Arisuu_Sama kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Ez egy elég régi kérés és remélem, hogy nem okoz csalódást és valami ilyesmire gondoltál UwU

Egy verseny utáni pihenés felér egy paradicsommal. Azonban amíg ez másoknak esetleg napokat, heteket jelent, nekem csupán csak néhány órát, amíg az izmaim kicsit pihennek. A jól megszokott második helyezettel végeztem, de úgy éreztem, hogy több kell nekem, mint a folytonos második hely. Én akartam képviselni az országot jégkorcsolya szempontjából, nők közt. De ahhoz, hogy ezt elérhessem, többet kellene nyújtanom, így a versenyem után csupán 3 órát pihentem, azt is csak azért, mert utaztam a hotel felé, ahol a szállásom biztosították egy ideig. Az edzőm azonban utazott haza, ahogy kidobott a hatalmas épület előtt, szóval nagyot sóhajtva húztam magam után a bőröndöm, s kértem el a kulcsom a portán. Két lehetőségem volt, a lépcső és a lift. Nos, gondolhatjátok, hogy a több kilós bőröndömmel és a sporttáskával a vállamon melyikre esett a választásom. Beszálltam a liftbe, s már mentem is fel szépen a 3. emeletre, ahol kisebb kóválygás után sikeresen megtaláltam a szobám, így a kulccsal való szerencsétlenkedésem után be is jutottam. A lehető leggyorsabban kipakoltam a dolgaim és berendezkedtem, majd már fogtam is fel [Hajszín] hajam egy copfba, s abban a melegítőben amiben voltam, már el is indultam a legközelebbi kori pálya felé, amit még a kocsiban néztem ki magamnak. Hiába fájt még a bokám, nem bírtam ki, hogy ne legyen a jég, a második otthonom közelében.

Odabent kifizettem egy havi korlátlan használatú bérletet, majd már kaptam is fel magamra a saját korcsolya cipőm, bedugtam a fülembe a zenét, s felléptem a jégre. Nem voltak sokan, talán sokat is mondanék azzal, hogy 10 ember volt odabent. Lazán indítottam, pár kör a pálya körül, néhány könnyebb ugrás, hátrafelé szlalom, néhány figura. Utána pedig nekikezdtem a nehezebb ugrásokat gyakorolni. Egy azonban nem akart sehogysem összejönni. Legalább hússzor jeget fogtam, ha nem többször. Ennek ellenére próbáltam higgadt maradni és nem kiborulni, amiért nem sikerült. Elvégre egy valóban rettenetesen nehéz ugrásról volt szó, jól tudtam, hogy nem fog könnyen menni. Odahaza sem ment szinte sosem, de nem adtam fel. Ugrás, esés. Ugrás, esés. Ez a kettő ismétlődött bő egy órán keresztül. A lábam, tenyerem és hátsó felem sajgott, a levegőt kapkodtam és egyre ingerültebb lettem. Mikor ismét elestem, idegesen csaptam egy nagyot a jégre.

- Szeretnéd, hogy segítsek?- nyújtotta valaki felém a kezét, mire felkaptam a fejem az ismerős hangra. Maga Yuuri Katsuki állt velem szemben, a legnagyobb példaképem, a még nagyobb példaképem tanítványa, el sem mertem hinni.

- Áh, köszönöm.- mosolyogtam el zavaromban, majd megfogtam kesztyűs kezét, mire segített lábra állni. Leporoltam magam, hogy legyen jégdarás, majd hálásan a férfire néztem, a meghajoltam.- Nagyon szépen köszönöm, Katsuki-san!

- Ugyan, semmiség.- kuncogott.- Tripla lutzot akartál ugrani, igaz?

- Igen..- sóhajtottam.- A sima megy, meg nagyjából a dupla is, de a triplánál mindig elvesztem az egyensúlyom.

- Szívesen segítek edzeni téged erre az ugrásra. Egyébként gratulálok a második helyezésért.- mosolygott aranyosan, mire majdnem félrenyeltem a nyálam. NÉZTE A VERSENYT?

- O-oh.. Köszönöm.- mosolyogtam egyre pirosabb arccal.

