Egy zsúfolt péntek este segítek Chrisnek a bárban. Nagyon beleuntam már a semmittevésbe, és Chris valami olyasmit mondott, hogy sose bánja az ingyen munkást, azóta pedig minden este itt vagyok. Az épület már bőven megtelt szerteszét dobált emberekkel és részeges egyetemistákkal, akik valami vizsgaidőszakot ünnepelnek, ahogy a kusza beszélgetéseikből ki tudom venni.

- Te figyelj csak Chris – léptem a srác elé egy tálca üres söröskorsó társaságában. Nehéz volt mind a nyolc poharat egyszerre egyensúlyozni az embertömegben kavarogva – Mi az a vizsgaidőszak?

- Röviden? – borzongott meg – A legnagyobb szívás, amit el tudsz képzelni.

- Ahha. Szóval, olyan, mint otthon lenni...

- ÓÓ, kicsi lány, sokkal rosszabb annál! – suhint felém a törlőrongyával, amivel jobb esetben csak a kiömlött italokat takarítja le a pultról.

Egy pár napja, megkérdeztem, miért hív egyfolytában kislánynak, holott azóta egyedül a tizenkilenc éves énemet látja, de fejcsóválva csak valami olyasmit mondott, hogy csak semmi esetre sem akarja elfelejteni.

Mélyen az éjszakában gázolunk már. Lepakolom a korsókat a pultra, de a mosogatásig már nem jutok, mert a következő asztalhoz rendelnek.

- Na, nézzétek testvéreim, ez az.

Hüvelykujja egyenesen rám mutat, az asztal körül ülők szemeikkel követik a mozdulatot. Az egyik fütyül egy jóízűt, egy másik ujjongni kezd.

- Mit adhatok? – állok meg a mutogató mellett.

- Még sört, meg páleszt szépség. De ha bónuszban gondolkodsz, van pár ötletem– Egyikük húsos szemöldökeit felhúzza, aztán kacsint egyet.

- Nem adunk bónuszokat...

- Hallod haver, szerintem nem jössz be neki! – karolja át nevetve egy alacsony agyongyúrt barátja a tarzan szemöldököst.

Erre az egyik, aki előtt már gyűjteményt alkotnak az üres poharak, úgy elkezd röhögni, hogy lefordul a székről. Ez ugyan talán jobban az alkohol oka, mintsem valami viccesnek, mindenesetre a többi azonnal félig sírva nevet.

- Bocs, de elég sok ma a vendég, szóval, ha nem kértek mást, akkor most megyek.

- Lazíts szivi, jó a hangulat, maradj még – csap egyet a fenekemre lapátkezével a mellettem álló.

- Ne...-

- Mit gondolsz, mit csinálsz, haver? – szakítja félbe protestálásom egy pasas, aki hátulról támadva vasmarokkal ragadta meg a taperolóm vállát.

- Mer' minek néz ki? – csap meg újra, ezúttal hangosabban.

- Mint mondtam...

- Szemét! – és már neki is esett.

Hirtelen asztalnak csapódnak mindketten, feldöntve a poharakat, kiöntve a tartalmukat, és felszántva a szilánkokat.

Az indulatok majdhogynem erősebben csapongnak, mint a pofonok a két fél között, s mindkettő egyformán erősnek tűnik. Csakhogy az önérzetes srác egyedül van, a másik viszont bandában.

Ketten megragadják fekete pólójánál fogva, a harmadik pedig egy akkorát öklöz a gyomrába, hogy előrebuknak a barna tincsei, az estét pedig a padlóra öklendezi.

- Hé, hé, mi folyik itt? – robog ki Chris a pult mögül, s rám néz válaszokat keresve.

A földön fekvő felé mutatok.

- Nekiment a dagadtnak – majd ezúttal az orrát törölgető nagydarab férfi felé biccentek.

A tömeg körülöttem morajlani kezd.

- Miről beszélsz? Érted állt ki, nem?

- Jaja, lehetnél kicsit hálásabb is...!

- Nyomorék perverzek!

- Köszönd meg legalább!

Sem Chris, sem a barna hősjelölt nem érti, mi is van most, bár különböző okokból.

- Fogdosott a dagadt, erre ő közbelépett, de nem emlékszem, hogy a segítségét kértem volna – nézek a fekete piercingesre, majd átfordulok a földön fekvőre –, vagy igen?

Szúró tekintetet kapok jutalmul.

- Nem tudnád egyszerűen megköszönni, bazdmeg? Megverettem magam érted.

- Igazán nem kellett volna – nyújtom a kezem, hogy felsegítsem, de ő elcsapja.

Egyik szemöldököm felhúzom, nem értem mire a sértődöttség. Elfordulok tőle, és odasétálok a taperolóhoz, egy jó kartávolságra megállva előtte.

- Ha már nagyon, nagyon zavart volna, amit csinál – nyomom meg a szavakat – neked akkor sem lett volna szükséges beavatkoznod.

