Adel-san kérésére UwU

(hermafrodita: olyan személy, aki rendelkezik mind a hím, mind a női nemiszervekkel; mindkét fajta ivarsejtet képes előállítani)
__________________________

~Atsumu szemszöge~

Már évek teltek el azóta, hogy szüleink rájöttek a kapcsolatunkra. Az idő múlásával kezdtek elfogadóbbak lenni, de az nyílvánvaló maradt, hogy nem örülnek teljes mértékben a helyzetünknek. Mi az évek alatt elballagtunk, majd én folytattam a röpladbát, míg Samu onigiri üzletet nyitott.
Boltját a közös lakásunk első emeletén rendezte be, hogy minél közelebb legyen munkahelyéhez. Ez nekem is ideális, mert edzések után nem kell várnom rá, hogy mikor ér haza, és még több időt tudunk együtt tölteni, hiszen tulajdonképpen csak le kell sétáljak a lépcsőn, hogy elérjek hozzá.

Minden szempontból kényelmes volt az életünk, végre együtt tölthettük mindennapjainkat egy saját lakásban, mindketten azt csináltuk, amihez értünk és a legjobban szeretünk. Noha kapcsolatunkról csak legközelebbi barátaink tudnak, minden tökéletesnek tűnt a szememben, főként azért, mert egyikük sem ítélt el, hanem végig támogattak.

A mai nap is nyugodtnak indult, nekem nem volt edzésem, így Osamu kivett egy szabadnapot, hogy együtt tölthessünk egy kis időt, mielőtt elutazok a Tokiói meccsünkre pár nap múlva. A kanapén elnyúlva figyeltem a TV-ben az egyik meccsünk ismétlését, elemezve a játékomat, miközben párom fejét ölembe hajtva hallgatta csendes motyogásom.

- Utoljára mondom el, hogy nem volt rossz az a szerva- sóhajtott fel fáradtan, amikor újabb negatív megjegyzéssel illettem saját szerváimat.- Hol van az önbizalomtól duzzadó Atsumu, hm?

- Az önbizalmam a régi! De nézd csak meg, azt sem sikerült pont középre ütnöm- mutattam a képernyőre, mire ikrem felült és elkobozva tőlem a távirányítót, kikapcsolta a készüléket.- Samu~!

- Mára elég volt, nem akarok több agysejtet elveszíteni.

- Most azt mondod, hogy idegesítő vagyok?- húztam fel az orrom sértődötten, nevetésre késztetve a mellettem ülőt.

- Pontosan, de ez eddig sem volt titok- nyomott egy puszit homlokomra, majd a konyha felé indult, de még visszanézett az ajtóból.- Elkészítem a kedvenced, ha megígéred, hogy ma nem nézel több röplabda meccset.

- ...jó, a kaja nyert. De csak most az egyszer!- rohantam utána nevetve, de félúton irányt változtattam és a bejárati ajtóhoz sétáltam, mivel valaki becsengetett hozzánk.- Anya? Miért nem szóltál hogy átjössz?- tátottam el a szám, beengedve az érkezőt, aki nem volt más, mint édesanyánk.

- Gondoltam megleplek. Remélem takarítotok rendesen- jegyezte meg epésen, miközben a nappali felé indult.

- Én igen!- kiabált ki a konyhából ikertesóm.

- Mindegy, hogy őszinte legyek, ez most nem is érdekel- sóhajtott fel, miközben leült velem szemben a kanapéra.- Beszélnünk kell valamiről.

- Uh... ez nem hangzik túl biztatóan, látva, hogy milyen ideges vagy- húztam el a számat figyelve anyám arckifejezését.- De oké, akkor szólok Samunak is-

- Ne. Ezt jobb, ha még nem hallja- állított le azonnal, mire értetlenül huppantam vissza ülőhelyemre, szemeimben egy pillanatra megcsillant a félelem.

- Ezzel megijesztesz, a poénkodást nem hagyhatnánk áprilisra?

- Fiam, én halálkomoly vagyok- nézett rám hitetlenül, mire nyeltem egyet.- Szóval ideje tájékoztatnom valamiről, amit eddig nem mondhattam el neked.

- Mi? Miért nem mondhattad el?

- Először még nem voltál elég idős hozzá. De ahogy elérted a megfelelő kort, amikor elárulhattam volna, bevallottad nekünk, hogy meleg vagy, és elbizonytalanítottál. Aztán megtudtuk, hogy a testvéreddel kezdtél bele egy kapcsolatba... Hogy őszinte legyek, nem volt merszem elmondani.

- De mit?- kérdeztem egyre türelmetlenebbül. Olyan érzésem volt, hogy ez a beszélgetés nem vezet sehová, mégis úrrá lett rajtam az aggodalom és egy pici ijedtség.- Csak mondd ki, kérlek!

- Hermafrodita vagy- jelentette ki egyenesen a szemembe nézve. Láttam tekintetében a bizonytalanságot, mintha még mindig kételkedne abban, hogt helyes lépést tett-e.

