Menetközben egy kissé lemaradunk a szőkével, hogy kitaláljunk valamit.

- Szerinted mit kellene tennünk? Azt a beszélgetést nem hallhatják meg!

- Uh, mi lenne, ha elmondanánk nekik, hogy felvettük a magánbeszélgetésünket és szeretnénk kitörölni, mielőtt odaadód a kártyát? Hm?

- Ez lenne a helyes. Miért nem jutott előbb az eszedbe?

A beszélgetésünket lezártnak tekintjük evvel, és a többieket utolérve kapcsolódunk be a beszélgetésbe. Éppen Luke be nem fejezett számát elemezik, így én sem hagyhatom szó nélkül, hiszen mint laikus „rajongó" az én véleményem is sokat számít, hogy érdemes- e foglalkozni evvel a számmal vagy mehet a süllyesztőbe.

- Őszintén megmondom, a dallama nagyon szép, és a szövege mélyen megérintett. Viszont ezekkel szemben rossz érzést kelt bennem. De szerintem ne vessétek el ezt a dalt, egyszer talán sláger lesz!- kacsintok egyet.

- Oké, akkor elkezdhetjük megírni a zene alapot dobra és basszus gitárra és a szöveget is fel kell még osztani!- lelkesedik be a dal szerzője.

- Most már elárulhatod ki inspirálta ezt a dalt!- kezdi Luke cukkolását Ashton.

- Elhiheted az égvilágon senki sem.- hazudik, ami érthető is, mert hogy hangzana a következő: „Áh, csak a húgod akivel titokban jártunk, aztán egy hülyeségen összekaptunk, de már minden rendben van köztünk. Ne aggódj!"

Ash csak egy vállrándítással reagálja le a dolgot, én pedig kiengedem a bent tartott levegőmert, mert azt hittem nagyobb faggatózás lesz és mi magunk fogjuk lebuktatni magunkat a reakcióinkkal.

Ashton- nak útközben elmagyarázom, hogy azért léptem le a kártyával, mert bepánikoztam és hírtelen nem tudtam mit kellene tennem. Aztán azt is elmondtam, hogy az ijedségemet az okozta, hogy felvettem a Luke- al zajlott beszélgetésemet és mivel ez csak kettőnkre tartozik, nem akartam, hogy bárki más is meglássa, ezért szeretném elkérni a SD- kártyát és megvágni a felvételt, ami által törölve lesz a beszélgetés, utána megnézhetik. Természetesen megértik és jól kiröhögnek, hogy ennyire szerencsétlen vagyok illetve vagyunk.

Otthon azonnal a szobámba vonulok és magamra csukom az ajtót. Bekapcsolom a gépem, belehelyezem az SD- kártya olvasót, megnyitom a megfelelő programot és várom a betöltését. Amint minden a megfelelően megjelenik a képernyőmön a vége felé tekerem és egészen addig mászkálok a videó sávon, míg el nem érem a kirohanásom pillanatát. Levágom a felesleges részt a többit pedig elmentem, ami közel 2 órát fog igénybe venni, mivel hosszú és jó minőségű. Áramforrása helyezem a laptopom és magára hagyom.

- Kb két óra múlva megnézhetitek.- ülök le Mikey mellé, aki véres küzdelemben van Luke-al szemben valami videó játékban.

- Te most csak ugye szórakozol velünk?- néz rám Ash, kissé kiakadva.

- Miért tenném? Tudod, mindenhez idő kell így ehhez is. Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy 2 perc alatt meg lesz?!

- Ami azt illeti arra számítottam, mert már nagyon kíváncsi vagyok.

- Miért ilyen fontos ez? Ez is csak egy próba volt, nem?- bátyám és Calum összenéznek.

- Egyszerűen csak érdekel, hogyan mutatunk és hogyan szólunk, mert teljesen más visszanézni és hallgatni az egészet mint ahogyan ott lejátszódik és különben sem láttam még magamat így kívülről. Ennyi!

Miért érzem úgy, hogy valamit nem mond el?

