Te szent ég! Nézzétek ezt az angyali arcot! Hogy őszinte legyek egyáltalán nem érdekelt ilyen szempontból ez a srác, mégis valami késztetést éreztem arra, hogy megírjam ezt (az egyébként szerintem elég ratyi) a részt. Remélem azért tetszik. Az ihlet Happiness003- től jött ^^ Nem teljesen olyan, de próbálkoztam :D

Hogy mi is történt? Na várjál mindjárt belekezdek a mesedélutánba.. vagy estébe... esetleg reggelbe. Attól függ mikor olvasod és rakom ki.

A nevem Hidemi Plisetsky, 18 vagyok és imádok korizni. Csakúgy mint drága öcsikém Yuri.

- Yuri gyere egy kicsit!- kiabáltam tesómnak az egyik padon ülve amíg ő a jégen az ugrásokat gyakorolta.

- Mi van?- morgott miközben felém közeledett.

- Te is hallottad a hírt, miszerint Victor és Yuuri szétmentek?

- Tch mintha érdekelne..

- Nyomi vagy Ototou-san!- kuncogtam.

- Te is ne aggódj!- mosolygott undokul.

- Nem tudom te hogy vagy vele, de én megyek Hasetsu-ba.

- Hah?! Mégis mi a faszért?

- Mert Yuuri és én barátok vagyunk. Vagy legalábbis voltunk, ki tudja.. Rég nem beszéltem vele.

- Szerintem örül, hogy megszabadult egy ilyen házsártos banyától mint amilyen te vagy onee-san.

- Na kösz idióta! Én sem szeretlek!- szegtem fel az orrom.- Tudod mit? Aludj ma ott ahol akarsz, nálam tutira nem fogsz!- indultam kifelé a hidegbe.

- Ne csináld már Hide!- kiáltott utánam.

- Jössz te is velem!

- Hová?

- Hasetsu-ba hova máshova?

- Biztos nem!

- Tuti? Pedig ott lakik a barátnőd is~!

Tudtam, hogy megnyertem a csatát. Drágalátos kisöcsém arca vörösbe váltott és nem vágott semmit a fejemhez.

- Várlak otthon Yuri!- mosolyogtam rá majd elindultam haza.

Otthon bepakoltam a bőröndömbe majd felhívtam Yuurit.

Bevallom kissé féltem, mivel egy ideje már nem beszéltünk. Tudom milyen nehéz egy szakítás és valakinek muszáj támogatni.

Igaz ez az egész már nagyjából 1-2 hete történt és balfasz módjára csak ma jutott el hozzám a hír de akkor is ott akartam neki lenni. Hogy tudja: rám számíthat.

- Hidemi?- hallatszott a telefon túl végéről egy meglepett hang.

- Yuuri! Igen, én vagyok az. Hogy vagy? Minden rendben?

- Mi? Hogyne persze, már rendben vagyok. Miért hívtál?

- Megyünk Yurio-val Hasetsu-ba. Meglátogatunk téged!- vigyorogtam. Olyan jó volt hallani a hangját...

- Mi? Ne hülyéskedj! Maradjatok nyugodtan otthon, miattam ne fára-

- Ez nem fáradság. Nekem nem!

- Hah? Biztos?

- Teljesen...- mosolyogtam kábán. Nem akartam kihasználni a lehetőséget, hogy végre egyedülálló csak aggódtam érte. Jó persze az is közrejátszott, hogy egy ideje szeretem de ez most mellékes..

- Akkor rendben. Mikor jöttök?- hallottam a hangján, hogy mosolyog és ez megmelengette a szívem.

- Holnap?

- Hmm.. nekem megfelel.

- Remek! Majd még beszélünk de most foglalkoznom kell a hisztis öcsémmel..- sóhajtottam mikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását.

- Megértem. Szia Hide, már várom, hogy újra megölelhesselek!

- Szia Yuuri.. Hidd el, én is!

Kinyomtam a hívást és a telefonom mellkasomhoz szorítottam.

Tudtam nagyon jól, hogy ő teljesen máshogy értette és ez nekem fájt. Borzasztóan! Olyannyira, hogy már-már sírni tudtam volna a mellkasomat szorító fájdalomtól.

- Hé, onee-san! Jól vagy?- nyitott be Yuri kissé aggodalmas arcot vágva.

- Persze, miért ne lennék?- erőltettem magamra egy mosolyt. Elém lépdelt és átölelt.

