- Eljött az ideje elbúcsúzni - mondta Jutka. - Noémiék még pár napig itt vannak Kristóf albérletében, azután kiköltöznek, és hazautaznak Debrecenbe. Abba a másik Debrecenbe. Ha szeretnénk tőlük személyesen is elköszönni, akkor most van itt az ideje. Azután marad a fórum, a kegyes hazugság, és nem tudom, mi lesz utána.

- Mit szeretnél?

- Mindent! - vágta rá Jutka nyomorultul. - És szinte semmit sem tarthatok meg mégsem. Nekem eddig ők jelentették a családot, így nagyon nehéz elengedni őket. De el kell engednem mégis, különben... Á, annyira bonyolult minden!

- Nem tudnál változtatni rajta? - kérdezte óvatosan Iván.

- De, tudnék. Csak nem tehetem meg. Elmondtam már, hogy miért.

- Oké, akkor köszönjünk el tőlük. Töltsünk velük egy napot búcsúzóul. Mit mondjunk nekik? Szerencsét próbálunk Németországban?

- Azt. Semmivel sem rosszabb, mint bármely más hazugság.

Ez a hazugság nagyon zavarta Jutkát. Még akkor is, ha Noémi félig tudja az igazat. Nem a teljes igazságot, de valami ahhoz hasonlót. Más megoldást most sem látott, így maradt az eredeti tervnél, és közben szégyellte magát a barátai előtt. Nevezheti-e magát barátnak ezek után? Lesznek-e barátai ideát? Ott van ugyan Imola és Laci, de ez mégsem ugyanaz, nem az a mély összetartozás, amiben eddig része volt. Megtehetné persze, de... nem, nem teheti meg.

Egy dolog miatt legalább nem kellett tovább aggódnia. Iván munkahelyén az átszervezés lezajlott, és megszüntették (pontosabban „a működés hatékonyságának fejlesztése" érdekében összevonták) az osztályát, az állása azonban nem forgott veszélyben. Egyelőre. A következő átszervezésig. Ma már nincs olyan, hogy nyugdíjas állás, és nem is nagyon lehet évekre előre tervezni egy munkahelyen. Nem is divat, hiszen a tudatos karrierépítők néhány évente váltanak, hogy feljebb és előrébb jussanak.

Csakhogy Iván nem ilyen, őt nem igazán izgatja, hogy karriert építsen. Nem akar vezető, vagy sztármunkatárs lenni. Csak tenni a dolgát, elvégezni a munkáját, megkeresni az észszerű megélhetésre való pénzt, és megtartani a magánéletét a munkája mellett. Ennyi. Nem túl menő, igaz?

Jutkának mégis szimpatikus volt ez a hozzáállás. Mert ez az ő Ivánja. Nem is szeretné, hogy törtető vagy karrierista legyen. Nem akarna milliomos lenni. Ivánnal éppen így lehetnek boldogok. Nem kell hozzá palota, elég a kis garzonlakás. Talán majd egyszer, ha módjuk nyílna rá, esetleg elcserélhetik egy nagyobbra, ha már kicsi lenne a gyerekekkel.

Néha eltöprengett azon, hogy nem éppen ő maga fogja-e vissza Ivánt. Egy olyan lány mellett, mint például Anna, sokkal komolyabb lehetőségei lennének. Anna addig nyaggatná, amíg el nem érné, hogy kezdjen valamit magával. De miért kellene mindenkinek átgázolnia másokon? Ám másképp is fel lehet tenni a kérdést. Jutka miért nem akar úgy élni, mint oly sokan mások? „Mert egy lúzer vagyok" - válaszolta meg magának, miközben a tisztességről és becsületességről alkotott ködös képek kavarogtak a fejében.

Hagyta a fenébe az ezen való agyalást, inkább a fórumon ráírt Noémiékre. Megszervezte a közös találkozót. Az utolsót, hosszú időre. Ki tudja, talán örökre.

***

Vidám nap lett. Remekül szórakoztak mind a négyen. Elmentek együtt kirándulni, és végighülyülték az egész utat. Kristóf elemében volt (talán mert lekerült a vállukról a vizsgadrukk), és csak úgy ömlött belőle a poén. Iván sem akart lemaradni, így a két fiú egymással versengve igyekezett szórakoztatni a lányokat. Zajos sikert arattak. Igazság szerint remek barátok lehetnének, ha... Ha az a „ha" ott nem volna. De ez a tudás csak kettejüknek jutott osztályrészéül.

