Adel-san kérésére ^-^
_____________________________

~Kita szemszöge~
🔞🔞🔞

Éppen az edzés utáni takarítással végeztem, amikor megpillantottam az épület ajtajában álló Miya ikreket. Összeráncolt szemöldökkel sétáltam oda hozzájuk, hiszen már rég otthon kellene lenniük, több mint egy órája vége van a gyakorlásnak.

- Atsumu, Osamu. Miért vagytok még itt?- léptem mögéjük, mire hirtelen megfordultak, majd kínos mosollyal mutattak a zuhogó eső irányába.

- Izé... nem hoztunk esernyőt- vallotta be a feladó, ikertestvére viszont összehúzott szemekkel kezdte méregetni.

- Jobban mondva Tsumu otthon felejtette.

- Háh?!

- Ti ketten- szóltam rájuk erélyesen, azonnal el is hallgattak.- Odaadom az enyémet, használjátok nyugodtan- nyújtottam feléjük a kezemben tartott tárgyat.

- De akkor meg fogsz ázni, Kita-san...

- Ne aggódj amiatt- adtam át nekik az eszközt, majd játékosan összeborzoltam hajukat. Komolyan mondom, néha olyanok, akár két elveszett gyerek.

Halvány mosollyal arcomon léptek ki a szakadó esőbe, majd mit sem törődve azzal, hogy egyre jobban átázok, nyugis tempóban indultam hazafelé. Azonban pár pillanat múlva meghallottam valakiket utánam rohanni, mire rögvest megtorpantam. Érdeklődve fordultam az ikrek felé, akik kifújták magukat, majd Atsumu fejem fölé tartotta az esernyőt.

- Kita-san, a mi házunk sokkal közelebb van. Arra gondoltunk, hogy esetleg megvárhatnád ott a zápor végét.

- Adnánk száraz ruhát is, hogy ne fázz meg- tette hozzá Osamu, én pedig erre képtelen voltam visszatartani halk kuncogásom.

- Azt megköszönném.

Mindketten azonnal felvillanyozódtak, nem húzva az időt futni kezdtünk az utcákon; valóban sokkal hamarabb elértünk hozzájuk, mintha hazamentem volna. Cipőmet az elsőszobában hagyva álltam meg vizes ruháimban a fürdőszoba előtt.

- Kita-san, várj itt egy percet- mosolygott rám a szőke, majd mindketten eltűntek valamerre a házban.

Nem kellett sokáig egyedül álldogálnom, alig egy perc múlva rohanva tértek vissza hozzám, kezükben pár ruhával. Hálás pillantásokkal vettem át őket, aztán beléptem a fürdőbe. Lecseréltem vizes cuccaimat az ikrek tiszta öltözetére, azonban akadt egyetlen apró gond velük. A nadrág illetve a pulcsi is nagy volt rám, az utóbbi konkrétan combközépig ért nekem. Nem ragadtam le azonban ennél a kis szépséghibánál, a száríton hagytam nedves ruhadarabjaimat, és kiléptem a helyiségből.
Két csapattársam tetőtől talpig végigmért, aztán kezükbe temették rákvörös arcukat.

- Mi az?- komolyodtam el rögtön, értetlenül állva a lángoló fejű ikrek előtt.

- K-Kita-san...

-... cuki.

Azon már meg sem lepődtem, hogy befejezik egymás mondatát; a tartalmán viszont annál inkább. Elkerekedett szemekkel figyeltem őket egy darabig, ahogy szinkronban elemelik kezeiket és újra rám néznek, aztán még élénkebbé változik arcukon a pír. Szó nélkül, tanácstalanul bámultam őket, fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene most mondanom vagy tennem. Csak vártam, hogy kinyerjek belőlük bármilyen reakciót - a vörösödésen kívül, természetesen -, de nem olyannak látszódtak, mint akik ebben a helyzetben meg tudnának szólalni.
Gondterhelten sóhajtottam egyet, majd elindultam a ház folyosóján a nappali után kutatva, ahol terveim szerint kivárhatjuk az eső végét. Mielőtt azonban hármat léphettem volna, az ikrek hátulról szorosan magukhoz öleltek. Szemeim elkerekedtek, értetlen tekintettel pillantottam hátra vállam felett Osamura, majd a szőkére is.

- Mit csináltok?- próbáltam lehámozni magamról karjaikat, de nem engedtek.

- K-Kita-san...

-... lehetne egy kérésünk?

- Mi lenne az?

- Csinálhatnánk...

