Iwaizumi_Yuko kérésére ^-^
_____________________________

A Karasuno röplabdacsapata pár napja meglepő felkérést kapott egy edzőmeccsre. Az Inarizaki hívta meg őket, amit Takeda-sensei azonnal elfogadott. Az egész csapat örömmel készült a mérkőzésre, biztosak voltak benne, hogy nagyszerű lehetőség lesz a fejlődésre, illetve nagyon jól fognak szórakozni.
Hinata volt talán a legizgatottabb mindközül, boldogan ugrálva szállt fel a kisbuszra, alig várta már a meccset, valamint hogy újra láthassa a játékosokat, akikkel a Nemzetin összebarátkozott.

Kageyama mellett ült szokás szerint, már majdnem elszenderedett az utazás alatt, de telefonja rezgése miatt újra éberré vált. Megtörölte szemeit, majd kezébe véve az eszközt, megnézte az érkező üzenetet.

Tsumu-san:
Shoyo-kuuun, ohayo ♡♡ Úton vagytok már, igaz?

Ön:
Ohayo, Tsumu :)) Igen, már alig várom a meccset *-*

Tsumu-san:
Utána lesz egy kis szabadidőnk, nem lenne kedved elmenni valahová? <3

Ön:
De igen :3

Hinata mosolyogva rakta el telefonját, de ebben a pillanatban újabb üzenete érkezett. Tobio morogva reagálta le csapattársa készülékének folyamatos csipogását, morcosan fordult el tőle. A másik erre halkan felnevetett, majd telefonjára pillantott.

Samu-san:
Szia, Shoyo :))

Ön:
Samu, sziaa :3

Samu-san:
Volna kedved fagyizni a meccs után?

Ön:
Igen, imádom a fagyit *-*

Hinata elégedetten mosolyogva hunyta le szemeit, a találkozás utáni vágyakozás miatt csak még inkább várta a mérkőzést. Egy órácska csendes pihenés után hirtelen összeállt fejében a teljes kép, és ijedten kiáltott fel.

- Baszki!

- Hát én csapok a szádra, Hinata!- szólt rá mérgesen Sugamama. Kicsit viszont aggódott is, hogy mi történt a kisvarjával.

- Suga-san!- fordult hátra hozzá a Mandarin, ekkor már mindannyian figyelték a beszélgetést.- Segíts!

- Mi történt, Hinata?!

- Megígértem Atsumu-sannak, hogy elmegyek vele valahová, de utána Osamu-sannak is ezt mondtam és vááá! Hogy felejthettem el? Mit fogok csinálni?!

- Hinata, nyugodj meg- csitította Daichi, szúrós szemmel nézve a két pimaszul vigyorgó másodévesre.

- Shoyo, én azt mondom...- kezdte Nishinoya.

-... hogy cserkészd be mindkettőt- fejezte be Tanaka, mire az elsőéves meglepetten pillantott rájuk.

- Az mit jelent?

- Tudod az, amikor-

- Kuss legyen, Tanaka!- vágta fejbe Sugawara, majd kínos mosollyal fordult Hinata felé.- Semmit, nem jelent semmi fontosat. Ne is figyelj rájuk...

- De mit csináljak?

- Uh... majd élőben beszéld meg velük- tanácsolta a feladó, mire az elsőéves gondolataiba merülve fordult vissza.

- Ha túl sokat használod a fejed, ki fog sülni az agyad- figyelmeztette Kageyama, a mellette ülő pedig azonnal veszekedni kezdett vele. Így érkeztek meg Hyogo Prefektúrába az Inarizakihoz.

A harmadévesek fejüket fogva sétáltak le a buszról, őket követték a többiek is. A legvégén szállt ki a járműből Hinata és Tobio, még mindig kitartóan vitázva az alacsonyabb agykapacitásán. A kiabálás egészen addig ment, amíg a narancssárga hajú dereka köré két kar fonódott és elhúzta őt a másik feladótól.

- Shoyo-kun~, de jó, hogy itt vagy!- ölelte magához szorosan a szőke iker, mire Hinata döbbenten pillantott fel rá.

- O-oh, helló Tsumu-san!- mosolyodott el boldogan, mire a másik szíve hatalmasat dobbant.

- Csak köszönni akartam, meccs után még beszélünk- nyomott egy puszit tincsei közé, majd elégedetten vigyorogva elsétált.

Hinata fejét fova állt egy helyben fel sem fogva a történteket, de az edző kiáltására gyorsan a csapat után sietett. Kageyama mellé lépett, aki kérdőre akarta vonni a kis Mandarint, de ekkor egy kéz visszarántotta őt.

- Samu-san, szia!- köszönt neki megszeppenve, mégis vidáman Shoyo, mire a másik játékos elmosolyodott.

- Szia. Jó volt az út?

- Igen, bár egy kicsit hosszú volt.

- Értem. Majd beszélünk- vonta szoros ölelésbe az elsőévest, mire annak szemei elkerekedtek. De mielőtt reagálhatott volna rá bármit, a szürke hajú már elengedte és mosolyogva távozott.

Shoyo kábán sétált oda csapatához, gondolatai kavarogtak fejében, olyan zavart arcot vágott, hogy még Tobio is érdeklődve nézett rá.

