"Hogy megtaláljam a szerelmem

Átgázolnék szélen és tűzön

Örökkön-örökké.

Ezek az üres kezek elérnek

Hozzád, hogy megérints

Örökkön-örökké.

Halott belül

A szívem és lelkem egyaránt.

Érintsd a szád az enyémhez

És hozz vissza az életbe

Halott belül

Már nem felel meg semmi más

A vérem kiszárad

Vedd el az életem

Ments meg a haláltól.

Nem tudok menekülni a szerelemtől

Úgy akarom, ahogy régen volt

Örökkön-örökké.

Ne hagyj itt

Egyedül a félelemmel

Örökkön-örökké.

Halott belül

A szívem és lelkem egyaránt.

Érintsd a szád az enyémhez

És hozz vissza az életbe

Halott belül

Már nem felel meg semmi más

A vérem kiszárad

Vedd el az életem

Ments meg a haláltól

Nem tudok menekülni a szerelemtől

Úgy akarom, ahogy régen volt.

Emlékeztetsz azokra az időkre

Amikor még éreztem, hogy élek.

Halott belül

A szívem és lelkem egyaránt.

Érintsd a szád az enyémhez

És hozz vissza az életbe

Halott belül

Már nem felel meg semmi más

A vérem kiszárad

Vedd el az életem

Ments meg a haláltól

A vérem kiszárad

Vedd el az életem

Ments meg a haláltól."

/Skillet-Dead Inside/

(Fordította: Restless.)

*~*~*~*~*

-Nem hiszem el, hogy ezt teszed velem. -Jason szemében aggodalom csillogott.

-Most érzem azt először, hogy biztos vagyok abban amit teszek.

-Te megőrültél.

-Lehet.

Ezután már egymás mellett sétáltunk szótlanul. A nap a hátunk mögött kúszott le az égről. A jeges félelem megfagyasztott mindkettőnket. Jason egészt addig hallgatott amíg fel nem értünk a hegytetőre. Onnan végignéztem a világon. Még a szám is tátva maradt. Alattunk körülbelül akkora tábor terült el mint amilyen a miénk volt. Volt. Mert most körülbelül feleakkora.

-Lea, kérlek, könyörgök menj vissza! -mondta Jason és megfogta a két kezem.

-Nem tehetem. Figyelj rám. Nem lesz semmi baj.

-De én...

-Csss. Veled leszek örökké. Bármi történjen. -mondtam és magamhoz húztam. Gyengéden megcsókoltam. Majd felkerekedett a szél. És mi még ott álltunk, a világ tetején. Együtt. Mintha minden rendben lenne. Bizsergés futott át a testemen.

-Biztos vagy benne? -kérdezte Jason mintha ez a kérdése maradt volna az utolsó reménysugár.

-Biztos vagyok.

A hideg futkosott a hátamon ahogy egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtünk a domboldalon. Jason úgy szorította a kezem mint még soha ezelőtt. Az arca merev, mégis aggódó volt. Megszorítottam a kezét. Ő továbbra is markolta az enyémet. Nem mutattam ki a félelmem. De őrültséget teszünk. A táborban ekkor kisebb felfordulás támadt. Észrevettek. Már nincs visszaút. Jason rám pillantott, de én megráztam a fejem. Erre ő csak sóhajtott.

A tömeg először körénk gyűlt majd lassan utat engedtek. Mintha egy folyosón mentünk volna végig ahol a korlát emberekből áll. Figyeltem az arcokat. Mindenki gyűlölködve nézett ránk. Mi történhetett itt? Miért gyűlölnek? Jason most már nem palástolta a félelmét. Száját összeszorította és még jobban húzni kezdett maga után. Mögöttünk Dreamlight és Firehunter morogva haladt. Teljesen egymáshoz simultak. Mintha ezzel meg tudnák védeni magukat. Lassan odaértünk a legnagyobb sátor bejáratához. Itt nem voltak ágyak melyeket akár bárki elrejtett volna, hogy később használni tudják. Vagy amiket építeni tudtak volna. Gondolom a költözködéseik miatt. Nagyobb gondban voltunk mint hittem. Egyre többen gyűltek körénk. Előttünk egy srác ült egy széken. Gondoltam ő Andrew. És látva Jason reakcióit ő volt az. Vöröses fekete haja az egyik szemét eltakarta. Vöröses fekete farkasa pedig felmordult mikor meglátott. Mellette Ned állt vigyorogva. Végig néztem rajta és felszegtem a fejem. Egyenesen néztem előre és igyekeztem úgy tenni mint akit teljesen hidegen hagy, hogy hol is van. Pedig ez egyáltalán nem így volt.

