csokisnudli kérésére :3
_____________________________

~Tsukishima szemszöge~

A szobámban pihentünk mérkőzésünk után Mandarinommal. Én az ágyon feküdtem oldalamra fordulva, egy könyvet olvastam éppen, barátom pedig hátulról átölelt engem, arcát pólómba rejtve.

- Mindjárt elballagunk...- szólalt meg hirtelen, bármilyen előzmény nélkül. Sóhajtva tettem le éjjeliszekrényemre a könyvet, majd szembefordultam vele.

- Ha arra akarsz kilyukadni, hogy ezután szétszéledünk és nem fogjuk látni egymást, akkor ne is kezdd el. Már megbeszéltük, hogy minden rendben lesz.

-... nem az. Csak... argh!- fúrta bele fejét ezúttal mellkasomba, agresszívan kapaszkodva belém.

Értetlenül pillantottam rá, de inkább csak hangulatingadozására fogtam az egészet, nem volt most kedvem boncolgatni ezt a témát. Hiszen a végén mindig ugyanoda jutunk; én pontosan tudom, merre tovább valamint mivel szeretnék foglalkozni a jövőben, ellenben neki elképzelése sincs. Nem akartam túlságosan belemártani magam ezekbe a dolgokba, hiszen az ő élete, az ő döntése. Nem azzal mutatnám ki törődésemet, ha megpróbálnék valamit ráerőszakolni, ezért türelmesen várom, hogy kitaláljon valamit, amiben támogathatom.
Van már annyira érett - mondjuk nem mindig -, hogy eltudja dönteni, mi a legjobb neki, mit szeretne csinálni a későbbiekben. Bár abban biztos vagyok, hogy annak köze lesz a röplabdához, Hinata képtelen lenne teljesen elszakadni tőle. Én pedig végig mellette leszek, segítek neki, amiben csak tudok, mivel nagyon szeretem őt, még ha ezt nem is hangoztatom gyakran. Ő amúgy is tudja, és igazából ez az, ami számít.

Hétfőn egyik szünet alatt pont a gyakran boncolgatott témát - a továbbtanulást - osztottuk Yamaguchival. Saját terveiről mesélt nekem, aztán hirtelen érdekes kérdést tett fel.

- Hinata elképzeléséhez mit szólsz?

-... az is új nekem, hogy van neki olyanja- közöltem kis gondolkodás után. Nekem nem mesélt erről semmit, amikor utoljára kérdeztem, csak annyit mondott, hogy még fogalma sincs róla.

- Szóval még nem-... gomen Tsukki, csendben kellett volna maradnom- pillantott rám bűnbánóan, picit zavartan.

- Milyen tervei vannak?

- Ez olyasmi, amit neki kell elmondania. Inkább beszélj vele, itt jön- pattant fel hirtelen, helyet adva Hinatának, aki mosolyogva levágódott az előttem lévő székre.

- Tsukki!

- Milyen ötleteid vannak a jövőt illetően, Shoyo?- támadtam le rögtön, kinyerve belőle egy megszeppent tekintetet.

- H-Hát... n-nem nagyon tudom hogyan kezdjek bele- fészkelődött zavartan, kínosan túrva narancssárga tincseibe.

- Csak mondd el. Nem is értem, miért mástól kell hallanom róla. Jobban bízol Yamaguchiban, mint bennem? Még mindig velem jársz, Mandarin...- emlékeztettem sértődötten. Tényleg rosszul esett, hogy nem én vagyok az, akivel először közli terveit, holott már többször érdeklődtem effelől.

- Tanácsot kértem tőle, azért tud róla!

- Jó, ez most nem számít. Csak meséld el, hogy mit találtál ki.

- Szóval... mielőtt bármit is mondok, kérlek szépen, ne akadj ki. Sokat agyaltam ezen magamban, és eddig nem igazán beszéltem meg senkivel sem. Csak néhány útbaigazítást kértem pár embertől, hogy kiegészíthessem a terveimet. Féltem elmondani neked, mert nem akarom, hogy haragudj rám, és tényleg annyira szeretlek!

- A lényeget, Shoyo- szóltam közbe hosszú bevezetőjébe, mivel már kezdett idegesíteni a sok kertelés. Barátom vett egy mély levegőt, aztán mélyen a szemembe nézett.

- Szeretnék külföldre menni, hogy többet tanulhassak, új dolgokat sajátítsak el a röpivel kapcsolatban. N-Ne akadj ki, kérlek.

- Te... idióta!- csattantam fel hirtelen, mire a szemben ülő összerezzent.

Csuklóját megragadva vezettem ki a teremből egy csendes, néptelen folyosóra. Óvatosan a falhoz lökve néztem fenyegetően szemeibe, melyekben megcsillant a félelem.

- Ts-Tsukki, kérlek nyugo-

- Komolyan csak azért titkolózol előttem, mert félsz a reakciómtól?! A barátod vagyok, Shoyo, alap, hogy támogatni foglak, válassz bármit is!

- Akkor nem haragszol...? Amiért el akarok menni...

- Persze, hogy nem! Ha ezt szeretnéd, akkor miért állítanálak meg? Azt akarom, hogy boldog legyél, nem pedig, hogy olyasmit csinálj, ami nem is tetszik.

- Te vagy a legjobb!- ugrott rám bőgve, karjait s lábait is körém fonva.- Annyira de annyira féltem, hogy mit fogsz rá mondani!

- Mégis miért?- sóhajtottam fel, miközben átöleltem derekát.

- Mert ez azt jelenti, hogy nem láthatlak minden nap! Sőt olyan ritkán fogunk találkozni...

- Ez igaz, viszont az álmainkért kénytelenek vagyunk áldozatokat hozni. Ez nem azt jelenti, hogy vége lesz a kapcsolatunknak, ugye tudod?

-... i-igen. De akkor is, alig fogjuk látni egymást évekig.

- Kibírjuk. Legalábbis én igen, a kérdés már csak az, hogy te képes leszel-e rá- vigyorodtam el csípkelődő stílusban, mire duzzogva vállamba fúrta a fejét.

- Ki fogom, majd meglátod! Annyira erős leszek, hogy még sírni sem fogok, egyszer sem!

- Már most is sírsz, idióta- forgattam szememimet, megcirogatva a hátát.

Hála az égnek, Hinata sikeresen megnyugodott, láttam rajta mennyire megkönnyebbült most, hogy rájöttem kis titkára. Szívéről hatalmas kő esett le, viszont hamar levedlette az elmúlt napok aggodalmait, így az elkövetkezendőkben visszatért életembe a fényes Napsugár.