Az egész város kezd tele lenni mindenféle ünnepi dekorációval és az ünnepekhez kapcsolódó dolgokkal, pedig még csak december első hetét tapossuk. A kisboltba - ahol dolgozom- is megérkeztek a karácsonyi csomagolású cukorkák, csoki télapók minden méretben és a legtöbb olyan árucikk, ami ebben az időszakban kelendőbb. Ezek kipakolásával bíbelődőm már egy órája zavartalanul, mert vevő az érkezésem óta nem járt itt.

Megmondom őszintén nagyon kedvelem ezt a helyet több okból kifolyólag is. Egyrészt eltereli a figyelmemet, másrészt pénzt keresek itt, amivel Ashton-t tudom kisegíteni, harmadrészt a tulajok is rettentően kedvesek és segítőkészek ezáltal olyan közösségbe kerültem, ami remek és megértő.

*

Telefonom hangos csörgésbe kezd, ahogyan hazafelé tartok.

- Szia! Merre vagy?

- Szia Cal! Útban hazafelé. Miért? Kellene valami?

- Nem semmi sem kell. Mikor érsz haza? Lenne egy meglepetésem hét körül, de még oda is kell érnünk.

- Oké és most mennyi az idő?

- Hat. Mit szólnál, ha találkoznánk a suli előtt fél hétkor?

- Rendben. Puszi.

- Szia.

Túl fáradt vagyok, hogy ellenkezzek vele és kérdőre vonjam, így csak megfordulók és az iskola irányában haladok tovább és reménykedem abban, hogy az anyám nem lebzsel a környékén. Azóta sem hagyott alább, szinte minden nap látom, hol szavakkal, hol pedig fizikailag bántalmaz, de nem tud érdekelni. Teljesen érzéketlenné, lelki halottá váltam, mióta nem beszélek Hemmings-el. Igen, ez eléggé szánalmasan és hülyén hangzik, de hát ha ez van, akkor ez van. Avval is tisztában vagyok, hogy ezért a helyzetért nem csak Ő a felelős, hanem én is. Nem szabadott volna úgy reagálnom, ahogyan és engednem kellett volna, hogy beszéljen velem, de akkor és ott mérhetetlenül kettétört a feltételezése, miszerint képes lennék megcsalni. Számomra ez egyenlő a bizalomhiánnyal. Igen, külső szemmel úgy tűnik én sem bízom meg benne, de ez nincs így. Egyszerűen csak képtelen vagyok bárki szemébe nézni és elmondani mindent. Rohadtul nem akarom, hogy valaki sajnáljon és féltsen mindentől, azt nem tudnám elviselni. Nem akarom, hogy az összetört bántalmazott lány legyek a szemükben, hanem aki valójában vagyok. A lüke, életvidám, kedves lányként akarok megmaradni nekik, mert az vagyok- már ha Hemmings is az életem része-.

- Szia Do! Mi a helyzet?- ölel meg Calum, amint oda érek elé.

- Szia! Fáradt vagyok, ezen kívül semmi különös. Na, mi a meglepetés?- érzelemmentesen szólalok meg.

Kíváncsi vagyok mit is szeretne, de valami meggátol az érzelemkinyilvánításban. Cal hatalmas mosollyal megingatja a fejét, hogy nem árulja el. Csendben tesszük meg az utat, egészen addig, amíg el nem takarja szemeimet és másik kezével át nem fogja derekamat. Tudom, hogy csak azért teszi ezt, hogy ne essek el, ismer annyira, hogy tudja nyomban a földre kerülnék, ahogyan megpróbálnék előre haladni.

- Mindjárt ott vagyunk!

Tényleg nem vezet sokáig, kinyílik egy ajtó, amint belépünk azonnal leesik hová is hozott.

- Komolyan egy tetováló szalonba hoztál?- a tű zizegése és a zene azonnal elárulta, anélkül, hogy bármit is láttam volna.

- Igen. Tudom, hogy ezer éve akarsz a csuklódra egy madártollat, és most hogy tudjuk mi is van ott, jó ötletnek gondoltam, ha végre megcsináltatód. Talán így ha oda téved a tekinteted nem az fog eszedbe jutni és végre nem kell állandóan bandanát rá kötni, hogy rejtegesd.

- Köszönöm Calum, de sajnos nekem erre nem telik, nem véletlen nem csináltattam még meg.- sóhajtva próbálok kijutni, de nem engedi.

- Nem is te fizeted. Vedd elő karácsonyi ajándéknak vagy ne, de ezt most akkor is megkapod!

- Köszönöm Calum!- ugrók a nyakába, már majdhogynem sírva, mert tényleg nagyon régóta szeretném és tudom, hogy saját zsebből még jó pár évig képtelen lennék ilyenre költeni.

- Örömmel teszem! Na, gyere!

A pulthoz megyünk, ahol egy szempillantás alatt kiderül, hogy Calum- ot ismerik errefelé. Mondjunk nem meglepő, van egypár motívum már a testén.