-Csakhogy végre megérkeztetek! -állt fel Andrew.

-Mondtam, hogy eljönnek. -szólt közbe Ned.

-Hallgass! -mordult fel Andrew.

Tetőtől talpig végigmértem. Magas volt, jóképű és erős. Mégis, ha a szemeibe néztem gyűlöletet láttam. Minden és mindenki iránti gyűlöletet. Kicsit az volt az érzésem, mintha Alexander szemeibe néznék. De valahogy ez, most mintha mindenki felé irányult volna. Különösen Jason felé.

-Látom te is eljöttél. Igazat kell adjak neked Ned. -mondta miközben már előttem állt kezét az arcom felé nyújtotta. Mögöttem Dreamlight felmordult majd Firehunter is. Jason elém állt. Így kettőnk közé került. Andrew visszahúzta a kezét, de gyűlölködő pillantásokat vetett Jasonre.

-Őt hagyd ki ebből. És ne merészelj hozzá érni. -sziszegte Jason.

-Ó, nézzétek a kis hősszerelmes. -többen a körülöttünk állók közül felnevettek. -Mégis, miért hoztad magaddal, ha meg akartad védeni hm? -nem várta meg a választ. -Talán félsz? Féltél egyedül jönni. Mert gyáva vagy.

Jason lehajtotta a fejét. Úgy éreztem valamit tennem kell. A düh fortyogni kezdett bennem, mégis a hangom nyugodt volt.

-Jason sok minden, de nem gyáva. -meglepett nyugodt hangom éle.

-Igazán? Akkor miért hozott magával? Tudta, hogy elveszíthet.

-De elveszthetett volna másokat is. Hiszen megtámadtatok volna. És különben is, én sem hagytam volna, hogy megtegye.

-Lea... -halottam Jason sürgető suttogását.

-Hmm.. Talán többet jelentesz mint hittem. Nem igaz Jason?

-Úgy tudom nem azért vagyunk itt, mert csevegni akarunk. -morogta Jason.

-Igaz is. Azért vagy itt, hogy harcoljunk. Mert Nedet visszautasítottad. Így van?

-Igen.

-Hát akkor legyen. Kötözzétek meg! -intett felém, mire Ned elkapta a karom. Elrántott Jason mellől és egy másik srácnak zuhantam, aki átkarolta a derekam és tovább taszított. Ekkor már kapartam, rúgtam, próbáltam kiszabadulni. A csuklómra kötél tekeredett és kezek szorítottak le mindenhonnan.

-Jason! -tört ki a kiáltás a torkomból. Közbe Dreamlightot kerestem a szememmel. De mikor megláttam megsajdult a szívem. A nyakán bőröv volt és egy lánc lógott végig a földön mellette. Megkötötték mint egy kutyát. A düh végigáramlott a testemen és felé vetődtem. De a kötél megszorult a csuklómon és belevágott a húsomba. Felszisszentem a fájdalomtól. Most Jasont kerestem. Vagy Firehuntert. Mindketten kb. három sorral előttem álltak. A tömeg kört formált körülötte Ned és Andrew körül. Andrew a kezét Jason vállára tette.

-Ne aggódj. Ha te nyersz épségben elengedem. De ha nem, akkor itt marad a farkasával együtt.

-Tessék!? Nem erről szólt a megegyezés.

-Változnak a szabályok. Minden szempontból.