- Mi a csodát fogtok ti Németországban csinálni? - bukott ki a kérdés Kristófból. - Sutba dobjátok a diplomátokat, és elmentek mosogatónak, vagy szállodai takarítónak?

- Fiatalok vagyunk és kell a pénz - felelte picit szégyenlősen Jutka. - Egyszer majd hazajövünk, gondolom. De családot szeretnénk, és itthon a munka..., hogy is mondjam? Nincsenek kapcsolataink, csak az eszünk, ami édeskevés.

- Akkor mi a fenének tanultál ennyit? Mi értelme volt a sok gürizésnek?

- A diploma volt az álmom.

- És most felébredtél?

- Kérlek, ne bánts!

- Jó, bocs! - fujtatott nagyot Kristóf. - Csak aggódunk érted. Mindkettőtökért. De felnőtt emberek vagytok, ti tudjátok, mi a jó nektek.

- Tudja a fene! - rántotta meg a vállát Iván. - De mit csináljak? Nem tudok menő pasi lenni, engem nem érdekel a fényes előmenetel. Már ez is bűn? Ha valaki csak becsületesen dolgozni szeretne? Tudom, hogy szánalmas vagyok, de odakint talán összejöhet valami. Legalább egy kis pénz. Rohadtul kellene.

- Hé, mi nem ítélünk el! - emelte fel a kezét a fekete hajú fiú. - Csak jobb lenne, ha itthon maradnátok. Értelmesek vagytok mindketten, és kár az elfecsérelt tudásért. Ám ti tudjátok, hogy mi számotokra a prioritás. Az azért szar, hogy fel sem tudunk hívni titeket, Yutta meg elvből nincs fent a Facebookon.

- Ott a fórum.

- Igen, a csetelés. Legalább valami.

- Ti mit fogtok csinálni?

- Kristófnak ott a családi vállalkozás - vette át a szót Noémi. - Kikövezett útja van az ügyvezetői székig. Nekem meg anyuék már előre leszerveztek valamit. Kicsit hülyén veszi ki magát, de annyira nem bánom. El kell indulni valahol. Csak Yuttát sajnálom, mert fejest ugrik az ismeretlenbe.

- Ott leszek vele - ígérte Iván.

- Azt ajánlom is! - nézett rá szigorúan Noémi. - Különben velem gyűlik meg a bajod!

- Ne aggódj, Jutka helyre tud tenni engem.

- Ja, csak kiszakítod a saját világából, és magaddal viszed a tiédbe.

- Mi ez az én világom, te világod? - kíváncsiskodott Kristóf.

- Jaj, semmi, csak egy játék a barátnőmmel - csacsogott közbe Jutka, majd egészen belelkesülve mesélni kezdett. - Van két párhuzamos univerzum, és hőseink felfedezik köztük az átjárást. És szambáznak ide-oda, mindenféle hülyeséget csinálnak. Olyan, mint a Vissza a jövőbe, csak szarabb a forgatókönyv. A legostobább történet a világon, és még a világot is megmentjük benne kétszer.

És Jutka csak beszélt, csak beszélt, előadva a szokásos, féligazságokból összetákolt mondanivalóját, közben úgy érezve, mintha félig bevallaná az igazat. Addig csűrte-csavarta a mondandóját, hogy már senki sem értett belőle egy kukkot sem, de legalább jókat nevettek rajta. A kegyes hazugság is lehet édesen szórakoztató. Jutka elégedett volt magával. A bűntudata mögött.

***

- Kész, beküldtem az önéletrajzomat pár helyre - dőlt hátra az ágyon Jutka. - Nem mintha válaszoltak volna bárhonnan.

- Nem mindig szoktak - mondta megnyugtatónak szánt hangon Iván.

- Mekkora hülyeség már ez a motivációs levél! - puffogott a lány. - Írjam le, mi motivál. Az, cseszd meg, hogy ne barmoljam szét a világegyetemet! Seperc alatt álomállást és tejjel-mézzel folyó életet rittyenthetnék magunknak. De nem fogom megtenni, mert egy hülye liba vagyok, aki agyonaggódja magát, nehogy maradandó károkat okozzon itt a puszta létével.