- Vele beszéltél igaz?- nem kellett válaszolnom, teljesen felesleges lett volna. Helyette inkább pulcsija hátuljába kapaszkodtam és próbáltam visszatartani a könnyeim.

- Sosem fog viszont szeretni...igaz?- kérdeztem hamis mosollyal arcomon, míg öcsém szemeibe néztem.

- Ne beszélj hülyeségeket! Biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése és magának is bevallja.

- Bárcsak így mennének ezek a dolgok... Olyan kis hiszékeny vagy, Yuri.- simítottam végig arcán.- Menj fürdeni, én addig megcsinálom a vacsit.

- Értettem anya!- húzott gúnyos mosolyt ajkaira mire csak homlokon pöcköltem.

- Még egy ilyet ne halljak meg!- nevettem fel.

Szerencsémre a főzés mindig eltereli a gondolataim. Ez most sem volt másképp. Önfeledten fűszereztem az ételt és próbáltam a lehető legjobbat kihozni belőle.

Másnap

- Yuri, ébresztő!- rázogattam fel álmából alvó testvérem.

- Hagyj aludni!- rántotta fejére a takarót és átfordult másik oldalára.

Nem hagyott más választást. Hoztam a konyhából egy poharat, teletöltöttem hideg vízzel, majd vissza sétáltam Yuri szobájába és a fejére öntöttem.

- Hide a mocskos kurva szádat! Ez meg miért kellett?!- kelt ki magából de én csak nevetni tudtam, a megszólítást inkább elengedtem a fülem mellett.

- Gyere reggelizni aztán pakolj és együnk!- adtam ki az utasításokat amire egy morgással válaszolt.

Bementem a fürdőbe, felvittem egy kis sminket majd mentem én is reggelizni.

Yuri szerencsére hamar megcsinálta amit kértem így hamar indulhattunk. Bepakoltuk a kocsim csomagtartójába és már mentünk is.

Nem voltunk olyan messze Hasetsu-tól, csak 1 és fél óra volt autóval.

Tudtam hol lakik Yuuri ezért egyből oda mentünk. Vettem egy mély levegőt majd becsengettem.

Yuuri boldogan nyitott nekünk ajtót majd egyből átölelt.

Olyan jó volt ismét karjaiban lenni, hogy teljesen megfeledkeztem a külvilágról.

- Olyan jó újra látni Yuuri!- szippantottam mélyet illatából.

- Téged is... Akarom mondani titeket is!- javította ki magát gyorsan, kínosan mosolyogva.

- Ne itt romcsizzatok ha kérhetem! Arrébb Malac, be akarok pakolni!- furakodott előre Yuri, mire egyszerre sóhajtottunk fel.

- Nem változik.. Bocsi helyette is!- mosolyogtam.

- Semmi gond, kezdem megszokni...

- Pedig nem is vagy duci. Tökéletes az alakod.. Várjunk, én ezt kimondtam?- vörösödtem fülig. De nem csak én. Yuuri is elég piros lett.

- Há-hát köszi, te is csi-csinos vagy.

- Köszi! Mostanában többet járok le a kondiba.- nevettem fel, majd követtem bőröndömmel a kezemben Yuuri-t.

- Itt fogtok aludni. Remélem nem gond, hogy egy szobán kell osztoznotok. Vagy ha gondolod a-aludhatsz nálam is..

- Haa? Oh, akkor már inkább téged választalak! Legalább este ne idegesítsen ez a cuki kis tigris.

- Hé!- kapta fel fejét telefonjából.

- Gomen Yurochka!- kuncogtam.

- Ahj, most az egyszer elnézem... Amúgy mennem kell, hali!

Azzal ki is viharzott. Mi Yuuri-val csak pislogtunk utána.

- Hát ez meg hová rohan úgy?- indult el a férfi szobája felé.

- Biztos randira megy.

- Hogy mire?

- Van egy lány akivel már nagyjából 1-2 hónapja együtt vannak. Aranyosak együtt.. Bezzeg nekem nem jár ki a szerelem..- sóhajtottam fel.

- Nem találtál senkit otthon?- nézett rám már az ágyán ülve, miközben arcom fürkészte.

- Senki nem nyerte el a szívem... Valaki másnak tartogatom.

- Igazán? Ki a szerencsés aki kiérdemli a ennek a gyönyörű lánynak a szerelmét? Má-mármint é-én nem így akartam fo-fogalmazni csa-csak izé...

