Jutka letette a vizsgáit. Egészen szép eredménnyel, pedig volt dolga elég. A tanulás mellett Imola lelkét is szinte naponta istápolta, közben pedig javában dolgozott a szakdolgozatán. Ez, és az ide-oda ingázás fárasztó lehetett a számára, mert estefelé sokszor kidőlt Iván ágyán. Bár talán most már helyesebb lett volna a közös ágyuknak hívni, mivel az utóbbi időben szinte csak a látszat kedvéért járt be a kollégiumba. Noémi aggódott is érte. Nem az Ivánnal való összeköltözés miatt, hanem az állandósuló fáradtsága okán. Hosszú idő óta csak egyszer találkoztak négyesben, hiszen hármuknak készülniük kellett a vizsgáikra. Azon egy alkalom során viszont Noémi nem mulasztotta el, hogy egy-két percre félrevonja Ivánt, és szóljon neki a barátnője érdekében.

Iván pedig akkor a sarkára állt, és a vizsgák után azonnal elcipelte magával Jutkát egy wellness hétvégére, figyelmen kívül hagyva a tiltakozását. Legalább lazítottak egy kicsit. Szemmel látható volt, ahogy a lány megkönnyebbült, mikor a terhek egy része lekerült a válláról. Rejtély, hogy eddig hogyan bírta. Abban a pár napban egy kicsit elengedhette magát, és kisimult az arca, nem felhőzték folyamatosan a gondok. Végre volt egy kis idejük egymásra is, így Jutka már nem viccelődhetett folyton azzal, hogy a telített vizsgaidőszak a legjobb fogamzásgátló.

Odahaza várták őket a szokásos hétköznapok, ha ugyan az ő esetükben bármit is szokványosnak lehetett tekinteni. Az irodalmi életük is új színfolttal gazdagodott. A Writer's Heaven olvasóközönségéből valaki felvetette, hogy írhatnának újra közös történeteket Y-nal. Így született meg egy rendszertelenül frissülő novellafüzér, amelyben mindenféle vicces kis jeleneteket mutattak be egy kicsit problémás párkapcsolatból, váltott szemszögből megírva egy-egy történetet.

Az olvasók egyszerűen zabálták ezt a hülyeséget. Imádták a szerzőpáros csipkelődő, egymásnak is folyamatosan „alánarráló" stílusát. Ők meg lubickoltak, mint hal a vízben. Most először dolgoztak együtt és össze. Kiderült, hogy félelmetesen jól működik köztük a társszerzői kémia. Ugyanúgy ugratták egymást az írásaikban, akár a valóságban. Nem létezett olyan őrült ötlet, amire a másikuk ne tudott volna rálicitálni. Egyre több kommentben firtatták, hogy ők ketten a való életben is egy párt alkotnak-e. Mikor Iván végre bevallotta ezt, valósággal „felrobbant" a kommentszekció.

Az biztos, hogy nemcsak az olvasók, hanem ők is élvezték a közös írást, és jók is voltak együtt. Jutka nem túlzott a győri kirándulásuk során: valóban piszkosul jól rögtönzött, és szinte bármilyen stílusban tudott írni. Ivánnak meg főleg a világépítés, a történetszálak bonyolítása volt az erőssége. Ketten együtt pedig ütős kombót alkottak.

***

Február közepére Iván kapott két meghívót. Az egyik kollégája passzolta le neki, akinek pont ütközött a külföldi családi sítúrájával. Valami zenés-táncos rendezvényre szólt. Jutka morgott is miatta eleget, hogy nem ér rá, utál bulizni, meg egy ruhát is vennie kellene hozzá, amihez nincs kedve.

- Kérj kölcsön egy ruhát valamelyik barátnődtől - vetette fel Iván.

- Melyiktől a kettő közül? - füstölgött a lány. - Noémi magasabb nálam, Imola alacsonyabb, és mindketten jóval erősebbek mellben is. Ha bármelyikük cucca jó rám, én felkötöm magam, mert igencsak gnóm lennék.

- Akkor vegyél egy újat.

- Pocsékoljam hülyeségekre a pénzem?

- Fizess az én kártyámmal. Tudod a kódot.

- Nem költöm el a pénzedet!