- Szóval, ha jól informált vagyok neked lesz a tetkó? Van konkrét elképzelés? Méret, motívum, hely?- fordul felém a srác kedvesen, ami meglep, hiszen a külseje nem erről árulkodik.

- Igen. Egy madártollat szeretnék a jobb csuklómra és kb. ekkorát.- mutatóm a méretét a kezemen, ami nagyjából 11 cm.

- Hm, rendben van. Kérnék pár percet, míg megrajzolom a vázlatot. Addig foglaljatok helyet, vagy ugorjatok ki egy kávéra.

Leülünk és Calum-ra nézek.

- Hallod, elkezdtem félni, ez normális? Milyen érzés lesz?

- Persze, de nyugi semmi baj nem lesz. Nekem fájt és rohadt kellemetlen volt, Brad-nek pár percre le is kellett állnia, mikor az első tetkóm készült, de mára már sokkal jobban viselem. Ne ijedj meg ettől, mert mindenki máshogyan éli meg, valaki például elalszik közben. Szóval majd látod.

- Ugye bejössz velem?- kétségbeesetten fürkészem.

- Persze.

- Gyere kicsi lány kész van, nézd meg hogy tetszik-e és ha jóváhagyod kezdhetjük is.

- Hűha, ez eszméletlenül néz ki! Ügyes vagy!

- Köszi! Akkor gyere és megcsináljuk.- intett a fejével a függöny mögé.

Szívem egyre hevesebben kezd dobogni az adrenalintól és a kezem is jobban remeg a szokottnál. Beülök a székbe, a balkezemmel azonnal elkapom Cal kezét, ha arra lenne szükség, hogy a fájdalmat levezessem.

- Add a kezet kicsi lány. Amúgy Brad vagyok, nyugodtan szólj, ha álljak le, oké? Ugye ettél mostanság.

- Nem, nem számítottam rá hogy ide kerülök.

- Oké, akkor először ezt edd meg, nehogy leessen a vércukrod és a padlóról kelljen felszedni.- egyik fiókból előhúz egy szelet csokit és a kezembe nyomja.

Engedelmesen megeszem, hiszen Ő a szakember és ha ezt Ő szükségesnek látja, ám legyen. Miután elfogyasztom az édességet megfogja a jobb csuklómat és lefertőtleníti.

- Uh, ez a heg mi?

- Röviden hülye voltam és soha többé nem akarom látni. Ugye meg tudod oldani?

- Hogy én? A legjobb helyen vagy kicsi lány, nem fogja senki észre venni, hogy a tetkó alatt bármi is volt valaha. Első varrás lesz?

- Köszönöm. Igen ez az elő.

- Hm, ígérem finom leszek.- kacsint egyet.

Négy fiúval nőttem fel, így akaratlanul is kicsit máshogy érettem a mondatott, mint amit valójában jelent.

- Oké, csak kezd már el!- kissé felnevetek, hetek óta először.

- Kis türelmetlen.- a mintát a helyére illeszti, párszor végig simít rajta, majd eltávolítja a papírt.

Székével kissé elfordul tőlem, a tetováló pisztolyát kezébe veszi. A gépet elindítja a levegőben, hogy ne ijedjek meg a hangjától, ha majd élesben megy az egész. Belemártja a fekete tintába, kezdésként egy kis vonalat húz, hogy lássa, hogyan reagálok rá és hogy én is tudjam mi vár rám. Meglepően jól viselem, kissé kellemetlen, de nem elviselhetetlen számomra. Az egész műveletet, végig beszéltük a fiúkkal és ők is meglepődtek mekkora fájdalomtütű képességem van, tekintve, hogy az egyik legérzékenyebb helyen varrtak. Hát igen, kösz anya.

Ami a tetoválást illeti, ami immáron szerves részemmé vált valami eszméletlen. Istenien néz ki a csuklómon és imádom, tökéletes. Le se bírom róla venni a szemem.

- Annyira köszönöm Calum! El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tettél vele.

- Hidd el hercegnő, tökéletesen látszik rajtad. Nagyon régen nem láttalak így. Pontosan azóta a nap óta... Bocs nem kellene felhoznom, főleg nem most, hogy végre látlak mosolyogni. Hiányzott már, és örülök, hogy sikeres volt a tervem.- önelégült mosollyal sétál mellettem.

- Köszönöm Calum! Ezt még jó párszor fogod hallani tőlem.

- Nem baj. Jut eszembe mikor is lesz a végzős bál?

- Jesszusom ne is emlegesd, itt van a nyakamon! Hátam közepére se kívánom ezt az egész cécót, főleg nem ebben a helyzetben, de muszáj mennem a suli újság miatt.

- Megtudom érteni. 

------------------------------------

Sziasztok!

Örömmel jelentem az érettségi nagyobb részén túl vagyok- ami az írásbeli részét jelenti- és még élek!

Másik jó hírem is van, a rész folytatása és a következő rész eleje is már meg van, szóval nincs kizárva, hogy visszafog állni a rendszeresség, de ezt még nem merem biztosra állítani.

Remélem, még akad olvasó, ha mégsem, akkor is jól szórakoztat ez az egész! :)

Puszi: DoDurville <3