UnsolvedThings69 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^
Oh mellesleg a "L/N" megintcsak a lányod nevét jelzi, az "F/N" pedig a fiad nevét.

A hetünk nagyon sok izgulással és telefonálgatással telt, tekintve, hogy a lányunk lediplomázni készült. Az utolsó hetében még volt 2 vizsgája, amit meg kellett írnia, így amíg ő arra tanult, én mindenkinél időpontokat fixáltam le, ha már neki nem volt rá ideje. A testvérének is szóltunk, hogy jó lenne ha megjelenne, még ha nem is voltak jóban. Yurio pedig csak fuvarozott ide-oda minket. Igen sokat morgott a szerintem felesleges pénzkidobások miatt, de tudtam jól közel 23 év házasság és bő 30 év ismerettség után annyira, hogy tudjam, nagyon is izgul ő is és szívesen fuvaroz minket és vásárolgat, ha a lányáról van szó. Az idő az első gyerek után úgy repült, hogy szinte egy szempillantásnak tűnik visszatekinteni arra az időre, amikor elsőként tartottam a kezembe másodszülött gyerekem. Azalatt a 23 év alatt -hiszen a fiam 23 éve szültem- nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt. Együtt nevettünk, sírtunk, izgultunk, buktunk el, stresszeltünk és együtt vészeltük át a nehéz időket. Sok testvéri veszekedésben voltam döntőbíró az évek során, de mégis elszomorít a gondolat, hogy a gyerkeim a mai napig alig beszélnek és általában akkor is veszekednek.

A nagy nap már korán kezdődött. 6 órakor már ugrasztottam ki az ágyból a lányom és nekikezdtünk a lányos "mit vegyek fel" dolognak. Igaz, hogy a köpeny alatt, amit kapott az iskolától ez miatt, nem fog látszódni mi van alatta, de utána el szerettünk volna menni megünnepelni a diploma letételt, így hát étterembe készültünk. Ahogy a ruha megvolt neki, ő neki is kezdett sminkelni, én pedig felverve szegény férjem álmából, neki álltam keresni egy elfogadható ruhadarabot.

- Szívem, hagyj már aludni...- húzta fejére morogva a takarót a szöszke.

- Ne nyafogj, inkább kezdd te is a napot. Délben kezdődik az átadó, pár órán belül itt lesznek Vityaék is, a lányunk párjáról nem is beszélve.

- Ne szarom le azt a két vén seggfejt?

- Te sem vagy már olyan fiatal.- cukkoltam kuncogva.

- Ne is emlékeztess...

- Dehogynem emlékeztetlek. Nem vagy 15. Legyél érett.- vágtam hozzá egy párnát.

- Mert ez aztán kurva érett!- dobta vissza.

- Ne beszéljen nekem vissza Mr. Plisetsky!- nevettem fel.

- Akkor pofázok vissza, amikor csak akarok, Mrs. Plisetsky!- húzott be maga mellé az ágyba és megcsókolt.- 'Reggelt.

- Neked is jó reggelt.- vigyorogtam boldogan.- Na, kelj fel, Yurochka.

- Tudod jól, hogy így csak a nagyapám hívhatott...

- Igaz, ne haragudj.- simítottam ki haját homlokából és nyomtam oda egy puszit.- De tényleg ideje készülődni.- másztam ki mellőle és megfogva a ruhám, amit végül választottam, majd bevonultam a fürdőbe egy gyors tusolásra. Miután felöltöztem, a hajam felfogtam egy kontyba és egy iszonyat kevés sminket felvittem az arcomra, majd mentem is ki a konyhába, ahol a lányom az apjával már kávézgatott is.

- Csináltam neked is kávét.- mosolygott [L/N].

- Angyal vagy Édesem, köszönöm.- mosolyogtam rá, majd leültem Yurio mellé és szürcsölgetni kezdtem az italom.- Denis mikor jön?

- Azt mondta, hogy fél 11-re jön. Oh és ma is nála alszok.

- Felőlem, felnőtt vagy.- ásítottam fel.- Beka jön?

- Fogalmam nincs.- vont vállat a férfi.- Már régen nem beszéltem vele.

- Hát az meg, hogy lehet? Nem legjobb barátok vagytok, apa?

- De, viszont mind a ketten elfoglaltak vagyunk. Neki is van egy gyereke, vele foglalkozik most a legtöbbet, sok versenyre mennek. Én meg mivel nem korcsolyázok, lefoglal a munka.

- Vettük észre.- dőltem a vállának. - Oh, jön a bátyád is. Megbeszéltem vele, hogy jöjjön el.

- Eh... Biztos akarom én ezt?- fintorodott el miközbe szájába vett egy pirítóst.

- [L/N], a bátyádról beszélsz.

- Igen, az arrogáns, okoskodó, seggfej bátyámról.- forgatta meg a szemeit.

- Ő az idősebb, tiszteld annyira, hogy legalább előttünk nem beszélsz így róla.- mordult fel az apja, mire mi felnevettünk.- Mi van?

- Pont te mondod?

- Igen, pont én, ne feleselj, az apád vagyok!

