csokisnudli kérésére :3
_____________________________

~Tsukishima szemszöge~

- Tsukki! Menjünk hétvégén randizni- ugrált felém szünetben a Mandarin, mindkét kezével kalimpálva. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, de minek kell olyen hangosan ordítani, hogy az egész iskola hallja?

- Nyugodj le- vágtam egyet a fejére, mire végre abbahagyta a pattogást.- Most nem jó, tanulnom kell.

- Múltkor is ezt mondtad- kezdett duzzogni karba tett kézzel, elfordulva tőlem.

- Mert akkor is tanulnom kellett. Ugye nem várod el, hogy miattad megbukjak?

- Mintha te meg tudnál bukni valaha is- forgatta meg a szemét szórakozottan, majd újra szökdécselni kezdett előttem.- Nem is törődsz velem mostanában.

- Megkímélnél az önsajnálatodtól?

- Ki másnak mondjam el, ha nem neked?

- Mondjuk Suga-sannak, neki még van türelme hozzád.

- Miért, te csak a vidám pillanataimban vagy képes elviselni?- pillantott fel rám csalódott mosollyal, de annál feldúltabb voltam most, minthogy ez hathasson rám.

- Őszintén szólva akkor is idegesítő vagy.

- Jó! Akkor menj, töltsd minden idődet Yamaguchival, ja és ha már ott vagy, dugd is meg őt! Utállak!- rohant ki a teremből Hinata, hangosan felsírva.

Elkerekedett szemekkel, értetlenül néztem utána. Oké, az utolsó megjegyzésemmel kicsit tényleg túllőttem a célom, de... mi van?! Hogy jön a képbe Yamaguchi? Ő pedig tulajdonképpen miért is zokog? Igen, eltúloztam a csípkelődést, de általában csak simán befordul ilyenkor, aztán várja, hogy kiengeszteljem. Akkor most minek fakad ki?

- Minek kellett megríkatni szegényt?- csóválta meg fejét a mellettem ülő seggfej osztálytársam, amire ingerült morgással reagáltam.

- Törődj a saját dolgoddal...

Edzésre azzal az elhatározással indultam, hogy tisztázom vele a dolgokat. Erre Hinata mit csinál? Végig levegőnek nézett.
Ha elindultam felé, ő elráncigálta a Királyt feladásokat gyakorolni; amikor pedig végre alkalmam nyílt feltenni kérdésemet, -hogy mégis mi a franc baja van- úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Hát jó, ha duzzogsz, akkor csak tessék.

Nem zavartattam magam különösebben a nap folyamán, nyugodtan elvégeztem a teendőimet, ahogy mindig is. Este viszont támadt egy kis hiányérzetem, hiszen egyetlen "jó éjt" üzenetet sem küldött, holott máskor egyenesen bombáz velük. Talán tényleg haragszik? És ilyenkor mégis mit kellene tennem?

Másnap a suliban nem jött át szünetekben, nem ostromolt ebédidő alatt sem, ami már kezdett idegesíteni. Arról szó sincs, hogy hiányzott volna nekem Hinata, egy napot simán kibírok nélküle; ő viszont sokáig nem lesz képes játszani a sértődöttet.
Vagyis ezt gondoltam, de egy hét múlva már megváltozott a véleményem. Ez az idegölő Mandarin egy örökkévalóságig duzzogni fog. Másokkal ugyanolyan, mint eddig, ők láthatják azt a sugárzó, vidám mosolyát, hallgathatják a mondandóját naphosszat. Csak velem szemben viselkedik másként, csupán engem néz levegőnek.

-... pedig az én barátom- motyogtam gondolataimba merülve, idegesen becsukva a füzetemet, mire a mellettem tanuló Yamaguchi összerezzent.

- Tsukki? Valami baj van?

- Minden a legnagyobb rendben- válaszoltam ingerülten.

- I-Izé, akartam kérdezni... összevesztetek Hinatával?

- Háh?!

- Csak mert egy ideje nem beszéltek egymással, és azóta sokkal idegesebb vagy...

- Nem történt semmi- zártam le a témát, megemelve hangomat.

- Arra sincs ötleted, hogy Hinata miért méreget engem olyan furcsán mostanában? Mintha féltékeny lenne, vagy ilyesmi...

- Ő azt sem tudja, hogy az mit jelent- fújtattam idegesen.- Egy akkora idióta, mint ő, nem lenne képes ezt felfogni a parányi agyával. Miért hiányzik ennyire az a hülye?!

- Biztos, hogy minden oké?- kérdezte kételkedő hangsúllyal Yamaguchi, mire kezeimbe temettem arcom.

- Hinata haragszik rám- vallottam be hosszas hallgatás után.

- Van ötleted, hogy miért?

- Mert elhanyagoltam őt, helyette túl sok időt töltöttem veled... talán.

