Koizumi311 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ ❤ Ehhez végre nem felejtettem el berakni a zenét, ami ihlette, nem úgy mint az Denkis résznél 😅

Amióta az eszem tudom, korcsolyázok. Sorra nyertem meg a versenyeket, amiknek kezdetben nagyon is örültem. Addig amíg még élvezetből korcsolyáztam. Félreértés ne essék, imádom ezt a sportot, egyszerűen mesés érzés, hogyha a jégen lehetek, de... Amióta a szüleim elváltak, az anyám folyamatosan hajszol, hogy a legjobb legyek. Rajtam tölti ki mind azt a dühöt és megkeseredettséget, amit a válás okozott neki. Egy idő után a második hely sem volt elég neki, így mindig plusz edzéseken kellett részt vennem. Az iskolát így nem bírtam folytatni, szóval magántanuló lettem.

Volt két hetünk egy kisebb versenyig, melyre meghívást kaptunk. Természetesen anyám elfogadta az invitálást, így beleszólásom sem lehetett ebbe. Pedig aznapra programom is lett volna, dehát muszáj voltam lemondani. A napi 3 óra edzésből lett 6 óra, ami elég megterhelő volt. Főleg, hogyha valamit rosszul csináltam, folytonosan le lettem szidva, néha csattant is a keze az arcomon, vagy egyéb területeken. Azonban tartanom kellett magam. Nem mutathattam gyengeséget, vagy azért is kaptam volna. Féltem anyámtól. És gyűlöltem az miatt, hogy miatta nem élvezem már azt, amit csinálok.

- NEM, NEM NEM! KECSESEN!- kiabált, mikor már egy jó ideje gyakoroltam az ugrásokat és a pörgéseket.

- Elnézést..- motyogtam, s tovább próbálkoztam. Azonban természetesen ez nem volt neki elég. Mindenbe belekötött. A kéztartásomba, a fejem állásába, a gerincem állásába, a túlzott lihegésembe... Mindenbe.

- Jézusom, gyere le!- morogta, mire fülem-farkam behúzva csúsztam oda a pálya széléhez, ahol ki tudtam jönni.- Esélytelen, hogy így megnyerd azt a nyavalyás versenyt, [Név]...!- masszírozta orrnyergét ingerülten.

- Mindent elkövetek, hogy meglegyen az első hely, anyám...

- Az nem elég, amit te nyújtasz!- csattant fel.- Borzalmasan teljesítesz! Nem így tanítottalak!

- Sajnálom..- húztam összébb magam ijedtemben.- Ígérem, hogy ez alkalommal nem csak második leszek, mint a múltkor.

- Ajánlom is, szerencsétlen kölyök!
Azzá ott hagyott engem. Szemeim égették a könnyek, de nem hagytam, hogy potyogni kezdjenek. Visszapislogtam őket, majd pár mély lélegzetvétel után tovább folytattam, fájó tagokkal a gyakorlást. Nem tudom, fogalmam nincs, hogy mennyi időt lehettem ott, miközben gyakoroltam. Egyedül azzal voltam tisztában, hogy már sötétedett, mikor hazafelé mentem. Fájt mindenem, de a telefonom lemerült és a tárcám is otthon hagytam, szóval se taxit nem bírtam hívni, sem pedig mást, hogy vigyen haza. Otthon még vacsorázni sem vacsoráztam, csak átszenvedtem magam pizsamába és lefeküdtem aludni.

~ Time Skip ~

A mai nap a verseny napja. Iszonyatosan fáradt és álmos voltam, alig aludtam valamit az éjjel. Nagyon izgultam és görcsben állt a hasam, amin még a gyógyszer sem igazán segített. Az idő hűvös volt, kicsit csípős hideg szél fújdogált. A kocsiban végig fülessel hallgattam a zenét, az ablakon kibámészkodva. Van egy 7 személyes autónk, szóval pár csapattársam is magunkkal hoztuk, bár ők csak nézőnek jöttek velünk. A nagyjából fél óra, negyven perces kocsiút alatt végig baromkodtak, ami nem igazán volt az ínyemre. De persze ha rájuk ordítottam, csak felröhögtek...

Amint megérkeztünk, kikapcsoltam az övem, s kiszálltam a kocsiból. A hideg hatására kissé megborzongtam, de letudtam annyival, hogy a pulcsim cipzárját feljebb húztam, s nyakam behúzva dideregtem. A csomagtartóból kiszedtem a sporttáskám, amiben benne volt a ruhám, a cipőm, illetve egy kis víz. Amíg a verseny nem kezdődött el, anyám tanácsokkal látott el, majd ott hagyott a sok jól ismert koris közt, akik bemelegítettek. Én sem tettem másként, bedugtam fülembe a headsetem és zenehallgatás mellett nyújtottam és bemelegítettem. Tudtam, hogy nem lesz olyan sok időm erre, éppen ezért kezdtem neki már kora reggel, még otthon.