- Hát nem állítom, hogy a hangzás a legtisztább lett. Mármint ti jól szólatok, de a kamera mikrofonja nem tudom, milyen minőségben rögzítette a hangotokat.

- Luke legyőzött. Érted, Lucas, érted, Lucas legyőzött, engem, a nagy Michael-t!- megsemmisülve pislog rám Mike, a szavakat tagolva.

- És most mit csináljak vele? Verjem meg vagy szidjam le esetleg?- ironikusnak szántam kérdésem, de lehet nem jött össze, hiszen válaszol.

- Szidd le és kérlek ma ne adj neki vacsorát!- hangja továbbra is elkenődött és komoly.

- Jól van Michael!- simogatom meg a buksiját.

- Először is nem vagyok Lucas, másodszor pedig nem tudsz veszíteni, harmadszor pedig, Do ugye kapok vacsit?!

- Már pedig az anyakönyvi kivonatodban és minden hivatalos dolgodon Lucas áll, így kétségkívül Lucas vagy!- vág vissza Mike egy nyelvöltés kíséretében, miközben mellkasa előtt összefonja karjait.

Mikey visszaemeli rám a tekintetét, mint aki válaszra vár. Kuncogva megrázom a fejemet, hihetetlen milyen gyerekesek. Mondom én, de se baj. A mellettem lévő srác egyik szemöldökét felhúzva kémlel továbbra is.

- Most mi az?- nézek rá hatalmas mosollyal.

- Csak örülök, hogy visszatértél látszólag.- félig magára ránt, ugyan is eddig a kanapé karfáján ültem, és egy barackot nyom a fejemre.

- Áu! Ez nem tetszik!- válaszolok nevetve, de azért tényleg nem tetszik.

Többiek csak jót somolyognak, nem hogy segítenének. Amint hajlandó elengedni a konyhába vonulok valami ételt gyártani, ugyanis az idő már a hat órát verdesi. Tanácstalanul nyitogatóm, hol a hűtő, hol pedig a szekrények ajtaját, hogy összeálljon valami étel a fejemben, de semmi.

- Oké! Srácok mit ennétek?- nézek ki a nappaliba, ahol mindenki a telefonját bújja néma csendben.

- Hm?- néznek rám egyszerre.

- Mit ennétek?- forgatom meg a szemeimet.

- Nekem mindegy mit rittyentesz össze.- adja az igazán kisegítő választ Luke, majd ismételten minden figyelmét a telefonjának szenteli.

- Van itthon csirke? Úgy ennék egy kis sült csirkét!- Calum a hangos gondolatmenete közben végig nyalja alsó ajkát.

- Szerintem van. Mike, Ash?

- Csináld meg azt a mexikói mixet, amit múlthéten vettem. És szerintem tökéletes hozzá a csirke.- tanácsolja bátyám.

Nem válaszolok csak a csirke keresésére indulok, amit sikeresen meg is találok. Undorodva teszem a mosogatóba a húst és meleg vizet engedek rá, hogy kissé kiolvadjon. Majd egy tálba rakom és pár percre a mikróba teszem, hogy a legtöbb szövet felengedjen. Míg erre várok előkeresem a fűszereket és a sütőzacskót. Beledobálom a felengedett húst, hozzá adom a fűszereket és a sütőbe rakom. Ezt követően neki is kezdek a zöldség párolásnak, ami nem nagy tudást igényel, bár a hús sem.

Mire minden kész lett, arra a döntésre jutottam, hogy a srácokat fogom befogni a terítésre, így a nappaliba indulok értük, azonban már csak Luke ül ott és a telefonját nyomkodja még mindig. Mögé settenkedem, kezeimet pedig vállaira rakom, kissé előre dőlök, hogy tudjak vele beszélni.

- Mit művelsz?- fordítja felém fejét, így csak pár centi van közöttünk.

