~Itadori szemszöge~

A Junpei-el történtek után komolyan elhatároztam magam a fejlődés iránt, egyre inkább ösztönzött, hogy erősebbé váljak, Gojo-sensei és Nanamin mégis pihenésre ítélt. Szabadnapot jelöltek ki nekem, megtiltották az edzést, illetve lelkemre kötötték, hogy aludjam ki magam. Sok értelmét nem láttam tekintve, hogy nemsokára sor kerül az iskolák közti viadalra, azonban kedvem sem volt ellenkezni velük.
A szokásosnál később ébredtem, nyakamat sőt egész gerincemet megropogtatva keltem fel a nem túl kényelmes kanapéról, amin eddig feküdtem. A filmezések miatt lassan megszoktam, hogy itt poshadok, viszont még mindig zavaró volt az ágyam hiánya.

- Jó reggelt, Yuuji-kun~!- lépett be hozzám sensei, kicsattanó energiával már ezekben a korai órákban.

- Jó reggelt, mit csinálsz itt? Változott a program?

- Ellenkezőleg~. Mivel ilyen kedves, törődő tanár vagyok, arra gondoltam, hogy együtt töltjük ezt a napot~.

-... nem csak egy indokot akartál a lazsálásra?- pillantottam rá mindentudóan, mire megtörhetetlen mosollyal bámult egy darabig, majd egyszerűen ignorálta kérdésemet.

- Nos akkor, indulhatunk~?

- Hová?

- Városnézés- vigyorodott el győztesen, nekem pedig ebben a percben rögvest felcsillantak a szemeim.

- Azonnal elkészülök- rohantam el felpörögve valami normális ruha után. Már csupán a gondolat hatalmas lelkesedéssel töltött el, hogy vele lehetek a mai napon, szívem kijelentése hallatán mintha kihagyott volna egy ütemet.

Hamarosan útra készen álltam meg előtte egy sietősen összepakolt táskával. Vigyorogva haladtam mellette a város központja felé, volt egy olyan megérzésem, hogy ezúttal nem fog átvágni és ténylegesen körbevezet Tokióban.
Hála az égnek igazam is lett, valódi idegenvezetővé formálódott néhány óra erejéig, minden helyre elvitt, ahová vágyódtam, ráadásul elkényeztetett különböző édességekkel. Rettentően aranyos valamint törődő volt, emellett az egész napnak volt egy különleges, megmagyarázhatatlanul élvezetes hangulata. Azonban nem adódott alkalmam és időm ezen agyalni, hiszen Gojo-sensei egy percnyi pihenést sem hagyott nekem, igyekezett minél több programot belesűríteni a kikapcsolódásunkba.
Konkrétan összerohantuk fél Tokiót, vásárolt nekem egy halom szuvenírt - minden tiltakozásom ellenére -, aztán elvitt egy kitűnő kajáldába, s addig etetett, amíg fért belém.
Nem fogok hazudni, teljes szívémből imádtam az egész napot.

Már besötétedett, az utcákat színes fények borították be, amikor elvezetett egy fürdőhöz. Döbbenten pislogtam, de ő csak vigyorogva behúzott az épületbe, még szobát is foglalt a helyhez tartozó hotelben. Ezt már erős túlzásnak éreztem, mégsem szóltam semmit; különben sem nézett ki úgy, mint akit lebeszélhetnék terveiről.
A kivett szobához saját medence tartozott, az összes végtagom ellazult, amint elmerültem a forró vízben. Szemeimet lehunyva pihentettem fejem a felszínen, míg engedtem, hogy a testemre gyűlt izzadságot lemossa a fürdő. Sensei nemsokára csatlakozott hozzám, mellettem helyezte magát kényelembe, még jólesően fel is sóhajtott.

- Elégedett vagy, Yuuji-kun?

- Még szép, imádtam!- mosolyodtam el szélesen, miközben hajamra locsoltam egy adag vizet, így tincseim homlokomra tapadtak.

- Akkor megismételjük majd~?

- Szabad?- fordultam felé csillogó szemekkel, tekintetem viszont pár pillanatig elidőzött kidolgozott felsőtestén, már amennyi látszott belőle. Arcom felhevült a látványra, egyszerűen nem tudtam szabályozni saját reakcióimat, újra csak megerősödött bennem a gondolat, hogy mennyire jól néz ki. Habár ez egy köztudott tény.

- Neked bármit~!- simogatta meg fejem kedvesen, kezét azonban nem húzta el ezután.- Nem érted, igaz...?

- Hm? Mit kellene értenem, sensei?

- Mindegy, felejtsd el- legyintett lazán, ujjaival kisöpörve néhány szemembe lógó tincset.

Olyan kellemes volt érintése, hogy valósággal hiányérzetet keltett bennem, amikor elhúzta kezét fejemtől. Reflexszerűen ültem picit közelebb hozzá, mire döbbenten felém fordult, de pár pillanat múlva mosolyt varázsolt ajkaira, miközben összeborzolta hajamat.

- Nem vagy éhes, Yuuji-kun~?

- Nem, teletömtél a nap folyamán...

- Értem, szóval ráment szeretnél~. Azonnal rendelek~.

- Whooa, igen! Ráme- HÉ, BECSAPTÁL!- kiabáltam a már kifele szambázó tanárom után, aki csak haladt tovább, mintha meg sem hallotta volna. Nem hiszem el, hogy csupán ennyivel átvert.