- Semmi gond, ne szabadkozz. Egyébként meg titok!- kacsintottam rá.

A nap további részében mászkáltunk a városban, lazítottunk otthon és idióta romantikus filmeket néztünk.

- Nee Yuuri..- néztem rá a konyhában mivel éppen vacsorát csináltunk.

- Igen?

- Miért szakítottatok Vitya-val? Már ha szabad kérdeznem.

- Oh, hát.. beleszerettem valakibe..

Nem nézett rám. Vörös fejjel koncentrált a főtt kukoricára amit épp kivett a vízből.

A szívemben némi remény gyúlt fel, de még mindig elég kevésnek éreztem az esélyeim nála.

- Tényleg?- kérdeztem mire bóintott. Egy pimasz mosoly kíséretében mellette termettem és elkezdtem bökdösni az oldalát.- Ki a mázlista?

- ....

- Yuuri?

Feje teljesen vörös volt, ajkait összepréselte. Kérdőn néztem rá. Kezei remegtek úgy szorította a konyhapultot.

- Yuu-

Megcsókolt.

Alig bírtam elhinni, hogy tényleg megtette. Szemeim palacsinta méretűre nyíltak és levegőt is elfelejtettem venni. Sőt! Elfelejtettem visszacsókolni..

Mikor ajkaink elváltak egymástól megpillanthatta vörös arcom.

- Yu-Yuuri..- ennyit bírtam kinyögni.

- Téged szeretlek, Hide!- mondta összeszorított szemmel.

Arcomra mosoly ült ki. Olyan édes volt ahogy az utóbbi mondatot kiejtette édes száján (konkrétan édes, finom alma íze volt mivel azt evett előtte), hogy nem tudtam visszafogni magam, vigyorgás terén.

Szorosan magamhoz öleltem, mire kisebb hezitálással, de visszaölelt.

- Én pedig téged..- suttogtam. 

Ekkor megszólalt a telefonja.

- Igen?- szólt bele a készülékbe.- Oh.. persze, gyertek csak. Rendben, akkor holnap... Itt vannak Hidemi-ék is.. Ja. Okés, sziasztok!

- Ki hívott?

- Victor. Azt mondta meg akar látogatni a barátnőjével, Nettivel, ha jól emlékszem a nevére.

- Netti? Az nem Japán név..

- Magyar. Victor Budapestre ment.

- Hűha! Olyan messzire? És mikorra jönnek?

- Nagyjából 3-4 körül lesznek majd itt.

- Szuper! Kíváncsi vagyok a csajra!

Másnap, fél 4

Yuuri-val próbáltuk rendbe szedni a házat Victor-ék érkezésére. Épp végeztünk mikor csengettek.

- Nyitom.- néztem páromra. Te jó ég milyen jó érzés, hogy a páromnak hívhatom..

- Szia! Hide? De jó látni!- ölelt meg azonnal Vic.

- Téged is! Hiányoztál már!- kuncogtam szorosan ölelgetve, akár egy plüss macit. Victorral mindig is volt egy afféle apa-lánya kapcsolatunk, aminek nagyon is örültem.- Te pedig biztos Netti vagy, igaz?

Mosolyogtam a megszeppent lányra. Nem vagyok olyan nagy híresség mint Victor-ék, de azért nem vagyok egy porszem a többi közül sem. A csaj pedig nyilván felismert.

- Az én nevem Hidemi Plisetsky, örülök a találkozásnak!- öleltem magamhoz a lányt. Olyan kis cuki volt, hogy muszáj volt megölelnem őt is.

- Sz-szia, szintúgy! Te vagy akkor az a Hide, akiről Victor már mesélt nekem?

- Valószínű. Melegen ajánlom, hogy csak jókat meséltél rólam, papa!

Könyököltem oldalba vidáman az ezüst hajú férfit.

- Oh, hát természetesen. A kínos sztorikat még véééletlenül sem mondtam el!

- Hihető volt!- nevettem fel.- Gyertek be Yuuri már vár. Szívem, itt van a szerelmes pár!

- Szívem?- nézett rám a lány.

- Uhum, együtt vagyunk.- amint ezt kimondtam a szemüveges már mellettem is termett és átkarolta derekam, majd adott a fejem búbjára egy puszit.

- Sziasztok!- mosolygott.

- Szia!- mosolygott a lány majd máris mellettem termett.- Szuper édesek vagytok együtt!- suttogta fülembe, mire elnevettem magam.

- Köszi, ti is!