gucsi_teve kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Bocsi, hogy ennyit kellett várnod, remélem azért nem lett olyan rossz és kárpótol 😅

↬↬↬↬↬Haku szemszöge↫↫↫↫↫

Vannak dolgok, amikről az ember nem tehet. Ilyen például a haja vagy a szemszíne, a bőrszíne, a neme, a szexualitása, a hovatartozása. A legtöbb ember mégis legfőképp ezekből ítéli meg a másikat, néha helyesen, néha viszont tévesen. Nincs számomra undorítóbb, mint ha valakit azért utálnak, szekálnak, közösítenek ki, amiről nem tehet. Ha nem felelsz meg a bemagolt társadalmi normának, mindenki selejtként tekint majd rád, szerencsés esetben pár kivétellel. Az emberek a legnagyobb szörnyek tudnak lenni, ők azok, akiktől félni kell, nem az ágy alatt ingyen élő démonoktól, a szellemektől.

A biológiai szüleim meghaltak, így egy másik családhoz kerültem, akik örökbe fogadtak mikor 4 éves voltam. Na most, a nevelő, avagy mostoha szülőkből két fajta létezik:

Az egyik a kedves, odaadó és szerető. Ők a legjobbak, akik sajátjukként szeretnek, akik mindent megtesznek érted, hogy boldog és teljes életet élj. Felelősség teljes szülők, tudják, hogy mi káros, illetve mi használ a gyereknek. Kellőképp szigorúak, de szinte lehetetlen utálni őket.

Aztán ott van a másik fajta.. A ketteske. Ő szarik a fejedre, ha pedig varázslatos módon mégsem, akkor is csak baszogat. Kiskorodban még kis kedves és aranyos, de ahogy egyre idősebb leszel, úgy hagy lépésenként magadra. Ha könyörögsz neki, akkor sem teszi meg, akármilyen apróságról is legyen szó. Ők nevelik a legjobb maszkot viselő embereket, akik a legtökéletesebbre fejlesztették a hazugságokat.

Kettőt találhattok, hogy melyiket kaptam meg én.

- NEM ÉRDEKEL, A FIAM VAGY!- csattant pofon az arcomon, melyen már patakokban folytak a könnyek. Nevelő anyám teljesen kikelt magából, ahogy a férje is alig bírt magával.- Nem így neveltünk!- böködte a mellkasam hegyes körmével, miközben szinte köpte a szavakat, villámokat szóró szemeit pedig az enyémbe fúrta.- Nem egy kibaszott genetikai csődöt kértem attól a cseszett árvaháztól!

- Nem én tehetek róla, hogy rossz kölyköt választottatok!- vágtam vissza, mire a nagydarab, kigyúrt férje megfogta a hajam és megtépte, mire nyikkanva kaptam fejemhez.

- Hogy beszélsz te az anyáddal, büdös kölyök?

- Ő nem az anyám!- zokogtam, mire a földhöz vágott.

- Tényleg nem... Visszadugunk szépen abba a szaros házba, nem kellesz te nekünk. Fiút akartunk, nem egy buzit, aki lánynak gondolja magát, mert nem kap elég figyelmet és egy rinyáló, önsajnáltatós is takony!

Akkor magamra hagytak. Engem, aki teljesen összetört, dehát nem is számítottam túlságosan más reakcióra. Nem kellett volna elmondanom nekik, hogy rossz testben élek, ahogy azt sem, hogy a srác, akivel naponta beszélünk és találkozunk, már jóval több számomra, mint egy sima barát. Sírástól vörös és égő szemekkel tápászkodtam fel nagy nehezen, majd szipogva és hüppögve sétáltam a fürdőbe, ahol rendbe szedtem és kisírtam magam, így -habár összetörve belül- mosollyal arcomon indultam párom háza felé. Mivel volt kulcsom a hatalmas kertes házhoz, így könnyűszerrel bejutottam a beltérbe, ahol csend honolt. Cipőm levettem, s neki indultam megkeresni a tőlem 11 évvel idősebb férfit.

Körbe jártam az egész házat, de sehol nem találtam. Szomorú sóhajjal kukkantottam a hűtőjébe, de az szinte üres volt. Korgó gyomorral feküdtem le a kanapéjára, majd bekapcsoltam a hatalmas, szinte már papír vékony TV-t, s elkezdtem nézni valami ócska sorozatot. Eltelt nagyjából fél óra, mikor kulcs zörgésre figyeltem fel.

- Hogy-hogy itt?- kiáltotta cipő levétel közben, mire hangján elmosolyodva keltem fel, s siettem elé. Elvettem pár szatyrot a kezéből, majd bevittem a konyhába, ahol elkezdtem kipakolni a dolgokat a helyére.- Nem válaszoltál, Haku.. Baj van?- ölelt át hátulról, s nyakamba csókolt.

- Csak az otthoni zűrzavar, nem nagy cucc.- füllentésem nem volt teljesen hazugság, hiszen tényleg nagy gáz volt odahaza.

