6. Fejezet ~ Vihar~ (2/2)
Meglep hirtelen előbukkant érzelgős oldala. Gyorsan visszapörgettem mit mondott és válaszolok.
- Nekem is hiányzik Lucas, de ez rendben van. Szép lassan felnővünk, egyre több és több gondunk lesz, de mindegyiket meg fogjuk oldani. Hidd el, még mindig ugyan annyit vagyunk együtt.- ez az egy mondat hazugság.- Valóban jöhetnénk ide gyakrabban, szeretek itt lenni. Benne vagyok, viselkedjünk úgy, de akkor te löksz elsőnek a hintán!- gyorsan hangnemet váltok és elhelyezkedem a hintában.
Szőkeségem nevetve és fejingatva áll fel a hintából, mögém lép, de nem lök meg. Hátra hajtom a fejem és türelmetlenül nézek rá. Kezem alatt ő is rámarkol az egymásba kapcsolódó vaskarikákra hátrahúz és elenged. Ezután kezei már csak a hátamat érinti. Minél magasabbra kerülök, annál jobban érzem, hogy kezdek felszabadulni, a gondolataim és a bajaim is megszűnnek és csak az számít, hogy ott vagyunk mi ketten és nem kell semmivel és senkivel sem törődni. Örömteli sikítással engedem teljesen a felszínre, ezt a gondolkodás menetet. Ekkora már Luke is mélyen átszellemülve hajtja magát. Felém nyújtja kezét, tudom mit akar, de nem vagyok biztos abban, hogy még most is menne. Évek óta nem csináltuk. Biztatóan rám mosolyog és nekem éppen ennyi elég. Kezemet övébe helyezem és várom a visszaszámolást, elérjük a megfelelő magasságot és már hallom is: „Három... kettő... egy." Szinkronban engedjük el a hintát és rugaszkodunk el. Meglepően jól érünk a talajra... többnyire, lényeg hogy egyben vagyunk. Amint visszanyerem az egyensúlyom felhúzom és szaladni kezdek a mászóka felé. Felmászok a legtetejére.
- Bibi, magasabb vagyok nálad!- nyújtom rá a nyelvem.
- Valóban?- ül fel mellém.
- Most elrontottad!- durcásan összefonom magam előtt a kezemet.
Hirtelen ötlettől vezérelve megfordulok, átmászok az egyedül árválkodó fémrúdhoz ráülök. Veszek egy nagy levegőt és hátradőlök. Érzem, hogy a fejembe áramlik a vér, és ez határozottan jól esik most. Észreveszem, hogy Luke a telefonja mögé van bújva, tudom mint csinál és kivételesen nem zavar. Nem bírom tovább tartani magam, így teljesen átfordulok, a lendülettől pedig seggre ülök. Nagyon kiröhögöm magam, amihez ő is csatlakozik. Felkelek és visszamászok mellé. Mozdulatlanul ülünk. Igazából, bennem már csak halványan él, hogyan is viselkedtem kisgyermekként, de muszáj megpróbálnom valami hasonlóképpen viselkedni. Ez Lucas napja és neki most arra van szüksége, hogy kicsit újra gyerekek legyünk akkor minden erőmmel azon leszek, hogy ne okozzak neki csalódást. Hirtelen a combomra csap és felkiált.
- Te vagy a fogó!- és már ugrik is le a mászókáról.
Gyors kapcsolok és utána eredek, cicázunk a csúszda körül végül kiszalad jobbra én meg a lehető leggyorsabban utána. Elkapom, bár tudom direkt hagyta, hogy megfogjam. Gyors irányt változtatok és elkezdek előle futni, egyenesen fel a csúszdára.
- Ház!- kiáltok fel.
- Hé! Ez... ez nem ér!
- Háznak mindig kell lennie!- érvelek a legbugyutább módón.
- Oké, de öt után ki kell jönnöd! Egy... kettő...- gyorsan lecsúszom és szaladok tovább.
Nem jutok messzire, megvagyok. Felemelem a kezem jelezve, hogy kész, vége, nem bírom tovább. Ott ahol vagyok levágódom és a légzésemet próbálom visszaállítani a rendes állapotába. Luke leül mellém.
- Már nem vagyunk gyerekek.- sóhajt fel és tekintetét magom érzem.
Hirtelen nem tudom, hogy evvel a „játékunk" végét akarja kifejezni, vagy tényleg komolyan gondolja.
- Egy részünk mindig is az lesz, de már nem tudjuk úgy a felszínre hozni, ahogy azt szeretnénk.
- Tudom. Viszont kelj fel, mert fel fogsz fázni.- tápászkodik fel és kezét nyújtja.
Amint előtte állok átölelem, tudom, hogy most erre van szüksége. Kicsit szorosabban kezd ölelni, közben a kezem a hátán simul fel, s alá.