- M-mi? Nem nem nem nem, olyan nincs- nevettem fel kínosan.- Azt-...azt észrevettem volna, de nekem nincs... tudod, női nemi szervem meg ilyenek- osztottam tovább az észt a tarkómat vakargatva, kerülve a szemkontaktust.- Szóval ezzel ne viccelj, oké? Nem volt jó poén.

- Atsumu, nézz rám!- parancsolta meg, mire lassan ráemeltem tekintetem. Sugárzott belőle a komolyság, egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni, amikor tudatosult bennem, hogy tényleg igazat mondott.- Orvoshoz megyünk. Most.

- Mi van?- pislogtam értetlenül, de ő ezzel nem törődve indult a kijárat felé.

- Osamu, a bátyáddal elmegyünk valahova, pár óra és itt vagyunk- szólt be páromnak a konyhába, mire ő értetlenül sétált ki hozzánk.

- Baj van?

- Nincs, te csak maradj itt- simított végig karján halvány mosollyal az arcán, majd tovább húzott engem az ajtó felé.

Sokkos állapotban haladtam utána és ültem be mellé az autóba, egyre csak azt bizonygatva magamban, hogy ez nem igaz. Csak valami félreértés. Vagy egy rossz vicc, egy nagyon rossz vicc.

Csak akkor eszméltem fel gondolataimból, amikor megálltunk egy magánrendelő előtt. Őszintén, azt sem tudom milyen vizsgálatokat végeztek el rajtam, csak ott ültem a klinikán, értetlenül nézve ki a fejemből. Figyelmem csak akkor összpontosult az orvosra, amikor kezét meglengette az arcom előtt.

- I-igen? Elnézést...- motyogtam elhaló hangon, ekkor már csak mi ketten tartózkodtunk a helyiségben. A fehér köpenyes idős férfi megigazította szemüvegét, sorrendbe rakta a kezében lévő papírokat, majd elém helyezte őket.

- Nos Miya-san, kezdem azzal, hogy kiskorában már vizsgáltuk önt. Az akkori állapotában nem mondhattunk biztosra semmit, pontos magyarázatot sem adhattunk. Most azonban teljesen biztosra állíthatom, hogy ön a hermafroditizmus egy nagyon ritka fajtájában "szenved".

- ...vagyis?

- Legegyszerűbben úgy tudnám elmagyarázni, hogy a külső női nemi szervekkel nem rendelkezik, azonban a méhe kifejlett, akár egy nőnek. Megértem, hogy most összezavarodott, így nem is terhelném túl sok információval. Azt viszont még mindenképpen tudnia kell, hogy ebben az állapotában képes egy gyermek egészséges kihordására, akit császármetszéssel a világra lehet hozni. Ha bármilyen jellegű kérdése van, forduljon hozzám bizalommal- nyújtotta felém a kezét, mire még mindig sokkosan fogtam meg, majd egy halk "köszönöm" elmormolása után kiléptem az irodából.

Szó nélkül sétáltam el az autóig, anyám felém intézett szavait sem fogtam fel, hazáig egyszerűen bámultam ki a fejemből. Nem tudtam mit érezzek, mit gondoljak? Örüljek? Vagy átkozzam a sorsot, amiért ilyen vagyok? Annyira vegyes volt érzelmeim kavalkádja, hogy teljesen elvesztem bennük, csak az orvos szavai visszhangoztak fejemben, semmi más.

- Atsumu!- rántott vissza a valóságba anyám kiáltása, mire kábán felé fordítottam a fejem.- Már 5 perce a lakásotok előtt állunk. Be sem fogsz menni?

- De, én csak... ne haragudj, olyan volt, mintha nem is ezen a világon lennék- sóhajtottam fel, majd elköszönve tőle kiszálltam a kocsiból és besétáltam a házba.

Csigalassú léptekkel haladtam felfelé a lépcsőn, de mielőtt kinyitottam volna a nappali ajtaját, egész testem megdermedt. Hogy fogom én ezt elmondani Samunak...?
Percekig álltam ott mozdulatlanul, de mintha az ikertestvéri összeköttetés pont most aktiválódott volna, párom hirtelen kinyitotta a helyiség ajtaját, ami előtt álltam.

- Tsumu? Ha itt vagy miért nem jössz be? És miért vágsz olyan fejet, mint akit mindjárt elhagy a lélek?- pislogott értetlnül, miközben átsuhant arcán az aggodalom és konkrétan behúzott a nappaliba.

Egészen a kanapéig vonszolt, amire leültem, kezeimbe temetve arcomat húztam össze magam. Ikrem hezitált egy kicsit, de végül mellém telepedett, vállaimat átkarolva puszit nyomot hajamba, majd fejemnek támasztotta sajátját.

- Tsumu, komolyan kezdek félni. Mi történt?