- .... Elmondtad nekik?- kérdezte kis csend után, mire bólintottam, és ajkamba harapva próbáltam visszatartani a könnyeket. Nem hittem volna, hogy ennyire fog zavarni a véleményük és, hogy nem támogatnak, hiszen rosszak voltak hozzám. Mégis pokolian fájt, hogy emiatt le akartak mondani rólam.- Szeretnél beszélni róla?- magával szembe fordított, de valahogy nem tudtam igéző szempárjába nézni, így inkább mellkasába fúrtam az arcom.

- Vissza fognak küldeni..- suttogtam, mire Zabuza karjai körülöttem megfeszültek.

- Nem tehetik..- morogta idegesen.

- De, megtehetik... És meg is fogják tenni, ha rajtuk múlik.

- Lehetnék a gyámod, Haku-chan.

- Az csak hülyén jönne ki, ha a gyámommal lennék együtt.. Az egyetlen rokoni szál, amit kettőnk közt szeretnék papíron látni, az az esküvőnkön íródna.. Majd... Majd kibírom. De ígérd meg, hogy sokat látogatsz.- néztem fel rá reményteli szemekkel, mire ő mosolyogva kitűrt pár tincset az arcomból, s egy puszit nyomott az orromra.

- Akkor elveszlek.

- T-tessék?- arcom kipirult, szívem heves tempót vett fel.

- Tudom, hogy neked korai, hiszen 15 vagy, de... Nem szeretném, hogy visszamenj oda, és egyszer úgyis megkértem volna a kezed. Szóval? Mit mondasz?

- Za-Zabuza... Biztos vagy te ebben? Még.. Még műtétem sem volt, a hangom is fiús é-

- És ez engem mind nem érdekel, mert szeretlek. Ehh ez iszonyat undorítóan nyálas volt, de igaz.- nevetett fel, ami belőlem is kicsalt egy kis halk kacagást.

- Akkor ha kérdeznék odabent az irodában, mondd, hogy elígérkeztél, szóval van lakhelyed és biztos párkapcsolatod.

- Hálás vagyok, Zabu!- csimpaszkodtam nyakába boldogan, s egy szerelmes csókban részesítettem.

≪━─━─━─━─◈─━─━─━─━≫

Haza csak egy hét elteltével mentem. Ezidő alatt Zabuzával minden egyes alkalmat megragadtunk a mókára és szerelmünk kimutatására. Felszabadultam és egyáltalán nem is gondoltam a félelmeimre, amíg vele voltam. Az utolsó este viszont gyomorgörccsel aludtam el, szerelmem karjaiban. Mikor hazakísért, a kapuban még kaptam egy búcsúcsókot.

- Ha lenne valami gond, csak hívj és elszakadok a munkából. Rendben?- cirógatta arcom hüvelyk ujjával Zabu, miközben szemeimbe nézett.

- Rendben.- bólintottam.- Vigyázz munkába menet.- mosolyogtam rá, mire biccentett, majd beült a kocsijába és már ment is. Én erőt vettem magamon és beléptem a házba.

- Hol a francban voltál?- nézett rám idegesen anyám a konyhában.

- A barátomnál. Esetleg nem lehet? Ott legalább megbecsülve és szeretve érzem magam.

- Fogd vissza magad kispofa. Nem sokáig élvezheted ezt a hatalmas nagy szerelmet kisfiam, ugya-

- Kislányom. Lány vagyok.- néztem rá komolyan.

- Meg a francokat vagy az.

- Ha nem vagyok lány, te nem vagy az anyám.

- Megegyeztünk. Ugyanis jövő héttől mész szépen az ország másik felébe, ott fogadnak csak ilyen korú árvákat.

- N-nem... Nem mondhatod komolyan...- szemeim hatalmasra tágultak, hirtelen azt hittem, hogy el fogok ájulni, így kénytelen voltam leülni egy székre.- Nem megyek.- emeltem rá szemeim, amikor összeszedtem magam, de ő csak felnevetett.

- Oh, dehogynem.

- Nem. Ugyanis.. Khm... Fé-férjhez megyek.

- Mi?- akadt meg a nyál a torkán.

- Jól hallottad. És oda is költözök. Nincs szükségem rátok, amúgy sem figyeltetek rám soha.

- De nagy lett hirtelen az önbizalmad. Komolyan azt hiszed, hogy az a Zabuza fazon pont téged fog elvenni? Több, mint 10 év van köztetek, egy gyerek vagy csak neki!

- Te nem ismered!- csattantam fel.

- Hidd el, ismerem ehhez eléggé.

- Bárcsak te haltál volna meg az igazi anyám helyett!- álltam fel hirtelen, feldöntve a széket. Ideges voltam, nagyon haragudtam rá. Tudtam pontosan, hogy nem mond igazat és sosem tenne velem ilyet Zabuza, mégis felhúzott. De amit a legjobban gyűlöltem, hogy elültetett vele egy kis magot a fejemben.