- Az emlékeket, a jelent és a döntéseket senki sem veheti el tőled, bármi is történjen bármikor. Ugye tudod?
- Most már igen.- testtartásán érzem, hogy elmosolyodig.- Mennyünk valamerre. Javaslat?- húzódik el tőlem.
- Te rángattál ki az ágyból, dönts te. Tényleg mindegy mit csinálunk.
Elgondolkozva pásztázza a környéket, nincs szüksége a döntésre, ugyan is az ég megdörren- erre egy hatalmasat ugrok- és az eső szakadni kezd.
- Akkor megyünk haza.- lépteit nem veszi sietősre, békésen sétálgat az esőben.
- Ha megfázom, te fogsz ápolni.- jelentem ki.
- Másra nem is hagynám!- mosolyog rám.
Az utcánk végén vagyunk, mikor közli, most haza futunk. Igazából ez már nem segített rajtunk. A hajam feleakkorára ugrott az esőtől, Luke szőke tincsei a homlokához tapadtak és ami azt illeti igazán jól áll neki. Ruhadarabjainkból patakként folyik a víz. Az előtérben próbáljuk levenni a cipőket, de nekem kihívást okoz, ugyanis a nadrág teljesen rám tapadt és alig bírom megemelni a lábam. Két zokni jelenik meg a látóteremben, félve emelem fel a fejemet és nézek a szemébe, ami egyenesen villámokat szór. Legalább megy a kinti időjáráshoz.
- Te normális vagy? Csurom víz vagy, ez hogyan gondoltad Do? Tűnj átöltözni valami melegbe aztán a konyhában vár rád a teád.- sarkon fordul és a konyhába megy, gondolom a teámat csinálni.
- Neked is szia Ashton.- jegyzem meg félhangosan.
Szekrényemből előtúrok egy melegítőnadrágot, egy nagy pólót- Calum-é volt- és egy cipzáras felsőt. A hajszárítóm felkutatására indulok, amit a polcon találok meg. Gyors megszárítom és lemegyek, úgy ahogyan a főnők kérte. Mindenki az asztalnál ül, Luke haja még mindig tiszta víz. Helyet foglalok a székemen és evvel egy időben kapom meg a gőzölgő teámat.
- Köszi.- dobok egy puszit a bátyámnak.
- Ugye holnaputánra senki nem tervez semmit?- szólal meg hírtelen Mikey.
- Nem.
- Akkor jó, mert koncertre megyünk!- mosolyodik el.
- Milyenre?- csillan fel a szemem.
- Megtudjátok... majd.- ölti ki a nyelvét.
*
A francba! Már vagy két órája forgolódom és nem tudok elaludni ettől a szemét vihartól. Fogom magam, felkelek és Ash szobájába megyek. Ég a villany, uh de jó. Kopogok és benyitok. Ash pedig alszik, mellkasán pedig egy könyv jár fel-alá. Elmosolyodom, a könyvet az asztalra teszem, betakarom, a lámpát pedig lekapcsolom. Most aztán bajban vagyok, kihez mennyek? Konyhából szitkozódást hallok, szóval oda vezet az utam- szerencsém van-. Csurom vizesen a pultot törölgeti. Nagyon fáradt lehet.
- Te sem tudsz aludni?
- Ilyen viharban ki tud? Utálom.- dobja a rongyot a mosogatóba.
- Segítsek valamit?
- Ha csinálsz pár szendvicset, akkor megköszönöm.- mosolyog rám, ne már.
- Hm, ez még talán menni fog. Instant kávét akartál csinálni?- megyek a hűtőhöz.
- Igen. Kérsz te is?- az én bögrémet is előveszi, így nem válaszolok.
Inkább arra összpontosítok, hogy a sajtot daraboljam össze és ne az ujjaimat. Elém rakja a Londonos bögrét, a sajátját magánál tartja és nézi, hogyan fejezem be az utolsó darab kaját. Leülök mellé és segítek megenni.
- Öhm... félek, átmehetek hozzád?- nem tudom, miért lettem zavarban, hiszen tudja hogy nem vagyok jóban a viharral.
- Persze, tudod hogy hozzám mindig jöhetsz ilyenkor.- megnyugtatóan néz rám.
Útközben még bemegyek a szobámba felkapom a takarómat és a macimat. Luke az ajtóban vár meg.
- Még mindig vele alszol?- érzem, nem kell sok neki, hogy elröhögje magát miközben elfekszik az ágyán.
- Ne gúnyolj már ki!- szorítom még jobban a plüssömet.
- Eszemben sincs! Csak...- elharapja a mondatod.- Honét is van? És ülj már le.- paskolja meg maga mellet az ágyat.