- Mi van ezekkel az ikrekkel...?- dünnyögte bajsza alatt, majd Hinata fekete felsőjét megragadva maga felé húzta a fiút, hogy neki ne menjen a falnak nagy bambulásában.

A meccsen szerencsére tudott koncentrálni az elsőéves, elképesztő ütései voltak, mint mindig. A két Miya ámulva figyelték ahogy szinte repül, minden lecsapása után elmosolyodtak, hiába kapott az ellenfél pontot.
A mérkőzés után a tervezettek szerint volt egy kis szabadidejük a játékosoknak, amit mindannyian másképp használtak ki. A harmadévesek összeülve beszélgettek, nekik ez volt az utolsó játékuk középiskolában, amolyan búcsúmeccsnek érezték. A másodévesek egy darabig gyakoroltak, akárcsak Tobio, Hinatát pedig elrabolták a Miya ikrek.

A tornaterem előtt megállva fordultak vele szembe, mindketten halvány mosollyal ajkaikon. A Karasunos értetlenül pislogott, fejét a két fiú között kapkodva, majd lehajtott fejjel magyarázkodni kezdett.

- Szóóóval... véletlenül mindkettőtöknek megígértem, hogy vele töltöm ezt a pár órát. Bocsi...- vallotta be lehajva fejét, halvány pírrel az arcán, ami mindkét Miya szívét azonnal megdobogtatta.

- Semmi baj, Shoyo-kun~! Én kérdeztelek meg először, vagyis az számít- nézett fölényesen ikertestvérére Atsumu, mire Osamu összeszűkített szemekkel bámult vissza rá.

- Nem, én hívtam el jobb programra, szóval velem jön.

- De én voltam az első!

- Velem jobban fog szórakozni!

- I-izé...- próbált meg közbeszólni Hinata, de a veszekedők ezúttal nem nagyon figyeltek rá.

- Csakhogy Shoyo-kun VELEM akar lenni!

- Nem igaz, ugyanis ENGEM jobban szeret!

- Álmodban, Samu! Én vagyok a kedvenc ikre!

- Az ÉN vagyok, te inkább csak irritálod!

- Shoyo-kun akkor is velem fog összejönni!

- VELEM fog összejönni, mert ENGEM jobban szeret!

Hinata ennél a pontnál már csak csendben figyelte az eseményeket, régen elvesztette a fonalat. Tekintetével hol a szőkét, hol a szürke hajút elemezte, csak arra tudott gondolni, hogy igazán abbahagyhatnák már a kiabálást. Nem lenne túl szép, ha valaki kirohanna a tornateremből, hogy fogják már be.

- Igaz, Shoyo?!

- Ugye, Shoyo-kun?!- kiáltottak rá egyszerre, közelebb lépve hozzá, mire az alacsonyabb automatikusan hátrálni kezdett. Ösztönös cselekedett volt, ezért nem is gondolkozott közben, de mire észbekapott, háta a tornaterem falának nyomódott, maga előtt csak a két magas fiút látta.

-... mi volt a kérdés?- nevetett fel kínosan.

- Velem akarsz összejönni, igaz?- támaszkodott bal oldalára Atsumu, félig arcába hajolva.

- Inkább velem, ugye?- foglalta el jobb oldalát Osamu, mire Hinata bepánikolt az ikrek közelségétől.

- Mindkettőtökkel!- kiáltotta lehunyt szemekkel, olyan hangosan, hogy valószínűleg a bent lévők is tisztán hallották.

A vele szembenállók pislogás nélkül, elkerekedett szemekkel meredtek rá, egy pillanatig még levegőt is elfelejtettek venni. Aztán felocsúdva a döbbenetből, szorosan átölelték a kis narancs hajút, mire az meglepetten nyikkant fel.

- Shoyo, olyan aranyos vagy!- kiáltotta Osamu, az alacsonyabb hajába rejtve arcát.

- Shoyo-kun, te vagy a legjobb~! Akkor leszel a pasim?- kérdezte csillogó szemekkel a szőke feladó.

- És az enyém is?- pillantott rá érdeklődve, reményteli tekintettel a másik iker.

- Hmm... igen, azt hisze- hé!- sikított fel ijedten, amikor Atsumu nyakának bal, a szürke hajú pedig jobb oldalán harapott bőrébe.

- Csak megjelöltünk- vigyorgott a feladó, megnyalva alsó ajkait.

Hinata nyelt egyet, mire Osamu az álla alá nyúlva maga felé fordította a fejét, és finom csókot lehelt szájára. Rögtön elválásuk után a szőke iker is megismételte ezt a cselekedetet, mire az alacsony Karasuno játékos paradicsomhoz hasonló arccal karolta át mindkét fiú nyakát, majd egymásnak nyomódó vállaikra hajtotta a fejét.

- De azért fagyit kapok?- kérdezte ártatlanul, mire apró puszit kapott mindkét orcájára.

- Persze, Shoyo- illesztette ajkait ezúttal homlokához a szürke hajú, mialatt testvére a narancssárga tincseket borzolta össze.

- Neked bármit, Shoyo-kun~!