- Én az égvilágon semmit sem művelek. Csak jöttem szólni, hogy kész a vacsora és szeretnélek megkérni, hogy teríts meg. Ja és jut eszembe, szeretnék még ma veled beszélni.- nyomok egy puszit az arcára majd Calum szóbájába indulok, hogy neki is szóljak.

Maradék két fiút az emeleten találom meg és nekik is átadom az információt, kik ezen hír hallatán, szinte fellökve rohannak a konyhába, én pedig mosolyogva és fejingatva megyek utánuk. Megvacsorázunk, s míg a fiúk elpakolnak én felmegyek a laptopomért, leviszem és csatlakoztatom a TV-hez, hogy megtudjuk nézni a próbát. Ashton fellelkesülve rohan a kanapé felé és szó szerint levágódik a közepére, evvel nem sok helyet hagyva négyünknek. Nagy nehezen elhelyezkednek, én pedig elindítom.

*

- Bejöhetek?- kopogtatok Luke szobájának ajtaján.

- Pillanat!- jön a válasz és tényleg pillanatokon belül kinyitja azt és behúz rajta.

- Van valami baj? Talán még mindig nem vagyunk jók?- ahogyan végig mérem, feltűnik, hogy nincs minden rendben vele, valami bántja.

- Nem, nem erről van szó, mi tökéletesen rendben vagyunk.- mosolyodik el, s közelebb lép hozzám, kezeit a derekamra fonja.

- Ennek igazán örülök.- egy levakarhatatlan vigyor kíséretében vezetem fel karjaimat a nyakához.- De akkor mi bánt?

- Semmi komoly, csak egy csaj zaklat. Próbáltam már finom és durván is lerázni, de nem fogja fel.

- Ugye nem az, akit múltkor leütöttem?- a düh csak úgy elárassza a testemet, nem Luke-ra haragszom, egyáltalán nem.

- De, igen Ő az!- nevet fel.

- Ezen mi olyan vicces?

- Csak, hogy ennyire féltékeny vagy. És viccesen nézett ki, ahogyan behúztál neki.

- Inkább mondanám borzasztónak, de ha továbbra sem áll le, többet kap egy behúzásnál.- mosolyom gonosz formát ölt.

- Ne keveredj bajba, megoldom.- puszit nyom a homlokomra és magához ölel.

- Annyira hiányzott ez!- bújok jobban hozzá.

- Nem úgy volt, hogy beszélni szeretnél velem?

- De igen.- sóhajtok egy hatalmasat, miközben letelepedünk az ágyára.

- Nem hangzik valami bízatóan.

- Hidd el nem is az. Figyelj, erről senkinek sem beszélhetsz, bármit is mondok és te bármit is látsz helyesnek, nem beszélhetsz róla! Lehet zavaros lesz az egész, de erről még nem beszéltem senkinek sem, és most sem igazán tudom, hogyan kéne és mit kéne mondanom. És ígérd meg nem fogsz máshogyan tekinteni rám, ez az egész ne befolyásoljon semmit sem. Oké?

- Még mindig nem tetszik ez az egész. Ígérem, hogy ugyan az a hercegnő maradsz számomra, aki most vagy és senkinek nem fogok szólni semmit az itt elhangzottakról.