- Hova jelentkeztél?

- Hova nem? Tudod, hogy kinek kell egy friss diplomás bölcsész?

- Igen, ismerős. Üdv a való életben.

- Neked mennyi idődbe telt, Iván?

- Pár hónapba. Addig mindenféle hülye munkákat elvállaltam, hogy ne haljak éhen. Égett a pofám, és azt kérdezgettem magamtól, hogy tényleg megérte-e ezért. Vannak régi osztálytársaim, akik nem tanultak tovább, mégis jó munkájuk van, és hülyére keresik magukat. Az egyik srác kiment pincérkedni egy tengerjáró hajóra, bejárta a fél világot, és él, mint hal a vízben. Én meg itt rohadok egy egyszobás pesti garzonban. Nem csak te vagy frusztrált, Jutkám.

- Bocs!

- Semmi baj - mosolygott rá Iván. - Te még csak most szembesülsz ezzel. Odaát minden könnyebben megy, mert a regényben nem akartam arról a sok szarságról írni, amivel a napi életben küzdünk. Persze van benne szó róla, nem is egy tündérmese, de szórakoztató írást akartam, nem olyat, ami közben az olvasó inkább felvágja az ereit.

- Én majdnem megtettem.

- Mikor?

- Amikor elkezdted Yuttát módszeresen kicsinálni.

- Ne haragudj!

- Nyugi, nem kell egész életedben vezekelned miatta.

- Csak el kell vegyelek, igaz? - vonta fel a szemöldökét Iván.

- Nem muszáj.

- De igen, szívem. Testi, lelki és érzelmi kényszer.

- Kényszerből sem muszáj. Írjak neked egy sokkal jobb barátnőt?

- Mi van azzal, hogy nem piszkálsz bele a világba?

- A jó ügy érdekében talán kivételt tehetek - bámult rá ártatlanul a lány. - Milyet szeretnél? Szőke, barna, fekete? Karcsú, bögyös? Középmagas, kék szemű, intelligens, vonzó, izgalmas?

- Lássuk csak! - Iván elgondolkodva meredt rá. - Milyen volna a lány, akit megírnék magamnak? Régebben azt mondtam neked, hogy nincs nőideálom. Aztán, hogy rád hasonlítana talán. Azóta egészen közelről megismertelek. Rájöttem, hogy ilyen ideális lány egyszerűen nincs ezen a világon.

- Ó!

- Ez van - vont vállat Iván. - Egy másik világból kellett idejönnie, hogy végre legyen.

- Bosszantó vagy!

- Akárcsak a te feliratos pólóid!

- Sosem mondtad.

- Most mondom. Az agyamra mennek. És - perverz módon - kezdem megszokni őket. Olyanok, mintha egy könyv lennél, és ők volnának a fülszöveg.

- Jó szöveg. Kicsit tényleg azok.

- Szóval, akkor nem írsz nekem egy másik barátnőt?

- Inkább nem - nyújtózkodott Jutka. - Önző dög vagyok, és magamnak akarlak. Meg egy nagy lúzer, aki még az álláskeresésben is tök amatőr. De nem adom fel. Ezt az életet választottam, mert ezt szeretném a legjobban a világon. És eszem ágában sincs belepiszkálni a világba, hacsak nem muszáj.

Nem tudhatta, hogy erre mégis elég hamar rákényszerül.

***

Iván dühöngött. Az élet rohadt nagy mókamester, csak kár, hogy pocsék a humorérzéke. Pedig minden olyan jól alakult! Nem rúgták ki. Újabb fél évig nem kell aggódnia. Végre a magánélete is rendeződött, leginkább azzal, hogy ismét van. És akkor beüt ez! A Sorstündér elmehet a búsba!

Az új főnöke, egy szemüveges, középkorú, száraz fickó közölte velük, hogy egy új projekt indul. Amiben a legjobbakra van szükség, minden szakterületről. A műszaki dokumentációs részlegen Iván volt a legjobb. Hozzáértő, alapos, precíz. Mégis kigolyózták. Ezt a békát még lenyelné, de az okát már képtelen. A rohadék!