Ekkor Ned is előlépett karddal a kezében.

-Mit akar ez jelenteni!? -kérdezte Jason.

-Oh, csak annyit, hogy mint mondtam a szabályok változnak.

Ekkor már mindketten megértettük. Kezdtem átkozni magam, hogy nem sürgettem jobban Adamet. A félelem lassan elgyengítette a lábamat. A kötélbe kapaszkodtam, hogy megálljak a lábamon. Ekkor egy kisfiú állt mögém. Hátra pillantottam Alexával egyidős lehetett. Vöröses fekete haj. Felismertem. És ha minden igaz Andrew a bátyja. Ekkor mellém lépett, de nem szólt semmit. Csak egyenesen előre nézett.

-Kérlek, segíts... -suttogtam.

-Nem tudok... -suttogta vissza.

Felpillantottam. A harc elkezdődött. Ketten támadtak Jasonnek és Firehunternek. Ned és a homok sárga farkasa Andrew és vöröses fekete farkasa. Az agyam vészesen forogni kezdett. A nadrágom szárában volt egy kés. Viszont nem voltam abban biztos, hogy megbízhatok-e a mellettem álló fiúban. De nem volt más választásom.

-Figyelj, van egy kés a bal oldali nadrágszáramban... Azzal el tudnád vágni a kötelet.

-Sokan figyelnek... Nem fog menni.

Igaza volt. Tudtam. Végigmértem a fiút. Az arcán piros foltot láttam. Kezén és lábán kék zöld foltok éktelenkedtek. Megborzongtam. Tudtam ki tette. A hányinger olyan erővel tört rám mint még talán soha. Lassan már nem hallottam mást, csak az acélpengék csattogását vagy a farkasok vicsorgását. A nap vérvörösre festett mindent.

*~*~*~*~*

Adam végignézte míg Lea és Jason távoztak. Most fel alá mászkált és nem tudta mi tévő legyen. Lea azt mondta, ha le megy a nap menjenek utánuk. De mi van, ha addig megölik őket? Vagy még rosszabb. A percek óráknak tűntek és Adam soha nem érezte magát ennyire idegesnek és tanácstalannak.

-Mi van, ha már most túl késő? -kérdezte meg Adam fennhangon. Majd saját hangja hallatán összerezzent. Vajon eddig is magamban beszéltem? -gondolkozott. A tisztás nyugodt volt. Senki nem járt már erre. Adam felkelt a farönkről, majd elindult a tábor felé. Eddig a nap rohant, de most csigalassúsággal telt el minden egyes perc. A tábor egyenlőre még nyugodt volt.

Egy lány jelent meg az erdő szélén. Szőke haján megcsillant a nap fénye. Ruhája szakadt és megviselt volt. Adam először azt hitte közülünk való. De aztán rájött, hogy nem. A lány mögött több száz ember gyűlt össze. Szakadt ruhában voltak és sokan közülük betegek, vagy megsérültek. De izmosak és jól tápláltak voltak. Nem tűntek kiszolgáltatottnak mégis valami azt súgta Adamnek, hogy nincs hova menniük. Adam először közelebb akart menni, de ahogy a lány felé fordult megtorpant. A lány szemeire legelőször azt hitte fehérek. Olyanok mint Leáé. Aztán észrevette, hogy nem teljesen. Halvány kékes árnyalatú szemei voltak. Fehér farkasa, mely szintén Dreamlight hasonmása lehetett volna azt leszámítva, hogy fekete sáv volt a hátán és a szemei halványkékek voltak, mellette állt és várt.

Adam még álldogált ott egy darabig, megint csak nem tudta mit tehetne. A lány viszont határozottan elindult felé. A tömeg követte. Adam ekkor megfordult és meg sem állt Edmond házáig. Bekopogott. Niki nyitott ajtót.

-Szia, hát te mit keresel itt?

-Öhm... Jött néhány ember errefelé. Idegenek.

-Tényleg? És mit akarnak?

-Nem beszéltem velük. De nem tűnnek veszélyesnek.

-Várj meg itt.

