Harmadszor is találkoztak. Meg negyedszer is. Először a szigeten töltöttek együtt egy fél szombat délutánt. A füvön ültek egy pléden, és végig hülyéskedtek. A következő alkalommal a Budai Várba mentek, elvegyülni a turisták között, mert Judit még sohasem látta korábban. Iván még mindig nehezen fogta fel, hogy mi történik vele, vagy mibe is keveredett. Megmagyarázhatatlan módon mégsem menekült el. Szinte már valamiféle függőséget érzett. Csak itt egy lány volt az a szer, amiről nem bírt lejönni.

Mert minden képtelensége és természetellenessége dacára, Judit volt évek óta a legvalóságosabb lány, akivel csak találkozott. Ezt nem lehetett józan ésszel felfogni. Hiszen egy regény virtuális lapjain kelt életre, mégis kézzelfoghatóan valóságossá vált. Kizárt dolog, hogy erre a tudomány adni tudna valamiféle logikus magyarázatot. Iván már meg sem próbálta megfejteni a titkot. Csak elfogadta, vagy inkább gondosan kerülni igyekezett a kérdést.

Mindig is okosnak és műveltnek tartotta magát. A „kis teremtménye" ebben is méltó partnerének bizonyult, a maga öntörvényű szabadszájúsága mellett. De talán pont ez adta a különleges egyéniségét. Akivel élmény volt kommunikálni, vagy együtt tölteni a napot. Mit tenne vajon hasonló helyzetben Thomas Mann, Tolsztoj vagy Jókai? A kérdés persze merőben hipotetikus - ők aligha kerültek ilyen helyzetbe.

Sejtelme sem volt, hogy a lánynak mi a jó mindebben. De annyira már ismerni vélte, hogy meglehetős bizonyossággal ki merje jelenteni, hogy nem tetteti magát. Judit szemlátomást élvezte a dolgot, csak az nem volt teljesen világos, hogy mit és miért.

- Nem tartasz attól, hogy meglátnak minket együtt? - firtatta Iván.

- Ki? Az én ismerőseim közül nem sokan járkálnak errefelé. A tieid meg magukra vessenek. Egyébként aligha van abban bármi szégyellnivaló, hogy együtt töltünk némi időt.

- Noémi sem hiányol, hogy ilyen sokszor elmászkálsz?

- Most jöttem el negyedszer. Az sok? - kérdezett vissza a lány. - Szerintem meg Kristóf lefoglalja, és kielégíti a társas kapcsolatok megélésére irányuló vágyait.

- Téged nem zavar, hogy csak másodlagos szerepre kényszerülsz mellettük? - kíváncsiskodott Iván.

- Sosem akartam főhős lenni - vont vállat Judit. - És ne feledjük, hogy a legjobb női mellékszereplőnek is osztanak kis Oscar szobrocskát.

Ezzel nem igazán lehetett vitába szállni, és eddig mind a négy találkozásuk nagyon is jól sikerült. Az ötödik alkalommal pedig lebuktak.

***

- Szia, Iván!

- Szia, kicsi lány!

- Csak egy fejjel vagyok alacsonyabb, és néhány kötettel fiatalabb nálad. Nem ér cikizni! - háborgott Judit, tettetett megbántottsággal.

- Ne neheztelj uradra és teremtődre, mondá a parancsolat! - kontrázott rá Iván.

- Teremtőm?! Hah! Ha nem viselkedsz, beleírlak a saját fantáziavilágodba!

- Szerinted az lehetséges?

- Mit tudom én! Miért ne működhetne fordítva is? Vigyázz, Iván, jöhetsz még az én utcámba!

- Fenyegetőzés helyett azt mondd meg inkább, ma hova szeretnél menni.

- Arra gondoltam, hogy... - kezdte Judit, de már nem tudta végigmondani.

- Helló, fiatalok! Hogy ityeg? - fojtotta bele a szót a valahonnét mellettük termő Laci. - Szóval, te lennél az a rejtélyes kis barna, aki mostanában Iván barátom minden szabad percét és gondolatát lefoglalja?

Iván gondolatban elszámolt háromig. Kétszer. Már csak Laci hiányzott neki, a nagy szájával! Mit vétett a sors ellen? Nem tehetne úgy, mintha nem vette volna észre a barátját?

- Ő Fekete Laci, aki a barátomnak képzeli magát - kezdett egy nagy sóhaj után a bemutatásba. - Igazából Fekete Sándornak hívják, de senki sem szólította így már vagy húsz éve. Az okát jótékony homály fedi. Ő pedig Szabó Judit. Judit közeli barátom.