- Akkor menjek veled a boltba, és fizessek én?

- Az ugyanaz lenne.

- Egyezzünk ki valamiben, mert el szeretnélek vinni - sóhajtott Iván, a homlokát masszírozva. - Dicsekedni akarok veled mindenkinek, de legalább egy este jól érezni magunkat valahol, ahol még nem jártunk, és picit túl van a komfortzónádon.

- Csak azért, hogy kielégítsem valamilyen extrém igényedet?

- Nincsenek extrém igényeim. Kérdezd meg bármelyik pasit.

- Ja, Kristóf is ezt mondta. Jellemző. Pasik!

- Akkor eljössz velem? Vagy adjam másnak a meghívókat?

- Te mit szeretnél?

- Táncolni veled.

- Menjünk - adta meg magát Jutka. - Veszek valami visszafogottat. Aztán magadra vess. De tudd, hogy utálok hülyeségekre költeni. Sajnos nem írtál nekem a történetbe nagy vagyont, csak szerény apanázst. Be kell osztanom.

- Szánalomra méltó vagy. Miért nem írsz bele magadnak?

- Nem akarok gazdag, hülye sznob lenni. Én az a kis vidéki lány vagyok, tudod, innen Pestről.

***

Iván kapott egy kis emlékeztetőt arról, hogy kivel is van együtt valójában. Jutka morgolódva vett egy nem túl drága ruhát. Aztán leült az asztalhoz, egy darabka papírral és egy tollal, és átírta magának. A ruha pedig a fiú szeme láttára változott át. Végül egy visszafogott, de csinos, kék színű darab lett belőle. Azt, hogy milyen fajtájú vagy árnyalatú kék, Iván akkor se tudta volna megmondani, ha az élete múlik rajta. Szerencsére nem ezen múlott.

- Elégedett vagy? - kérdezte a lány.

- Ahhoz látnom kellene rendeltetésszerű használat közben is.

- Most kezdjek el vetkőzni és öltözni, meg tartsak divatbemutatót?

- Aha. Nem tudom, mi ezzel a gond. Láttalak már fehérneműben.

- Túl gyakran akarsz abban látni!

- Tévedés. Annál sokkal izgalmasabb formában szeretnélek látni.

- Dugulj el, Iván! Jó, megkapod a divatbemutatódat.

Iván csak bámult. Jutka már megint nem hazudtolta meg önmagát. A ruha egyszerű volt és ízléses, és csodásan állt a vékony alakján. Anélkül, hogy feltűnő, vagy merész, vagy rafinált szabású lett volna. Egyszerűen csak szép volt. Mint a lány, aki viselte.

- Hűha! - nyögte ki értelmesen.

- Ezért a pillantásért meg van bocsátva minden hülyeséged - dorombolta Jutka békülékenyen. - Betehetem az akasztós szekrényedbe?

- Az a te szekrényed is.

- Igen, bocs. Még szokom a közös háztartást.

***

Nem lógtak ki a többi vendég közül. Iván az egyik legjobb öltönyét vette fel (a kettőből, amit egyszer hirtelen felindulásból, még Anna idejében vett). Nem fűzte hozzá különösebb emlék, se jó, se rossz, így nem okozott problémát viselnie. Anna különben is a távoli múlt volt már. Egy rossz emlék, egy felejthető epizód.

Jutka fantasztikusan nézett ki, legalábbis az ő ízlésével mérve. A kék ruhát viselte, hozzá egy lapos sarkú kék cipővel, kék körömlakkal, egy picike, kék köves fülbevalóval, és még a szemfestéke is valamilyen kékes árnyalatú volt.

- Úgy nézek ki, mint Törpilla - mondta, különösebb lelkesedés nélkül.

- Akkor miért így jöttél?

- Koncepció - vont vállat a lány.

- Hogy állunk a komfortzónáddal?

- Belefér. Elég sok hülyeségre kapható vagyok.

Ami igaz lehetett, mert táncoltak is, és jól érezték magukat. Jutkára amúgy is jellemző volt, hogy igyekezett Iván kedvére tenni, és örömet szerezni neki, mint akinek lelki késztetése van erre. Tökéletes feleség lenne, gondolta magában vigyorogva a fiú. Feltéve, hogy ő uralkodhat a házban. De ez ellen Ivánnak, a leendő papucsférjnek nem volt kifogása.