- Hol is kezdjem, hogy érthetővé váljon? Tudod, hogy sohasem jöttem ki jól a szüleimmel, ezért is vagyunk Ashton-al ebben a házban. Emlékszel, hogy amikor ide költöztünk fel volt szakadva a szemöldököm és azt mondtuk, megcsúsztam és lefejeltem a pultot?- bólintással jelzi, hogy emlékszik rá.- Hát nem megcsúsztam. Apa, anya és Ashton veszekedtek, pontosítok miattam veszekedtek. Egy éjszaka zokogva ébredtem, Ash pedig egész éjszaka vigasztalt, kevés sikerrel, csak azt mantráztam neki, hogy vigyen el innét. Nem kérdezett semmit csak megígérte, amint teheti elvisz. Amint betöltötte a tizennyolcat, jött az az ominózus veszekedés. Üvöltöztek egymással, én pedig ezt nem akartam. Szólni próbáltam, hogy hagyják abba, akkor már inkább maradok, de nem tudtam ezt végig mondani, apám akkora erővel ütött meg, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és neki estem a konyhapultnak. Ashton talán itt értette meg miért is akarom, hogy vigyen el innét. Amint visszaértünk a korházból, újabb balhé robbant ki, Ashton immáron fortyogott a dühtől. Megfenyegette apámat és anyámat is, ha nem tesznek eleget a feltételeinek feljelenti apámat gyermekbántalmazásért. Persze apám ezt nem hagyhatta, hogy csorba essen hírnevén így Ashton megkapta ezt a házat és elérte, hogy a szüleim lemondjanak rólam, ő pedig a gyámom lett. Sohasem kérdezte, hogy egyszeri esett volt-e vagy, hogy még mi mindent tettek. Rohadt sok mindent tettek, nem csak ütöttek vertek, jó párszor megakartak ölni. Szinte az egész gyerekkoromat végig rettegtem, kivéve mikor mellettem voltál, voltatok, akkor biztonságban éreztem magam. Minden tettüknek meg van a nyoma, még ha nem is látszik. Calum mit tud ebből? Semmit sem. Ő csak azt látta, hogy miután visszajöttünk Mike-al és ti elmentetek vásárolni én addig öntudatlan állapotban felvágtam a kezem és felgyújtottam egy képet. Azon a napon amikor összevesztünk, kiderült hogy anyám visszajött és újra a célkeresztjében vagyok. Megfenyeget, hogy idő kérdése, és eltesz láb alól. Tudtam, éreztem hogy elfogom veszteni a kontrolt magam felett és újra képes lennék akaratlanul bántani magam. Nem akartam, hogy láss olyan állapotban, viszont Calum már látta a legrosszabbat és kellett valaki aki vigyáz rám. Ezek után jöttél te a szarságaiddal és még nagyobbat rúgtál belém, még ha nem is tudtál róla. Anyám keze alá játszottál tudatlanul. Anyám terve az, hogy érzelmileg és fizikailag is kicsinál. De nem megy neki ez a játék olyan jól. Megfeledkezik arról, hogy én soha nem adom fel egészen addig, amíg van miért küzdenem!- veszek egy nagy levegőt, mert az egészet szint egy szusszal mondtam végig.

Jó néhány percig csak csendben néz maga elé, nem is vártam más reakciót. Eléggé nehezen emészthető, én sem reagálnék máshogy, ha nem velem történt volna és nem ebben nőttem fel, ez számomra valamilyen szinten normális.

- Tudom megígértem, hogy nem fog semmi sem változni, de változott.- emeli rám gyönyörűen csillogó kék szemeit.

- Tudtam, hogy ez lesz.- egy másodpercre lehunyom a szem.

- Végig hallgattalak, neked is illene.- simít végi arcomon.- Ez a változás jó! Tudtam, hogy erős vagy, de nem sejtettem, hogy ennyire. Nap, mint nap bántalmaztak, de te itt vagy, boldog vagy, éled az életed, hülyéskedsz, normális vagy. Erre csak te vagy képes! Hihetetlenül büszke vagyok rád. De mi az, amiért ennyire tudsz küzdeni?

- Nem nyilvánvaló? Ashton, Michael, Calum és Te. Meg akarom élni mindegyikőtök esküvőjét, a gyerekeiteket megakarom ismerni, és minden számotokra fontos percben osztozni szeretnék.

Nem szól semmit, de nem is kell. Csókjával mindent elárul. Lágy érzelmes és engem ismételten elvarázsol. Ajkaim égnek, s bizseregnek, testem minden porcikája reszket a jóleső érzéstől.

-------------------------------

Sziasztok!

Szeretném megköszönni a csillagokat! 

Bocsánat, hogy ismételten sok időre eltűntem, de mostantól remélhetőleg több időm lesz az írásra -és ihlet is-, mivel sikeresen túl vagyok az érettségin!

Remélem tetszett a rész! 

Puszi: DoDurville