- Közeli barát, mi? Elég közeli lehetsz, nemde? - vigyorgott mindentudón Laci. - Mondd csak, kedves Judit, Iván barátom veled is mindig ilyen kimérten szertartásos? Ennyire karótnyelt? Képes még az ágyban is Juditnak szólítani, mint a szomszéd nénit?

Iván füle elvörösödött a visszafojtott méregtől. Mi a fenét követett el, hogy a nyakába szakadt ez az idióta? Képes bárki előtt beégetni. Legszívesebben itt helyben megfojtaná, ha nem ugyanannyit adnának érte, mint egy normális emberért.

- Ó, nem, az ágyban nagyon édes - villantotta fel féloldalas mosolyát Judit, miközben gyengéden megsimogatta Iván tarkóját, majd felágaskodva egy futó puszit is lehelt a nyakára. - Olyankor Yuttának becéz. Már amikor hagyom szóhoz jutni.

Laci köpni-nyelni nem tudott a válasz hallatán, és csak bután bámult rájuk. Úgy tűnik, nem erre számított. Ami azt illeti, Iván sem. Judit nem sértődött meg Laci hülyeségén, sőt, uralta a helyzetet. A jól ismert gúnyos mosolya ezt egyértelműen jelezte.

- Iván sokat mesélt rólad.

- Remélem, csupa jókat - bökte ki rendkívül szellemesen Laci.

- Á, csupa kompromittálót - duruzsolta a lány. - De tudok titkot tartani. Azt sem tudja senki, hogy egy párhuzamos univerzumból jöttem.

- Jó vicc! - nevetgélt a férfi.

- Nem is gondolnád, hogy mennyire - kacsintott rá Judit. - Nincs kedved velünk tartani? Épp a kedvenc kávézónkba készülünk.

- Hát, tulajdonképpen ráérek. De biztos nem fogok zavarni?

- Biztos, hogy zavarni fogsz, de ápolni kell a barátságokat, és nem venném a lelkemre, ha eltávolodnátok egymástól Ivánnal. Ugye milyen önfeláldozó vagyok, a jó ügy érdekében?

- Sziasztok - állt meg mellettük egy pár magassarkú cipőben végződő láb, amely egy nevetségesen rövid miniszoknyában folytatódott, amihez egy viszonylag csinos blúz társult.

- Szia, Imola! - sóhajtotta Iván a második hívatlan látogató betoppanása láttán. - Judit, ő itt Imola. Imola, ő Judit. Lányok, ő itt Laci, bár őt fogalmam sincs, miért mutatom be nektek, hiszen már ismeritek.

- Mentek valahová? - kíváncsiskodott a marketinges lány, alaposan megbámulva Judit pólóját.

Az aznapi is egy egyedi darab volt, fekete-fehér mintás, rajta az „I am a horcrux" felirattal. Harry Potter rajongók biztosan élvezték volna.

- Csak a törzshelyünkre, ahol isteni finom a jegeskávé. Nincs kedved velünk tartani? Egyedül nem biztos, hogy elbírok a két fiú egójával - vette át végképp az irányítást a másik lány.

***

Két órával később Iván már biztosra vette, hogy a látottak és hallottak alapján megírhatná akár a Tanulmány a manipulációról című, hiánypótló alapművet. Ennyi idő alatt Judit teljesen az ujjai köré csavarta a barátait, akikkel akkor találkozott életében először. Képtelenség volt ellenállni a személyiségének, a humorának (vagy csak az akaraterejének), és mindnyájan remekül szórakoztak, és jól érezték magukat. Laci szerencsétlen bemutatkozása is feledésbe merült. Igazán remek kis este lett.

- Miben mesterkedsz? - kérdezte később, már kettesben, hazafelé menet a lányt.

- Az emberi kapcsolataid fejlesztésén - felelte Judit. - Nekem úgy tűnik, hogy nem nagyon büszkélkedhetsz ilyenekkel a munkahelyeden kívül. De nem zárkózhatsz be a világ elől, ahhoz túl fiatal vagy, és butaság is lenne. Nem ingázhatsz csak a munka és az írás között, élned is kell. Imola és Laci ráadásul a barátaid, minden hibájukkal együtt, akik törődnek veled. Láthattad ma is: aggódtak érted, hogy egy önző, gátlástalan, nimfomán cafka kivetette rád a hálóját.

- Miért mondasz ilyeneket magadról?