- Hozzak valamit inni? - igyekezett túlkiabálni a zenét és a ricsajt Iván.

- Légy szíves! Arrafelé láttam valahol...

- Jó. Megvársz itt?

- Ha nem jön közben a buszom.

- Akkor megyünk a következővel - vágta rá Iván.

A büféasztaloknál tömeg tolongott, így időbe telt, mire két pohár pezsgőhöz jutott. Vigyáznia kellett a „kincsére", mert volt némi kényszerű lökdösődés. Sikerült épségben kimenekítenie a poharakat. Majdnem. Az utolsó pillanatban a könyöke összeütközött valakiével, és ez mindkettejük poharának tartalmát csökkentette.

- Elnézést - mondta gépiesen Iván.

- Én kérek elnézést - felelte egy vontatott női hang.

Iván biccentett és továbbindult.

- Te vagy az? - kérdezte az ismeretlen. - Tényleg te vagy az, Iván?

Iván a neve hallatán felkapta a fejét. Kivel hozta össze a sors? Hamar választ kapott a kérdésére. Az előtte álló, elegáns ruhába bújtatott, minden porcikáját tekintve divatos és előkelő nő, a kontyba csavart szőke hajával, a visszafogottnak korántsem nevezhető sminkjével összetéveszthetetlen volt.

- Anna?

***

- Jó téged látni - búgta a nő. - Jól nézel ki.

- Te sem panaszkodhatsz - biccentett Iván. - Látom, bejött az élet. Azóta már főosztályvezető vagy?

- Igazgatóhelyettes.

- Gratulálok.

- Köszönöm. És te?

- Az én karrierem is szárnyal. Műszaki specifikációkat írok.

- Mint a régi szép időkben.

- Fontos a hagyományőrzés. Férjjel vagy itt?

- Potenciális férjjel.

- Eljegyzés?

- Megvolt - mutatta az ujján a gyűrűt Anna.

- Örülök neki.

- Én is. És te? Megnősültél?

- Egyelőre eljegyzésre készülünk.

- Akkor sok sikert.

- Kösz.

Nem igazán tudta, mi egyebet mondhatna még a lánynak. Viharos volt a kapcsolatuk, és a szakításuk is. Aligha nosztalgiázhatnak a szép emlékeken.

- Ugyanott dolgozol? - előzte meg Anna.

- Igen.

- Még mindig nem akarsz váltani?

- Jó nekem itt.

- Kár. Eltékozolod a tehetségedet.

- Nem lehet mindenki nagymenő - vont vállat Iván.

- De kismenő legalább lehetnél.

- Jó így nekem.

- És a lány? Ő sem próbál motiválni?

- Ő motivál. Csak nem erre.

- Te tudod. Szerintem butaság.

- Még mindig nem értünk egyet.

Most már tényleg nem maradt több mondanivaló. Ennyit a régi szép időkről.

- Mennem kell - mondta Iván. - Örülök, hogy találkoztunk.

- Már kezdtem azt hinni, hogy eltévedtél - hallott egy másik ismerős hangot. Persze, Jutkának is pont most kell idekeverednie! - Ó, elnézést! Nem akartam megzavarni a társalgást.

- Nem zavarsz. Ő itt Anna, régi ismerős. Anna, ő Jutka.

- Örvendek - nyújtott kezet a lány.

- Részemről a szerencse - felelte Anna, végigmustrálva a másik lányt, de nem fogta meg a felé nyújtott kezét. - Ő lenne a kis leendő menyasszonyod? Nagykorú már?

- Még nem teljesen, de hamarosan betöltöm - felelte Jutka ártatlan mosollyal.

- Gondolom, egy újabb kis kétségbeesett próbálkozás vagy Iván részéről. Tudtad, hogy a srác örök vesztes?

- Együtt nyerünk, együtt veszítünk.

- Nagyon kis naiv vagy még, Judit.

- Inkább, mint hogy hozzád hasonlóan gonosz legyek, Anna.

- És kicsit szemtelen is, kislány!

