Adel-san kérésére :3
_____________________________

~Getou szemszöge~

Egy hosszabb munka elvégzése után ráérősen sétáltunk vissza a sulihoz Satoruval. Hiába vagyunk mi a legerősebbek, a mostani feladat minket is kimerített, még ahhoz sem volt kedvem a hazaút során, hogy kinyitsam a számat. Csak akkor tettem meg, amikor rá kellett szólnom társamra, hogy hagyja abba a fecsegést és fogja be egy percre. Századjára mesélte el egyik kicsinyes problémáját, amiből normális esetben viccet csinálok, s napokig cikizem miatta, azonban jelenleg csak arra vártam, hogy az ágyamra dobjam magam. Kipihent akartam lenni a holnapi edzésre, valamint nagyon csábító volt számomra az alvás gondolata is - amit jogosan megérdemlünk mindketten.

-... és akkor megmondtam neki, hogy-

- Satoru, kérlek hallgass- sóhajtottam fel fáradtan, miközben szájára csaptam a kezem. Nem hatottam meg túlságosan, ugyanis egyszerűen ujjaimba harapott.- Az agyam felét már megölted fél óra alatt.

- A másik fele pedig soha nem is létezett?

- Megütlek- pillantottam rá unottan, s végre átléptem szobám küszöbét, azonban a napszemüveges idióta is követett.- Mit csinálsz...?

Válasz helyett nagyot nyújtozódott a helyiség közepén megállva, majd nemes egyszerűséggel elterült az ágyamon. Elégedetten felsóhajtva a párnámba fúrta a fejét,  s kényelmesen elhelyezkedve hasán lehunyta szemeit. Hitetlen tekintettel figyeltem egy darabig, mialatt odasétáltam mellé, aztán oldalába böktem.

- Ezt nem csinálod most velem... kelj fel.

- Nem fogok~.

- Menj a saját szobádba, aludni szeretnék.

- De a tiéd közelebb van.

- Két ajtóval arrébb laksz, Satoru...

- És?- pislogott rám ártatlanul, miközben a takarót is magára terítette. Rezzenéstelen arccal néztem csillogó kék szemeibe, majd az ágy szélére térdeltem egyik lábammal.

- Ha nem mozdulsz innen, rád fogok feküdni.

- Biztosan kényelmes vagyok~.

- Nem viccelek- figyelmeztettem komolyan, neki viszont esze ágában sem volt feltápászkodni kényelmes helyzetéből.

Mivel semmi kedvem nem volt lenyomni vele most egy církuszt, inkább az ígértek szerint elhelyezkedtem rajta. Fejemet hátán pihentetve elmormoltam egy halk fenyegetést, de szerintem ezt már fel sem fogta az agya. Mindkettőnket hamar elnyomott az álom, hiába feküdtünk éppen nem túl kényelmes pozíciókban.

Reggel az ébresztőm hangjára keltem, s már nyúltam volna érte, hogy elhallgattassam, azonban rá kellett jönnöm, képtelen vagyok megmozdulni. Homlokom egy kemény mellkasnak ütközött, derekamat két kar fonta át szorosan. Orrom megtelt Satoru jellegzetes illatával, mire végre sikeresen felfogtam a szituációt, amibe kerültem az éjszaka leple alatt. Próbáltam ellökni őt, viszont még közelebb húzott magához, testünk teljesen egymásnak préselődött. Szívem olyan heves tempóban kezdett dobogni, mintha bármelyik pillanatban kiugorhatna a mellkasomból.

- Satoru... ébresztő- szóltam hozzá zavartan a kialakult szituáció miatt, s közben minden erőmmel azon voltam, hogy ellökjem őt. Azonban ez feleslegesnek bizonyult, ugyanis társamnak a jelek szerint meg sem fordult a fejében, hogy elengedjen.

- Csak öt percet még- morogta reggeli, rekedtes hangján, arcát tincseim közé rejtve.

Ujjai kedvesen megcirogatták hátamat a gerincem vonala mentén, mire bőröm bizseregni kezdett, holott csak ruhán keresztül ért hozzám. Saját reakcióim megrémítettek, teljes káoszba sodorták gondolataimat; már csak az lebegett a szemem előtt, hogy valahogyan leszedjem magamról a félig rajtam fekvő idiótát. Nagy nehézségek árán kiszabadítottam egyik lábamat, majd egyszerűen lerúgtam őt az ágyról, viszont derekamat esés közben sem volt kedve elengedni, így vele együtt koppantam egyet a földön.

