-Hát te meg hol a fenében voltál? Neked teljesen elment az eszed??- kérdezte Sophia karba tett kézzel.

Lesütöttem a szemem. Tudtam, hogy bajban vagyok.

-Merre fele császkáltál? Tudod , mi történik, ha az a nő megtalál! Felébredtünk valami zajra és mikor sehol se láttunk nagyon kezdtünk aggódni!- mondta Elena.

-Tudom, hogy nem szabad kimenni, de-de muszáj volt!- suttogtam.

-Mi volt olyan fontos, hogy megszegd a kijárási tilalmat?-kérdezte kissé felemelt hangon Sophia.

Félénken felemeltem a fejem és a szemükbe néztem.

-Hát-hát... dadogtam. Csoszogás hangját hallottam és kíváncsi voltam honnan jöhet. Majd lehalkítottam a hangomat suttogásra és úgy folytattam. A pincéből jött, úgy hogy lementem oda megkeresni a hang forrását.

Elkerekedett szemmel meredtek rám a lányok.

- Te... te lementél a pincébe? -nyelt egyet Sophia.

Bólintottam.

- De hát mindig zárva van. Mi sokszor próbáltuk már! És úristen mit láttál ott? Volt lent valaki? Megláttak?-kérdezték.

Elárasztottak kérdésekkel. Leültünk a szoba közepére egy pokrócra és belekezdtem a mesélésbe.Minden részletet elmondtam. Amikor a fiolákhoz értem nagyon elszomorodtam. nem értettem miért , és akkor esett le... a mi vérünk van a palackokban. Kicsit a hangulat feloldódott a történet vége fele. Csodálkozó tekintetekkel találtam szembe magam.

- Amikor mi lemegyünk a pincébe a kazánhoz , mi ezekkel sose találkoztunk. Lehetséges, hogy nem is úgy néz ki ,ahogy mi láttuk eddig, hanem az csak valamiféle álca lehetne?-tanakodtak

-Én is így gondolom!-mondtam egyetértve. Valószínűleg ez lehet a rejtekhelye, ahol  a kísérleteket és még kitudja milyen rossz dolgot végez.

-Ez mindenképp el kell mondani a többieknek is!Nekik is tudniuk kell!- mondta Sophi .Behunyta a szemét, törökülésbe ült .Mire kinyitotta a szemét már kopogtak is és bejöttek a többiek.

-Hát ez meg mi volt?-kérdeztem. Ti tudtok telepatikusan beszélni?

-Nem ti hanem mi. Te is tudsz, hiszen Nepán vagy, közénk tartozol!- mondták mosolyogva.

A többi lány is leesett állal hallgatta végig a történtet. Csillogást véltem felfedezni a szemükben az elmesélés végén. Abban egyeztünk meg, hogy holnap megpróbálunk lejutni iskola után, amíg a hárpia nem repül vissza a fészkébe.

De semmi sem úgy sikerült , ahogy terveztük. Az iskolában büntetést kaptunk, mindannyian, de egyikünk se tudta az okát, így a délutáni belopózásnak lőttek. A tanárok olyan szúrós szemmel néztek ránk mintha kiakarnák égetni a retinánkat a puszta tekintetükkel. Nem bírtam nézni muszáj volt elkapni a tekintetemet. A többiek szomorúan feküdtek le a padra. A remény , ami tegnap csillogott a szemükben kezdett szerte foszlani. Én is lehajtottam a fejem  és próbáltam kitalálni, hogy akkor most mi is legyen. Valaki megbökte a vállam majd egy fehér galacsin esett az ölembe. Először nem tudtam mi lehet ez. Kinyitottam és egy beszélgetés közepébe csöppentem. Ők is a kialakult helyzetre próbáltak megoldást találni. Végezetül éjjel mellett döntöttünk. Mindenki be volt osztva egy szerepre. Engem osztottak be annak, akinek le kell mennie a pincébe, hiszen én már valamivel tapasztaltabb voltam náluk. De mondtam  nekik ,hogy valaki jöjjön velem, így Sophiával vagyunk a lemenősök. A többiek a ház egyes pontjára vannak kiosztva "ügyeleti posztra", akik figyelik és jelentik az esetleges veszélyeket. Megbeszéltünk hangjelzéseket, melyek külön jelentéssel bírtak. Volt egy Tiszta a levegő, Veszély-Bújjatok el, Mehetünk?, Jöhettek. Állat hangra hasonlító jeleket alkottunk. Nem tudtuk a telepatikus képességet használni,sem a lakásban sem az iskolában. Valamivel elérték, hogy ezek a képességek és minden egyéb képesség, ami ellenük irányulhat , azt ne tudjuk használni. Egyedül a szobákban tudtak kialakítani olyan zónákat, ahol a  minden erőfeszítés nélkül tudták használni a fejben való kommunikációt. Ezen kívül felfokozott érzelmi állapotban sikerülhet nagy koncentráció mellett a lefedett területeken belül is .A csapat újra lelkesedett. Egész délután erről beszéltünk, de halkan a tanárok meg ne hallják, mert biztos jelentenék Emíliának.

