- Papa - kiáltottam be apám irodájába - Elmegyek Sandrához oké?

- Persze édesem - kiáltotta vissza, mire boldogan mosolyogva indultam autóm felé. Talán most fölényesnek fogtok hinni, de nem vagyok az. Mindenem megvan, szó szerint. Rengeteg pénzünk van, és ezt nem is titkoljuk. Hatalmas három emeletes ház, és több ezer külföldi, és belföldi befektetések, amik több millióval jártak. Apának hatalmas cége van minek a neve "International Felsik Dine". Autókat készítenek, s adnak el, és rengeteg pénzes ügyfél rákapott a Phorche új fajtájára. 14 évvel ezelőtt még csak egy kislakásos boldog család voltunk, de most, mit ne mondjak szétszakadtunk. Én apám segédje vagyok, hasonló, mint egy asszisztens, de inkább csak egy irodás, aki egy kicsit fentebbi lépcsőn ül, mint a többi alap irodai munkás. Iskolába járok, és már az utolsó évem felét rúgom. Apám, mint főigazgató egész napokat nincs otthon velem és a kettő testvéremmel, névszerinti Jesabella Lewis, a húgom, aki még csak össz-vissz 4 éves, és az öcsémmel akit Jason Lewis-nek hívnak, és 16 éves. Anyám ügyvéd, szóval ő sincs sokat otthon. Szóval az én nevem Emilia Lewis, anyám neve Sinthya Lewis és apám neve David Lewis. Mi vagyunk a Lewis család.

- Szia, nagyfiú - köszöntem hatalmas Labradoromnak, miközben elém ült, én meg leguggoltam elé - Hogy vagy? - kérdeztem, mire vakkantott egyet - Ezt igennek veszem - nevettem fel, és lassan felálltam - Most megyek - szóltam neki, s mintha értette volna a mondandóm, hátraszaladt a saját házába.

Lassan elindultam a garázs felé. Rövid út, kettő perc alatt, megjárható. Miután benyitottam a hófehér ajtón, csodáknak csodája tűnt fel előttem. Több mint 15 autó, és mint a legújabb fajta. BMW, Lamborghini, és sok más. Lassan vetem utam egy hófehér fényesre csiszolt autó felé. Gyönyörű BMW az én kicsikém.

- Gyerünk picim - csapogattam meg gyengéden az autóm tetejét, és beültem. Belül finom bőrkötéses, GPS, rádió, tábla gép, és minden sok más. Lassan felbőgetem a drágám és kihajtottam a garázsból. Táskámat a mellettem lévő ülésre tettem, és előkapom belőle a telefonom. Fel sem nézve kikeresem barátnőm telefonszámát, és felhívom. Kettő csengés után fel is veszi.

- Csaó, Baba - kiállt fel barátnőm. Hallom mögötte a dübörgő zenét, gondolom megint a város szélére, egy elhagyatott kis részre kell mennem megint.

- Halli - szóltam bele - Figyu a megszokott helyre menjek érted, és utána megyünk hozzád, vagy menjek oda maradunk, és utána megyünk haza.

- Az előző - kiabálta bele a telefonba - Muszáj maradnunk Wilden-nek új ellenfele akadt. - mondta, és ahogy hallottam távolabb ment a tömegtől.

- Újabb? - kérdeztem rémülten - Nem szabad megengedni, hogy Wilden veszítsen, hisz tudod mi történt múltkor - kiáltottam rémülten a telefonba és rátapostam a gázra - Majd én megyek az új srác ellen - Mondtam feldúltan és kinyomtam a telefont, és ledobtam a táskámhoz. Nem engedhetem, hogy megtörténjen ugyanaz, mint ami két hete történt. Wilden, az egyik legjobb illegális versenyző a csapatban, de ha veszít, akkor az, aki legyőzte megöli. Sosem volt jó vége az ilyen versenyeknek, mert nagyon sokan meghalnak, de valakit egyáltalán nem ijeszt meg. Engem néha megszokott, de a kételyeim öt perc múlva már el is múltak, mivel már vagy kilenc hónapja űzöm ezt a sportot, vagy mi a fenét. Boldog vagyok, mikor száguldok, és tudom, hogy egyszer a legjobbak közé fogok kerülni. Lassan elértem az épületet, ahol látszódnak a színes fények és hallatszód ott a zene kemény dübörgése. Elindultam a bejárat felé, amit kettő hatalmas fekete férfi őriz.

