- Áruld el, mi a francot titkolsz előlem!- hangja egyre feszültebbé válik.

Kétségbeesetten pislogok és próbálom kerülni a szemkontaktust vele.

- Nézz a szemembe és mond el, mi a fene folyik itt! Most! Mi bajod van?- nem válaszolok neki, csak hatalmasakat nyelek.

Nem kényszeríthet olyanra, amit én nem akarok. Nem befolyásolhatja a döntéseimet, ha én nem akarom elmondani, akkor neki ezt tiszteletben kéne tartania. Nem vagyok köteles beszámolni minden egyes kis részletről, nem uralkodhat felettem!

- Meg csalsz Calum-mal, igazam van?- Luke arca eltorzul és egyre ingerültebb.

Nálam itt telik be a pohár! Kezeimet kitépem az övéiből és a mellkasánál fogva taszítok rajta egyet és üvöltözni kezdek vele.

- Baszódj meg Hemmings! Kurvára tudni akarod mi a bajom? Baszki, csupán csak annyi, hogy bármikor képes vagyok megölni magamat, vagy más is megteszi. A múltam egyre jobban bánt és egyre nehezebben tudom visszaszorítani és Ashton-t is kezdem elveszíteni. Csak hogy tudd, Calum csak segít nekem, hogy ne tegyek még több kárt magamban, mert Ő már látta mire is vagyok képes! De tudod mit Hemmings? Ha ilyeneket feltételezel rólam, jobb ha elfelejtjük egymást! Hagyj békén végleg, eleget tettél evvel! Köszönöm drágám!- kettétörve, bőgve üvöltök az egyetlen emberrel, aki a világot jelenti számomra.

A kővé dermedt Lucas-t futva hagyom magam mögött és a szobámba kötök ki. Kiűztem az életemből, azt a személyt, aki mindig mellettem volt, legyen szó bármiről. Ez az egy feltételezése sokkal jobban fájt és nagyobb sebet ejtett rajtam, mint anyám bármelyik bántó szava vagy tette.

A hisztizésemtől alig kapok levegőt, de jelen pillanatban az sem érdekel, ha megfulladok. Könnyebb lenne minden és nem kéne aggódnom semmi miatt! A fejem ismételten hasogat, torkom majd meg szakad, minden csak rosszabb, mint volt.

- Do engedj be!- a két fiú egyszerre kérlel.

- Rohadtul hagyjatok békén! Eleget tettetek már mindketten!- a bögrémet hajítom az ajtó felé, ami szilánkokra törve hull a padlóra csak úgy, ahogyan én.

- Ne csinálj semmi hülyeséget, hallod!- Calum kétségbeeset.

Nem érdekelnek, senki sem érdekel, anya elérte, amit szeretett volna és ez csak a kezdet...

Az érzelmi sokkok miatt orromból ömleni kezd a vér és a hányinger is rám tör. Mindent kiadva magamból bömbölök, mint egy rossz óvodás.

Nem volt elég a mai napra, hogy találkoztam az őrülttel, de még Calum-mal is összevesztem és ami a legfájóbb, hogy Hemmings-el is. Az életem percek alatt szétesetett. Valószínűleg most csak túlreagálom, de ki ne tenné?

Bekapcsolom a laptopom kereső sávba beírom az „Iron Maiden" bandanevet, rákapcsolom a hangfalamra és bömböltetni kezdem.

A rock mindig megnyugtat valamilyen szinten és nem érzem magam annyira egyedül. Valljuk be, most magamra maradtam elég rendesen. Ashton-t alig látom, ha találkozunk akkor sem beszélünk sokat. Rohadtul hiányzik, hogy együtt töltsünk egy kis minőségi időd, de tudom, hogy dolgoznia kell, hogy fent tudjuk magunkat tartani...

*

Valahogyan képes voltam elaludni, de nem sokra emlékszem mi történt azután, hogy a szobámba vonultam. Felkelek az ágyból, a párnám tiszta víz és kissé véres is. Egy hanyag vállrándítással lerendezem a dolgokat és az egyenruhám keresésére indulok, amint megtalálom, avval együtt indulok meg a fürdő felé. Kinyitom az ajtómat és majdhogynem átesek a két srácon. Figyelmen kívül hagyom őket és sietősebbre veszem a formát. Magamra zárom a fürdőt és elintézem a reggeli teendőimet. Mire végzek mindenki már a konyhában ül és issza a kávéját. Belépésemet követően Calum és Hemmings egyszerre emelik rám tekintetüket és a feszültség egyre csak nő a helyiségben. A szőke srác felém nyújtja a nekem szánt kávét, de nem fogadom el tőle, kikerülve megyek a pulthoz és kitöltöm a megmaradt koffeintartalmú italt, amit le is húzok azonnal. Csinálok magamnak egy szendvicset elcsomagolom és már indulok is a suliba, egyedül.

