-Jungkook szemszöge-

Teljesen elment az eszem. Ugyan, mit is gondoltam? Egyáltalán miért tartottam vissza? Miért váltam szótlanná, amikor rámnézett? Miért nézett rám olyan ártatlanul? Megválaszolatlan kérdések tömkelege cikázott agyamban, amik teljesen felvitték bennem a pumpát. Nem értettem saját magam, sem a viselkedésem. Egyszerűen csak EunSooval szerettem volna még lenni. Nem akartam olyan hamar elválni tőle. Vele olyan hamar eltelt a nap, hogy szinte észre sem vettem.

Nagyot sóhajtva dőltem be az ágyba, nem érdekelve, hogy még mindig rajtam volt az egyenruha. Nem vágytam semmi másra, csakis, hogy végre elaludhassak, hiszen az iskola kellőkeppen leszívta az igen sok energiám. Szemeimmel a roppant érdekes plafont pásztáztam és azon gondolkoztam, hogy vajon EunSoo mit csinál. Ezt a gondolatot egy heves fejrázással űztem ki fejemből és próbáltam valami másra gondolni, de akárhányszor lehunytam a szemeim, EunSoo mosolyát láttam, édes nevetését hallottam. Alsó ajkam szinte már véresre haraptam, annyira próbáltam elaludni. Végül, miután újra lehunytam szemeim, sikeresen elnyelt az álom.

Reggel félig az ágyon, félig a földön feküdtem, egy elég furcsa pózban. Nem is csodálom, hogy emiatt ébredtem meg. Miután megdörzsöltem a szemeim, lassan feltápászkodtam és vissafeküdtem a kényelmes ágyamba. Szám sarkából letöröltem a kicsorgott nyálam, majd behunyva szemeim próbáltam visszaaludni, ám a rikácsoló ébresztő megakadályozott benne. Nyöszörögve csaptam egyet a matracra, majd a telefonom kikapcsolva ültem fel. Percekig csak magam elé meredtem és az élet nagy gondjain merengtem, míg nem teljesen véletlenül a karórámra pillantottam. Magamban jól leszidtam magam, amiért sosem tudok időben felkelni és elkészülni. Kócos hajamat ujjaimmal végigfésültem, majd a fürdőbe vettem az irányt. Ott elvégeztem a reggeli rutinom, majd felvéve a másik egyenrúhám, reggeli nélkül elhagytam a házat. Nem vártam meg EunSoot, sőt, nem is akartam ma látni. Egyszerűen csak el szerettem volna kerülni és nem beszélni vele. Inkább cigiztem volna a suli hátánal a haverokkal, de persze azért is bezárnának abba a hányingert keltő könyvtárba. Szemeimet megforgattam, amikor meghallottam a hátamnál hallatszódó szapora lépteket. Tudtam, hogy a lány az. Gyorsítottam lépéseimen, de csoda folytán, most az egyszer utól ért engem, de nem EunSoo volt.

- Csá! - nyújtotta kezét Yoongi.

- Oh! - néztem rá meglepetten, majd kezemet kinyújtva fogtam meg ővét, köszönésképpen. - Hogy-hogy itt?

- A környéken aludtam az éjjel. - vigyorgott sejtelmesen, mire én szemöldököm ráncolva néztem rá. Tudtommal EunSoon kívül nincsen más lány az utcában. Mármint, nála idősebb.

- Neked aztán bejött. - mondtam kissé unottan, mire barátom szemöldökét ráncolva nézett fel rám. Mekkora törpe már.

- Na, mi van a csajszival? - húzogatta szemöldökét. - Tegnap nem csináltátok?

Értetlenül néztem le rá, miközbe magamban azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lányról is beszél.

- A szomszédoddal. - válaszolt, értetlen fejemet látva. - Tudod, akit elfogsz venni és..

- Ja, persze. - vágtam szavába. -Megvolt.

Válaszom nem volt annyira hihető, ugyanis Yoongi elég érdekes fejet vágott.

- Akkor, miért vagy ilyen búvalbaszott? - könyökölt oldalamba, mire én elhúztam a szám. Nem volt kedvem ilyen korán beszélgetni, sőt, még élni sem. Csak be akartam érni a suliba, hogy aztán délután kettőig aludhassak, majd hazamehessek és szintén lustákodhassak.