-... egy képet?

- Vagy kicsit többet?- tette hozzá gyorsan Atsumu, mire hitetlenül néztem rá.

- Nem.

- Kérlek!- szorítottak mindketten az ölelésen. Nem bírom tovább ezekkel.

- A legjobb pillanatokat megélni kell, srácok. Szóval nem.

- Akkor megengeded, hogy megéljük a legnagyszerűbb pillanatot?- fordította fejem maga felé a szürke hajú, kérdésére értetlenül vontam fel a szemöldököm.

- Miért kérsz tőlem engedélyt?

- Ez egyértelműen olyasmi, amihez szükség van a beleegyezésedre- motyogta a feladó végképp összezavarva engem.

Egy gyerekkel akkor a legkönnyebb bánni, ha gyorsan lezárod a vitát, gondoltam, ezért beadtam a derekam.

- Legyen- mondtam ki, nem is sejtve, hogy mire vállalkozok ezzel. Habár akkor is beleegyeznék, ha előre tudnám mi fog következni.

A mögöttem állók sejtelmes pillantás váltottak, aztán hirtelen Osamu karjaiban találtam magam. Reagálni sem volt időm, villámgyors léptekkel a szobájukba sétáltak engem is elcipelve, Atsumu már az ajtót is bezárta, mire megtaláltam a hangom.

- Ti ketten mégis mit-

Befejezni sajnos - vagy sokkal inkább nem sajnos - képtelen voltam mondatomat, ugyanis a feladó hozzánk lépve hajamba túrt és megcsókolt. Szemeim elkerekedtek, megpróbáltam ellökni őt, de ikertestvére letett a földre, karjaimat hátam mögött összefogta. Tehetetlenül álltam közöttük, tűrva ahogy Atsumu nyelve erőszakosan számba furakodik, táncba hívva az enyémet. Olyan szorosan tartotta fejemet, hogy nem bírtam elhúzódni, kezeimet pedig Osamu fogta, így ténylegesen lehetetlenné vált a menekülés.
Hát ezt beszoptam...

- Tsumu, ha így csináljuk, az fájni fog Kita-sannak.

- Akkor üljünk a földre- hajolt el ajkaimtól egy pillanatra a szőke, de mielőtt megszólalhattam volna, máris újra megcsókolt.

A szürke iker valóban lenyomott a földre; előtte térdepeltem velem szemben testvérével, aki vadul smárolt le éppen. Viszonylag megszoktam a helyzetet, már meg sem próbáltam kiszabadulni a szorításukból. Amikor viszont a mögöttem ülő lerángatta rólam a nemrég kapott nadrágot, egy kicsit elgondolkoztam életemen.

A szőke kénytelen volt elválni tőlem levegőhiány miatt, de derekamat átölelve biztosította, hogy nem szökök el tőlük. Osamu kezét boxerembe csúsztatta, mire pánikolva fordultam hátra hozzá.

- Ezt ne csináld.

- Sajnálom, Kita-san. De élvezni fogod- éreztem meg bennem első ujját, mire halkan felnyögtem.

Annyira megdöbbentett saját hangom, hogy szégyenemben elpirultam, s rögvest számra tapasztottam egyik kezemet. Széles vigyort csaltam ezzel mindkét iker arcára; a szürke hajú felbátrodva csatlakoztatta második ujját az elsőhöz.
A feladó újra közeledett hozzám, de ezúttal nyakamat vette célba, zavartalanul hagyva rajta egy vörös foltot.

- Atsumu!- szóltam rá azonnal. Az még egy dolog, hogy megdugnak, de mit fogok kezdeni azzal a nyommal? Hordjak sálat nyáron napokig?

- Én is akarok- hallottam meg Osamu vágytól rekedtes hangját, majd ő is nyakamba harapott.

- Oi, ezt hagyjátok abba!- emeltem fel a hangom, remélve, hogy ezzel eredményt érek el.

Tervem azonban visszafele sült el, ugyanis ezután még több vörös folttal ajándékoztak meg. Komolyan mondom, mint a vámpírok.
Közben a szürke hajú természetesen tágításomról se feledkezett el, már három ujját húzogatta ki-be; kezdtem úgy érezni, hogy lassan elfogy a türelme. Atsumu hirtelen elhajolt nyakamtól, alsó ajkán végignyalva elfeküdt előttem a földön, és szájába vette hímtagomat. Nem tudom hogyan csinálta, de rögtön teljes hosszamat fogadta be, így konkrétan torkát súróltam. Hangosan felnyögtem, kezemmel automatikusan a szőke tincsekbe markoltam, miközben másikkal Osamu hajába túrtam, aki még mindig nyakammal volt elfoglalva.
Amint elégedett volt munkájával, kihúzta ujjait; elkezdett vetközni, amit vállam felett hátrapillantva figyeltem.

