de lebetegedsz.

▬

T/N = Te Neved ~ Sose hittem volna el, hogy vha le fogom ezt írni

▬

◘ Midoriya Izuku ◘

  Régóta terveztétek a mai napot, azonban egy dologgal egyikőtök sem számított. Még pedig arra, hogy csúnyán lebetegetsz és az ágyból sem tudsz kikelni. Szomorúan írtál a fiúnak, hogy elmagyarázd a helyzeted és lefújd a programot, a bűntudatról nem is beszélve. És akármennyire is vagy fáradt, azon agyalsz hogyan is engeszteld ki barátodat, ezért keresel is interneten néhány All Might-os cuccot, amiről biztosan tudod, hogy nincsen meg neki - bár valljuk be, hogy elég nehéz dolgod van.

  Éppen leadod a lerendelést, amikor bekopognak az ajtódón. Deku jelenik meg, aki zavart mosollyal tessékeli be magát, te pedig a meglepetéstől megszólalni sem bírsz.

  - Sz-Szia! Hoztam egy kis gyógyszert és anyukám küldött neked levest! Szeretné, hogy minél előbb jobban legyél, persze én is örülnék neki, meg a többiek is.... Ja, és vettem egy adagot a kedvenc süteményedből is - hadarja izgatottan, mire kedvesen rámosolyogsz.

  - Köszönöm, Deku - szakítod félbe, ahogy felülsz. - De ha közelebb jössz, akkor elkaphatod tőlem, annak pedig én nem örülnék... - mondod, amivel lerombolod a kedvét, viszont az egészsége most fontosabb számodra.

  - De én veled szeretnék lenni... - néz rád könyörgő szemekkel, amitől elhatározottságod megremeg, és ezzel ő is teljesen tisztában van, ezért is kihasználja a gyengeségedet.

  - Deku, ne csináld ezt velem - nézel rá kissé mérgesen, viszont addigra már kibontotta neked a sütidet és berakott valami filmet. - Beteg leszel...

  - Nem lesz semmi baj, T/N-chan! Csak megnézünk egy filmet együtt, aztán visszamegyek a szobámba, oké? Csak egy órára maradok - fűz meg Deku, és a gondolattól, hogy ennyire veled szeretne lenni boldogsággal tölt el. Beleegyezően bólintasz, mire barátod bemászik melléd a takaró alá, átöleli a derekadat és válladon megtámasztja állát. Neki állsz a süteményed elfogyasztásának, amikor egy puszit érzel meg az arcodon. Mérgesen nézel barátodra, hogy figyelmeztesd, ne csináljon még egy ilyet, azonban egy nyakláncot lógat az arcod elé. - Ezt neked vettem, T/N-chan - mosolyog rád, miközben szép lassan halvány pirossá válik arca a zavartól. - Valentin napra vettem, a randink végén adtam volna oda, de ugye lefújtad és ezt mindenképp oda szerettem volna adni...

  - Ez gyönyörű, Deku - szemléled meg az aprócska ékszert, és legszívesebben megcsókolnád barátodat. - Köszönöm - mosolyogsz rá, és nem hitted volna, hogy valaha is ilyen boldog leszel a mai nap folyamán.

  Deku látva őszinte reakciódat ismét arcon puszil, nem törődve betegségeddel vagy rosszalló pillantásoddal, majd magához vonva, szorosan tart. És akármennyire is ellenkezel nem enged el, összes figyelmét látszólag a filmnek szenteli, holott szíve majd' kiesik a helyéről és fél, hogy elájul, hogyha ránézel. Így azt sem veszi észre, hogy elszenderedsz, a film végénél figyel fel halk szuszogásodra és akármennyire is szeretne veled maradni, tudja, hogy másnap reggel valószínűleg élve megnyúznád, így egy apró cetlit hagy az éjjeli szekrényeden, miután kikészített egy pohár vizet és a gyógyszereidet.

  Így telt a Valentin napotok, és azután Deku nem betegedett meg szerencsés módon.

◘ Bakugou Katsuki ◘

  Egyszerű randit terveztetek a mai napra: elmentek moziba, beültök valahova enni, aztán nála töltitek az estét. Na, ezt lemondtad, miután a torkod őrült módon fájni kezdett, negyven fokos lázad lett és ki sem bírtál kelni az ágyból. Bűntudatot érzel, amikor elküldöd neki az üzenetet, amire nem is kapsz választ, ami még inkább lehangol. Pár könnycseppet elmorzsolsz, ahogy átfordulsz az egyik oldaladról a másikra, és pihenni próbálsz.

  De a csengő megzavar, vársz egy kis időt, hátha elmegy a hívatlan vendég, viszont a második alkalommal ráfekszik a személy a csengőre. Morogva kelsz ki az ágyadból, vánszorogsz el az ajtóig, hogy az illetőt a lehető legkedvesebb hangvételbe hajtsd el a francba.

  Viszont nem számítasz arra, hogy ez a személy Katsuki lesz, aki pedig azt nem hitte volna, hogy te nyitsz neki ajtót.