Szerintem említenem sem kell, hogy a kaja végül megérkezett - nem is kis adagban -, nekem pedig meg kellett ennem az egészet, mindezt egy csillogó szemekkel figyelő Gojo-sensei társaságában. Késői vacsorám végeztével gurulni tudtam volna, ágyba fekvéskor percekig csak mozdulatlanul bámultam a plafont, még oldalra sem mertem fordulni. A fehér hajú szórakozottan figyelt engem a mellettem lévő futonon ülve. Édes kuncogása betöltötte a sötét helyiséget, szívem nagyot dobbant a kellemes hangra, arcomra halvány pír kúszott, ahogy magam elé képzeltem mosolyát. Képtelen voltam szabályozni testemet, jóleső bizsergés futott végig rajtam valahányszor felcsendült nevetése.

- Sensei...

- Kérsz még valamit, Yuuji-kun~?

- Nem, kizárt! Soha többet nem fogok enni az elkövetkezendő hat órában!

- Értem- röhögte el magát közelebb mászva hozzám, amit megmozduló paplanom jelzett. Saját fekvőhelyét elhagyva az én takaróm alá helyezkedett, félig lehúzva azt rólam, fejét közvetlenül az enyém mellé támasztotta. Még rápillantani sem mertem, nemhogy feléje fordulni, azonban ösztönösen rásiklott tekintetem, amikor oldalamba bökött.

- Sensei...?

- Tényleg fogalmad sincs, miért töltöttem veled a mai napot?

- Öhm... mert szabad voltál?

- Csak miután órákig könyörögtem Nanaminak, hogy vállalja át a küldetésemet.

- Dolgod lett volna? Akkor miért vagy velem?!- pislogtam hitetlenül.

- Pont ezt kérdezem!

- De ezt neked kell tudnod- motyogtam halkan, mégis tisztán értette a csendes szobában.

Mélyet sóhajtott, miközben felkászálódott mellőlem, s levette a szemét eddig takaró fekete anyagot. Azt gondoltam, szépen nyugodtan visszamászik saját helyére, ehelyett azonban nem kis meglepetés ért.
Karjaival fejem két oldalán támaszkodott meg, lábaival szintén közrezárt engem, ahogy egy pillanat alatt fölém tornázta magát. A döbbenettől megszólalni sem tudtam, így hát azt tettem, ami legelőször az agyamba ötlött hirtelen tettét követően.

Pólója nyakát megragadva lerántottam magamhoz, ajkainkat alig pár centi választotta el egymástól. Bőrömön éreztem meleg lehelletét, ami mentolos illatot árasztott, szemeimmel szüntelenül az ő kékjeit bámultam, melyek csillogtak az ablakon bevilágító gyér fényben.

- Vedd úgy, hogy randira vittelek, eredetileg is ez volt a célom. Reméltem, hogy megérted, de úgy látszik nem.

- Sajnálom. Hülye vagyok- jelentettem ki monoton hangon, egyre jobban letaglózva közelségétől, amit rákvörös arcom tükrözött.

- Na~, nem kell zavarba jönni, Yuuji-kun- cirogatta meg arcomat kedvesen ujjaival.

- Ahhoz túl közel vagy...

- Hm~? Pedig semmi kedvem eltávolodni. Sokkal inkább ezt tenném~.

Halk kuncogását elfojtva megszüntette a köztünk lévő apró távolságot. Szelíd, ártatlan csókkal ajándékozott meg, ami maga volt a mennyország. Gyengéd volt, érzelmekkel telített, csak annyira futotta tőlem a kapott sokk miatt, hogy remegő kézzel átöleljem a nyakát, miközben viszonoztam a csókot.
Amikor pillanatok múlva elvált tőlem, szorosan magamhoz húztam, így feje a nyakamba esett, ami először döbbenetet váltott ki belőle, nemsokára viszont mosolyogva bújt hozzám, teljes testével rám fekve. Jól esett mellkasomra nehezedő súlya, minden pontban bizseregni kezdett bőröm, ahol hozzám ért.

- Sensei-

- Satoru- javított ki kedvesen.

- Az egy darabig nem fog menni... Aludnál így?

- Semmiért nem mozdulnék el ebből a pozícióból, Yuuji- puszilt nyakamba nevetve, mire arcom egy újabb árnyalatnyit sötétedett.- Szóval lett egy aranyos párom...? Nagyszerű, nem igaz?

- Járni akarsz velem?

- Szerinted másképp megcsókoltalak volna?

- De pont velem?

- Hogy találtad ki~?- tért vissza pár pillanat erejéig gyerekes hangsúlya, miközben felnézett rám.- Csakis veled.

- Akkor azt hiszem... jó...

- Ahw~, megint zavarban vagy~.

- Már hogyne lennék?!- takartam el arcomat egyik kezemmel, mire sensei mosolyogva puszit nyomott ujjaimra.

- Aranyos~. Csak el ne veszítsd az eszed miattam~.

- Az már megtörtént...

- Azért ilyen izgatott kicsi Yuuji itt lenn? Egy ideje bökdösi a hasfalamat.

-... jó éjszakát- hunytam le szemeimet zavartan, idegesen mozdítva egyet csípőmön, amivel sokat sajnos nem értem el.

- Nos, ha tényleg aludni akarsz- sóhajtott fel picit csalódottan, miközben újra nyakamba fúrta a fejét.- Szép álmokat, Yuuji.

_____________________________
Ezt a oneshotot tulajdonképpen nem kérte senki, de... bennem volt, szóval megírtam :3
A kérések is érkeznek nemsokára, pussz ♡