- Mindössze öt-hat év van köztünk, Anna. Csak rajtam kevesebb a cukormáz, és fiatalabbnak látszom. Mi a problémád velünk? Láttalak. Eddig normálisan viselkedtél, amíg meg nem jelentem. Mi zavar valójában: én, vagy az, hogy Iván tovább tudott lépni rajtad?

- Ostoba liba!

- Ha te mondod, igazgatóhelyettes asszony.

- Honnan...?

- Honnan tudom? - mosolygott Judit. - Egy kicsit utánanéztem a barátom exének. Van egy csomó nyilvánosan elérhető életrajzi adat rólad a neten. Meg néhány kevésbé nyilvános is itt-ott. Soha nem vagyok felkészületlen a potenciális ellenfeleimből.

- Nem tudsz te semmit!

- Ó, nem vagy te olyan rejtélyes, Kozák Anna. Karrierista nő vagy, ez eddig rendben. Nem bírod a vereséget. Ezzel sincs baj. Nem bírod elviselni, ha egy férfi nem téged lát a világ közepének. Még akkor sem, ha az a férfi már nem kell neked. Megőrjít az önnön felsőbbrendűségedbe vetett hit. Ez már baj. Mert nem szép dolog tőled. És történetesen az a férfi, akin átgázoltál, és most is azt szeretnél, ő nekem kell.

- A tied! - mondta undorral Anna. - De ne hidd, hogy egy főnyeremény.

- Nem hiszem. Tudom, hogy nekem az.

- Akkor legyetek boldogok egymással!

- Köszönjük, azok leszünk. Különösen, ha méltóztatsz kiszállni az életünkből örökre.

- A helyedben nem keménykednék! - sziszegte villámló szemekkel Anna. - Vannak kapcsolataim. Iván még ezt a vacak állását is elveszítheti!

- Értem - bólintott Judit. - Te viszont keménykedni szeretnél? Nos, ebben nem tudlak megakadályozni. De van némi háttérinformációm rólad és a vőlegényedről, Anna. Ami talán az adóhatóságot is érdekelheti. Elhiszem, hogy képes vagy ártani Ivánnak. Megkérlek rá, hogy ne tedd, és váljunk el békével. Amennyiben viszont mégis megteszed, akkor én átgázolok rajtad, és tönkreteszlek egy életre. Akkor ugyanis már nem lenne veszítenivalóm.

- Csak blöffölsz!

- Fenyegetésekkel sosem blöffölök. Küldjek neked holnap egy másolatot a fájlokról? Érdekes olvasmányok.

- Hogyan...?

- Hogyan szereztem meg? Ez maradjon az én titkom. Mondtam, hogy mindig felkészülök a lehetséges ellenfeleimből. Nem fogom felhasználni ellened, ha leszállsz rólunk egy életre. De higgy nekem, Anna. Ha belöksz a szakadékba, én magammal rántalak. Hajlandó vagy elfogadni a békejobbomat?

- Menjetek a pokolba! - csattant fel Anna, és sarkon fordulva elviharzott.

- Ott találkozunk. Pá, szívem! - integetett utána Judit.

- Mi a fene volt ez? - sziszegte Iván, hogy a körülöttük mászkálók ne hallják.

- Szemérmetlen zsarolás. Miért, minek hangzott?

- Honnan a fenéből tudsz Annáról?

- A szüleidtől és Lacitól. Mondták, hogy egy bosszúálló kis dög, így minden eshetőségre felkészültem. Szerencsére van vaj a fejükön. Nagyobb összegbe mernék fogadni, hogy nem lesz mersze kenyértörésre vinni a dolgot.

- Mi vagy te, maffiózó?

- Nem, csak megvédem magunkat.

- Azt hittem, ismerlek.

- Ismersz - mondta halkan Judit. - Kristóf is mondta neked, hogy mindig én nyerem a szócsatákat. Soha nem bántanék senkit önszántamból, de jogos önvédelemből hajlandó vagyok erre-arra. Megértem, ha ez most sok neked. Hazamenjek pár napra odaátra? Amíg el tudod dönteni, hogy akarod-e folytatni velem ezek után is.

- Nem!

- Nem akarod folytatni? Megértem. Sajnálom.