Miután haza értünk a nő ott várt minket.

-Lám lám , hát megjöttek az én kis bűnözőim!- mondta széles vigyorral az arcán.-Tudjátok mi a szabály kis szíveim. Nincs kijárás és felesleges kutakodás a tiltott helyek környéken sem. Mert tudjátok mi lesz !- mondta undorító mézesmázossággal.

-Igen Emília néni, Bocsásson meg!- mondtuk kórusban.

-Ott a teendő listátok az asztalon!-mondta. Mi meg mint a kiskutyák csak bólogattunk.

-Mit álldogáltok itt ? Hordjátok el magatokat de tüstént!-förmedt ránk. Mi meg mint a nyulak spuriztunk be az asztalhoz. 

Míg a többiek figyelmét a megcsinálandó feladatok- addig engem az asztalon lévő körben kirajzolt minta kötötte le a figyelmemet. Igazam volt ,ugyan azok az alakok voltak bele vésve ,mint a szobrok. A többieknek meg is mutatta egyszerre, de a lelkesedést leplezni kellett , mert a hárpia körülöttünk lebzselt egyfolytában és dirigált és korholt minket. A padlót súroltam már vagy ötödszörre újra ,mert őfelségének sose tetszett. A 6. feltörlés után azt mondta ,hogy majd holnap újra próbálkozhatok, majd fellökött és én durván a kezemre estem. Oda jönni csak akkor mertek , amikor kiment megnézni valamit. A csuklóm sajgott, de szerencsére semmi komoly bajom nem történt.Pár óra elteltével, mikor már majdnem mind kész voltunk felemelt hangon közölte velünk, hogy mars aludni ,és hogy vacsoráról ne is álmodjunk azok után, amit tettünk.És hozzátette: -A pince ajtót mellesleg kicseréltettem, már elég megbízhatatlan volt a zár rajta, néha kinyílt magától és hát nem akarnám, hogy az én kis drágaságaim véletlenül leessenek oda a sötét és koszos kis lyukba ,ha nem figyelnek merre fele császkálnak.Nem egy gyermeknek való hely az oda lent .Most a kinyílást egy zársor védi,ami nem engedi, hogy soha de soha ,hogy kinyíljon magától!- mondta gúnyosan a soha szót túlzottan megnyomva. Megjelent a vészjelző mindegyikünk agyában és hatalmas gondolkozás támadt közöttünk, amit még én is képes voltam érzékelni a fejemben. Nem tudtuk, honnan is jöhetett rá, hogy lent jártam.Semmit nem mozdítottam meg, senkivel nem beszéltem. Hacsak.... A szörnyek a ketrecben nem árulták el, hogy volt lent valaki , avagy valamelyikük, az ajtó mögül. Vagy esetleg volt valami berendezés, vagy élőlény amit nem vettem észre? Bármelyik opció lehetségesnek tűnt. A szobákba felfelé menve az említett ajtó mellett mentünk el és hát a szemernyi kis mosoly is lehervadt az arcunkról. Egy acél ajtó , ami tele van védelmi funkcióval. Lehetetlennek tűnt bejutni oda. Lehajtott fejjel bandukoltunk fel. Azért az éjjelre tervezett találkozót megtartjuk beszéltük meg, csak maximum az főrészét ki kell hagyni. 

Mindenki bevonult a szobájába és jó kislány módjára lefeküdt aludni. Persze kitudna ilyenkor elaludni. Hát persze ,hogy mind az 5 fiatal Detrion kinyitott szemmel feküdt az ágyában .Voltak akik beszéltek egymással, én viszont próbáltam kimaradni ezekből és a saját gondolataimba merültem.

Köszönöm, hogy elolvastad !^^

Elnézéseteket kérem, de elírás miatt kellett frissítettem most újra :D

Remélem tetszett ez a rész is ! :D A következő hamarosan érkezik !