- Szia Em - kiáltott az egyik, mire csak biccentettem - Wilden eléggé feldúlt, vigyázz meg ne üssön - Kiáltotta a túl zenét, mire bólintottam, és miután felemelték a rámpát elindultam a nagy társaság felé. Több mint hetven ember, és ötven autó. Sikoltozó fiúk és lányok száma több mint ezer, lehet, hogy még a kétezret is megdöntik. Lassítok, és beállok a nekem hagyott helyre Wilden és San közé.

- Helló Baby - kiáltott Wilden, és elindult felém - Mizu csajszi, ma kit fogsz porig alázni? - kérdezte nevetve, és körbemutatott. Én lassan körülnéztem, és csupa ismerős arcokat láttam, de megakadt szemem egy fiún, vagyis nem is mondható fiúnak, hanem inkább férfinek. Olyan 24 éves lehet, magas közép izmos, fekete haja kettő oldalt megnyírva, és középen felzselézve. Tudjátok az a tipikus mai stílus. Ruhája rátapad izmos testére, és ösztönösen az új férfi felé mutatok.

- Őt - emeltem rá a mutató ujjam.

- Rendben - nevetett, és Erik az őr szerinti idegesség teljesen elmúlt.

- Cicaaa - szakította ketté San csipogó hangja az eget, mire megfordulva rögtön fogadtam barátnőm heves ölelését - Gyere, átöltözünk - morogta, miután elengedett és végignézett rajtam.

- Oké? - nevettem fel, egyben kérdezve is, de erre már kedves barátnőm nem válaszolt, hanem az öltözők felé vezetett. Az öltöző csupán a versenyzőknek lett kialakítva.

- Tessék - nyomott kezembe San egy rövid fekete toppot, amiből kivan a köldököm, egy mini farmer szoknyát, és egy szegecses szandált. Lassan belökdösött az öltöző fülkébe, és miután magamra aggatta a ruhákat kiléptem az izzadság szagú helyről.

- Menjünk - kiáltottam, és tapsolva elkezdtem ugrálni, mire, aki körülöttem volt mindenki felkacagott, de San volt az, aki legjobban elkezdett nevetni, mire belőlem is kitört a röhögés - Jól van, na - nevettem, megfogtam a kezét és elindultunk vissza Wildenhez - Csak tisztázzunk valamit - kiáltottam fel, mire barátnőm ijedve ugrott meg - Legyőzöm és megyünk - jelentettem ki, mire bólintva válaszolt. Lassan nyitottuk ki az ajtót. Olyan mintha lassított filmben lettünk volna. Kiléptünk az ajtóból, és mindenki minket nézett. Lassan egyszerre sétáltunk, a kemény és a dilis csaj – Mehet? - kérdeztem kiabálva, mikor az autómhoz léptem, és erre az egyetlen kiállításra mindenki felkiáltott.

- Ellenfél - kántálta egyszerre a közönség, miközben a starthoz hajtottam hófehér autómat, és ki is szálltam a járműből.

- Gyerünk uraim, hölgyeim - kiáltottam, mire majdnem mindenki felrakta a kezét - Csak egy valaki ellen megyek, és ő lesz az - mutattam az új fiúra, mire a többi versenyző felkiáltott csalódottan, de a közönség eközben megőrülve kiáltott - Gyere szépfiú - morogtam, miközben mutatóujjammal hívó mozdulatokat csináltam, míg ő az autójába beülve elindult a rajt felé, ahol az én BMW-m dörmögött. Gyorsan odaszaladtam, és mielőtt bepattantam volna, elkiáltottam megint magam - Én vagy ő? - kérdeztem kiabálva, mire a közönség az én nevem kezdte el kántálni - Le leszel nyomva kisfiú - szóltam oda ellenfelemhez, aki a lehúzott ablakon keresztül vigyorogva vizslatott

- Édesem te nem fogsz tudni legyőzni - mondta az ismeretlen, és felhajtotta az ablakot. Én vigyorogva ültem vissza az autómba. Elsőbe raktam, és vártuk, hogy elindulhassunk. Úgy mosolygott rám a kis fiú mintha tudna valamit. Nem ijedtem meg tőle. Végig néztem a tömegen és mindenki nekem szurkolt. Villant a lámpa vissza felé számoltak nem nagyon hallottam, mert az eszem a fiún járt és a versenyen. Úgy dorombolt az autóm, mint egy kis cica. És elindultunk.