Sóhajtok egyet leteszem a macit, magamat a takaróba bugyolálom és leülök mellé, nyúlnék az alvós társamért, de ő hamarabb elveszi és nézegetni kezdi.
- Még tőletek kaptam nagyon régen. Komolyan nem emlékszel rá?
- Oh most már igen.- mosolyog.
- Nem akarod átvenni azt a vizes pólót, meg fogsz fázni!- kérésemnek eleget téve a szekrényéhez megy és kivesz egy kék ruhadarabot, a vízeset pedig a kupacra dobja.
Um, olyan jól néz ki a válla és a háta...
Visszahelyezi magát az előző pozícióba.
- Bassza meg!- ugrok egy hatalmasat, a takarót még szorosabban tekerem magam köré.
Az ég akkorát dörrent, mintha egy bombát dobtak volna az udvarra, az eső még jobban zuhogni kezd, szinte átlyukasztja az ablakot és szélcsend sincs. Régen volt ekkora vihar. Utoljára talán akkor...
- Te tényleg nagyon félsz.- állapítja meg a remegésemből.
Halványan bólintok egyet, mire felül. Rövid ideig elgondolkozik, majd megszólal:
- Átöleljelek?- közelebb csúszik, én pedig hozzá bújok.
- Köszönöm, hogy mindig itt vagy nekem. Bármikor és bármiben számíthatok rád. Nem tudom, mi lenne velem nélküled.- csúszik ki a számon.
- Ez természetes, hiszen a legjobb barátom vagy. Tudom, hogy te is mindig itt leszel nekem és minden kölcsönös.
- Mesélj valamit!- úgy csinálok, mintha ez a beszélgetés nem történt volna meg.
- Holnap viszlek haza.
- Nem akartál erről engem is megkérdezni?
- Nem. Tudom, hogy igent mondtál volna, hiszen szeretsz ott lenni és ők is szeretnek téged.
- Igaz. Luke...
- Hm?
- Énekelsz nekem valamit? Olyan megnyugtató hangod van.
- Legyen, még nincs teljesen kész.
- Saját?
- Valami olyasmi, de ha beszéltetsz nem tudok énekelni.- kissé felnevet.
„Life's a tangled web
Az élet egy zavaros kuszasága
Of cell phone call and hashtag I-don't-knows
A telefonhívásoknak és címszavaknak a 'nem tudom'ra
And you you're so caught up
És te, te pedig annyira megértesz
In all the blinking lights and dial tones
Az összes villogó fény és tárcsahangban
I admit I'm a bit of a victim in the worldwide system too
Szerintem egy kicsit áldozat vagyok ebben az egész világrendszerben
But I've found my sweet escape when I'm alone with you
De megtaláltam az édes menekülő utat, amikor egyedül vagyok veled
Tune out the static sound of the city that never sleeps
Kapcsold ki a város statikus zajait, amik soha nem szűnnek meg
Here in the moment on the dark side of the screen
Itt egy pillanatig a sötét képernyő mögött
I like the summer rain
Szeretem a nyári esőt
I like the sounds you make
Szeretem a hangokat, amiket kiadsz magadból
We put the world away
Félretesszük a világot
We get so disconnected
Annyira szétválasztottakká válunk
You are my getaway
Te vagy a menekülésem
You are my favorite place
Te vagy a kedvenc helyem
We put the world away
Félretesszük a világot
Yeah we're so disconnected
Igen, annyira szétválasztottakká válunk
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
We're so disconnected
Szétválasztottak vagyunk
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
Oh oh o-o-oh, oh oh o-oh
Hands around my waist
Kezek a derekamon
You're counting up the hills across the sheets
Sorra mászod meg a dombokat az ágyneműn keresztül
And I'm a falling star
Egy hullócsillag vagyok
A glimmer lighting up these cotton streets
A pislákoló fény felgyújtja ezeket a pamut utakat
I admit I'm a bit of a fool for playing by the rules
Szerintem egy kicsit bolond vagyok, hogy szabályok szerint játszom
But I've found my sweet escape when I'm alone with you"
De megtaláltam az édes menekülő utat, amikor egyedül vagyok veled
/5 Seconds of Summer- Disconnected/
Annyira szeretném, ha ez rólam szólna. Bárcsak én lennék a múzsája, bárcsak csak nekem írna.
- Nagyon rossz lett?
- Hülyéskedsz? Imádom, csak úgy ahogyan a többit is. Annyira tehetséges vagy.- bújok közelebb hozzá.
- Köszi.- karjai jobban körém simulnak.- Énekeljek még?
- Légyszi.
Belekezd Guns 'n' Roses November Rain című számába.
________________________________________________Szeretném megköszönni a hozzászólást és az eddig összejött csillagokat, tényleg sokat jelentenek és nagyon tudok örülni nekik.
Puszi: DoDurviller
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top