- Viszont azt ajánlom, hogy mára már pihenj. Kemény versenyen vagy túl, rád férne egy kis lazítás. Ha... Izé, ha gondolod be is. khm..- köszörülte meg a torkát, s jobb kezével tarkóját masszírozta, halvány pírral arcán.- meg is ihatunk valamit.

- N-nem lenne ellenemre.- kuncogtam vörös arccal.

Így hát mentünk is az öltözőbe, ahol leváltottuk a koricipőt a saját, utcai cipőnkre, majd vállunkra kaptuk a holminkat, s hagytam, hogy vezessen a városban, elvégre nem voltam túl jártas a környéken. Egy kis kávézó lett végül a célpont, az odafelé úton pedig beszélgettünk a versenyekről, a hobbikról, kezdetekről, példaképekről, érdeklődési körökről és miegyébről, amit egy adag latte és [Kedvenc kávéd] társaságában is folytattunk. Jókat nevetgéltünk, miközben egyre jobban megismertük egymást. Yuuri mesélt a gyerekkoráról, valamint a Viktorral való duójukról, ahogy én is betekintést engedtem neki a gyerekkorom rejtelmeibe, ahogy elpanaszoltam neki, hogy az edzőm egy seggfej. Alapvetően is egy aranyos és szimpatikus volt, már amennyire ismertem a hírekből, adásokból és a pletykákból, de aznap rájöttem, hogy sokkal, de sokkal édesebb személyiség, mint azt gondoltam.

- Hazakísérhetlek esetleg?- kérdezte, miközben a kabátját vette fel, és rám nézett egy félénk mosollyal arcán.

- Örülnék neki.- mosolyogtam rá.- De csak ha nem jelent nagy gondot.

- Ugyan, dehogy.- legyintett.

Így hát valóban elkísért az ideiglenes szállásomig. Ott még egy kicsikét elidőztünk, személyes kérésére pedig áradoztam neki egy sórt az összes érmemről, amit felakasztottam egy polcra tett régi kupára. A férfi mosolyogva hallgatta ahogy az érmekhez tartozó történeteim meséltem, én pedig örültem, hogy valakit igazán érdekel, és nem untatja az egész. Mielőtt távozott volna, még megbeszéltük, hogy másnap nekikezdünk az edzésnek, reggel 9-től kezdve, ameddig igényt tartok rá.

Az edzéseken végig figyelmes volt és kedves. Habár nyilván nem ment varázsütésre minden, és még mindig rohadt sokat estem, de nem is vártam mást az első napon. Az ebédet együtt töltöttük az első edzés alkalmával is, valamint a többin is. Hatalmas segítség volt, hogy nem egy akaratos és forrófejú férfi felügyelte és korrigálta, amit csináltam. Így a megfelelési kényszerem is csökkent valamelyest, ahogy a gyomorgörcs is. Ezek helyett pedig habár nagyrészt eléggé koncentráltam és csak a helyes ugrással és érkezéssel foglalkoztam, mégis sokat nevettem és mosolyogtam. Összesen egy héten keresztül találkoztunk napi szinten, reggeltől estig, azaz reggel 9-től kezdve egészen este 10-ig együtt voltunk. Természetesen az idő nem minden részében edzettünk, közben voltak pihi szüneteket, ebéd, vacsora és csacsogás is, de azért a nagy részét az edzés tette ki. Azalatt az egy hét alatt rengeteget változott az ugrás technikám és a dubla lutzom tökéletesre fejlesztettem, ahogy a triplával sem szenvedtem annyira, az esetek nagy részében már nem estem el. A második hetünkben már Viktor is csatlakozott hozzánk, és mivel szerinte tökéletes összhangban voltunk egymással, nekiálltunk egy random jött közös koreográfiát kitalálni. Egy napba telt a zenéhez illő koreót kitalálni, így kedden már gyakoroltuk is.