- Mindig ilyen harapósan kelsz fel?- tápászkodott fel ülő helyzetbe, s szemöldökét felvonva pillantott rám, halvány mosollyal ajkain. Ami nem megszokott, gyerekes vigyora volt, ez pedig furcsa érzéssel töltötte el a mellkasomat.

- Fogd be... hogy kerültem ebbe a helyzetbe éjszaka? Mi a szart csináltál?

- Talán erotikus álmom volt és magam alá tepertelek- kacsintott rám jókedvűen, de válaszul csak egy hitetlen tekintetet kapott tőlem.- Talán nem tetszett?

-... nem vagyok egy kisgyerek, akinek macira van szüksége az alváshoz.

- Mégsem húzódtál el...- motyogta halkan, lehajtott fejjel, ahogy felállt a földről.- Inkább érezd magad szerencsésnek, amiért hozzám bújhattál.

- Ebben hol a szerencse?- kérdeztem értetlenül, mire nyelvét kiöltve, köszönés nélkül kirohant a helyiségből.

Szótlanul néztem utána pár pillanatig, majd sóhajtva a fürdőszobába sétáltam, hogy elkészüljek. A tükörbe nézve halvány pírt vettem észre az arcomon, de betudtam azt a kínos szituáció eredményének. Gyors zuhanyzás után felöltöztem, aztán kisétáltam a szobámból. A folyosókon végighaladva elhagytam az épületet, s mivel hármunk közül én értem ki először az edzőpályára, unottan lehuppantam a földre, hogy megvárjam a többieket.

Az elmúlt órák alatt Satoru úgy viselkedett, ahogy máskor is, egyszer sem hozta szóba a ma reggeli akciót, pedig végig jártatta a száját, mint mindig. Emiatt elfelejtettnek ítéltem meg a történteket, a gyakorlás végeztével nyugodtan mentem vissza a szobámba, hogy letusoljak és lemossam magamról az izzadtságot.
Hajamat törölgettem a tükör előtt állva, amikor valaki bekopogott hozzám. Sietősen felkaptam egy boxert, majd kisétáltam a fürdőszobából. Szélesre nyitottam az ajtót vendégem előtt, aki nem volt más, mint Satoru. Arcán szokásos mosolyával óvatosan végigmért, azt gondolva, hogy nem veszem észre napszemüvege miatt, de a nekem kedvező fényviszonyoknak hála pontosan láttam - illetve éreztem is -, amint tekintetét végigvezeti meztelen felsőtestemen.

- Mit szeretnél?- kérdeztem kedvesen, reakció nélkül hagyva a korábbi felfedezést.

- Kölcsönkérhetek egy pólót~?

- Minek az neked? Nincs sajátod?

- Mosásban van.

- Az összes-

- Naaa, Suguru kérlek~!- kezdett hisztizni lebiggyesztett ajkakkal, mire sóhajtva a szekrényemhez sétáltam.

Győztesen elvigyorodva követett, hátamon egész idő alatt éreztem pillantásait, amíg felső után kutattam a ruháim között. Mosolyogva a kezébe nyomtam egyet nemsokára, majd kitessékeltem a szobámból. Ő pedig békén is hagyott, kereken öt percig, amikoris újra meglátogatott engem.
Az ajtót kivágva egyszerűen besétált hozzám és ágyamra dobta magát, miközben folyamatosan engem figyelt, valamint hablatyolt nekem. Érkezését csak egyetlen pillantással nyugtáztam, s már vissza is merültem könyvembe, amit az asztalomnál ülve olvastam. Vizes hajam a vállamra omlott, rövidujjúmat átáztatták a lefolyó cseppek, így inkább lekaptam azt magamról. Csak ekkor fordultam a pár perce nekem magyarázó Satoru felé, aki továbbra is ágyamon feküdt, fél kézzel párnámat szorította magához. Pólómat viselte, amely kissé nagy volt neki, viszont csak annál jobban állt rajta.

- Minek köszönhetem, hogy megint itt vagy?- sóhajtottam fel halványan elmosolyodva.

- Unatkozok, csináljunk valamit!