- Kita-san, szabad?- kérdezte vágyakozva csillogó szemekkel, két kezével már meg is ragadta csípőmet.

- Ha nemet mondanék is megcsinálná- ahh~!- kiáltottam fel hangosan, amikor egyetlen mozdulattal belém vágódott.

- Ez olyan... szűk- nyöszörögte átölelve egyik karjával derekamat, hogy ölébe húzhasson.

A mélyre hatoló lökések hatására sós könnycseppek buggyantak ki szemeimből, s lefolytak arcomon. A Miyák rögtön lecsókolták azokat, de kényeztetésemről sem feledkeztek meg közben. Atsumu kezével izgatta férfiasságomat, Osamu pedig gyorsított tempóján, egyre erőteljesebbeket lökött csípőjén. Jobb híján a hajukba kapaszkodtam, lehunyt szemmel, megfeszült háttal markoltam tincseiket.
Nem húztam sokáig, pár perc múlva hangosan felnyögve élveztem el, összekenve a feladó kezét, amit ő készségesen nyalogatott le. Ikertestvére nemsokára átlépte a gyönyör kapuját, anyagát belém fecskendezve, ami enyhén szólva furcsa érzés volt.

- Most én jövök- jelentette ki a szőke egy percnyi pihenési időt se hagyva nekem.

Még szaporán kapkodtam a levegőt, miközben kiemelt a másik Miya öléből s a padlóra ültetett. Felszisszentem az alfelembe nyílaló fájdalom miatt, hátam a szürke hajú mellkasának döntöttem. Kipirult arccal pillantottam fel rá, mire lehajolt hozzám egy szenvedélyes csókra. Karjával derekamat tartotta, másik kezével mellbimbóimmal kezdett játszani, erre testem összerándult.
Atsumu ikre ölébe fektetett, sietősen belém vágódott, mire Osamu combjába karmoltam. Az idősebb Miya lábaimat vállára vette, olyan erővel hatolt belém, hogy komolyan aggódni kezdtem járási képességem miatt. Lőkései mélyre törőek voltak - akárcsak testvérénél -, türelmetlensége ütemes tempóján is érződött.

Akkor kaptam meg a kegyelemdöfést, amikor a szürke hajú előrenyúlt felettem, ujjait merevedésemre kulcsolva verni kezdte nekem. Combjait véresre martam, halkan nyöszörögve haraptam kezemre, hogy ne nyögjek fel hangosan elélvezésem pillanatában.

- Kita-san~... olyan jó vagy- lökött belém egy utolsót Atsumu, mielőtt a csúcsra jutott volna.

A fiatalabb iker kezét a szám elé tartotta, én pedig azonnal megértettem célzását, lenyaltam a bőrére kenődött anyagot. Elködösült tekintettel figyeltek mindketten, ahogy kiszolgáltatottan fekszek köztük, egy pillanatig komolyan azt hittem, hogy nem fogok szabadulni innen többé.
Ők viszont felsegítettek, de ahelyett, hogy ruhát adtak volna rám, inkább a fürdőszobába cipeltek.

- Most mit csináltok?- kérdeztem kifejezéstelen arccal, miközben a szőkét figyeltem, aki vizet engedett a kádba.

- Fürdünk~.

- Együtt- tette hozzá a hátam mögé lépő Osamu átkarolva derekamat. Puszikkal halmozta el kiszívott nyakamat, amíg készen nem állt a habos víz, mely csak ránk várt. Akkor felkapott és óvatosan beletett, ők ketten pedig pillanatokon belül mellém ültek.

- Ugye tisztában vagytok vele, hogy ezt a kádat nem három személy részére tervezték?

- Hai~!

- Hogy végezhettem így ezt a napot...?- tettem fel magamnak a költői kérdést, miközben az ikrek derekam köré font karjait figyeltem.

Nem is olyan rég még úgy néztek ki, mint két kiéhezett vadállat, most viszont olyanok, akár a kisgyerekek, akik szeretetre vágynak. Sóhajtva simítottam tincseik közé, egy-egy kézzel masszírozva a Miyák fejbőrét, amit jóleső felmordulással reagáltak le, s még közelebb másztak hozzám a szűk kádban.