Teljesen komolyan gondoltam, azt, amit Hemmings-nek mondtam, ha nem képes megbízni bennem, akkor ennek az egésznek nincs értelme. Már a barátság alapköve is a bizalom. Vegyük például egy házat, ha nincs meg a megfelelő talapzat azt akárhogy építgethetjük, úgy is összefog dőlni csak idő kérdése; a barátság is ugyan így működik. A mi várunk megingott és kár erőltetni az építkezést, jelenpillanatban biztosan, túl gyenge vagyok hozzá és sebbzet.

Lépteket hallok magam mögött, tudom hogy utánam jött de tartja a tisztességes távolságot. Hát a mai nap se lesz egy felüdülés.

Első pár órában nem próbál velem semmiféle kapcsolatot létesíteni. A nap második felében hozzám szól, de én nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Fáj ez az egész helyzet, de nem lehet ellene tenni, egy ideig jobb, ha távol marad tőlem és mindenki átgondolj mi a helyes, mit szeretne és mit tett.

- Doreen, ne rohanj!- utolsó óra után próbálom a lehető leggyorsabban elhagyni a termet, azonban Aaron ezt megakadályozza.

- Hello! Mi van?- szerencsétlen nem a legjobb állapotomban talál meg, feszültség bomba vagyok.

- Meg kell csinálni egy riportot és ehhez te is kellesz! Minden oké?- lép közelebb egyet.

- Ehhez most nincs nagy kedvem Aaron!- sóhajtok egyet kelletlenül.- Persze.

- Doreen, nem hagyhatsz most cserben! Tényleg kellesz, ha nem így lenne, hagynálak elsétálni. Kérlek!

- Legyen.- adom be a derekam.

Aaron önelégült mosollyal nyugtázza és elkezd húzni a 241-es terem felé. Páran vannak a teremben és az újság szerkesztésével bíbelődnek. Aaron ledobja a táskáját a fogas mellé, az asztalról elvesz két jegyzettömböt és indulásra készen áll meg előttem. Összehúzott szemöldökkel méregetem az előttem álló személyt választ vára, hova is kell mennem vele és mit kell csinálnom.

- Először is tedd le a táskád! Szóval tudod, kell egy interjút írni a gondnokkal,- megforgatja élénkzöld szemeit- aztán pedig egy leírást az iskola állapotáról, úgy mindent érintve. Gondoltam megcsinálhatnánk együtt és úgy talán érdekesebb mindkettőnk számára.- adja meg a megfelelő választ a fel nem tett kérdésemre.

Bólintással jelzem, hogy egyet értek a felvetésével. Tényleg baromira unalmas lenne, ha egyedül kellene végig járnom a fél iskolát és megfogalmazni minden apró repedést a falon.

A gondnokot ő faggatja, miközben felveszi diktafonnal én pedig jegyzetelek, hogy mit is érdemes megemlíteni, például azt a felesleges információt nyugodtan kihagyhatjuk, hogy hogyan segített világra egy borjút a főút mellett...

Aaron a nevetéstől fuldokolva hagyja el a kis kuclit, én pedig eljutok egy halvány mosolyig.

- Most te csak szórakozol velem, hogy semmi kacagás vagy valami kis boldogság?! Ez az ember hihetetlen, milyen sztorikat lenyomott itt nekünk, annak ellenére, hogy semmi köze nem volt semmihez.

Megrántom a vállam és elindulok az emeletre, hogy onnét kezdjük a munkákat. A zöldszemű feketehajú srác végig poénkódja az egész körutunkat és a végére eléri, hogy kissé nevesek is rajta.

Minden áron be akar velem jönni a női mosdóba, hogy segítsen megírni a kritikát több szem többet lát elve alapján.

- Aaron, de hát a női mosdóról van szó! Ide nem jöhetsz be!- próbálom lebeszélni róla.

- Ugyan kérlek, nincs már itt senki!- és csak úgy besétál az ajtón.

Egy női sikoly hallatszik, én pedig azonnal utána megyek megnézni mi is történik. Egy lány kettőt csap még rá, majd dühösen elviharzik. Most már kiröhögöm ezt a szerencsétlen srácot.

- Írd bele, hogy a női mosdóban indulatos és erőszakos lányok vannak!- követelőzve néz rám.

- Csodálkozol?

Gyorsan papírra vetem a véleményemet:"(...)"A női mosdóban indulatos és erőszakos lányok vannak!"- Aaron Balding, aki indokolatlanul besétál a női mosdóba nyilatkozata.(...)"

Amint végig jártunk mindent, elbúcsúztunk egymástól és én igyekszem is hazafelé. Hát ez a nap annyira nem volt szörnyű, mint amennyire hittem, hogy az lesz, de azért a hiányérzetem nem tűnt el semennyire sem.

_______________________________________

Sziasztok!

Megérkezett a fejezet folytatása, ami remélem elnyerte a tetszéseteket! :)

Köszönök mindenféle visszajelzést! Folytatást nem tudom mikor tudok hozni, de ammenyire tudok majd igyekszem! :)

Puszi: DoDurville <3