- Te teljesen hülye vagy, Jutka?! Azért nem foglak kidobni, mert kiderült rólad, hogy te vagy Don Corleone! Bevallom, tetszett, ahogy felmostad Annával a padlót, egy régi álmom váltottad vele valóra. De meg kell ezt emésztenem, és arra készülj fel, hogy egy darabig most mosolyszünet lesz köztünk.

***

Valóban mosolyszünet lett közöttük. Egy lakásban laktak, de szinte csak a legszükségesebbekről beszéltek egymással. Iván távolságtartóvá vált, mint még soha. Elmaradtak a meghitt beszélgetések. Jutka csak esténként ért haza, előtte szinte minden nap meglátogatta Imolát. Odahaza úgyis csak a csend várta. Iván nem kérdezte, hogy merre járt. Teltek a napok. Végül a lány nem bírta tovább. Igyekezett türelmesen kivárni az időt, de ez már nevetséges volt. Vagy szomorú. Vagy mindkettő.

- Nagyon haragszol rám? - kérdezte, és két bögre teát tett le az asztalra, amolyan békeajándék gyanánt.

- Nem tudom - mondta kényszeredetten Iván. - Nem. Fogalmam sincs.

- Elmondod, hogy miért?

- Nem szeretnék erről beszélni, Judit.

- Akkor mondhatok róla én valamit? - majd a fiú vállrándítását igennek véve folytatta. - Szerintem haragszol, vagy csalódtál bennem. Csak akkor hívsz Juditnak, ha mérges vagy rám. Tudom, hogy leromboltam benned egy álomképet. Másmilyennek képzeltél. De én sohase mondtam, hogy nincsenek karmaim. Sajnálom, hogy így viselkedtem Annával. Ott és akkor ellenséget láttam benne, és el akartam ijeszteni. Azt gondoltam, még vannak érzéseid iránta, és ez be is igazolódott.

- Anna már nem számít.

- Dehogynem. Még mindig fáj neked, ahogy bánt veled. Mert szeretted. Nincs ezzel semmi baj.

- Már rég nem szeretem.

- Tudom. De attól még fáj neked. És most még a kétség is, hogy mi lesz, ha én is olyanná válok, mint ő. Nem fogok olyanná válni, Iván. De nem is húzom meg magam a sarokban, ha netán próbálkozna. Valószínűleg nem tudnám legyőzni őt, csak tényleg magammal rántani. De már láttad, hogy mit csinálok, ha letámadnak, tudod, hogy elmegyek a falig. Ez vagyok én, soha nem is titkoltam. Nem vagyok egy ártatlan kisbárány. Én kamikaze bárány vagyok. Azt kell kitalálnunk, hogy együtt tudsz-e élni ezzel. Nem tudok egy aranyos és védtelen, ártatlan lányka lenni.

- Mire akarsz kilyukadni? Szakítani akarsz?

- Én biztos, hogy nem - rázta meg a fejét Jutka.

Iván hallgatott. Nem nézett rá. Azután mégis.

- Én sem - mondta végül. - Csak rájöttem, hogy nem az vagy, akinek képzeltelek.

- Jobb későn, mint soha.

- Hogyan tud ez működni, Jutka?

- Mint egy élő kapcsolat. Fogunk még veszekedni, Iván. Fogunk haragudni egymásra. Lesz még mosolyszünet köztünk. Mint minden párkapcsolatban. Mert nem vagyunk egyformák, nem értünk mindenben egyet. Csak szeretjük egymást. És együtt akarjuk megoldani ezt az életnek nevezett rejtvényt. Nekem elég ennyi. És ha kellek neked, akkor egész életemben, bármivel és bárkivel hajlandó vagyok megküzdeni érted. Értünk.

- Jó - bólintott Iván. - Úgy tűnik, szegényebb leszek egy illúzióval. De Anna is csak egy illúzió volt. Akiből mára a múlt árnya lett. Te pedig a jövő árnya vagy. De talán igazad van, és erről is szól egy kapcsolat. Próbáljuk meg. Kezdetben biztosan nehéz lesz.

Iván két dologban is tévedett. Egy kapcsolat nem csak kezdetben nehéz. És ez nem a kezdet volt, csupán egy állomás azon az úton, hogy igazán megismerjék egymást.