Hátrafeszítem a karom, és teljes testtel belelendülök az ütésembe. Látom a töredék másodpercnyi időt, mikor meglepődöttségből félelembe kúszik a dagadt férfi arca, mielőtt homlokon bokszolom, s ő lerogy a földre.

- És akkor senkinek sem kellett volna megveretnie magát.

Egyenesen a világoskék szempár közé nézek, de az még mindig dacosan mered vissza. Pár másodpercig tartjuk egymás tekintetét, de végül megadom magam.

- Köszönöm – mondom halkan – a szándékot...

Zavartan markolászom hosszú pólóm széleit, nem nagyon tudok ennél többet mondani.

- Aró!

- Te jó ég, mit csináltál vele??

Körülöttem üvöltöznek a fickónak és nekem, de a srác csak fintorogva tovább áll.

- Szaszi, mi a kurva istentért kellett ezt? – ragadja meg Chris a felkarom, amikor elindulnék, s egyik fülén telefonnal néz rám számon kérőn.

- Hiszen csak elájult... Nem nagy ügy.

- Az ember egész feje úszik a vérben! Te magyarázkodsz a rendőrségnek!

- Mi az a rendőrség? – kérdem, de addigra már telefonál.

Gondterhelt arccal, fáradtan és mérgesen darálja a mondandóját a telefonba, dobog és dohog, és látszik, hogy nagyon nem örül semminek.

Ennyi problémát egy kis felrepedt homlokon – motyogom magamban.

- Halott ember vagyok, de kösz! – lép vissza hozzám. – Mindenesetre a mentőket már hívtam, aztán majd lesz valahogy.

- Ekkora problémát jelent ez?

- Ja, még szép!

Úgy néz rám, mint egy idiótára, amiért ez nem triviális.

- Ez nem egy kocsmai bunyó, a személyzet ütötte meg, ez a baj! Ezután a rohadtélet, hogy csökkenni fog a forgalom, én meg repülök, mert felelős vagyok érted!

Annyira aggódik, teljesen megszánom.

- Figyelj, mutatok neked egy varázslatot – nézek bele a szürke szemeibe – Számolj háromig!

- Mi...? – hebegi.

- Csak csináld, és minden patentos lesz, hidd el!

- Oké...

Egyre begyógyul a seb a férfi fején. Kettőre új poharak épülnek a szilánkokból, és háromra mindenki elfelejteti, ami történt. Ennyire egyszerű volt.

---------------------

A motel egyik sarokfalát elhagyva összetalálkozok Chrissel, aki valószínűleg nemrég fejezhette be a tegnapot. Fekete karikák húzódnak a szemei alatt, hosszú haját rendszeresen kotorja ki az arcából. Felé intek, de, mintha meg se ismerne.

- Ja, hát persze!

Az arcom kisimul, s csak pár másodperc múlva áll vissza eredeti helyzetébe.

Azt a kurva élet! – hajítja el, az újságot, amit eddig szorongatott - Miért nézel ki úgy, mint egy aszott öreglány?

- A tegnapi az én hibámból történt – sóhajtok. – gondoltam, ha így nézek ki, többé nem fordul elő...

Tetőtől talpig végig mér, látom a gondokat visszaverődni sötét szemeiből. Érdekes, tegnap még halványszürkék voltak.

- Sok csajt molesztáltak már, de általában az ügy el van rendezve egy pofonnal, ami nem üti ki az embereket. Nem a kinézeted volt a nagyobb baj, hanem, hogy kicsit túl erős voltál, meg persze, hogy a pasas undorító, részeg és kanos volt... Változz vissza pls...

Lehajol, hogy felvegye az elejtett újságot, de mikor rámarkolna a papírra, hirtelen szitkokat kezd el motyogni.

- Tizenöt! – üt a homokára a papírköteggel – Max tizenöt vagy, nem igaz? Egy kislány!

Lassan bólintok egyet, de mintha nem is annyira érdekelné a válaszom, tenyerével is megpofozza magát.

- Felejtsd el, amit mondtam, oké? Jól vagy?

- Ja, persze... miért ne lennék? – kérdezem értetlenül.

- Hihetetlen – rázza a fejét bőszen. Apró, kényszeredett nevetésekkel folytatja – Ezentúl játsszuk azt, hogy amíg velem vagy, addig rendes alakban vagy! – indul meg befelé az újsággal.

- De akkor nem mehetek be... kislányokat nem szolgálsz ki - kiálltok utána.

- De. Jó arc leszek és megengedem.

Hátrafordulva mosolyog rám, kettesével szedve az alacsony fokokat, felszökdel a vaskos fémajtóhoz, ami a motel hátsó ajtajaként szolgál, de a személyzeten kívül más elvileg nem használhatja. A fal körülötte mocskos és halvány baba kék, de az ajtó valamiért nagyon tiszta. Kíváncsi vagyok, ki takarítja, és miért.

Remélem tetszett!(:

~Drooma