Erre Niki becsukta az ajtót és pár perccel később Edmonddal és Winstonnal, na meg Alexával tért vissza.

-Merre vannak? -kérdezte Edmond. Adam odavezette őket. A lány közbe leült a földre és egy pár emberrel épp tanácskozott. Mikor meghallotta lépteinket felállt és megfordult.

-Sziasztok! -köszönt Niki barátságosan.

-Szia. Az én nevem Bianca. Ez pedig itt Lupa. És el kellene egy kis segítség.

-Én Niki vagyok. Ő pedig Opal. Ő meg... -és ezzel sorra bemutatott mindenkit.

-Nagyon örülök, hogy találkoztunk -mondta Edmond miközben kezet rázott vele.

-Ő meg itt Adam. És Nightdreamer.

-Sziasztok! -mondta mosolyogva a lány és megsimogatta Nightdreamert.

-Szia. -Adam hátra pillantott. A nap most már teljesen vörösre festett mindent. Lassan itt az idő. -Niki tudnánk egy kicsit beszélgetni. El kell mondanom valamit.

-Nem lehetne később?

-Azt hiszem nem. -mondta Adam majd pár lépést elhátrált a többiektől. És elmondott Nikinek mindent. Niki nagyon dühös lett, de nem mondott semmit. Nem vitatkozott. Azonnal Edmondhoz és Winstonhoz rohant. Bianca pedig végighallgatta őket és csak ennyit mondott:

-Mi is segítünk.

*~*~*~*~*

Annyit tekergettem a csuklómat, hogy teljesen kisebesedett. Ahogy próbáltam kiszabadulni, úgy szorított a kötél egyre jobban. Kezdtem feladni. Elfogyott az erőm. És nem csak nekem. Jason már legalább 10 perce harcolt Andrewwel és Neddel. De a keze már remegett. Tudtam, hogy így már nem bírja sokáig. Firehunter ugyanúgy elfáradt, bár nagyobb kárt még nem tettek benne a farkasok.

Dreamlightra néztem. Az ő nyaka is kisebesedett. Rémülten néztük még egy darabig egymást. Ekkor a kisfiú megint mellém lépett. Ezután lehajolt minta a cipőjével babrálna. Mikor felemelkedett megcsillant a kezébe a késem. Imádkozni kezdtem, hogy az előttem álló srác ne forduljon meg. És nem is tette, de a kés nem vágta el azonnal a vastag kötelet. És ekkor megint a küzdőkre néztem. Hiba volt. Andrew még állt a lábán. Majd Jasonnek rontott olyan dühvel melyet azelőtt még nem láttam. A pengék összecsattantak majd szétváltak. Jason kardot tartó karjából folyt a vér.

-Siess, kérlek... -könyörögtem a fiúcskának suttogva. Jasonnek már nem csak a keze remegett.

A tömeg kiáltozni kezdett.

-Öld meg! Öld meg!

Szédülni kezdtem és hirtelen minden egy pillanat előtt pergett le a szemem előtt. Andrew Jason szívét célozta. De csak a vállát találta el. Jason felkiáltott, elejtette a kardját és hátra vágódott. A kötél ekkor elszakadt és én kikaptam a kést a fiú kezéből. Átverekedtem magam az embereken, akik szinte észre se vettek. Hirtelen Dreamlight is mellettem termett és rárontott a vöröses fekete farkasra. Tudtam, hogy őt is a fiú engedte el. Andrew háttal állt, de egy pillanat alatt megfordult és elkapta a kést szorongató csuklómat. A fájdalom élesen hasított a kezembe és elejtettem a kést. Andrew jóval magasabb volt nálam, ezért könnyedén megemelt és én elvesztettem az egyensúlyom. Ezután felpofozott és a földön végeztem Jason mellett. Az arcom sajgott a fejem pedig mintha méhkas lenne benne úgy zsongott. Jason háton feküdt és a vállát szorítva zihált. Andrew megfogta a karomat és felrángatott a földről. Majd bólintott Nednek, aki karddal a kezében várakozott. Valószínűleg akkor állt félre, mikor nem vettem észre. Ekkor megvetettem a lábamat és újból hátra zuhantam. Próbáltam elhúzódni Andrewtől, de ő újra felrángatott a földről. Jason felé fordított, de hátúról úgy magához szorított, hogy hiába tettem bármit nem tudtam mozdulni. Ekkor lehelete csiklandozni kezdte a fülem.

