_Uchiha_Emese_ kérésére :3
___________________________

~Reader-chan szemszöge~

A hosszú, kövekkel kirakott ösvényen végighaladva elértem a megbízó házát. Mivel nem fogadott senki, határozott léptekkel indultam fel az aranykorlátokkal díszített lépcsőn, majd a széles, fehérre festett faajtón belépve megpillantottam egy idős férfit. Kezét arany gyűrűk díszítették, előkelő fekete öltönyt viselt, miközben bársonnyal fedett székében ült egy asztal mögött. Elég volt egyetlen pillantás, máris tudtam, hogy ez a férfi lesz a megbízó.

Tekintetem az előtte álló szőke fiúra tévedt, aki belépésem pillanatámban felém fordult. Szemeiben kemény elhatározottságot fedeztem fel, jelenléte erőteljes volt, leplezett érzelmei, melyeket teljesen elfojtott magában, felkeltették az érdeklődésem.

Illedelmesen köszöntem a szobában lévőknek, mire a megbízónk biccentett egyet, majd italába kortyolva ránk emelte sötétbarna szemeit.

- Szeretném tisztázni a dolgokat, ha valami nem lett volna egyértelmű a felhívásból. Amint azt ott is közöltem, azért akarok felbérelni két vadászt, hogy visszaszerezzék az ellopott értékeimet. A régiségnek számító kincseket pár napja vettem, de szállítás közben néhány tolvaj megtámadta az embereimet és kirabolták a kocsit. A támadók mind képzettek voltak, ezt az egyetlen életben maradt alkalmazottam erősítette meg. A feladatotok az, hogy visszaszerezzétek a kincsimet, bármi áron- fejezte be mondandóját, majd felénk tolt néhány papírlapot.- Ezeken szerepel az ellopott értékeim listája, illetve néhány információ, amit eddig összegyűjtöttek az embereim. Mielőbbi sikert várok tőletek, bőkezű jutalomban foglak részesíteni!

Mindketten bólintottunk, majd az adatokat felkapva kisétáltunk a helyiségből. Sietős léptekkel hagytuk el a birtok területét, a közeli erdőben telepedtünk le egy gyors megbeszélés erejéig a fák árnyékába.

- Először szeretnék bemutatkozni, a nevem Kurapika- nyújtotta felém a kezét mosolyogva, amit vidáman ráztam meg.

- Örülök a találkozásnak, én (Név) vagyok.

- Részemről a szerencse, (Név). Akkor kezdjük az adatok átnézésével?

- Igen, az lesz a legjobb- emeltem fel az egyik papírköteget.

A listát csak gyorsan átfutottam, inkább az akkor jelenlévő alkalmazott megadott információira fektettem a hangsúlyt.
Kurapikával egyaránt arra jutottunk, hogy a legjobb módja a munka elvégzésének az lesz, ha a helyszínen kezdjük a nyomozást. Nem volt túl messze a célállomás, így gyalog indultunk el a mezei út felé.

- Megkérdezhetem, hogy miért vállaltad el ezt a munkát?- kezdeményeztem beszélgetést társammal, mire arca elkomorodott. Egy kis időre hallgatásba burkolózott, gondolom azt mérlegelte magában, hogy elárulja a szándékait nekem vagy ne, de végül megszólalt.

- Őszintén szólva, amikor elolvastam a felhívást, arra jutottam, hogy képzett tolvajok hajthatták végre a lopást. Ekkor arra gondoltam, talán pont a Fantom Társulat voltak. Gyors és ingatag lábakon álló következtetés volt ez részemről- pillantott fel a tengerkék égre.- Mégis reménykedtem benne, hogy ha mást nem is, legalább egy nyomot találhatok, ami elvezet hozzájuk.

A történetét hallva elkerekedett szemekkel meredtem a mellettem haladóra, a döbbenet azonnal kiült az arcomra. Rám pillantott szeme sarkából, majd megszeppenve fordította fejét teljesen felém.

- Mi a baj?

- Én-... én is erre gondoltam, amikor elolvastam a munka leírását- vallottam be, még mindig alig hittem el, hogy közös ok vezérelt ide. Létezik ilyen pontos véletlen?

- Te is a Pókokat üldözöd?

- Igen, már három éve. De eddig nem volt meg az erőm ahhoz, hogy bosszút állhassak a tanáromért. Ők végeztek vele, csupán azért, mert rosszkor volt rossz helyen- komorodtam el a keserű emlék hatására.- Most viszont elérkezettnek ítéltem az időt arra, hogy komolyabban a nyomukba eredjek.

- Én is már évek óta bosszút esküdtem ellenük. A vadász-engedélyt is csak ennek a célnak az érdekében szereztem meg.

- Kit veszítettél el? Persze nem muszáj elmondanod- tettem hozzá gyorsan, nem akartam túlságosan belemártani magam a múltjába, ha nem beszél róla szívesen.

- Az egész klánomat megölték engem kivéve. De nem fogják megúszni büntetlenül- szorultak ökölbe kezei, szemei egy pillanatra mintha vörösen csillantak volna meg.

- Ebben egyetértünk- mosolyodtam el halványan, mire (sz/sz) szemeimbe nézett, rideg arcvonásai lassan megenyhültek.

- Örülök, hogy van bennünk valami közös- szólalt meg vidámabb hangon.- Bár sokkal jobb volna, ha valami más lenne az...

- Nem tudhatjuk, hogy vannak-e még közös tulajdonságaink. Ahhoz meg kell ismernünk egymást- kuncogtam halkan, kezeimet összekulcsolva hátam mögött.

- Az nem lenne ellenemre.