Ebben a kis versenyben nem országokat képviselő emberek jöttek el, hanem Japán különböző prefektúráiból érkeztek mind férfiak, mind nők. De a nyomás akkor is hatalmas volt. Az a körzet, amit én képviselek, nagyon nagy színvonallal dicsekedhet jégtánc terén, szóval nem hozhattam szégyent rá. Fel lettünk osztva 2 női, illetőleg 2 férfi csapatra. Egy csapatba 10en voltunk, mivel a 47 prefektúrából 7 személy lemondta. De nem is igazán baj, legalább kevesebb ellenfél, valamint egyenletesen vagyunk felosztva is.

A csapat, melyben benne voltam én is, kezdett elsőnek. Felsiklottunk sorban a jégre, majd mindenkit bemutattak név, kor, valamint prefektúra szerint. Ekkor már mindenki felvette a saját, fellépő ruháját. Gyakorolhattunk a pályán, kicsit megismerhettük a méreteket, a jeget.

Ahogy a gyakorlás befejeződött, az első fellépő már ment is. Kicsit még beszéltek róla az elején, elmondtak néhány infót róla, majd megkezdődött az előadása. A témája a szerelem volt, a "Perfect" című számra táncolt. Gyönyörűen mozgott, teljesen magával ragadta a közönséget, a zsűrt, nomeg engem is. Az ugrásai majdhogynem tökéletesek voltak, pár apró, pici hibával. Ahogy lejött, lepacsizott velünk, majd amíg ki nem értékelték, én kicsit még átmozgattam tagaim. Majd következtem én. Felmentem a pályára és minél kecsesebb mozdulatokkal kisebb köröket tettem és meghajolgattam.

- A következő jégtáncosunk [Teljes Neved]. A [Kor] éves korcsolyázó, fiatal lányt már sokan jól ismerhetitek. A/az [Saját körzet] preketúrát képviseli a Jégparkett koronázatlan Hercegnője. A/az [Zene címe] zenére alapozta a koreográfiáját.

Azzal ahogy beálltam a kezdő pozícióba, elindult a zene, én pedig mintha csak egy bábú lennék, automatikusan mozogni kezdtem. Próbáltam minden elemet tökéletesen teljesíteni, ami nagyrészt sikerült is. De egy baj volt. Nem élveztem. Egyáltalán. Ahogy egy pillanatra anyám felé néztem, az a rosszalló tekintete, amivel méregetett, könnyeket csalt a szemembe. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki. Még csak leplezni sem akarta. Ott helyben fel akartam adni mindent. Csak összeesve a jégen kibőgni magam, aztán otthagyni mindent a francba. De nem tehettem. Végig kellett csinálnom. Mert nem magam miatt teszem, amit teszek. Már rég nem.

A programom nem sikerült rosszra. Kifejezetten magas pontszámot értem el. De már ennek sem tudtam igazán örülni. A mosoly az arcomon is csak anyám szorításának volt köszönhető. Mindig arra tanított, hogy a kameráknak és a közönségnek mosolyogni kell látnia engem. Kár, hogy senki nem veszi észre, hogy az a mosoly, az a lelkesedés már réges rég óta egy hazugság.

~ Time Skip ~

A dobogón állva megkaptam a bronz érmet és az oklevelet. Ismételten hamis mosollyal az arcomon integettem a közönségnek. Viszont amint átöltöztem, anyám berontott. Már szinte minden versenyző hazament, csak nekem tartott sokáig elkészülni.

- HOGY MERTÉL BRONZ ÉRMET SZEREZNI? NEM MEGMONDTAM, HOGY ARANY LEGYEN?- ordibált magából kikelve.

- Sajnálom anya én-- azonban könnyes szemeim és remegő hangom nem hatotta meg. Egy hatalmas, égetően fájdalmas pofont kaptam tőle. De akkorát, hogy leestem a padról is, amint ültem. Nem bírtam tovább, elbőgtem magam. Keservesen zokogtam a padlón, magzatpózban kuporogva.

- Még, hogy koronázatlan hercegnő... Csak egy semmirekellő senkiházi vagy!- köpte szinte a szavakat, gúnnyal és megvetéssel a hangjában.- Oldd meg a hazautat, én biztosan nem mutatkozom veled.