Meg persze rosszul esett hazudni. Bűntudatot éreztem és nem csak azért, mert egy barátomnak hazudtam, hanem az úgymond menyasszonyom és én köztem lévő "szexről" beszéltem. El tudtam képzelni, milyen erzés lehet az neki, hogy egy olyan fiú, akiben simán megbízhatna, a háta mögött mesél vele kapcsolatosan nem létező dolgokat. Ezen a részen nem voltam büszke magamra, de nem tehettem más. Férfiból vagyok és persze nem akartam saját magamat lejáratni Yoongi előtt, hiszen ő minden éjjel más lány ágyában ébred. Sokszor irigy vagyok rá, mivel az ő élete gondtalan. Hiába flegma és szótlan, ő mindig boldog. Mindene megvan és bár, nekem is, ő mégis más. Az ő élete más. Neki nem mondják meg, kivel legyen. Bezzeg én csak akkor lehetek a cég igazgatója, ha elveszem EunSoot. Az élet szar, ezt be kell, hogy valljam.

▪️▪️▪️

Lehunyt szemekkel szívtam bele jóízűen a cigarettámba, amit nemrég gyújtottam meg. Nem bírtam ki azt a pár órát, míg végleg hazafelé veszem az irányt, így muszáj volt rágyújtsak a suli hátánál. Nem érdekelt, ha meglátnak és ismét a könyvtárban tölthetem a délutánom, egyszerűen elvette az eszemet a cigarettafüst szaga.

Amikor a cigit újra a számhoz emeltem, egy barom elém lépett és ki merte venni azt a fránya bűzrúdat az ujjaim közül. Felháborodva pillantottam zaklatóm felé, aki nem más volt, mint Eunsoo. Megforgattam a szemeimet, hiszen gondolhattam volna arra, hogy őt az Istenért sem tudnám elkerülni. A sors mindig összehoz minket, mintha még Isten is úgy akarná, hogy együtt legyünk.

- Mit keresel itt? - dőltem neki a suli falának.

- Ezt. - mutatta felém a cigit, amit pillanatokon belül ajkai közé helyezett és egy mélyet szívott bele. - Huh..

- Ne mondd, hogy rászoktál. - mosolyogtam gúnyosan.

- Ezt tudnod kéne. - forgatta meg szemeit. - Ha egyszer valaki kipróbálja, az nem hagyja abba.

- Szóval, rosszkislány lettél? - léptem hozzá közelebb, mire ő kitágult szemekkel lépett egyet hátra, míg bal kezét mellkasomra helyezte, hogy eltoljon magától.

- Szó sem lehet... - azonban válaszát nem tudtam befejezni.

- Maguk ott ketten! - kiáltott az egyik tanár. Fasza.. - Kövessenek!

- A te hibád! - néztem a lányra bosszúsan, mire ő felháborodva lökte el a cigit és tette ölbe kezeit.

- Még, hogy az enyém?! - hülledezett.

- Te kiabáltál! - emeltem fel a hangom.

- Te provokáltál! - követte példám.

- Hülye.. - motyogtam orrom alatt, hogy meg ne hallja, de persze sosincs szerencsém.

- Aki mondja. - csapott a karomra.

- Mozogjanak! - kiáltott újra a tanár, mire morogva indultam meg felé.

- Akkor is a te hibád! - folytattam, akár egy hisztis kisgyerek.

- Marha. - sóhajtott.

- Utálatos nőszemély. - válaszoltam.

- Egy fiú nem mond ilyet egy lánynak. - fordult velem szembe, miközben tartotta a tempót.

- Na és, hol a lány? - kérdeztem szórakozott hangnemben, mire a feje szabályosan vörösödni kezdett a dühtől. - Menj az utamból!

- Nekem te ne parancsolgass!

- Mi lenne, ha csendbe lennének?! - csattant fel a tanár előttünk. Esküszöm megfeledkeztem róla.

Nagyot sóhajtottam és próbáltam megelőzni a lányt, ami sikerült is, így egy pár perc nyugtom lett. A könyvtárhoz elérve a tanár kinyitotta nekünk az ajtót és szépen beterelgetett minket, azzal az utasítással, hogy tanuljunk. Na az szép! Számat elhúzva mentem beljebb a helységbe, majd egy közeli székre huppantam le. EunSoo ölbe tett kezekkel nézett engem, miközben én vígan hintáztam a székkel.

- Ki fog törni a lába. - szólalt meg, miközben ő is leült egy székre.

- És? - vontam vállat.

- Leesel a székről. - nevetett fel felháborodottan. Szemeimet lehunytam és a padra dőltem, hogy békésen szunyókálhassak.