A cégük szerződést kötött egy másik társasággal. Közösen valósítják meg a projektet, közös irányítással. És jöttek a mindent jobban tudó, jól fizetett, mindig elegáns tanácsadók és szakértők. A szokásos módi. Ezzel sincs semmi baj. Beszambáztak, és osztani kezdték az észt, mint akiket Isten saját kezűleg kent fel a feladatra. Az ember becsukja a fülét, megtanul hallgatni és elviseli. Azután megjelent az egyik vezetőjük, a projekt egyik felelős irányítója. Anna.

Találkoztak a folyosón. Anna úgy ment el mellette, mintha levegő lenne. Csak amikor mások nem láthatták, akkor vetett rá egy olyan pillantást, mint egy darab szarra. Úgy látszik, nem tette túl magát a legutóbbi találkozáson.

Majd a főnök behívatta. Közölte, hogy levették erről a munkáról. Nincs semmi baj a szakértelmével vagy vele, csak itt most nem igénylik a szolgálatait. Megalázó volt. Hiszen érdekes munka lett volna, ráadásul jól jönne a siker esetére beígért projektjutalom is. Nagyon jól jönne.

Annával találkoztak a folyosón. Nem szóltak egymáshoz. A lány hideg, megvető lenézéssel pillantott rá, ahogy elhaladt mellette. Az utolsó pillanatban visszafordult Ivánhoz.

- Húzd meg magad! - sziszegte Anna. - Ne nagyon kerülj a szemem elé, mert eltaposlak!

Ilyen találkozásra számít az ember az exével? Aligha. Mivel ártott ennek a boszorkánynak? Azon kívül, hogy nem volt elég jó neki. A jelek szerint nem bocsátotta meg a bálon történteket, amikor összekülönböztek Jutkával, és nem az övé lett az utolsó szó. Elég baj.

Iván magában rágódott a történteken. Nem akarta Jutkát ezzel terhelni, meg talán szégyellte is előtte, hogy ilyen helyzetbe került a volt barátnője jóvoltából. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Anna szólhatott néhány „jó szót" az érdekében. Még jó, hogy nem rúgatta ki ez a bosszúálló kis fúria. Bár ki tudja, mit hoz a holnap.

Iván nem akart otthon a problémájáról beszélni. De egy figyelmes barátnő (vagy menyasszony) általában észreveszi, ha a párjának valami baja van. És pont azért, mert figyelmes, és mert barátnő, nem nézheti tétlenül, hogy a párja szenved ettől a titokzatos valamitől. És mivel nem nézheti tétlenül, igyekszik is kideríteni annak okát, ha kell, bármilyen női praktikát bevetve, a jó cél érdekében.

Jutka is pontosan így tett, és Iván egy gyenge pillanatában elárulta neki az igazat. Hiszen mi mást is tehetett volna, egy figyelmes, szerető, és éppen ezért mindenre elszánt barátnővel szemben? Aki így megtudta, hogy mi bántja a párját, és Iván immár duplán szégyenkezhetett. Haj, nem könnyű dolog ám a férfibüszkeség! A teremtés koronájaként senki sem szeret esendőnek, kiszolgáltatottnak, legyőzöttnek látszani. Pont az előtt, akit minden nap igyekszik elbűvölni.

Iván mindennapjait megkeserítette a mellőzöttség, és a legyőzöttség érzése. Meg a tökéletes kiszolgáltatottságé, hiszen nem tudhatja, mikor kattan be végképp Anna. Mikor dönt úgy, hogy a projekten túl a cégtől is kiebrudaltatja őt? És kiszolgáltatottnak lenni az egyik legpocsékabb érzés a világon.

***

Anna a laptopja előtt üldögélt, az aznapi levelezését szortírozva éppen. Győzőnek, a vőlegényének üzleti tárgyalása volt még, így ezzel igyekezett kitölteni az egyedüllét óráit. Legalább valami hasznosat csinál. Utálta a tétlenséget, mint még néhány más dolgot is: a tehetetlenséget, az inkompetenciát, a határozatlanságot. És még hajnalig sorolhatnánk. Anna nem volt sznob talán, csak maximalista és perfekcionista. És másoktól sem bírt elviselni kevesebbet. A munkában nem tűrt ellentmondást, sem pedig azt, ha valaki nem tette maximálisan oda magát az ügy érdekében. Ezért is jutott olyan gyorsan előre a ranglétrán.

