Todoroki szemszög:

Régóta tudom hogy más vagyok mint a többiek. Hogy honnan tudom hogy más vagy? Sosem a női hősöket néztem, mindig is a férfiakat figyeltem áhítattal, jobban mondva egyetlen egy férfi hőst Aizawa Shoutát, más néven Easerheadet. Először csak egyszerű rajongás volt, aztán ahogy egyre idősebb lettem, úgy kezdet ez az egész más irányba menni.

Egyre többet kezdtem azon gondolkodni milyen lenne ha személyesen is ismerném? Milyen lenne a karjaiban ébredni minden reggel? Milyen lenne csókjaira ébredni? Milyen lenne szeretkezés után a karjaiban elaludni? És még sok ehhez hasonló gondolat cikázott a fejemben.

Néha még most is rajta kapom magam hogy rá gondolok. Hiába lett a tanárom az agyam még mindig mocskos elméleteket gyárt.
Most lett vége az utolsó órámnak, ami történetesen vele volt. Már összepakoltam, és a többiekhez hasonlóan én is mentem volna haza, amikor a tanár úr megszólalt.
-Shoto kérlek maradj még egy kicsit.

Megfordultam és odasétáltam a tanári asztalnál ülő fél istenhez. Ő felállt és egyre közelebb jött hozzám.
-Beszéltem édesapáddal.
-Sensei....
-Most én beszélek. Édesapád azt kérte hogy beszélgessek el veled az érzéseidről, hátha nekem megnyílsz. Szóval tedd le a cuccod, ülj le és beszélgessünk.

Kérésének eleget téve, ültem le a legelső padba. Ő hozott egy széket,amit velem szembe helyezett el és ült le rá.
-Az az információ jutott el hozzám, hogy szerelmes vagy valakibe, csak nem vagy hajlandó elmondani hogy kibe.
-Nem szeretném elmondani az illető nevét.
-Shoto nem is kell. Csak mesélj róla. Mit szeretsz benne? Miért ő?

-Nagyszerű hős. És nagyszerű tanár.
-Szóval tanár?
Oooo basszus. Most elárultam magam.
-Igen. Már kiskoromóta valami többet érzek iránta. Mindig is a példaképem volt. Aztán amikor idősebb lettem és rájöttem hogy meleg vagyok, arra is ráébredtem hogy nem puszta rajongás amit iránta érzek, hanem szerelem.
-Most már kíváncsivá tettél. Ki az?

Lehajtottam a fejem. Nem mertem a szemébe nézni. Töprengtem azon hogy elmondjam vagy ne. De végül csak kicsúszott a számon.
-Maga.
-Megtiszteltetés.
Nem mertem felemelni a fejem. Olyan gondolatok cikáztak a fejemben, amiknek nem kellett volna.
Nem bírtam azt a nyomást amit a szótlanság tett rám. Felkeltem fogtam a cuccom és hazamentem.

Immár otthon, vacsora után, lezuhanyozva feküdtem az ágyamon és próbáltam elaludni, amikor hirtelen kinyílt az ablakom és tanárom mászott be rajta. A meglepettségtől megszólalni sem tudtam. Az akit kiskoromóta bálványozok, és szerelmem tárgyává nőtte ki magát most itt áll a szobámban.

Lassú léptekkel haladt felém. Fogalmam sem volt hogy mik a szándékai. Lefagyva feküdtem az ágyamon. Ő mellém feküdt és magához ölelt. Pulzusom az egekbe szökött. Éreztem leheletét a nyakamon. Biztonságban éreztem magam a karjai között. Mégis tudtam hogy az amit most teszünk az nem helyes. Hiszen ő a tanárom. Egy felnőtt férfi. Én csak egy kisgyerek vagyok hozzá képest.

Megfordultam a karjaiban és félénken megpusziltam az arcát. Mosolyogva nézett rám és tapasztotta ajkait az enyémeknek. Lassú, érzelmes csók volt. Mégis annyi érzelmet váltott ki belőlem,hogy nem tudnám szavakba önteni. A mellkasába fúrtam paradicsom vörös arcom, amin ő csak halkan nevetett. Ezután csend telepedett ránk. A kérdések hada fogalmazódott meg bennem. Mégis csak egyet tettem fel.

-Jót cselekszünk?