- Nem én mondom, hanem te írtad abban a fejezetben, amit harmadikként írtam át a hátad mögött, mikor még haragban voltunk.

- Bocs!

- Már meg van bocsátva.

- Miért bocsátottál meg ilyen könnyen? Miért vagy ennyire normális, Jutka?

- Jobb lenne, ha haragtartó volnék, Iván? Nem csak az én érdemem. A kezdeti idegenkedés után te is rendesen viselkedsz velem. Jól érzem magam veled. Mintha már régi barátok lennénk. Ilyen vagyok igazából, és azt hiszem, te is. És ez így jó. Élvezem a kis közös kalandjainkat, a beszélgetéseinket, mindent. Egészen más, mint az én világomban. Egyáltalán nem kiszámítható. Nagyon tetszik.

- Akarsz hallani egy kínos vallomást? - kérdezte tétován Iván.

- Aha.

- Nekem is tetszik ez a... akármi is legyen. Én is szeretek veled lógni. Talán lassanként barátokká váltunk?

- Akkor mikor találkozunk legközelebb, barátom?

- Van valami konkrét elképzelésed?

- Naná! Yuttának mindig van. Bízd rám magad, és szervezek egy négyszemélyes programot Laciékkal.

- Muszáj velük? - grimaszolt Iván.

- Légyszi! Kíváncsi vagyok.

- Mire vagy kíváncsi?

- Arra, hogy jók-e a megérzéseim, és ezek ketten tényleg tetszenek-e egymásnak. Csak a barátod túl szerencsétlen hozzá, hogy észrevegye, Imola hogyan néz rá.

- Talán nem kéne beleavatkozni, Yutta.

- Nem fogok. Megígérem. Csak megírom nekik az átjárót, ha mégis ráébrednének, és szeretnének közeledni egymáshoz.

- Mondták már rád, hogy kotnyeles vagy? Minden lében kanál.

- Igen. Noémi, hetedik fejezet. Olvass vissza szerzőkém, kezdesz feledékeny lenni!

- Nagyon vicces!

- Tudom. Na, ideje elköszönnöm. Jó éjszakát, kedves Iván. Álmodj szépeket!

- Te is, Yutta.

Aznap éjjel Iván valóban szépeket álmodott. Mozgalmas álmok voltak, amiket az utóbbi időben átéltek inspirálhattak. És egyre gyakrabban szerepelt bennük egy bosszantó, idegesítő, mindennél érdekesebb, barna hajú lány, a borzalmas feliratos pólóiban.

***

Judit tényleg összehozta a „páros randit". A legközelebbi találkozásukkor ismét négyen voltak, ami Ivánt csak eleinte zavarta. Mégsem volt olyan kellemetlen bemutatnia a lányt a barátainak. Ha jobban belegondolt, ő az első lány, akit bemutat bárkinek is. Az eddigi egyetlen hosszabb lélegzetű kapcsolata, Anna mindig ügyesen elkerülte ezt, mintha nem is akart volna igazán a fiú életének része lenni. Erre most itt van Jutka, akivel még csak nem is járnak, akivel csak barátkozgatnak, aki nem is biztos, hogy valójában létezik, és máris belopta magát a két barátja szívébe, meg közös programot szervez, és mindnyájan remekül szórakoznak vele. Biztos, hogy boszorkány.

Vele lenni tulajdonképpen tök természetes érzés, akár a légzés. Csak az idióta pólóit hagyná otthon! De szinte biztos, hogy direkt hordja ezeket. Talán kifejezetten a találkozásaikra csináltatja? Ez alkalommal egy fehéret vett fel, rajta a „Gondolkodom. Tehát vagyok?" felirattal. Laci jó alaposan meg is nézte magának benne. Bár Iván gyanította, hogy talán nem annyira a felirat filozófiai mondanivalója köthette le a barátja figyelmét, mint inkább a lány mellei.

Ez egy kicsit zavarta Ivánt, bár tudta, hogy Laci minden szemrevaló nővel így tesz. Judit pedig az volt. Nem gyönyörű, nem bombanő, de karcsú, helyes, tele energiával, hülye ötletekkel, sziporkázó szellemességgel és izgalmas egyéniséggel. És nagyon is formás kis mellekkel, ami már Ivánnak is feltűnt az első találkozásukkor. Egy picit szégyellte is magát miatta, hogy megbámulta, hiszen épphogy csak barátok lettek. Viszont Judit észrevette ezt ugyan, de nem csinált ügyet belőle. Mintha egyáltalán nem zavarná. Igaz, a múltkor pont ő mászott Iván nyakába, hogy Laci szellemeskedését leszerelje. Ami elég meggyőzőre sikeredett, hiszen Laci lábai alól tényleg kicsúszott a talaj, és Ivánnak is nagyon melege volt abban a kábé fél percben.

