszolt halkan, kissé megszeppenve, amit nem tudtam, mire vélni.

Félretéve kíváncsíságom, Jimint leültettem a folyosón lévő székre, majd zsebemből elővettem az alapozót, ami szinte mindig nálam
van. Egy kisebb adagot nyomtam a mutatóujjam hegyére majd Jimin nyakához hajolva kentem rá  a foltra, hogy befedje azt.

- Kész. - egyenesedtem fel.

- Köszi, Soo. - mosolygott szélesen. - Nem túl ferfias kijelentés, de baromira fáj.

- Ne aggódj, elmúlik. - paskoltam meg arca jobb oldalát.

▪️▪️▪️

A nap további óráiban szerencsére nem történt semmi, amiért hálát adtam a fentieknek. JiSoo bizonyára egy jókora fejmosást kapott az igazgatónőtől, ugyanis, miután visszajött órára, meg sem szólalt. Szinte egész nap szótlan volt, ami jót tett nekem és a nyugodt kis lelkemnek.

A Jeon fiún szórakoztam a legtöbbet. Gondolom azt hitte, hogy nem veszem észre, amikor engem figyel, ugyanis akárhányszor el voltam foglalva a tanárral, ő mindig rámpillantott. Szinte éreztem, ahogy lyukat éget az arcomba a tekinetével, ám nem szólítottam meg. Magamban örjöngtem és bukfencet vetettem, hiszen csakis engem figyelt, bár kívülről csak az ajakharapós EunSoo látszott.

Suli után vígan szökdeltem Jimin melllett, aki engem próbált kordában tartani, mivel már a tízedik diák bordajába könyököltem véletlenül. Sűrű bocsánatkérések után visszafordultam eredeti célom felé, de az igazgatónő enyhén sminkes arca megakadályozott benne. Szinte sejtettem, hogy Jungkook miatt jött megint utánam és persze, ki lennék én, ha nemet mondanék rá!? Hiszen mindent a téli táborért!

- Könyvtár? - kétdeztem unottan, mire ő könyörgően rámpillantva bólogatni kezdett. - Jimin, majd otthon beszélünk!

Legjobb barátom csak bólintott egyet, majd egy gyors ölelés után elváltunk egymástól. Nagyot sóhajtva sétáltam fel a legfelső emeletre és már készültem leszidni Kookot, amiért ismét a padon alszik tanulás helyett, ám amint beléptem a könyvtár ajtaján egy szorgosan jegyzetelő Jeon JeongGukkal találkozott tekintetem. Szemeim már-már kifolytak, annyira kitágultak és meredtek a kissé távolban ülő Jungkookra. Teljesen elképedtem a látványtól. Hát azért egy Jeon, a suli legmenőbb és legarrogánsabb diákja, aki nem a tanulásrol híres, most ott ül a könyvtár egyik padjánál és a matek egyenleteket fejti meg. Azért ez nem mindennapi látvány. Hirtelen egy jó ötletem támadt, miszerint lefotózom és felrakom a nyilvánosság elé, ahogy ő tette velem, de gyorsan el is vetettek ezt a gondolatot, hiszen semmiképpen nem süllyednék le arra a bizonyos szintre. Gondoltam, hogy egy kép nem árthat, így telefonomat elővéve készítettem egy gyors képet róla.

Kitörni készülő nevetésemet visszafojtva lépkedtem közelebb hozzá, majd megálltam közvetlen mellette. Persze ő észre sem vett.

- Mit csinálsz? - kérdeztem ártatlanul, mire ő nagyot ugrott ijedtében. Nyugodt szívvel engedtem ki visszatartott nevetésem, ami az egész könyvtárat belengte. - Hihetetlen, hogy ilyen ijedős vagy.

- Váratlan volt. - morogta orra alatt, de így is észrevettem a szája sarkában megbújó, apró kis mosolyt. - Kérdésedre válaszolva, mateket.

- Hm...Ügyes vagy. - bólintottam elismerően.

- Kösz. - írta tovább a számokat a füzetébe.

Percekig csak figyeltem keze heves járásat, ahogy a számokat formálja. Mindig is szerettem nézni azt, amikor valaki éppen valamit ír. Szerettem nézni, ahogy az illető a tollat fogja vagy éppen, ahogy ír. Jungkook írását örömmel néztem, mert valamiért ő annyira különlegesen tartotta a tollat és formálta a számokat illetve betűket. Jungkooknak szép írása van. Szinte szebb, mint az enyém, ami tetszik. Tetszik benne az, hogy ha már valamit elkezd írni, azt szépen és rendezetten írja le. A legtöbb fiú írását szinte lehetetlen kilolvasni, mivel egyenlő a macska kaparással.

Könyökömet a padra helyeztem, fejemet pedig a tenyeremre és csak hosszasan bámultam az előttem ülő csodát. Mélybarna szemei csakis a füzetben lévő számokat pásztázták. Szépen ívelt, málnavörös ajkai néha-néha megmozdultak, ahogy magában számolt. Nyelvét percenként dugta ki ajkai közül, hogy azokat megnedvesítse. Szinte megbabonázva figyeltem arca minden egyes rezdülését.

Jungkookon lévő bamészkodásom után felálltam és a hátunknál lévő polchoz fordultam. Sokféle könyv volt itt, szinte alig tudtam választani közülük. Végül egy sötétkék borítós regény került a kezembe, aminek tartalmát elolvasva, egész érdekesnek bizonyult. Lelkesen fordultam vissza Jungkookhoz, hogy ismét leüljek mellé. A könyvet felnyitva, megnéztem a dátumot, így megtudtam, hogy egy harminc éves könyvet tartok a kezeimben. Egyet lapoztam, hiszen az első és masodik oldal üres volt. A harmadik oldalon kezdődtek el a sorok, amikbe másodpercek alatt mélyültem el.

▪️▪️▪️

Nem is tudom, mikor szundíthattam el, hiszen emlékeim szerint egy könyvet olvastam, ami még mindig nálam volt, pontosabban a fejem alatt. Éreztem, hogy valami illetve valaki, ez esetben Jungkook, eltűr egy tincset a szememből. Ujjával orcámar simogatta ébesztésként, ami jól esett.

- Ébren vagy? - suttogta Jungkook.

- Hm.. - hümmögtem, mély hanggal. - Mennyi az idő?

- Este hat. - válaszolt, mire szemeim kipattantak.

- Mi?! - szinte sipítottam. Anyáék már biztos aggódnak, hiszen nem kis idő telt el délután három óta, én pedig egyetlen egy szót sem váltotam velük a mai nap folyamán.

- Ha anyudék miatt aggódsz, már beszéltem velük. - emelte fel kezét a mellkasa elé, mire én szavai hallatán egy megkönnyebbült sóhajt hallattam. Ez rendes volt tőle, bevallom.

- Köszi. - mosolyogtam rá hálásan, mire ő kivillantotta teljes fogsorát, így egy nyuszira hasonlított. - Menjünk haza.

Lassan felálltam a székről és kinyujtóztam. A könyvet a kezembe véve helyeztem vissza a helyére, majd a táskámat szerettem volna a vállamra tenni, ha Jungkook nem fogta volna meg és indult volna ki a helységből. Értetlenül néztem rá, mire ő hátrafordult és mosolyogva intett a fejével a kijárat felé, miszerint ideje elhagyni a sulit.