  - Mégis mi a fenéért te nyitsz ajtót, idióta? - kezdi köszönésképpen, mire értelmetlenül összeráncolod a homlokodat.

  - Mert itt lakok és a szüleim dolgoznak? Egyáltalán miért jöttél el?

  - Mert nem bírtál vigyázni magadra, és lebetegedtél! Menj az útból! - sétál be a házadba. Értetlenkedve követed barátodat, aki egy szatyrot rak le a konyha pultra, majd lábasokat, deszkát és kést vesz ki.

  - Mégis mit csinálsz 'Suki? - vonod fel a szemöldöködet, ahogy a pulthoz ülsz, és onnét figyeled barátodat.

  - Szerinted mi a francot, idióta? Főzök neked kaját, hogy jobban legyél! És ajánlom is különben szétrúgom a seggedet! - adja meg kedves válaszát, mire széles vigyorra húzod a szádat. Tisztában vagy vele, hogy Katsuki nem a legromantikusabb alkat és hogy egy tsundere, és hogy érzéseit passzív agresszióval fejezi, de pont ez szereted benne. És azt, hogy minden apró dolgot megjegyez rólad, mint például a kedvenc levesedet és másodikat készítette el. - Ezt edd meg, és utána húzd vissza a segged az ágyadba! - parancsol rád kedvesen.

  - Jó étvágyat - mosolyogsz széles vigyorral, ahogy neki látsz az evésnek. Katsuki elégedetten és apró mosollyal az arcán figyel téged, miközben beszélgetni kezdtek. Viszont ahogy végzel, rögtön becipel a szobádba - időt sem hagyott, hogy elindulj vagy akár megszólalj. - Héj - ragadod meg a csuklóját, miután bebugyulált a takaróval, és simán mondhatod azt, hogy egy emberi burító lettél. - Nem maradsz velem egy kicsit, amíg el nem alszok? - kérdezed tőle kis kutya szemekkel.

  - Még a végén elkapom tőled a betegséget!

  - Azt hittem semmi és senki ellen nem veszítesz...

  - És nem is veszítek! Azt hiszed, hogy egy szar megfázás ledönt a lábamról?! Kinek hiszel te engem?! - akad ki. Hangjától zeng az egész ház, míg kiszabadít a burítóból, befekszik melléd, mellkasára húz és rátok húzza a takarót. - Veled maradok, szóval fogd be és aludjál végre!

  - Köszönöm, 'Suki! - puszilod nyakon, aztán mellkasába fúrod az arcodat. Katsuki ölelő karjai között, és apró csókjaival együtt elszenderedsz.

  Másnap meglepő módon rendbe jöttél, viszont Katsuki szipogó orral és a szokásosnál ötször rekedtebb hangon kelt fel. És még két hétig nem is javul az állapota, nem jött olyan könnyen rendbe, mint hittétek, de egyetlen rossz szót sem szólt rólad, amiért tőled kapta el és amiért máshogy töltötték a Valentin napot, mint terveztétek. Valójában élete legjobb napja volt.

◘ Todoroki Shouto ◘

  Igen sok időt töltöttél azzal, hogy tökéletesen néz ki a mai nap: új ruhát vettél, megcsináltattad a hajadat és a lányok segítségét kérve kisminkelted magad. Azonban a számításaidat áthúzta az, hogy közel negyven fokos lázzal felkelni sem bírsz. Erre pedig rátesz még egy lapáttal, hogy síró görcsöt kapsz, amiért tönkre tetted az egész Valentin napotokat. A lányok aranyos módon próbálnak vigasztalni, de sehogy sem sikerül nekik, így végső próbaként szólnak Todorokinak, hogy segítsen.

  - T/N - siet oda hozzád kikerülve a lányokat. Aggódó arccal fürkész téged, kétségbeesetten várja, hogy sírásod csillapodjon, viszont mikor percek után se hagyod abba, mellkasára von és szorosan tart. Csókot nyom fejed tetejére, simogatja hátadat, hogy lassan lenyugtasson és tekintetével üzen a lányoknak, hogy most már mehetnek. - Miért sírsz, T/N? - tol el magától, hogy kisöpörje a kósza hajtincseket arcodból. A rengeteg bőgéstől pedig sminked is lejött, de nem teszi szóvá, csupán ad egy zsebkendőt.

  - T-Tönkre tettem az egész napunkat - szipogod szomorúan, ahogy próbálod kontrolálni a sírásodat. - Annyira vártam a mai napot, tökéletesre szerettem volna és azt akartam, hogy neked is jó legyen, de lebetegedtem és most itt vagyunk - magyarázod, mielőtt ismét sírni kezdenél.