- Hová menjünk? - kérdezte Iván, és észre sem vette, hogy ezzel a három ember gyakorlatilag átadta az irányítást a mesehősnek.

- Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk bowlingozni? - nézett körbe Judit.

- Én nem tudok - bökte ki Imola.

- Én sem igazán - vont vállat a másik lány. - De gyanítom, hogy a srácok sem a szám világbajnokai. Ettől még jól szórakozhatunk. Valami, amiben mind bénák vagyunk egy kicsit, így senki sincs előnyben. Hidd el, jó lesz. Egyszer pár barátom elvitt. Én voltam a legnagyobb lúzer, mégis jól éreztük magunkat. Játszhatnánk előbb lányok a fiúk ellen, azután, ha megvertük őket (vagy valami véletlen folytán ők bennünket), átállhatunk a vegyespárosra.

- Élveznéd, ha te irányíthatnád Iván golyóit, mi? - röhögött a saját „viccén" Laci.

- Jaj, Laci, ha azt szeretném csinálni, amire ilyen burkoltan célozgatsz, akkor biliárdozni vinném el őt, mert ott még a dákót is én irányíthatnám - vigyorgott rá gúnyos-féloldalasan Judit.

Iván igyekezett gyorsan másra terelni a szót, miközben két dolgot meg kellett állapítania magában. Egy: Laci tényleg egy idióta, szexmániás barom. Kettő: Juditot nem nagyon lehet zavarba hozni, és már megint ő irányítja a kis társaságukat.

***

A bowlingos délután várakozáson felül jól alakult, remekül érezték magukat. Igaz, az is kiderült, hogy Laci tényleg tud játszani, így a mérsékelten ügyetlen, de fejlődőképes Ivánnal rommá verték szegény lányokat. Azután partnert cseréltek, és Laci azok után Imolát tanítgatta a játék kis trükkjeire, aki aranyosan szerencsétlenkedett mellette, de ők ketten így is nyertek Ivánék ellen. Így a lánynak is megadatott a sikerélmény öröme. Ivánt nem rázta meg a vereség, de óvatosan pillantott a partnerére, akinek ez ma már a második volt. Juditot viszont láthatóan egyáltalán nem érdekelte az eredmény.

- Nem a győzelem, hanem a részvét a fontos - vont vállat a féloldalas mosolyával a lány, miközben a mosdók felé távozó Imola után indult. - Úgyhogy őszinte részvétem a béna partnered miatt, vagyis miattam. Bocs, srácok, de ki kell mennem, bepúderezni az orromat.

- Nincs is nálad táska - pislogott Iván.

- Jó, de mégsem mondhatom azt két srác előtt, hogy mindjárt bepisilek - nézett rá túlságosan is ártatlan tekintettel Judit. - Hoppá, ezt hangosan mondtam? Most már mindegy. Pár perc és itt vagyok.

- Furcsa lány - nézett utána Laci, és most először nem próbált hülyéskedni, szokatlanul komoly volt a hangja, ahogy Ivánhoz fordult. - De jó értelemben. Bocs, amiért ilyen hülyén viselkedem néha, de ismersz. Viszont azt hiszem, nagyon is illik hozzád, akármi van is köztetek. Felrázott téged, mellette élsz, és olyan vagy, amilyennek talán még nem is láttalak. Nem akarok beleszólni, de szerintem pont rá van szükséged. Túl kell lépned végre Annán, mert az a lány egy önző, beképzelt dög volt, aki csak ártott neked. Judit épp az ellentéte, és azt hiszem, nagyon is bejössz neki.

- Még csak pár hete ismerjük egymást.

- Le vagy maradva, apukám, ez ma már matuzsálemi időnek számít. Nem azt mondtam, hogy holnap vedd feleségül, de vele nagyon is el tudnálak képzelni egy komoly kapcsolatban. Ha látnád magatokat kívülről! Basszus, irigyellek, haver! Rám még életemben nem nézett így nő. Jó, nem egy plázacica, és őt aligha fogod irányítani, mert elkapja a tököd, de legalább normális, vicces és okos. El ne cseszd, Iván! Szerintem ő egy főnyeremény neked.

- És mit gondolsz Imoláról? - próbálta másra terelni a szót Iván, kínosan feszengve közben.

