@cukicica12 kérésére ^^

Lehajtott fejjel sétáltál ki az iskola kapuján. Japán egyik legjobb iskolájában tanulhattál, amire mindig is büszke voltál és mindent megtettél, hogy tanulmányi eredményeid a legjobbak legyenek, amit csak ki tudsz hozni magadból. De ahogy a szüleidnek kezdett megromlani a kapcsolata és otthon csak a veszekedésüket hallgattad, az eredményeid is kezdtek romlani. Nem bírtad az otthoni stresszt és feszültséget és olyan szinten kikészített a szüleid napi szintű ordibálása, hogy kezdtél belebetegedni. Jegyeid hétről hétre romlottak, még az iskolában sem tudtál koncentrálni, egyre távolabb kerültél a régi önmagadtól.
Ilyenkor az ember megértést várna a tanárai és osztálytársai részéről,de a te iskoládban nem így működnek a dolgok. Már lassan két hete mindenki azzal csesztet, hogy át fognak rakni az E osztályba, de téged már ez sem tud érdekelni. Csak szabadulni akarsz az otthoniak miatt rád nehezedő nyomástól.

Az utcán megláttad két osztálytársadat beszélgetni. Szemforgatva gyorsítottál lépteiden, hogy megúszhasd rosszindulatú megjegyzéseiket, de terved kudarcba fulladt.
- Csak nem (vezetéknév)-sant látom!- kiáltott utánad egyikük. Kénytelen voltál megfordulni, így szembetaláltad magad velük.
- Nemsokára az E osztályba fogsz járni- jegyezte meg gúnyosan a másik, mire visszafolytottad kikívánkozó szitkozódásodat. Nem akartál veszekedni velük, nem volt már arra energiád egy ilyen nap után.
- Valami bajod van az E osztállyal?- érkezett egy hang a közelből, mire mindhárman arra fordultatok.
Egy sikátorból elősétált a vörös hajú fiú, narancssárga szemei szinte csillogtak a szürkületben. Jól tudtad, hogy ki ő, Akabane Karma, egy E osztályos. Pár hónapja láttad először egy iskolai gyűlésen, azóta rengetegszer eszedbe jutott pimasz mosolya, amivel első látásra levett a lábadról.
- N-nincs- dadogta félve az egyik osztálytársad, majd mindketten kereket oldottak.

Karma rád emelte tekintetét és féloldalas mosolyra húzta ajakit. Enyhe pírrel az arcodon elfordultál tőle és folytattad az utad hazafelé, habár semmi kedved nem volt odamenni.
- Miért nem vágtál vissza?- hallottad meg mögüled Karma hangját, majd egyre közeledő lépteit.
- Nem akartam- válaszoltál kedvtelenül.
- Ha soha nem állsz ki magadért, akkor ne számíts semmi jóra. Az ilyen köcsögök életed végéig nem fognak leállni a szekálásoddal, ha nem állsz a sarkadra. Ráadásul elviselhetetlen társaság leszel.
- Mondod te, miközben itt sétálsz velem...- pillantottál rá a most már melletted haladó vörös hajú fiúra.
- Na igen- nevette el magát, mire halvány pír futott át az arcodon.- Hazakísérjelek?
- Semmi kedvem oda menni- futott ki szádon, mire Karma meglepetten vonta fel a szemöldökét.
- Akkor hová akarsz menni? Keressünk utcán tévelygő részegeket és verjük szét őket?- vigyorodott el pszichopatán a vörös hajú.
- Mégis hazamegyek- indultál el, de egy kéz visszarántott.
- Csak vicceltem- nézett szemedbe komolyan Karma, mire visszaléptél mellé.- Balhé van otthon?
- Igen... nem akarok ott lenni- vallottad be őszintén, holott nem szokásod ilyen közvetlennek lenni egy ismeretlennel.
- Tudok egy jó helyet- mosolyodott el halványan Karma és elindult egy irányba, te pedig követni kezdted.
- Amúgy... nem is érdekel, hogy ki vagyok?- kérdezted bizonytalanul, ugyanis szinte úgy viselkedett veled, mintha régi barátok lennétek.
- Tudom ki vagy, (név)-chan- mosolygott rád még egyszer, mire arcod lángba borult, mellkasodat pedig elöntötte a melegség.

Karma a közeli parkba vezetett és a legeldugottabb padon foglalt helyet. Egy pillanatig hezitáltál, hogy mitévő legyél, de végül helyet foglaltál mellette. Egymás mellett ülve csendben figyeltétek a titeket körülölelő sötétséget, miközben teljes biztonságban érezted magad Karma társaságában.
Tekinteted az égre emelted, amin éppen két hullócsillag suhant el, mintha versenyeztek volna egymással.
- Láttad?- mutattál az égre mosolyogva, mire a vörös hajú fiú is felemelte a fejét.
- Kívántál valamit?- fordult feléd mosolyogva, mire komoran lesütötted a szemeidet. Pár pillanat múlva szomorú mosollyal az arcodon néztél vissza rá.
- A kívánságok nem teljesülnek olyan egyszerűen...
- Azt mondod?- kacérkodott veled Karma, mire felvontad a szemöldököd és halkan felkuncogtál.
- Miért, te mit kívántál?- vontad kérdőre érdeklődve.
Karma egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd komolyan pillantott újra rád. Tekintetét (sz/sz) szemeidbe fúrta és közelebb hajolt hozzád, amivel enyhe pírt csalt az arcodra.
- Ezt- közölte egyszerűen, miután ajkaidra apró puszit nyomott.

Meglepetten hajoltál el tőle, magabiztos mosolya láttán arcod színe vörösebb lett. Könnycseppek buggyantak ki a szemedből, mire Karma közelebb vont magához és átölelt. Olyan szorosan kapaszkodtál belé, mintha az életed múlna rajta, fejed a vállára hajtottad és élvezted, ahogy Karma játszadozik (h/sz) tincseiddel.
Kimondhatatlanul jó érzés volt valakinek őszintén kiönteni a lelked. Karma egy pillanatra sem engedett el, figyelmesen végighallagatott és megígérte, hogy ezután vigyázni fog rád.
Haza is kísért és hosszú csókkal búcsúzott tőled, ami után alig tudtad lecsillapítani a hasadban lakozó pillangókat. Boldog mosollyal az arcodon sétáltál fel a szobádba. Most, hogy Karmát magad mellett tudhatod, aki vigyázni fog rád, lelked lecsillapodni látszott.
És az E osztály? Már azért fohászkodtál, hogy odakerülhess és Karma közelében lehess minden nap.