- Jobb, ha befogjuk, a végén a kanapén éjszakázom.- kuncogtam. […]

Fél 12 után egy kicsivel, oda is értünk az iskolához. Az idő kivételesen iszonyat jó volt, rendesen melegem volt. Leültünk a lelátóra a férjemmel, Denissel, Viktorékkal és a fiammal. [F/N]-nek/nak nagyon nem volt kedve eljönni, amit folyamatosan hangoztatott is, ezzel természetesen teljesen kiakasztva az apját. Azonban én szorosan fogtam párom kezét és egyre jobban éreztem, hogy folytogat a sírás. Nem is bírtam sokáig, ahogy megkezdődött a felvonulás, máris pityeregtem. A beszédkor, illetve a diploma átvételénél pedig rendesen záporoztak a könnyeim, amiket nem győztem törölgetni a zsebkendőmmel. Yurio is szopogott mellettem, nade Yuriék... Ők is megkönnyezték a végét. Még [F/N] arcán is ott csücsült a büszke mosoly, ami megmelengette a lelkem.

Ahogy a ceremónia lezajlott és [L/N] csatlakozott hozzánk, egy hatalmas családi ölelésbe vontuk őt, amihez még a bátyja is csatlakozott. Nagyon büszke voltam rá, amiért ekkora teljesítményt elért és megszerezte a diplomáját és tett egy újabb lépést az álmai felé.

- Jó voltál, [L/N].- tolta a sapkáját a húga arcába [F/N].

- Kösz.- tolta vissza a fejére mosolyogva.

- Büszke vagyok rád Kincsem!- szorongatta meg Yurio is őt.

- Oooooooh [L/N]~~!- borult hüppögve Vitya a lányom nyakába.- Olyan büszkék vagyunk rád, Aranybogaram!

- Aaaaw~!- nevetett fel a szöszke lány, miközben megpaskolta az ezüstös hajú férfi hátát vigyorogva.

- Nagyon büszke vagyok rád, [L/N]!- csókolta meg Denis őt, ahogy lehetősége volt rá.

- És akkor menjünk is és csapjunk egy tökéletes családi ebédet!- csaptam össze boldogan a kezeim.- Foglaltam asztalt egy nagyon jó étteremben, irány Drágáim!

Az ebéd közben nagyrészt vidám volt a hangulat, néha-néha elérzékenyült valamelyikünk és akkor pár percig vigasztalgattuk őt -vagy ők engem- és folytattuk is a csevegést, na meg az evést. Az ebéd után mindenki hazament, [L/N] pedig átment a párjához, így a férjemmel csak ketten mentünk haza. Csendben voltunk, csak levettük a cipőnket és mentünk egyenest a szobánkba, ahol bedőlve az ágyba a plafont kezdtem bámulni. Boldog voltam és büszke, mégis ürességet éreztem a lelkem legmélyén.

- Jól vagy?- ölelt magához a férfi.

- Persze..- motyogtam magam elé.

- [Név], nekem nem tudsz hazudni. Mi a baj?

- Csak... [L/N] lediplomázott és lassan ő is kirepül a fészekből.

- Félsz?

- Nem, csak... De, egy kicsit. Nem akarom, hogy ő is elmenjen.

- Nem megy messzire. [Név], szeret téged, szeret minket. Nem fog örökre elmenni. Látogat majd minket, ahogy a fiunk is teszi. Nem fog megszakadni a kapcsolatotok csak azért, mert hamarosan összeköltözik azzal a sráccal. Emlékszel még, amikor mi költöztünk össze?

- Káosz volt.- nevettem fel.

- Pontosan. Mindenkinek nehéz elszakadni a szükeitől, annak legalábbis igen, aki kötődik hozzájuk. És a szülőknek is nehéz. De ez kell, hagynunk kell nekik teret. Ő még sokat várt, több mint 20 éves, mi ilyenkor már együtt éltünk.

- Tudom csak... Ő az én kislányom.- fordultam felé és mellkasába fúrva az arcom, miközben derekát átöleltem.

- Ahogy az enyém is.- nyomott puszit a hajamba.- Nekem is nehéz elengedni egy részem, de nem tehetek mást. Szeretnénk, hogy boldog legyen, nem?

- De.- bólogattam.

- Denissel boldog, nem?

- De, de az.

- Szeretnénk neki a legjobbat?

- Csakis azt..

- Akkor mit kell tennünk?

- Elengedni és nem leláncolni..- sóhajtottam fel.

- Pontosan. És menni fog, tudom. Sosem voltál gyenge, egyrészt ezért szerettem beléd. Erős voltál, még nekem is visszabeszéltél, emlékszel?

- A legelső találkozásunknál majdnem ránkhívták a rendőröket, annyira hangosan veszekedtünk.- nevettem fel, mire az emlék felidézésében ő is felkuncogott.- Életem legjobb veszekedése volt.

- Szép kis balhékat csináltunk.

- Na az biztos.- nevettem.- De végül csak összejöttünk.- mosolyogtam szemeibe nézve.

- Igen. És a büdös életbe el sem engedlek. Csak az enyém vagy.

- Ahogy mondod.- csókoltam meg kuncogva.