NikiDragneel kérésére :3
_____________________________

~Niki szemszöge~

A céhbe belépve a már megszokott kép tárult elém; iszogató emberek az asztalok köré ülve, miközben hangos nevetés csendült fel a nagyobb társaságoktól. Tekintetemmel barátomat kerestem, azonban csalódottan vettem tudomásul, hogy még mindig nem ért haza a küldetéséről, melyre lassan egy hete elment. Aggódtam érte egy picit, de tudtam, hogy Natsuról van szó, ezért nem gondolkodtam a legrosszabb forgatókönyveken - ha bajba is kerül, biztosan megoldja majd a helyzetet, ő már csak ilyen.

Egyedül ültem le a pulthoz, egy pohár italt magam elé húzva meredtem a folyadékra, mintha olyan érdekes lenne. Rájöttem, párom nélkül rohadt unalmas az élet, már azt is megbántam, hogy nem kísértem el őt, pedig ketten is elvállalhattuk volna azt a munkát.
Kortyoltam egyet a frissítőből, majd sóhajtva figyeltem továbbra is céltalanul a semmibe. Bambulásomból Mira kedves hangja szakított ki.

- Még nem jött haza Natsu?

- Nem, pedig már ideje lenne- feküdtem a pultra egykedvűen, fejemet karomra hajtva.- Nélküle unalmas minden.

- Mi a baj, húgi?- huppant le mellém Gray, miközben finoman hátba veregetett.

- Nem tudod, mikor jön meg Natsu?- fordultam felé reménykedve, azonban csupán egy ingerült morgást nyertem el tőle.

- Én már nem is vagyok elég neked?

- Téged nem foglak megcsókolni...

- Azt gondoltam- forgatta meg szemeit morcosan, majd egy csapásra újra energiával telt meg, amikor eszébe jutott valami. Sietősen felpattant, engem is felrántva a székről.- Niki, menjünk sétálni!

- Veled meg mi van?

- Jó, mi elmentünk!- ordította el magát, miközben kihúzott a céhből, ahová csak nemrég érkeztem meg. Ott terveztem tölteni a délutánom, reménykedve benne, hogy a mindig vidám banda hoz egy kis színt napomba barátom távollétében, erre Gray elrabol tőlük. Bárcsak érteném, mi ütött belé.

- Ugye tudod, hogy nyolc évesen mentünk utoljára együtt sétálni?- vontam fel a szemöldököm gyanakodva.

- Ez esetben van, mit bepótolni, nem gondolod?

- Na jó, mi van ma veled? Délelőtt alig láttalak, most meg ez...

- Csak együtt töltök veled egy kis időt! Na gyere, menjünk erre- kezdett el hirtelen az erdő felé lökdösni, mire végképp úrrá lett rajtam az értetlenség.

Általában értem a bátyámat, azonban jelenleg fogalmam sincs, hogy mi a célja a fák közé vezetésemmel. Mégis úgy döntöttem, inkább nem faggatom tovább, majd csak rájövök valamikor, hogy mire megy ki ez az egész.
Már jócskán az erdő sűrűjében jártunk, amikor Gray hirtelen megtorpant. Kelletlenül sóhajtott egyet, aztán unottan magunk elé mutatott.

- Nem hiszem el még mindig, hogy ezt csinálom, de menj tovább arra egyenesen.

- Oké, kezdek megijedni- indultam el vonakodva a magasabb fák felé, bátyám nemsokára felszívódott mögülem.

Nagyjából két perc séta után egy ismerős rózsaszín hajkoronát pillantottam meg messziről. Vigyorogva rohantam felé, természetesen lelkesen kiabálva párom nevét, aki hangomat hallva rögtön felém fordult. Mosolyogva tárta szélesre karjait, én pedig kérés nélkül ráugrottam.

- Most értél vissza?- érdeklődtem kedvesen, amint végeztem barátom fojtogató ölelgetésével. Még mindig nem tett le, engem cipelve indult meg az erdő széléhez.

- Nem, igazából lassan egy napja itthon vagyok.

- Hé, erről miért nem tudtam? Nélkülem jöttél el edzeni?- biggyesztettem le ajkaimat szomorúan, mire szájon csókolt, s vigyorogva nyakamba puszilt.

- Hunyd le a szemed, mindjárt megtudod~!

- Na jó, most az egyszer- sóhajtottam fel, miközben tettem, amire kért.

Tovább haladt az előbbi irányba, feltételezéseim szerint lassan már kiértünk a fák közül. Letett, majd kezemet megfogva összekulcsolta ujjainkat, úgy vezetett előre pár lépés erejéig. Hátam mögé sétált, átölelve derekamat fejem tetejére támasztotta állát.

- Kinyithatod~!- dalolta fülembe jókedvűen, nekem pedig nem kellett kétszer mondani.

Amint kipattantak szemeim, megláttam magunk előtt egy leterített pokrócot, mellette egy kosárral. Hogy minden még tökéletesebb legyen, az elénk táruló táj is gyönyörű volt; a távolban hegyek voltak láthatóak. Elképedve meredtem magam elé, amíg párom a földre huppanva ölébe nem húzott.

- N-Natsu... ez...

- Meglepetés~! Boldog évfordulót- puszilt nyakamba letörhetetlen mosollyal ajkain.

- Te emlékeztél rá?- öleltem magamhoz szorosan, teljesen megilletődve gondos készülődésétől.

- Persze! Lehet, hogy sok mindent elfelejtek, de egy ilyen fontos dolgot nem- csókolt meg hosszasan, ujjainkat összekulcsolta ölemben.- Habár Gray-t egy kicsit nehéz volt rávenni, hogy idevezessen, de végülis megérte...

- Te vagy a legjobb- bújtam közelebb barátomhoz, fejem vállára hajtva, miközben magunk elé néztem.

- Oh, és hoztam kaját is- tette hozzá mellékesen, mire szemeim felcsillantak.

- Szeretlek!