Azzal sarkon fordult, s elviharzott. Ahogy az ajtó becsapódott mögötte, ismét a zárat hallottam, majd valaki közeledő lépteit. Sírva felnéztem, mire megpillantottam a felém közeledő szőke fiút.

- Hé, minden rendben?- guggolt le elém. Nem válaszoltam.- Az az anyád volt?- ült le mellém, mire bólintottam egyet, s próbáltam abbahagyni a sírást.- Egy szörnyeteg...

- Dehogy... Csa-csak... Maximalista..- motyogtam hüppögve. Még én magam sem hittem el a szöveget, így meg sem lepődtem, hogy a fiú megcsóválja a fejét.

- Egy maximalista szörnyeteg. Ha ez számít... Nem szoktam ilyet mondani, mert általában mindent és mindenkit megszólok, de... Jó voltál.- küldött halvány mosolyt felém.

- Kösz...- kezével arcomra simított, ott, ahol anyám megütött. Élesen beszívtam a levegőt, s ajkamba harapva tartottam vissza a rámtörő sírást.

- Fáj, nem?- bólintottam.- Akkor miért nem sírsz?

- Apa mindig azt mondta, hogy a hercegnők nem sírhatnak...- suttogtam megtörten.

- Igenis sírhatnak. Ők is emberek. Sírj csak.- húzott magához óvatosan, mire hátába megkapaszkodva adtam ki annyi évnyi fájdalmat és megkeseredettséget. A fiú pedig csendesen simogatta a hajam, miközben egy szót sem szólt. Fél órán át biztosan bőgtem a vállán, mire végre megnyugodtam valamelyest.

- Hát itt vagy, Yurio!- nyitott be egy igen ismert ex korcsolyás, Victor Nikiforov.- Már mindenütt kerestünk, gyere me- Minden rendben?- nézett rám aggódva a férfi.

- Hogyne, minden.- szipogtam, de nem bírtam elengedni a szőke srácot.

- Az anyja egy vadállat... Remélem elbasszák hazafele...- morogta idegesen az orosz.

- Hé! Mégiscsak az anyjáról beszélsz, szerencsétlen lány előtt!

- Leszarom, akkor is... Hogy lehet senkiházinak hívni a tulajdon lányod és megpofozni csak azért, mert nem első lett? És le merném fogadni, hogy nem ez az első alkalom, Victor! Tudod te milyen pletykák keringenek róluk? Hogy [Vezetéknév]-t bántalmazza és éhezteti? Ezt nem fogom annyiban hagyni! Eddig nem volt alkalmam találkozni vele, de megesküszöm a kibaszott égre, hogy én ezt a lányt megvédem! És kurvára nem félek attól a patkány anyjától, mert a férgeket a legkönnyebb eltaposni!- szorított magához szorosabban, mire arcom elöntötte a pír.

- I-igazán nem szükséges ilyeneket mondanod..- motyogtam vállára döntve a fejem.

- Dehogynem! Különben is... A stílusa is gyalázatos...- erre Victor halkan felkuncogott, de egyből visszaváltott komolyra.

- Az anyukád merre van?

- Hazament...

- Nélküled?- hökkent meg az ezüst hajú, mire bólintottam.

- Kiverem belőle a szart is..- morgolódott Yuri.

- Hazavigyünk? Van hely a kocsiban.

- Nem akarok teher lenni..

- Nem leszel az, hidd el.- tolt el magától a szőke fiú, majd egy kósza tincset a fülem mögé tűrve elmosolyodott.- De az biztos, hogy nem engedlek vissza ahhoz a seggfejhez, szóval mostantól velünk élsz.

- Mi?- kerekedtek el a szemeim, s csak ennyit bírtam kinyögni.

- Örülök, hogy ezt te így eldöntötted, Yurio... De mivel nekem sincs ellenvetésem és valószínű Yuurinak sem lesz, én benne vagyok.

- D-de.... E-erről nem kéne beszélnem anyámmal?

- Majd megbeszéled vele máskor. A mai nap a te felvidításodról fog szólni. Mit szólsz egy mozihoz, hm?

- Oh, a múltkor láttam egy jó előze-

- Ti nem jöttök, vénember!- kiáltott Victorra a fiú, mire halványan elmosolyodtam.

- Akkor... Csak mi?

- Csak mi.- bólintott mosolyogva.

Omg guysss végre megvan a levágott hajam *-* Igaz, hogy a festés nem olyan amilyet eredetileg akartam (Todo ihlette) de így is nagyon tetszik *-* Végre nem húzza 2 kiló haj a fejem és csak picuri loboncom van 😍 Ezt csak úgy meg akartam veletek osztani, cuz why not 😂