- Ne akadj ki nagyon, jó?- kérdeztem meg bizonytalanul, szokatlanul csendes hangon, mire aprót bólintott. Kezeimet elvette arcom elől, majd puszit nyomott rá, figyelmesen fürkészve engem, hogy mikor szólalok már meg.- Sz-szóval, nagyon lényegretörően és egyszerűen fogalmazva... hermafroditavagyokéslehetekterhes- hadartam el a végét, de válaszul csak egy értetlen tekintetet kaptam.

Amikor viszont összeálltak fejében a dolgok, szemei elkerekedtek, minden porcikája összerezzent és hitetlenül meredt rám. Mondani akart valamit, de nem jött ki egy szó sem ajkain, amiért nem is hibáztatom.
Pár perc után nyelt egyet és szoros ölelésbe fojtva elterült a kanapén, fejem a mellkasára húzta.

- Tsumu, teljesen őszintén mondd ki... mit gondolsz most?

- Fogalmam sincs- fúrtam arcom szürke pulcsijába, mire tincseimbe túrt egyik kezével.- Igazából fel sem fogom, vagy inkább nem akarom felfogni. Miért nem lehetek normális?

- Arra célzol, hogy meleg vagy és velem jársz?- hallottam meg csalódott hangját, mire szívem sajogni kezdett a fájdalomtól. Az az édes hang, amely az évek során végigkísért, most olyan szomorúnak hatott, hogy még a könny is összegyűlt a szememben.

- Nem, ezt soha nem bánnám!- pillantottam fel rá. Arcvonásai megenyhültek, szeméből utat tört magának egy kósza könnycsepp, de nem törölte le, hagyta, hogy a kanapéra pottyanjon.- Samu, nem mondom elég gyakran, hogy szeretlek?

- De igen... Csak amikor azt mondtad normális, arra gondoltam, hogy talán-

- Azt nem erre értettem! Gyereket hordhatok ki, érted?! Mintha félig nő lennék! Én erre gondoltam- helyeztem vissza fejem a mellkasára.- Nem tudom felfogni, hogy pont én vagyok ilyen.

- De ez biztos?

- Teljesen...- sóhajtottam fel.

- Akkor eddig miért én voltam az, akit megbasztak?

- Komolyan ezen akadsz fent?!- csattantam fel ingerülten, dühössen pillantva fel rá.

- Igen! Szerinted olyan sok dolgon változtat ez? Ha eddig nyugodtad tudtál élni, ezután sem lesz semmi gond- visszavágtam volna neki, de nem jutott eszembe semmi jó megjegyzés, így csak elrejtettem arcomat, hogy ne nézhessen szemembe.- Tsumu, mondd... te sosem gondoltál rá, hogy családunk legyen?

- Mi-

- Mert én igen. Sokszor elképzeltem már magunkat egy aranyos kislánnyal vagy kisfiúval- rajzolódott boldog mosoly ajkaira, szívem pedig heveset dobbant erre a látványra.- Te ezt túl soknak tartod?

- N-nem, dehogy.

- Akkor miért nem szeded össze a maradék eszed és bátorságod és szülsz nekem egy gyereket?- kérdezte visszafojtva vigyorát.

- Samu, te... IDIÓTA, EZ NEM ÚGY MŰKÖDIK!- boxoltam bele két kézzel mellkasába, mire a helyzet ellenére is felnevetett.- Először is, szülni nem tudnék, fel kéne vágniuk a hasam, el tudod te képzelni, hogy mennyire fájdalmas lenne az?! És másodszor... te komolyan gondolod ezt a gyerek dolgot? Mármint komolyan-komolyan?

Osamu halkan elkuncogta magát, szememből kisímitotta a szőke tincseket.

- Igen, komolyan-komolyan. Persze még várhatunk vele- puszilt homlokon, mire egy hálás csókot nyomtam ajkaira.- Úgyhogy egy ideig még engedem, hogy te bassz engem- tette hozzá pimasz, kihívó mosollyal arcán, mire pislogás nélkül meredtem rá.

Mielőtt viszont bármit is mondhattam volna, újra lecsapott ajkaimra és szenvedélyes csókokkal ajándékozott meg. Karját szorosan összefonta derekam körül, összepréselve testünket még jobban. Egy hosszú, érzelmes csókcsata után boldogan hajtottam fejem Samu mellkasára, mire elkezdte hátam simogatni. Érintései, apró, finom puszijai, melyeket homlokomra nyomott, hamar megnyugtattak. Ujjaimmal arcát kezdtem cirogatni, s közben édes kis semmiségeket suttogtam fülébe, szavaim fokozatosan szélesítették ki mosolyát.

___________________________
Fontos megjegyeznem, nem tudok róla, hogy a hermafroditizmus ezen fajtája létezne a valóságban, de ezt a oneshot kedvéért nézzétek el ✌🏼❤

A kérések pedig jöhetnek, nem harapok :33