  - T/N, ne mondj butaságokat, tudod jól, hogy nekem csak az számít, hogy veled lehessek - cirógatja meg finoman arcodat, mielőtt gyengéden megpuszilja. - És azt is tudod, hogy utálom, amikor sírsz - húz az ölébe. Arcodat nyakába fúrod, ahogy szépen lassan lenyugszol, Todoroki pedig türelmesen vár és cirógatja hátadat. Amikor pedig végre lenyugodtál segít átöltözni egy kényelmesebb ruhába, lemosni a sminkedet, a lányok pedig a legmegfelelőbb pillanatban hoznak egy nagy bögre teát és gyógyszereket.

  - Sajnálom, Shouto... - motyogod orrod alatt, viszont barátod csak homlokon csókol, és elindít valami filmet. Miután megittad a teádat pedig magához von, játszadozik hajaddal, miközben napjáról mesél vagy gyerekkorából felelevenít néhány emléket.

  - Holnap csinálok neked levest - mondja egyik alkalommal, mire mosolyogva ránézel.

  - Nem is tudsz főzni.

  - Mindennek eljön az ideje egyszer - válaszolja minden tudóan, amin felnevetsz. Todorokit megmosolyogtatja reakciód, megkönnyebbül, hogy végre láthat nevetni. - De most aludj, hogy jobban legyél - puszil meg.

  - És mi lesz veled? Lehet elkaphatod...

  - Nem érdekel - válaszolja ellentmondás nem tűrő hangon, és már nincs is erőd veszekedni, így beletörődve a dologba, hagyod, hogy elnyomjon az álom.

  Másnap Todoroki tényleg megpróbálkozott egy levessel, végül Katsuki csinálta meg helyette, mert félt, hogy megöl téged, és miután meggyógyultál bepótoltátok az elszalasztott Valentin napotokat

◘ Levi Ackerman ◘

  Levi nem igazán van tisztában azzal, hogy a mai nap ilyen különleges nap, így nem is tervez semmit sem. Ez nem igazán zavar hiszen tisztában vagy azzal, hogy milyen is ő, azonban mégis szeretted volna vele együtt tölteni a mai napot. De a megfázás persze keresztbe tesz. Egész nap a szobádba voltál, kimenőt kértél a mai napra, így egy percre sem találkoztál Levivel. Az ágyadba fekszel, amikor ajtó nyitódásra figyelsz fel. Barátod összevont szemöldökkel néz rád és a tucatnyi összegyűrt papírzsebkendőre.

  - Mégis mit csinálsz itt, kölyök? - kérdezi kissé bosszúsan, amit a zsebik okoznak.

  - És te? Egy óra múlva kéne végezned, nem? - kérdezel vissza, amivel nem javítasz  a helyzeteden.

  - Előbb eljöttem, hogy veled lehessek, de nem számítottam arra, hogy az ágyad fogod nyomni. Egyáltalán mi bajod van, kölyök?

  - Megfáztam - feleld, mire cözik egyet válaszképpen. - Menj el fürdeni, addig rendet teszek és szólok a Pápaszemnek, hogy adjon valami gyógyszert.

  - Nem kell gyógyszert - ellenkezel.

  - Nem hiszem, hogy kérdeztelek, kölyök - vágja rá barátod ellent nem mondás tűrő hangon, mire jobbnak látod, hogyha nyakadat behúzva elmenj fürdeni. Próbálsz minél rövidebb idő alatt végezni, viszont a mozgás is nehezedre esik és fél órába bele telik, mire teljesen rendbe teszed magadat. Mire visszamész egy forró tea fogad, gőzölgő levessel, kis üvegcse tabletta és egy kissé mérges, teát ivó Levi vár. - Edd meg ezt, majd vedd be a gyógyszered, kölyök - szól rád, mint egy öt évesre. Bármikor máskor leállnál veszekedni, de most semmi erőd nincsen rá. - Pápaszem azt mondta, hogy ebből napi kettőt kell bevenned - kocogtatja meg az üvegcsének a tetejét. - Elintézem, hogy a következő héten pihenni tudj, és remélem rendbe jössz, kölyök.

  - Jó, jó - válaszolod, miközben gyorsan megeszed a levest, beveszed a gyógyszert és megiszod a teát. Befekszel az ágyba, viszont egész tested fáradt, viszont képtelen vagy aludni, ezért inkább Levit figyeled, aki bosszankodóan néz rád. - Nem bújsz ide hozzám, amíg el nem alszok?

  - Hogy elkapjam tőled a betegséget? Biztos, hogy nem - válaszolja ridegen, de feláll és odasétál az ágyhoz. Leül a matracra, megtámaszkodik kezed mellett, ami apró jel annak, hogy megfoghatod, ha szeretnéd. Fáradt mosollyal fogod meg kezét, csöndben elkönyvelve aranyosságát. Lehunyod szemedet, kiélvezed barátod közelségét, lassan ragad magával az álom, viszont mielőtt teljesen elmerülnél bennük, hallod, hogy Levi halkan motyogni: - Ha meggyógyulsz, elviszlek valahova, hogy megünnepeljük ezt a francos napot.

  Talán ez volt az egyetlen oka annak, hogy teljesen kipihenten és egészségesen ébredtél fel másnap, és Levi szavát tartva, elvitt vacsorázni.