-Most nézd végig a halálát. -suttogta.

-Ne! Kérlek! -kiáltottam. -Kérlek...

Ned pont ekkor Jason felé állt. Kardját a szívéhez illesztette. Jason kék szemei engem néztek. Könnyek csorogtak le az arcomon. Ekkor viszont egy nyílvessző hasította ketté a levegőt. Egyenesen Ned kezét találta el, aki fájdalmában felüvöltött. Andrew ekkor elengedett és én újból a földön találtam magam. Valahogy odakúsztam Jasonhöz. Lassan kezdett homályosodni minden. Utoljára egy lányt láttam, íjjal a kezében és a szőke haját. Majd minden teljes sötétségbe borult.

Amikor felébredtem zúgott a fejem és a rosszullét kerülgetett. Az első, amit felfogtam, hogy estefelé van és egy gyertya világítja meg a szobám. Megpróbáltam felkelni, de minden tagom tiltakozásba fogott.

-Ne! Maradj fekve.. -hallottam meg Niki hangját.

-Jason.. -suttogtam, mert a torkom kiszáradt és alig tudtam kipréselni a szavakat.

-Most ne törődj vele. Minden rendben lesz.

Általánosít. Ez semmi jót nem jelent. Lepörgött előttem az a nap újra meg újra. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, de nem is érdekelt. Egyre rosszabb és rosszabb variációk jutottak eszembe. Mi van ha súlyos a sérülése? Ha elvesztette a karját? Vagy ha... ha meghalt miután kitört a zűrzavar? Nem ez nem történhetett meg. Túl kellett élnie. Valami viszont történt. Niki egy üveget tartott a szám elé. A benne levő löttynek furcsa szaga volt. Elhúztam a fejem.

-Lea kérlek. Pihenned kell. Ez alkohol. Jobban leszel. Meg kell tenned Jasonért. És Adamért. És talán nem utolsó sorban értem is.

Elmosolyodtam. Tehát Jason él. Dreamlight mellettem feküdt. Ő nem ébredt fel, de rajta is sebek és zúzódások voltak. Igyekeztem nem mozdulni, mert minden tagom fájt. Valószínűleg én is tele voltam zúzódásokkal és a fejem is beverhettem. Forogni kezdett velem a szoba és Niki megint próbálkozott a löttyel. Az íze eleinte fűszeres volt. Sok altató hatású gyógynövény. Sejthettem volna. Az utóíz viszont borzalmasan keserű volt. Az alkohol. De ezt már nem sokáig éreztem. Elnyomott az álom.

Mikor megint felébredtem már nem sajgott annyira mindenem, de megint sötétben voltam. És egyedül. Odakint esett az eső, mert a tetőről jól hallatszott a cseppek koppanása. Megpróbáltam felkelni. Azon kívül, hogy majdnem mindenem elzsibbadt semmit nem éreztem. Csak könnyű sérüléseim voltak. Dreamlight is állt nem messze tőlem és engem nézett.

-Megyünk, megkeressük őket.

Felálltam és egy pillanatra megszédültem, de nemsoká végül összeszedtem magam. Megtámaszkodtam még egyszer az ágy szélében, majd elindultam. Ahogy kinyitottam az ajtót a szürke ég szomorúan magasodott felém. Az eső pedig szakadt. Mégis most ez érdekelt a legkevésbé. Valamikor délután lehetett, legalábbis úgy sejtettem. Felnéztem az égre és hirtelen elfogott a vágy egy kis napfény után. Mert a nap nekem mindig reményt adott. De a felhők eltakarták a reményt.