Hallottam, ahogyan a lány feláll és a hátamnál lévő polcnál megáll. Gondolom egy könyvet keresett, amit elolvasni készült. Idővel gondolatom beigazolódott, mivel hallottam, ahogy öt percenként lapoz. Óvatosan kinyitottam szemeim és karjaim közül kukkolni kezdtem az olvasó lányt. Mellettem ült, keresztbetett lábakkal. Kezei elegánsan tartották az általa olvasott könyvet. Nagy, barna szemei szaporán cikáztak a sorok között, mintha csak az idővel versenyezne. Ajkait kissé elnyitotta, így kedvem szerint nézhettem végig, ahogyan nyelvével végigszánt alsó ajkán. Némán gyönyörködtem teljes valóján, míg nem EunSoo teljesen váratlanul pillantott rám, tekintetét egyenesen az enyémbe fúrva. Keze megállt a lapozásnál és csak másodpercekig néztük egymást. A lány barna íriszei melegen csillogtak felém, szinte elvarázsolva engem. Szívem furcsa mód hevesen kezdett el verni, szinte még a lány is hallotta kalapálását. Olyan érzés fogott el, miszerint én egész nap őt nézném megszakítás nélkül. Be kellett magamnak valljam, valamilyen szinten bejött a lány. Teszett a kisugárzása, a stílusa, beszéde, szinte mindene.

Végül EunSoo megszakította szemkontaktusunk és felállt a könyvvel együtt. A könyvtár másik végébe ment, hogy egy újabb könyvet vegyen elől. Addig én saját magammal vitáztam. Kétszer indultam meg utána, de végül visszaültem. Kezemet ökölbe szorítotam, ajkaimat egy vonallá préseltem és úgy gondoltam, most vagy soha. Teljes beleéléssel álltam fel helyemről és indultam meg a lány felé, aki teljes nyugodtsággal vett le három könyvet a polcról és indult vissza a helyére. Amint meglátott engem és a határozott tekintetem megtántorodott és addig hátrált előlem, míg nem a fal
megakadályozta menekülését. Egész közel álltam meg, mellkasunk szinte már összert. Kezeimet a feje mellé helyeztem támaszként és menekülése megakadályozásaként. A lány a kezében lévő könyveket úgy szorongatta, hogy az újjai már-már elfehéredtek. Ártatlan tekintettel pillantott fel rám és ismét elvesztünk egymás tekintetében. Olyan volt, mintha egy láthatatlan lánc lett volna köztünk, nem tudtunk elválni egymas tekintetétől. Szemeim pisze orrára, majd ajkaira tévedtek. Egyidőben nyalta meg azokat, így le kellett hunynom a szemeim, hogy tűrtöztessem magam. A száj nyalogatás a gyengém, ráadásul, ha ő csinálja, duplán elgyengít.

Kifújtam a bent tartott oxigént, majd lehajoltam hozzá és orrommal játékosan megbökdöstem az övét. EunSoo ajkai elnyíltak, fejét kissé felemelte, így ajkaink szinte már összeértek. Mintha a nemrég köztünk lévő vita meg sem történt volna, szinte egyszerre tapadtunk egymás ajkaira. EunSoo kiejtette kezei közül a könyveket, amik hangos dobbanással értek földet közöttünk. Jobb kezét nyakam köré kulcsolta, míg baljával a hajamba túrt, ami kibaszottul jó érzést keltett szívemben és déli tájékon. Karjaimmal szorosan átöleltem derekát és magamhoz vontam, mintha az életem múlna rajta. Ajkaink vadul mozogtak egymáson, idővel nyelvemmel kényeztettem az ő nyelvét. Szinte villamcsapásként ért, amikor végre ismét érzhettem ajkai ízét, nyelve táncát. Annyira hiányzott, hogy még magamnak sem mertem bevallani.

Percek múltán kissé lihegve elváltam vörös és csóktól duzzadt ajkaitól, hogy szemeibe nézhessek.

- Ha tudnád, mennyire hiányzott. - suttogtam, amint visszatért a hangom.

A lány halványan elmosolyodott, majd véglegesen elengedett, ami egy teljes űrt hagyott lelkem mélyén.

- N-nekem m-mennem kell... - dadogott zavartan, amit én megmosolyodtam. Édes volt, szinte már zabálni való.

EunSoo gyorsan felkapkodta a könyveket a kezébe és az egykk padra helyezve elviharzott. Mosolyogva döntöttem fejemet a falnak, jobb kezemet hevesen verő szívemre téve.

Mit teszel velem, EunSoo?