Szépen kényelembe helyezem magam egy fotelban.

- Ne higgyétek, hogy ilyen könnyen megszabadultok tőlem!- kiabálom el magam, hogy a fiúk a tudtára adjam hollétemet.

- A franc egye meg, pedig már kezdtünk reménykedni!- Mikey beszáll a játékomba, s még össze is kócol.

- A remény hal meg utoljára, aztán én!- kacsintok rá.

- Hogy- hogy nem együtt mentetek el avval a díszbuzival?- a fotel karfájára ül, evvel megfosztva a kényelmes elterülésem élményétől.

- Őszintén örülök, hogy ennyire jó barátok vagyok, de tényleg! De ne piszkáld az én díszbuzimat, vagy mérges leszek és annak nem lesz jó vége. Amúgy, hogy a kérdésedre válaszoljak, így egyeztünk meg, a miértjéhez meg nincs nagy közöd.- mosolygók rá angyalian.- Ja és húzz innét, itt én pihenek.- lökök rajta egy picit.

- Látom nagy a szereted irántam.

- Tudod, hogy az de nem akkor amikor holt komás vagyok és a szerelmemet piszkálod, ezt te is nagyon jól tudod és azt is, hogy hiányozni fog a hülye fejed ebben a pár napban.- ölelem meg, amit viszonoz.

- Igen tudom, és ti is fogtok hiányozni.

Calum-tól is elköszönök illendően, ami annyit tesz, hogy halálra ölelgetem. Bátyámmal pedig egyeztetem a várható időpontot, mire visszaér, ugyanis Ő viszi haza a srácokat. Amint a ház üressé válik és megittam a kávémat nekiállok kidobálni a tegnap szanaszét hagyott csomagolóanyagokat és elmosogatok. Hát nem a legélvezetesebb program, de hát muszáj valakinek megcsinálni. Ezt követően neki állok készülődni, ami sokkal több időt vesz most igénybe, mint általában. Ennek az oka igen egyszerű. Egy belső hang arra késztett, hogy a fekete, két számmal nagyobb bandapólókat és a csőfarmereket a szekrény hátsó részére űzzem a mai napra és valami szokatlant- vagyis csak rajtam az- vegyek fel. Egy szál törölközőben, vizes hajjal matatok a szekrénybe, hátha van benne valami, ami a szokatlan kategóriámba tartozik. Tíz perc kutakodás után már fújtatok, és cifrábbnál cifrább kifejezésekkel illetem a szekrényemet és a benne lévő holmiijaimat. Kb negyed óra múlva, találok egy megfelelő darabot. Az isten se tudja, honnét van az a piros ruha, azt meg végképp nem hogy mióta árválkodik, halálra ítélve az én szekrényemben. Belebújok és, kissé kényelmetlenül érzem magam benne. Váll rándítva helyezem a konnektorba a hajszárítómat és a hajvasalómat. Ezt a két bonyolult tevékenységet is végig szenvedem, de mondhatni megéri. A látványom, hogy is mondjam, egészen... más, de elfogadható. Nagyot sóhajtok és elindulok. Amint elhagyom, a ház biztonságot nyújtó falait, egy újabb aggódnivaló dolog férkőzik az agyamba. Ösztönösen sietősebbre veszem lépteimet, és csak reménykedni tudok, hogy nem találkozom a démonommal.

A Hemmings ház ajtajában állva, a csengőt nyomva megnyugszom, de csak egy pillanatra, mert ismételten tudatosul bennem, hogy színt vallunk a család előtt.

- Majd én nyitom.- hallatszik bentről Luke hangja, és pár másodperc múlva meg is jelenik előttem.

Tekintete alaposan végig fut rajtam, aminek hatására a színem, kezd a ruháméra hajazni.

- Azta.- nyögi ki nagy nehezen.

- Mi az? Talán rosszul áll rajtam ez a gönc?

- Dehogy is. Annyira gyönyörű vagy így is!- kezével végig simít az arcomon és megcsókol, így megköszönni sincs esélyem.

Szétválásunkat követően, összefűzi kezeinket majd maga mögött tartva a konyhába vezet, halál idegesen. Luke teste teljesen elrejt, így ők sem látnak engem és én sem őket, de a megszűnő hangból ítélve, mindenki abba hagyta, amit csinált és Lukas-ra merednek. Köhint egyet és kicsit erősödik a fogása.

- Öhm... Szeretném bemutatni a barátnőmet, kérlek ne kergessétek ki a világból!

Nagyot nyelek és előbújok. A család egy percre ledermed, de a meglepődést hatalmas mosoly követi, mindenki részéről. Jack-ből előtör a nevetés és az asztalra csap. Mi Luke-al összenézzünk, hogy mi ütött a bátyjába, de azon nyomban meg is kapjuk a választ.

- Ben buktad a tízesed!- kezét várakozva testvére elé tartja.

- Igaz is, szívem, te is jössz nekem egy tízessel!- Liz végig simít Andy vállán.

Most rajtunk a sor, hogy meredten nézzük a családot. Ez most itt mi?

- Ti...Ti komolyan fogadtatok arra, hogy Én vagyok-e Luke barátnője? Ezt komolyan megtettétek? Ben és Jack még hagyján, de hogy még Liz és Andy is... Ez...- kínomban elnevetem magam, mert fogalmam nincs minek nevezzem ezt a helyzetet.