- Nem gondolod, hogy mostanában túlságosan rám szálltál? Minden nap legalább ötször átjössz hozzám, aztán egész estig mellettem vagy...

- Fogalmad sincs róla, hogy miért?!- csattant fel mérgesen, mire döbbenten megráztam a fejem. Mégis honnan kellene tudnom ilyesmit?

Társam érthetetlenül motyogott valamit , majd párnámba fúrta az arcát. Csak egy pillanatig láttam, de fogadni mernék rá, hogy elvörösödött, amivel még inkább összezavart. Odaballagtam hozzá, s leültem az ágyam szélére, miközben arra vártam, hogy mondjon valamit, legalább magyarázatot adjon a viselkedésére.

- Satoru...

- Hm?- dörmögte a párnába, majd lassan oldalra fordulva felemelte a fejét. Amint rám nézett élénk pírrel díszített, egyben morcos arcával, annyira aranyosnak hatott az összkép, hogy képtelen voltam elfojtani halk kuncogásomat.- Most miért nevetsz?!

- Rajtad, mi máson?- vigyorodtam el szórakozottan, mire morogva felült és hátamba nyomta a fejét, ezzel ismét elrejtve előlem tekintetét.

- Ez nem vicces... tudod milyen szar, amikor bármit csinálok, te soha nem veszel észre semmit?

- Mit kellene észrevennem?- pislogtam értetlenül, ekkor megéreztem derekam körül karjait. Bizonytalanul ölelt át először, de mivel nem reagáltam erre semmit, szorosan magához húzott, állát vállamra támasztotta.

- Próbálom kimutatni az érzéseimet, de neked soha nem esik le... miért vagy ilyan idióta?

- Álljunk csak meg, most miért sértegetsz?

- Igazam van! Szeretnék minél több időt együtt tölteni, még törődök is veled, viszont soha nem reagálsz rá semmit.

- Mi? Mármint... barátok vagyunk, szóval ez természetes.

- Én nem akarok többé az lenni!- fakadt ki ingerülten, bár az igazat megvallva sokkal inkább csalódottnak tűnt.

- Miért? Megbántottalak valamivel? Satoru, ha van valami bajod, mondd el...

- Olyan lehetetlen alak vagy- nyöszörögte fájdalmasan, egyre szorosabban ölelve magához, miközben arcát nyakhajlatomba fúrta. Egyik kezemet óvatosan hajába vezettem, és gyengéden simogatni kezdtem tincseit. Természetesen volt elképzelésem, hogy hová akar kilyukadni, de túl hihetetlen volt a teóriám ahhoz, hogy igaz legyen. A viszonzott szerelem nem olyasmi, ami ilyen könnyen az ölembe hullhatna.

- Csak hallani szeretném tőled... megerősítést akarok- pillantottam rá szemem sarkából, mire felemelte a fejét. Pár másodpercig a tekintetemet tanulmányozta, fogalmam sincs mit láthatott meg benne, de látszólag bátorságot adott neki. Apró puszit nyomott szám sarkába, majd halványan rám mosolygott.

- Megkaptad a megerősítésedet?

-... nem volt elég- túrtam hajába, miközben ajkaira tapadtam. Cselekedetem bizonyára meglepte őt, ugyanis mozdulni sem tudott egy ideig, azonban nemsokára viszonozta s még el is mélyítette a csókot.

Eldöntöttem az ágyon, mellkasára fekve arcára simítottam kezeimet, míg Satoru a hátamat kezdte cirogatni. Amikor elváltam tőle, olyan szorosan préselt magához, hogy pár pillanatra komolyan azt hittem, megfulladok.

- Szeretlek!- kiáltott fel felszabadultan, boldogan, ajkain a világ legcsodásabb mosolyával.

- Én is téged- simogattam puha bőrét, amíg játékosan duzzogva el nem csapta kezemet.

- Reggel mégis lelöktél az ágyról...

- Mivel azt hittem, csak szórakozol.

- Úgy ismersz engem, mint aki ilyet tenne?

- Igen- válaszoltam rezzenéstelen arccal, mire Satoru tátott szájjal lerázott magáról.

- Gonosz vagy, szakítani akarok!- kezdett el hisztizni, miközben menekülőre fogta, de azonnal visszarántottam magamhoz és szorosan átöleltem.

- Felejtsd el, már az enyém vagy~.