Edmond háza felé pillantottam. Az esőfüggönyön keresztül is láttam a halvány gyertyafényt. Ez volt a remény. Még élt bennem. Nem érdekelt, hogy tetőtől talpig vizes leszek. Nem érdekelt, hogy a víz a nyakamon folyik végig és teljesen eláztat. És a hajam se érdekelt, mely úgy szívta magába a vizet mint valami szivacs. Az ajtóhoz léptünk Dreamlightal. Bekopogtam. Majd újra kicsit erősebben. Lassan kattant a zár és Edmond nyitotta ki.

-Lea! Hála az égnek! -kiáltott fel majd átölelt. Kissé meghökkentem. -Legalább te jól vagy.

-Ezt hogy érted? Mi van Jasonnel? Mi történt? -tettem fel sorba a kérdéseket meg sem várva rájuk a választ. A szívem elszorult. Lehet, hogy félreértettem Nikit? Vagy csak az egész beszélgetést álmodtam? Edmond nem felelt. -Itt van?

Edmond félre állt én pedig beléptem a halvány fényű szobába. Alexa Niki ölében aludt. Ő maga is már alig tudott ülni a fáradságtól. Kimerült. Megszólalt a lelkiismeretem. El kellett volna mondanom neki. De ahogy rám nézett, tudtam, hogy nem haragszik, pedig megérdemeltem volna. De ő nem volt olyan. Ezután a tekintetem a mellette ülő lányra tévedt. Egy pillanat kellett csak és felismertem. Biccentettem neki, mert megszólalni nem voltam képes. Nagyon hasonlított rám külsőleg, szőke haját leszámítva. Meg a szemét, bár már majdnem az is egyforma volt. Egy pillanatig még néztem. Aztán visszacsöppentem a valóságba. Niki a mögötte levő szoba felé intett, mely résnyire nyitva volt. Fény szűrődött ki. Mély levegőt vettem és felkészültem a legrosszabbra. Jason az ágyon feküdt. Mellette szék állt gondolom Edmond ülhetett ott eddig. Jason oldala egy ideig süllyedt és emelkedett. Majd reszketni kezdett és felnyögött. Odarohantam hozzá. A vállán a kötés átvérzett. A homlokára tettem a kezem. Tűz forró volt. A seb elfertőződött. Könnyek gyűltek a szemembe.

-Mióta van így?

-Három napja. -felelt Edmond szomorúan.

-Mi van a gyógyszerekkel? Semmink nincs amivel segíthetnénk rajta? -kérdeztem kétségbeesve.

-Aznap amikor elmentetek Andrew megpróbálta megtámadni a falut miután kihoztunk titeket. Téged akart. De harcoltunk. Későn vettük észre, hogy valami nincs rendben. A gyógyszereink eltűntek. Andrew azt akarta, hogy haljatok meg. De szerencsénkre te nem sérültél meg olyan súlyosan mint Jason.

-Nem. Azt akarta, hogy Jason haljon meg és én nézzem végig a halálát. Akkor is ezt akarta. Bosszúból. Hogy Jason ezzel a tudattal távozzon. De nem sikerült. Így most ezzel akarja véghezvinni a tervét. Csakhogy én ezt nem fogom hagyni.

-Miről beszélsz? -kérdezte Edmond.

-Tudom honnan szerezhetünk gyógyszert.

-Tényleg?

-A városból.

-Tessék? Lea, nem mehetsz oda. Ha elkapnak..

-Akkor legalább megpróbáltam. De ha meg se próbálom Jason meghal.

-Három nap oda az út. És veszélyes. Ennyi idő alatt elveszítjük. Talán meg kellene keresnünk Andrewet.

-Nem. Akkor csak még többen halnának meg. És van egy kis segítségem.

-Mégis mi?

-Night. Vele gyorsan megjárom. Egyenesen odamegyek.

-És azután?

-Betörök a vállalathoz. Adam velem jön. Ő tudni fogja hol keresgéljünk.

-Ez egy nagyon rossz ötlet és ha elkapnak? Vagy esetleg Adam elárul? Erre nem gondoltál?

