Iwaizumi_Yuko kérésére :3
_____________________________

~Sugawara szemszöge~

Magányosan ücsörögtem az öltöző előtti lépcsőn, ma a szokásosnál korábban értem ide, így kénytelen vagyok megvárni a kulccsal érkezőt, addig nem tudok bemenni a klubszobába. Az ölembe ejtett kezeimet bámultam, merengésemből viszont nemsokára kiszakított egy felém rohanó Hinata. Satufékkel torpant meg előttem, a mögötte hagyott porfelhő lassan oszlott el a levegőben. Vártam, hogy mikor érkezik meg Kageyama -mivel az a kettő mindig versenyezni szokott-, de a feladó nem jött.

- Csak egyedül?- mosolyogtam rá kedvesen az elsőévesre, mire ő viszonozta gesztusomat, közben légzését csillapította le.

- Igen. Láttam, hogy korábban értél ide és beszélni szeretnék veled valamiről- vakarta meg tarkóját kínosan felnevetve.

- Ki vele, Hinata!- borzoltam össze tincseit játékosan, megpaskolva a mellettem lévő helyet.

Ő sóhajtott egyet, majd leült a lépcsőre mellém, tekintetét szigorúan a föld felé szegezve. Haja a szemébe lógót, de az arcát díszítő halvány pírt nem takarta el.

- Sz-Szóval... Suga-san, te olyan sok mindent tudsz, ezért gondoltam, hogy tőled kérdezném ezt meg...

- Csak nyugodtan, Hinata! Nekem bármit elmondhatsz- simogattam hátát kedvesen mosolyogva, amivel látszólag picit enyhítettem zavarán.

- I-Izé... mostanában f-furán érzem magam néha.

- Pontosabban?- váltottam át aggódóba, homlokára tapasztva kezemet, de az nem volt forró. Pedig azt hittem, hogy beteg szegénykém.

- V-Van az a fiú... Néha, minden indok nélkül rá gondolok é-és nem értem, hogy miért- ismerte be ujjait tördelve.- Csak azon kapom magam, hogy már megint ő jár az eszemben. Aztán fura dolgok történnek velem... Általában elpirulok, a szívem nagyon gyorsan kezd dobogni. N-Na meg ott van az a furcsa érzés a hasamban.

- Hinata, ezzel nincs semmi baj- mosolyogtam rá biztatóan, de belül milliónyi darabkára törtem szét. Vajon mit tenne, ha megtudná, hogy én pontosan így vagyok, amikor rágondolok?

- T-Tényleg?

- Persze! Ez természetes, mindenki érez ilyent valamikor.

- Még te is?

- Igen, én is.

- Mi ez? Miért érzem? Mindig olyan mintha a szívem kiugrana a mellkasomból, és ez megijeszt- nézett fel rám rémulten, mire kuncogva hajába simítottam.

- Ez a szerelem. Nincs benne semmi rossz, Hinata. Már ha viszonozzák...

- Viszonozzák?

- Ezt mondják arra, ha viszont szeret téged az a személy, aki iránt ezeket az érzéseket táplálod.

- Erre hogyan jöhetek rá?!- meredt rám csillogó szemekkel, reményteli tekintettel. Csak emiatt tudtam mosolyogni neki, még akkor is, amikor belül már mindenem remegett a fájdalomtól.

- Ha beszélsz az illetővel.

- Mármint kérdezzem meg, hogy szeret-e engem?

- Én inkább először elmondanám neki, hogyan érzek iránta.

- D-De ideges leszek és nem fogok tudni megszólalni- futott végig hátán a hideg, mire vállaira téve kezeimet szembefordítottam magammal.

- Jól figyelj, Hinata. Talán nem fogod megtalálni a legjobb szavakat, de ha egyszer elhatározod magad, akkor sikerülni fog. Igen, benne van a pakliban, hogy az a valaki visszautasít, ami fájdalmas lesz egy kicsit. De még mindig jobb, ha tisztában vagy a válaszával és érzéseivel, mintha tudatlanságban élnél nap mint nap, félve attól, hogy elmondd neki, ami benned van. Mi pedig mindig itt leszünk neked! Ha nem sikerülne jól, itt vagyunk mi, a barátaid és felvidítunk. Jó?

- J-jó... már sokkal jobban vagyok- mosolygott rám sugárzóan, megdobogtatva szívemet. Miért kell így éreznem iránta, miközben a mást szeret? Miért?

- Szóval, amikor elhatározod magad... vegyél neki valamit, amit szeret, mondjuk valamilyen édességet és beszélj vele- ha pedig visszautasít, én majd hozom az ásót, tettem hozzá magamban.

- Hmmm... valamit, amit szeret- gondolkozott el értetlen arccal. Már attól tartottam, hogy kisült az agya, de aztán vigyorogva pattant fel.- Tudom, kitaláltam!

Győztes felkiáltása után, gepárd sebességgel rohanni kezdett a suli felé.

- Hinata?! Mindjárt kezdődik az edzés!- ordítottam utána, de úgy látszik, ezt már nem hallotta.

Mélyen felsóhajtottam, apró mosolyt varázsoltam arcomra. Nem lehetek önző, aki csak a saját vágyaival törődik; Hinata boldog, a legfontosabb az, hogy ez így is maradjon. Ameddig vidám és nem bántja meg az az alak, addig minden rendben.
Gyorsan letöröltem szememből kicsorduló kósza könnycseppjeimet, ekkor hangos dübörgésre lettem figyelmes. A kis elsőéves szaladt felém, kezében egy dobozos kólával, majd lefékezett előttem, csakúgy mint nemrégiben.

- Hinata? Hogy ment a-

- I-Izé, Suga-san! Kérlek fogadd el- hajolt meg, felém nyújtva a hozott üdítőt.- A-Ahogy gondoltam, fogalmam sincs, hogy m-mit mondhatnék... Tudom, hogy nem ez a kedvenced, de most csak ezt találtam és kérlek, fogadd el tőlem! N-Na meg azt is, h-hogy nagyon szeretlek, Suga-san...!

Pislogás nélkül meredtem az előttem állóra, arcomra a döbbenet összes változata kiült. Még levegőt venni is elfelejtettem, nem hogy képes legyek megszólalni.

- P-Persze nem muszáj elfogadnod! Megértem, ha nem viszonzod az érzéseimet...- egyenesedett fel, zavartan csavargatva a kezében tartott frissítőt. Vörös fejét lehajtotta, hogy cipői orrát tanulmányozhassa, látható volt rajta a csalódottság.

Csak akkor tértem magamhoz, amikor észrevettem arcán egy könnycseppet, amit gyorsan le is törölt onnan. Szélesen elmosolyodtam, kikaptam kezéből az italt és a lépcsőre helyeztem, őt pedig ölembe húzva szorosan magamhoz öleltem. Teste összerezzent jelezve, hogy mennyire meglepte a cselekedetem, fejét nyakamba fúrta, szorosan felsőtestemhez préselődve.

- Ne haragudj, annyira megleptél- nevettem fel még mindig sokkosan.- Én is szeretlek, Hinata.

- Tényleg?!- hajolt el tőlem annyira, hogy szemembe tudjon nézni. Arcára simítottam tenyerem, finoman megcirogattam bőrét.

- Igen, komolyan.

- A-Akkor...

- Hinata, édes- vezettem kezem a tarkójára, készen állva rá, hogy megcsókoljam őt.- Lennél a barátom?

- Boldogan!- kiáltott fel mosolyogva, szemeiben örömkönnyek csillogtak. Azonnal összeérintettem ajkainkat, lágyan megcsókolva a hozzámbújó elsőévest.