- Édes - vont vállat Laci. - Aranyos. Azt tudtam, hogy pocsék viccei vannak, és eléggé eklektikusan öltözködik, de mellettetek egy olyan arcát is megláthattam, amit el sem tudtam volna képzelni.

- Tetszik? - hunyorított Iván.

- Vak lennék, ha nem tetszene - felelte a barátja. - Bár nagyon más, mint azok a lányok, akik igazán bejönnek. De érdekes. Viszont csak hosszabb távú kapcsolatra, egyéjszakás kalandnál sokkal többet érdemel. Nem tudom, lesz-e köztünk valaha is több barátságnál. Eddig sosem gondoltam rá így. Meg egy helyen is dolgozunk, ha valami rosszul sikerül, az elég kellemetlen tudna lenni.

- Te félsz?!

- Igen, Iván - bólintott Laci. - Félek. Nem vagyok az a totális macsó, akinek hiszel. Elmúltam harminc, ami egy pasinál nem akkora dolog, és jól éldegélek. De tudod, mire jöttem rá? Nem biztos, hogy minden reggel más lány mellett akarok ébredni. Kezd elegem lenni a felületes kapcsolatokból. Olyan jó lenne, ha valaki tényleg szeretne, olyannak, amilyen vagyok. Tessék, nevess ki nyugodtan!

- Nem nevetlek ki.

- Tudom, jó haver vagy. Eddig bele sem gondoltam igazán. De most, hogy téged, meg a te Jutkádat látlak, most marhára irigykedem. Örülök, ha neked összejön, és én is szeretnék egy ilyet. Gondoltad volna valaha, hogy én, a Fekete Laci fogok irigykedni Kárpáti Ivánra? De senkinek egy szót se! Főleg ne a lányoknak.

- Oké, rám számíthatsz.

- Kösz, haver!

***

Iván gondolkodóba esett. Sokszor csalóka az a kép, amit másokról őrzünk magunkban. Itt van például Laci. Ki gondolta volna, hogy ilyesmik járnak a fejében? Valahol a lelke mélyén mégis egy érző emberi lény, aki ugyanúgy fél a kudarctól, és ugyanúgy elfogadásra vágyik, mint bárki más. Ezt az énjét mikor láthatta volna meg? Pedig már évek óta barátok. Néha kell egy külső impulzus, hogy katalizálja az embert.

Rájött, hogy Judit lényegében ugyanazt csinálja a való világban is, mint annak idején, a regénye kezdetén odaát Yutta. Katalizálja a körülötte élőket. Amit akkoriban ő félreértett. Hátsó szándékokat keresett mögötte, és arra igyekezett általa egy példát bemutatni, hogy a barátság és a szeretet álarca mögött mennyi hamisság, és számító önzés lakik valójában. Egy ördög az angyal arca mögött.

Talán éppen az Anna miatt érzett csalódását próbálta így kiírni magából. Annát, aki nagyon mély sebet ejtett a szívén, csak ezt egy férfi sohasem vallaná be. Legfeljebb a pszichiáterének, ha nem érezné cikinek pszichiáterhez fordulni.

De valami történt. Talán az Élet vagy a Sors akart üzenni neki, hogy tévúton jár. És Yutta életre kelt, megmutatni, hogy van igazi jóság még a világon. Mert Yutta manipulál, ahhoz kétség sem fér, de nem azért teszi, hogy ezzel ártson, vagy megbántson másokat. Épp ellenkezőleg. És ebben a világban Judit minden alkalommal azt bizonyítja, mennyire tévesen ítélte meg őt. Talán tényleg az történik, hogy Y elkezdett beleírni a valóság szövetébe? Úgy, miként a regényével is tette, ami csak jobbá és szerethetőbbé vált általa?

Lacinak valahol igaza van. És pont ettől annyira bizarr az egész. Mert Jutka tényleg felrázta őket, mindhármukat. Bár tudná, hogyan is kezelje őt! Aki egy személyben Judit, Yutta és Y is, és talán még több ennél. Mennyivel könnyebb volna, ha valóban létezne! De vajon tényleg nem létezik? Létezhet valaki egyszerre két világban?

Iván kezdett belezavarodni a saját gondolataiba. De az érzései sem könnyítették meg a dolgát, mert ugyanolyan zavarosak voltak. Azután az Élet megmutatta, hogy a regényes, amatőr írói képzelete korántsem tud olyan virtuózan élénk lenni, mint a sorsé. Hiába, az Élet a legjobb regényíró.

Iván egy telefonhívást kapott a szüleitől.