-Nem tenné. Legalábbis remélem. De ez az egyetlen esély.

-Akkor legalább vigyél magaddal másokat is. Mondjuk Nikit.

-Nem. Meg tudom csinálni.

-Nem, nem tudod. Veled megyek ennyivel tartozol nekem. -hallottam meg Niki hangját a hátam mögül.

-Én is megyek. Segíteni akarok. -mondta a szőke hajú lány. -Mellesleg a nevem Bianca.

-Lea vagyok. És rendben. Csak mondjátok, hogy valamelyikőtök tud lovagolni.

-Tudunk. -felelték kórusban és kissé sértetten.

-Jól van. -adtam meg magam. -Akkor ti készüljetek, én meg megkeresem Adamet.

Ezzel utoljára Jasonre pillantottam. Zihálva vette a levegőt. Csókot leheltem a homlokára és elindultam az ajtó felé. És még az ajtóból visszanéztem. Remélem nem utoljára. Odakint az eső csitulni kezdett. Úgy éreztem mintha nem Jason feküdne ott. Mintha az én szívem haldoklott volna. Úgy akarom ahogy régen volt. Hallani akarom a nevetését. Érezni a szeretetét, ahogy átkarol. És most a lelkem halott belül. A sár cuppogott a talpam alatt.

Adam háza nem volt messze a miénktől. De a lábam nehezen vitt el odáig is. Adam gyorsabban nyitott ajtót minthogy én odaértem volna. Hozzám rohant és szorosan átölelt.

-Úgy aggódtam.

-Adam.. Segítened kell.

-Mi a baj?

-Jasonnek gyógyszerre van szüksége. Különben meghal. El kell mennünk a városba.

-Tessék? Lea, neked tényleg elment az eszed. Jason veszélybe sodort. Nem hagyom ezt még egyszer.

-Az én döntésem volt.

-Nem mész te sehova. Nem érdekel. -mondta és visszaindult a ház felé.

-Adam! Jason a barátjának tekintett hát nem érted!?

-Mi nem vagyunk barátok! És ő sem úgy tekint rám!

-De azt hittem, te meg én igen. De úgy látom ezt te nem érted.

-Akkor mond el, mond el úgy, hogy értsem.

-Én szeretem őt. És ha ő meghal én is vele halok. Ha kell inkább odaadom az életem érte mintsem, hogy gyáván meghunyászkodjak. Nélküle halott vagyok. Halott belül.

Adam megfordult és az én szememből patakzani kezdtek a könnyek. Az eső újult erővel esni kezdett.

-Én pedig nem tudok menekülni a szerelemtől. -mondta és az arcomat a kezébe fogta. -Hát rendben. De esküdj meg, hogy nem teszel semmiféle ostobaságot.

-Esküszöm.

És ekkor történt meg, hogy Adam másodszor is elengedett. Csakhogy ezúttal tudtuk, hogy örökre. És ez így lesz örökkön örökké.

A lovak készen álltak az indulásra. Felkapaszkodtam Nightra. Adam mögém pattant. Bianca és Niki Romuluson ültek. Búcsút intettünk Edmondnak és a többieknek. Sikerrel fogunk járni. Muszáj. Farkasaink követtek minket. Féltem tőle, hogy nem fogják tudni tartani az iramot. De nem volt gond. Mostantól egy csapat vagyunk. Mindig azok leszünk.

Gyorsan haladtunk és nem álltunk meg. Hajnalodott. Esőcseppek néztek le ránk mindenhonnan. Az éjszak elrepült mellettünk. Körülöttünk csend honolt. Csak a lovak patája koppant baljósan. Újra erősnek éreztem magam. Körülbelül egy fél nap alatt behoztunk három napnyi járóföldet. Délután már a nap magasan tűzött és a forróság megizzasztott mindenkit. Mintha az eső soha nem is esett volna. Elrejtőztünk a bokrok között. A terv az volt, hogy elvegyülünk az emberek között. Arra viszont nem számítottunk, hogy a város nem túl forgalmas ilyenkor. Döbbenten tapasztaltuk ezt.