Mihamarabb összepakoltam a dolgaim, végül sietve távoztam, magam mögött becsapva az ajtót. Busszal elmentem Zabuza lakásáig, ahol....

!! Választási lehetőség !!

✧*:.｡. Senki nincs a házban.｡.:*✧

A

házat üresen találtam, így csendesen, mindent átfontolva pakoltam el a cuccaim. Ahogy végeztem, nekiálltam ebédet főzni, ami Zabuza kedvence volt. Jó pár órát eltöltöttem a konyhában kontyba kötött hajjal, lenge, nyári szerelésben, amit még Zabuza vett nekem tavaly. Egy halvány rózsaszín, térd fölé érő, csipkés egyberuha volt, spagetti pánttal. Szerettem, mert tőle kaptam, illetve mert kényelmes és jól szellőző darab volt. Ahogy végeztem az étellel, kiszedtem egy ételhordóba egy adagot, a maradékot pedig a hűtőbe tettem, majd cipőt húzva indultam is párom munkahelyére. Egy edzőteremben volt személyi edző. A recepciós csaj egyből engedett is el, ahogy meglátott, hisz tudta, hogy kihez és miért jöttem.

- Zabuza~!- mosolyogtam rá, ahogy megközelítettem, miközben magyarázott egy pasinak.

- Haku!- arcára őszintén boldog mosoly ült ki. Szorosan karjaiba zárt, majd megcsókolt.- Mi szél hozott?

- Gondoltam hozok neked ebédet, ha már mától hivatalosan is együtt élünk.- mosolyogtam szélesen, mire láttam szemeiben felcsillanni a fényt.

- Komolyan?

- Mhm!- bólogattam hatalmas mosollyal arcomon, kissé kipirult arccal.

- Ez a nap legjobb híre!- kapott fel örömében, mire felnevetve kapaszkodtam belé.- A második az, hogy ahogy hazaérünk, hatalmasat szeretkezünk ennek ünneplésére.- mormogta fülembe szexin, mire arcom egy paradicsomhoz hasonló színt vett fel.

✧*:.｡. Nincs egyedül .｡.:*✧

Az ajtó furcsa mód nyitva volt. Összevont szemöldökkel nyitottam be, de nem várt látvány fogadott. Zabuza cipői mellett ott volt egy piros magassarkú. Nagyot nyelve tettem le a táskáim, majd elindultam párom szobája felé. Az odafelé vezető úton mindenfele ruhadarabok hevertek, amik egyébként törték össze a szívem. Viszont, ahogy meghallottam a nyögéseket, a szívem végleg darabokra hullt. Idegesen csaptam ki az ajtót, mire magukra rántották a takarót.

- Te undorító, mocskos féreg! Hogy tehetted ezt? Azt mondtad, hogy összeházasodunk majd!- nem kiabáltam, de érezhető éllel beszéltem. Arcomon könnyeim patakokban folytak, nem bírtam visszatartani őket.

- Haku én.. Én meg tudom magyarázni!- kelt ki az ágyból Zabuza, felém sietve, de én sarkon fordulva siettem ki. Az ajtóban ért utol, mikor a cuccaim szedtem fel a padlóról.- Kérlek, Haku!- kapta el a kezem, de nem volt bennem erő elrántani. Feladtam.- Kérlek, beszéljük meg.

- Mit? Azt, hogy munka címszó alatt másokat kúrsz meg?- néztem fel rá megtörten.- Azt hittem, hogy jól megvagyunk! Azt hittem, hogy elég vagyok neked és nem kell más! De nem, én soha, senkinek nem vagyok elég..! Hagyj elmenni... Kérlek..- hangom elcsuklott, szinte suttogtam a végére.

- Kicsim... Én... Csak megijedtem az elköteleződéstől.. Szeretlek, tényleg szeretlek, kérlek...

- Gyenge kifogás... Szívből szerettelek, de ha te eldobod ezt, akkor csak tessék. Engedj el, költözésben vagyok... Az ország másik pontjában vár rám egy árvaház..

- De te az enyém vagy, hozzám tartozol!- hangja kétségbeesetten csengett, de már csak csalódottságot és haragot éreztem.

- Francokat..! Nem vagyok a tiéd, többé már nem. Na menj, vár rád az igazi nő barátnőd!

- Nekem te vagy az igazi nő!- fogta kezei közé az arcom.

- Ne nehezítsd már meg!- csaptam el kezeit, majd sarkon fordultam és elhagytam. A lelkem nála maradt, hiszen kitépte az egészet akkor.

Sosem hittem, hogy egy nap az fog majd cserben hagyni, akiben a legjobban megbíztam, akit a legjobban szerettem. Többé képtelen voltam szívből mosolyogni, de könnyített a helyzetemen, hogy 2 hét folyamatos lerázás után végre nem keresett engem, nem hallottam felőle. 3 év után viszont felgyúlt a remény, mikor meg ismerkedtem valakivel...