Deku szemszög:
Minden alsóközépiskolában kezdődött. Kacchan felé halovány érzések kötöttek ami már nem egyszerű barátság érzése volt,ez szerelem. Sokat próbálkoztam hogy megkedveljen,de ez nem sikerült. Csak azt mondta legtöbbször hogy ugorjak le. Sokszor bántott ami nagyon megérintett akkoriban. Sajnos szavain néha elgondolkoztam. "Tényleg le kéne ugranom?" "Vajon mi történne ha leugrok?" 
           "Kacchannak hiányoznék?"
Szinte biztos voltam benne hogy valahol mélyen,de barátként tekint rám. Nagyon sokat próbálkoztam azzal hogy egy kicsit is lássak változást rajta,de nem történt meg. Végül feladtam a próbálkozást. Nem próbáltam többet elérni Kacchant. Csak szép csendben néztem ahogy később egyre több barátja lesz,de én még mindig nem voltam köztük. Mikor bejutottam a U.A-be a legújjabb barátja Kirishima egy óriási falat húzott körénk. Akármennyire is akart volna az utolsó kis reményem kiszabadulni tudtam hogy nem fog menni,soha nem leszünk barátok. Próbáltam nem foglalkozni vele,de legbelül fájt.

-Jelen-
-Izuku,Bakugou és Mitsuki ma átjönnek hozzánk,kérlek rakj rendet a szobádban.
-Rendben.
Már lassan egy éve nem beszéltem Bakugouval. Mit kéne mondanom neki? A szobámban gyorsan összepakoltam és  vártam Bakugou érkezését. Lábaim folyamatosan jártak és egyre jobban elöntött az idegesség és a zavar. Pár perc múlva valaki kopogott az ajtómon.
-I-Igen? Ki az?-Az ajtó kinyitódott és Bakugou lépett be rajta csöndesen.
-Sz-szia kacchan!-ő csak morgott egyet majd leült mellem csendben az ágyra. A szobát zavaró stressz töltötte meg. Én nem mertem beszélni,Bakugou pedig látszólag nem is akart. De egy kis idő múlva megszólalt.
-Miért nem hajtasz már olyan idegesen utánam? Régen mindig ott futottál utánam akaratosan...
-Mert feladtam. Kacchan én nem akarlak zavarni. Úgy érzem nem akartál soha a barátom lenni,és jött Kirishima-kun akivel látszólag nagyon jó barátságban vagytok-mosolyogtam rá.
-Ne nézz így rám!-emelte fel kissé a hangját. Mindig nagyon hamar felkapta a vizet,de most olyan..más volt. Mintha fájdalmas lenne ez neki. De miért lenne? Mindig elutasító volt velem és ott van neki Kirishima-kun.
-Kacchan baj van?
-Én..én mindig is szerettelek. És csak egyszer már mikor nem beszéltünk nagy üresség volt bennem. Tudom..bántottalak. Tudom sokszor szidtalak. De én akkor is szeretlek!-szemei bekönnyeztek. Kacchannak mégis van érzékeny oldala. Hiába néz ki törhetetlennek,neki is vannak érzései. Kacchanhoz közelebb mentem majd szorosan megöleltem. Ölelésem viszonozta majd halkan sírt a vállamon.
-Én is szeretlek Kacchan!-rámosolyogtam ami egy halvány mosolyt csalt arcára. Könnyeit letörölte majd arca egyre közeledni kezdett. Ajkainkat összetapasztotta és egy kellemes csókba hívott. Percekig csókóltuk egymást majd elváltunk,de szánkat egy nyálcsík kötötte össze. Arcom teljes pírbe borult és csak szuszogva néztem a süni szemeibe.
-KATSUKI INDULUNK!-ordított Mitsuki fiának
-ch..banya hív. Mennem kell. Majd találkozunk!-majd egy utolsó rövid csókkal elköszönt tőlem.