Utálta a fontos levelek sorát megtörő kéretlen reklámüzeneteket is. Hiába a legjobb levélszemét-szűrő, mégis mindig átcsúszik néhány spam. Bosszúsan törölgette őket, sajnálva az erre elfecsérelt időt. Makacs kis szörnyetegek. Mint a legutóbbiak is. Valami idióta reklám, a rendkívül szellemes „Olvass el!" és „Fontos" feliratokkal a tárgy mezőben. Vinné el az ördög az összeset!

A makacs e-mail megint előugrott. Anna kitörölte. Majd még egyszer. És újra. Kezdett dühbe gurulni. Azután megállt a keze az egéren. „Elolvasnád végre, Anna?" - olvasta megrökönyödve. Mi a nyavalya? Reflexszerűen megnyitotta. Néhány fájlmelléklet, meg egy rövid üzenet fogadta. Beleolvasott:

„Nem hittem volna, hogy tényleg keménykedni akarsz, Anna. Sem okod, sem jogod nincs hozzá. Békét ajánlottam. Miért nem jó ez neked? Kezdesz felbosszantani. Figyelmeztettelek. Küldök egy kis emlékeztetőt, ha elfelejtetted volna. Nézd meg a csatolmányokat!".

Anna döbbenetében megtette. Megnyitotta a mellékleteket. Egy dokumentum szkennelt másolata. Emlékezett az eredetire. Győző és egy üzlettársa írták alá. A következő egy bizalmas e-mail. És még néhány, mind-mind érzékeny témák. Hogy az ördögbe...?

- Az a kis kurva! - sziszegte tömény gyűlölettel a hangjában. - Honnan a fenéből szerezte meg?

Újabb e-mail érkezett, egy újabb eldobható, tízperces e-mail címről. Megnyitotta.

„Remélem, most már hiszel nekem, és megértjük egymást" - olvasta.

- Hogyne értenénk, te ribanc! - dühöngött Anna. - Emlékszem rád. Majd meglátod, mit kap ezért tőlem a szívszerelmed!

Megint egy e-mail jött.

„Azt hiszem, még mindig nem értjük egymást, Anna. Ez most komoly. Ilyesmivel soha nem blöffölök. Nem hiszed? Bebizonyítom neked. Nézd meg a mobilod!".

Anna - maga sem tudta, hogy miért - felvette a telefonját. Előugrott egy Messenger üzenet, egy ismeretlen nicknevű felhasználótól:

„Az asztalodon jobbra egy zöld irattartó áll. A háttérképed a laptopodon Párizst ábrázolja. Nike melegítő van rajtad. A hajadat kiengedted. Zenét hallgatsz. Debussy, Clair de Lune. Miért hallgatja vajon mindenki ezt a Twilight óta? Győző azt írta neked, hogy kábé egy óra múlva ér haza. Kék az ágytakarótok. A komódon egy fotó áll, ami kettőtöket ábrázolja, Thaiföldön, ahol Győző megkérte a kezed. Mit gondolsz, Anna? Kezdesz hinni nekem?".

Anna lefagyva bámulta a kijelzőt. Mi ez? Ijedten nézett maga elé, mintha megbecstelenítették volna, őt magát, az otthonát, az intim szféráját.

Még egy utolsó üzenete jött:

„Értsünk szót végre egymással! Békét ajánlok újra, és ígérem, hogy a titkaitok örökre a ti titkaitok maradnak. Ne csinálj semmi meggondolatlanságot, Anna! Gondolkodj! Nem akarok ártani neked. De ne dühíts fel, mert nem állok jót magamért, és én itt szinte mindenható vagyok!".

***

Kozák Anna aznap éjjel nem aludt jól. Nagyon-nagyon nem. A főváros egy másik kerületében egy másik lány sem aludt jól aznap éjjel. Hiszen megszegte az elsődleges irányelvét, beleavatkozott a világ menetébe, és fogalma sem volt, hogyan fogja ezt jóvátenni.