- M-Mi?- pislogott meglepetten, válaszom csak egy bizonytalan bólintás volt. Hirtelen két kézzel megragadta a vállam és óvatosan megrázott.- Tsukki, bocsánatot kell kérned tőle, mielőtt nem késő!

- Késő? Ezt hogy érted?

- Már jó pár napja nem beszéltetek, Hinata türőképessége is véges. Ha nem tisztázod vele a dolgokat és kérsz tőle bocsánatot, akkor...

-... szakít velem?- kérdeztem döbbenten, még maga a szó kimondása is furcsának hatott. Szakítani? Elengedni a Mandarint? Azt soha.- Yamaguchi, most mennem kell!- pattantam fel gyorsan, reakcióját meg sem várva elhúztam onnan.

Hinata házához vettem az irányt, szerintem életemben először rohantam végig az utcákon ilyen sebességgel. Úticélomhoz elérkezve vettem pár mély levegőt, hogy lecsillapodjon heves légzésem, majd bekopogtam. Percekig nem nyitott ajtót senki, már azt gondoltam, hogy nincs itthon és indulni készültem, de ekkor barátom kitárta előttem az ajtót.
Majd rögtön rám is csapta.

- Hinata, ne csináld ezt, beszélni akarok veled- dörömböltem erőszakosan, mire vette a fáradtságot, hogy behúzzon a házba.

- Tsukishima, ha ekkora hangzavart csapsz, a szomszédok panaszkodni fognak!

- Leszarom, nem a szomszédok miatt vagyok itt, Mandarin.

- Akkor mi kell?- csapttant fel ingerülten, vidám Napocskából teljesen átmenve idegesen krákogó varjúba.

- Meglátogatom a barátomat, talán tilos?

- Igen, az! Most haragszom rád, szóval menj el- mutatott az ajtó felé határozottan.

- Akkor hogyan fogunk kibékülni?- vontam fel a szemöldököm. Ezzel a kérdéssel látszólag eléggé összezavartam, mivel morogva a szobájába vezetett.

- De csak, hogy tudd, nem érhetsz hozzám!

- Elfelejted, hogy én vagyok az erősebb.

-... most burkoltan közölted, hogy meg fogsz erőszakolni?

- Hülye...- forgattam meg a szemem unott arckifejezéssel, mire Hinata csak nehezen tudta visszafojtani mosolyát. Láttam ám, hiába próbálta elrejteni arcát előlem.

Duzzogva huppant le ágyára, szemét lehunyva fordította el fejét sértődötten, akár egy kisgyerek. Sóhajtva térdeltem le elé, kezeimet combjára simítottam, mire összerezzent.

- Sajnálom, jó? Hinata?- szólongattam, de nem volt hajlandó rám figyelni. Hát legyen, gondoltam magamban; ujjaimmal megcirogattam belső combját, miközben közelebb hajoltam hozzá.- Shoyo?

- M-M-Mi ütött beléd ilyen hirtelen, Tsukishima?- vörösödött el egy az egyben, mint a rák, de végre rám emelte megszeppent tekintetét.

- Mondtam már, sajnálom. Észre kellett volna vennem, hogy nem töltök veled elég időt.

- Igen, rohadtul azt kellett volna!

- Legközelebb veled töltöm a hétvégét, jó?

- Tch, szóval kapok egy hétvégét és azzal legyek boldog?- csillant meg a düh szemeiben, de ajkai már szinte mosolyogtak. Még egy kicsi, és megoldottam a helyzetet.

- Megkapod az összeset, csak ne duzzogj többet.

- Woooah, szóval minden hétvégén randizni fogunk?- villanyozódott fel, s ezzel vissza is tért az életvidám Mandarin.- Akkor ezennel kinevezem a szombatot randi napnak!

- Randi nap? Most komolyan, ennél-... ennél aranyosabb már nem is lehetnél- korrigáltam gyorsan, elvetve eredeti mondandómat, hogy ne sodorjam vissza a beszélgetést egy kellemetlen irányba.

- De még nem bocsátottam meg teljesen- szólt rám fenyegetően. Hazudik, már egy cseppnyi harag sincs benne.

- Oké oké, holnap elmegyünk fagyizni.

- És?

-... és most megengedem, hogy addig ölelgess, amíg szeretnél. Ritka alkalom lesz, szóval használd ki- tártam szét karjaimat sóhajtva.

Nem kellett nyaggatni Hinatát, azonnal rám vetette magát, aminek következtében szépen elterültünk a padlón. Visszafojtottam morgásomat, panaszkodás nélkül engedtem neki, hogy a földön fekve öleljen, ameddig jól esik neki. Itt volt az ideje, hogy elkényeztessem egy kicsit, ezzel elnyerve teljes megbocsátását.