Éreztem, ahogy szívem kihagy egy ütemet kellemes hangja és boldog mosolya hatására, de villámgyorsan rendeztem arckifejezésem. A beszélgetés nem halt ki köztünk, de ezúttal boldogabb vizekre eveztünk, sokat meséltünk magunkról. Főként a vadász-vizsga volt a téma, de elmondott néhány dolgot barátairól is, miközben mindketten egyre inkábn kezdtünk felszabadulni a másik közelében. Elég jó emberismerő vagyok, eképpen fontosnak tartom az első benyomást is, de mindig azután alkotok konkrét véleményt egy illetőről, ha beszélgettem már vele. Kurapikáról pedig már most megállapíthatom, hogy nagyon kedvelem; a személyiségét és stílusánt egyaránt, nagyon kellemes társaságnak érzem. Igazi felüdülés lelkemnek a vele való beszélgetés.

Nemsokára azonban a helyszínre érkeztünk, így kénytelenek voltunk visszaröppenni a munkába. Nyomok után kutattunk, bármi után, ami segíthet a tolvajok keresésének elindításában. Míg Kurapika a környéket nézte át, én elővettem a térképem és beazonosítottam rajta helyzetünket.

- Meg is van- suttogtam magamnak, mielőtt társamhoz rohantam volna.- Kurapika, azt hiszem tudom, hogy hol lehetnek.

- Eh? Komolyan?- képedt el, majd figyelmét magyarázásomnak szentelte.

- Itt vagyunk mi jelenleg- böktem a térképen a kis mellékútra, melyen tartózkodtunk.- Ezen az erdőn keresztülvágva egy lakatlan, romos épületekből álló régi falu van. Az tökéletes búvóhely lenne nekik, sokan nem is ismerik.

- Meglep, hogy tudsz erről.

- Szeretek utazgatni és új helyeket felfedezni. Egy ilyen alkalommal akardtam rá arra a helységre- tűrtem össze térképem, majd zsebembe süllyesztettem.

Elindultunk az erdő sűrűjébe, kis idő múlva a fák közül meg is pillantottuk a legközelebbi épületeket. Egy bokor mögé rejtőzve mértük fel a terepet, de mivel a közelben nem láttunk és nem is érzékeltünk semmit, hangtalan léptekkel a falu területére sétáltunk. Én a jobb oldalunkra valamint hátunk mögé figyeltem, társam ezalatt a bal oldalt illetve az előttünk lévő épületeket vizsgálta.
A falu közepében volt egy magas épület, viszont a felső emeletei teljesen megrongálódtak. Az tolvajok biztosan elrejtették jelenlétüket, mivel nem érzékeltünk embereket odabentről, de végignézve a többi egykori házon, melyeknek legjobb esetben is három fala maradt meg épen, tudtuk, hogy ez a legideálisabb búvóhely.

Csupán gesztusokkal és szemkontaktussal kommunikálva a bejárati ajtó két oldaláig osontunk, majd mindketten előhúztuk fegyvereinket. Én egy karddal harcoltam, melyen átvezetve a Nen-emet képes voltam távolsági támadásokat is végrehajtani. A falnak támasztott vasajtót is így szedtük darabokra, ekkor meghallottunk bentről néhány csörömpölést, ami arra utalt, hogy tényleg emberek vannak az épületben.
Egyszerre rontottunk be és támadtunk az ellenségre, akik -sajnos vagy nem sajnos- csak egyszerű tolvajok voltak, nem a Fantom Társulat. Való igaz, volt három képzettebb harcosunk, de kettőnknek azok sem jelentettek különösebb gondot. Elfogtuk és megkötöztük mind a hét tagot, majd a Pókokról kérdeztük őket, de nem meglepő módon semmi információval nem szolgáltak. Egy ilyen piti kis bandától nem is vártunk mást.

Telefonon értesítettük a megbízót, hogy sikeresen visszaszereztük az értékeit, aki fulladozni kezdett whisky-jétől a vonal másik végén. Na igen, ez elég gyorsan ment nekünk.
Az idős férfi kocsit küldetett embereivel a kincseiért, valamint a rendőrséget is értesítette, akik letartóztatták a tolvajokat.
Az autóval együtt mi is visszamentünk a birtokra, hogy elrendezzük a fizetség részleteit.

Fél óra komoly beszélgetés és legalább kétszer annyi hálálkodás után végre elhagyhattuk a hatalmas palotát, egy komornyik kísért ki minket a kapuhoz. Meghajolva elköszönt tőlünk, majd becsukta előttünk a magas vaskaput. Kurapikával összenéztünk, ajkamra keserédes mosoly vándorolt.

- Kicsit sajnálom, hogy ilyen rövid idő alatt végeztünk.

- Igazából én is- ismerte be kínosan felnevetve.- Szerettem volna több ideig veled lenni, (Név)-chan.

- Oh...- illetődtem meg, ahogy halvány pír rajzolódott ki arcomra.- M-mi lenne, ha esetleg... együtt maradnánk még egy ideig?- tettem fel a kérdést bizonytalanul, kicsit tartva a választól. De félelmeimmel ellentétben, Kurapika boldogan elmosolyodott.

- Annak nagyon örülnék. Ha már egy célunk van, mi lenne ha ketten kutatnánk tovább a Pókok után? Talán úgy több sikert érnénk el- pillantott rám reményteli szemekkel, mire szívem nagyot dobbant.

- Az jó lenne.

Egymásra mosolyogtunk, majd megindultunk a legközelebbi város felé, egy pár napos pihenő szándékával. Alig tettünk néhány lépést, kezeink ösztönösen nyúltak a másik felé, majd szorosan összekulcsoltuk ujjainkat.