Az eredmény pedig péntek-szombat környékén pedig már tökéletesre volt csiszolva. Az utolsó napon, azaz vasárnap pedig még egyszer elpróbáltuk, azzal azonban nem számoltunk, hogy valaki levideózta, és feltette a netre, ezzel a fél világ pedig tudomást szerzett arról, hogy mi unaloműzés gyanánt összedobtunk egy közös, páros koreográfiát. Habár aznap még nem értesültem arról, hogy bárki is láthatta az egészet, másnap kora reggel már teli voltak a szociális média privát üzeneteim az elküldött Youtube videóval, sok gratulációval, valamint az emailemre egy meghívást is kaptam egy koriestre, mint híres meglepetés vendég. Nem kicsit sokkolt az egész kora reggel, így egyből hívtam is fel Yuurit, aki szinte azonnal fel is vette.

- Pont most akartalak hívni. Te is láttad?- csapott az egész közepébe.

- Láttam hát! Másból sem állnak a privátjaim... De ami a legdurvább, hogy kaptam egy emailt, hogy meglepetés sztárfellépőnek hívtak egy kisebb-nagyobb koriestre, mert már követték a munkásságom, de a videó láttán hozták meg a végső döntést.. El sem hiszem, ilyen még nem volt!- túrtam a hajamba, ajkaim pedig beharaptam, hogy ne kezdjek el örömömben visítozni.

- Én is megkaptam azt az emailt!

- Komoly? Akkor ezek szerint azt akarják, hogy együtt lépjünk fel?

- Gondolom. Van 2 napunk ezzel együtt, elfogadjuk?

- Naná!- vágtam rá azonnal, mire a férfi felnevetett.

- Akkor beszélek Viktorral. Ebéd mellett megbeszéljük?

- Persze. Majd szólj, hogy hová menjek.

- Eléd megyek. Akkor leteszem, szia [Név]-chan!

- Szia Yuuri.

Time Skip

A fellépések előtt alapvetően iszonyat ideges szoktam lenni, de Yuuri közelsége megnyugtatott. Nem ment el a közelemből, próbálta elterelni a félelemről mindkettőnk figyelmét, őszintén szólva 100%-os sikerrel. Azonban mikor a hangszórókból megszólalt a férfi hang, ahogy minket köszöntött és hívott a jégre, a gyomrom liftezni kezdett, tenyerem pedig izzadni kezdett. Yuuri ezt észrevéve csak szorosan megölelt, s a fülembe suttogta "Minden rendben lesz, vigyázok rád. Ügyes vagy, [Név]-chan!".

Nagy levegőt vettem, majd kifújtam, végül egy széles mosollyal, integetve léptem a jégre a férfival az oldalamon. Körbe siklottunk a pályán integetve, miközben egyik kezünkön a kisujjunkat összekulcsoltuk. Végül besiklottunk középre, a kezdő állást felvettük, majd ahogy felszólalt a zene, ösztönösen mozogtunk, azonban mikor majdnem elestem, Yuuri időben megfogott, így nem volt nagy zakózás.

- Szép volt!- suttogta, mire elmosolyodva biccentettem egyet.

A koreo végén lihegve álltunk be a végső pozícióba, ami úgy nézett ki, hogy konkrétan egymásba gabalyodva álltunk, testünk összesimulva, arcunk vészesen közel. Azonban a plusz csavart az hozta meg, amikor Yuuri megcsókolt. A közönség hangos visítozásba kezdett és tapvihar képződött, nekem pedig kellett pár másodperc, mire realizáltam a helyzetet, végül visszacsókoltam a fekete hajút, bezselézett tincsei közé túrva. Mikor elváltunk egymástól, mindkettőnk arca teljesen piros volt, mégis hatalmas mosoly húszódott ajkainkra.

- Már jó pár napja meg akartam tenni..- suttogta fülembe, mire felnevetve bújtam hozzá szorosan.

- Hát miért nem tetted?

- Vártam a legtökéletesebb pillanatra.- mosolygott, a szívem pedig olvadozott a mellkasomban.

- Ez lett volna az?- hajoltam közelebb hozzá, mélyen szemeibe nézve.

- Szerintem abszolút..- kapott ismét ajkaim után, ám ezúttal azonnal viszonzásra talált a csókja.