- Csak nekem lehet ilyen hülye családom.- sóhajt egyet Luke.

- Nézd a jó oldalát, nem lógsz ki a sorból.- simítok végig a felkarján.

- Mióta vagytok együtt?- a kérdés Liz-től jön, aki újra a sütőnél van.

- Körülbelül három hónapja.- válaszol hatalmas mosolyal, majd a fiúkhoz megy segíteni a terítésben.

- Hogy mi van? És csak most szóltok!

- Nem akartuk összekuszálni a dolgokat, amíg nem voltunk biztosak az érzéseinkben.- válaszolok, miközben Liz-nek segítek a tálalásban.

- Titkon mindig is reméltem, hogy egymásra találtok. Annyira örülök nektek.- nyom egy puszit az arcomra.- Ashton nem jön?

- Jönni fog, csak hazavitte a srácokat, akár perceken belül meg is érkezhet.

Amint megérkezik Ashton, neki is állunk az ünnepi menünek, ami isteni finom. Közben természetesen mindenki mindenkivel beszélget. Hosszasan étkezünk, s amint befejezzük átmegyünk a nappaliba, hogy ott folytassuk a sztorizgatásokat, kivételesen az asztalt úgy hagyjuk, rendetlenül.

Körbe nézek a szobában. A megszokott kellemes hangulat uralkodik az egészházban, de most kicsit mégis más minden. A karácsonyfán a díszek fényesebbnek tűnnek, az égők fénye erősebb. Liz és Andy édesen ülnek egymás mellett kézen fogva, rám mosolyogva. Jack éppen Ben-ről mesél egy vicces történet még kisiskolás korukból. Luke a zongoraszéken ül, tekintete az enyémmel kapcsolódik össze. Fejem Ashton vállán pihen, nagy keze pedig a hatámat simogatja. Lucas bele kezd a fehér és fekete billenytűk harmonikus lenyomásába és pár hang után felismerhetővé válik. Liz bele kezd az éneklésbe, hozzá csatlakozik férje, majd szinte egyszerre lépnek be a fiúk. Pár karácsonyi dal után az ajándékosztáson is túl esünk, mindenki örül annak amit kapot és annak is, hogy a másiknak örömet tudod okozni. Csodálatos a hangulat, mesébe illő...

A következő percben azt veszem észre, hogy zokogva rohanok Luke szobája. Bármennyire is hiszem, szinlelem hogy lelkileg jól vagyok nincs így. Barabokban a lelkem, hogy is lenne más állapotban, mikor nem volt egészséges gyerekkorom és most újra emlékesztetnek rá, mit éltem át akkor...

- Hé, kicsim semmi baj nincs! Nyugi! Tudom mivel tudnálak feldobni. Anyuékkal van még egy ajándékunk.

Egy papír darabot ad a kezembe, először nem tudom ki venni mi is az a maradék könnytől a szembemben, de pár másodperc után látásom kitisztúl némileg, így látom mi is az. Hitetlenkedve nézem, majd Luke-ra nézek majd vissza a jegyre. Sóhajtok egyet és vissza adom neki.

- Lucas, az élet nem egy tündér mese, ahol minden jó. Ezt nem fogadhatom el, túl sokba kerül.

- De igen is elfogadhatod és el is fogod! Megérdemled, hogy végre történjened veled valami jó. Mindenki tudja, hogy erre vágysz már kiskorod óta mi pedig szeretnénk megadni ezt neked. Szóval nincs vita jösz, vagy össze kötözlek, a vállamra doblak és erőszakkal viszlek el.

- Úgy sem tennéd.

- Nem?- felkap és az ágyára dob.- Valahogy így kezdném aztán összekötöznélek.- összefogja csuklóimat.

- Szálj le rólam, beszélnem kell a szüleiddel erről. Nem vagyok a gyerekük, sem senijük hogy ekkora pénz összeget fordítsanak rám.

- Gyerekükként szeretnek téged és a családhoz tartozol már. Tudod a barátnőm vagy és egyszer el foglak venni, szóval ez az érv sem nyert. Szokj hozzá a gondolatoz, hogy pár hónap múlva a világ másik felén leszel egy kicsit. Mindentől távol, jót fog tenni, szükséged van rá. Ne törödj semmivel sem és végre kezdj el örülni annak, hogy az álom városodba mehetsz, és bonuszként számolj hozzá engem is.

- Oké. Köszönöm szépen. Szertlek és a szüleidet is.

- Én is szeretlek, és ők is.

-----------------------------------

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy így eltüntem. Rengeteget kell tanulnom, mivel szinte a nulláról kell építkeznem. Erre még pluszban rá jött egy bonyult ügy, ami lelkileg megviselt, de már rendeződött valamelyest és jobban vagyok. Nem kifogásnak szánom.

Fogalmam nincs mikor tudok megint jeletkezni, szóval nem igérek semmit, mert az egyik legrosszabb dolog az igéretmegszegés.

Köszönöm az érdeklődéseket, a kommenteket, a megtekintéseket és a kedveléseket.

Puszi: DoDurivlle