-Valami nem stimmel. Mikor eljöttem még nem ilyen volt a város. -mondta Adam.

-Hát én sem ezt hagytam itt.

-És most? -kérdezte Bianca.

-Nem tudom. Így könnyen észrevesz az őrség. Várjunk sötétedésig. Aztán kitaláljuk.

És úgy is tettünk. Valószínüleg valami felkelés lehetett. Akkor pedig az őrök nem vettek volna észre, de nem mertünk kockáztatni. Az este nagyon lassan jött el. De eljött. Mind a négyen falhoz lapulva futottunk az épületek árnyékai között. Nagyon lassan haladtunk. A belvárost mintha letarolták volna. Az utakon szemét uralkodott. Lassan megérkeztünk a Blood céghez. Az épület magasan meredezett az ég felé. Ritkán mikor kisebb voltam, voltam bent apámmal. De az már nagyon régen volt. Már nem számít.

Az őrök szokásukhoz híven fegyverrel az ajtóban álltak. Szerencsénk volt. Egy farkas, és egy macska árnyék. Könnyen elbánunk velük. Hoztunk két fúvócsőt. Én elaltattam az egyik őrt Niki padig a másikat. Az árnyékaink pedig elűzték a két őrét, melyek remélhetőleg már reggelig fel se kelnek. A kulcsokkal sikeresen betörtünk a vállalathoz. Adam ekkor előre ment. A folyosók üresek voltak. Folyamatosan kerülőutakon haladtunk és közben meg se szólaltunk.

Alexander irodája a legfelső emeleten volt. Niki és Bianca megálltak az ajtóban.

-Majd mi őrködünk. -mondta Niki.

-Rendben. -mondtam.

Az iroda sötétbe burkolózott. Megfogtam Adam kezét mielőtt felkapcsolhatta volna a villanyt.

-Nem szabad meglássanak. -suttogtam és láttam ahogy Adam bólint a sötétben.

Amikor már kicsit jobban hozzászokott a szemünk a sötéthez el kezdtünk kutakodni a fiókokban. Az elsőből fájdalomcsillapítókat és hasonlókat szereztem. Adam egyszer csak megszólalt.

-Megtaláltam az antibiotikumot! Viszont találtam még valamit. Lea, ezt látnod kell.

Becsuktam a fiókot. Amikor a másikba belepillantottam különböző fiolákat láttam. Minden féle színben, de nem voltak felcímkézve.

-Adam, mik ezek?

-Halvány gőzöm sincs.

Ekkor beindult a riasztó. Niki és Bianca berúgta az ajtót, majd felénk kiáltottak.

-El kell tűnnünk! Most! Futás!

Se szó se beszéd visszacsúsztattuk a fiókot a furcsa fiolákkal, majd futásnak eredtünk. Adam minden sarkon kipillantott, de nagyon kellett sietnünk. Majd befordultunk az utolsó folyosóra. Ekkor a következő folyosóról valaki nekem ugrott és a falnak lökött. Amikor megláttam a vörös szemeit megrettentem. Drew. Egy hosszú fadarabbal vágott a falhoz.

-Megvagy! Alexander örülni fog.

-Drew azonnal engedd el! -mondta Adam az íjammal a kezében. Bianca is felemelte az íját Niki pedig a kardját.

-És ha nem? Vállalod, hogy meghal? Alexandernek holtan is sokat ér. Te pedig egy áruló vagy. És át vehetem végre a helyed...

De a mondatot már nem tudta végig mondani, mert a földre zuhant. De nem Adam lőtt, hanem Bianca.

-Köszönöm. Másodszor is.

-Nincs mit, de mi hamarabb ki kell jutnunk és el kell tűnnünk.

Mikorra a szabadba értünk a katonák már a nyomunkban voltak. De bevetettük magunkat a sűrűbe és lovainkkal gyorsan eltűntünk a szemük elől. És nem hallatszott már más csak a patkódobogás. És mindenre csend borult.