Alexa_Michaelis kérésére itt is van az új rész. Remélem tetszik, régen láttam már a Noragamit de azért a megmaradt tudásom (ami mondjuk ehhez pont nem volt szükséges mert nem nagyon volt benne olyan jelenet amihez passzolna mondjuk egy-egy harcos jelenet vagy a mi kis Yukine-nk bűnei). Mindegy, remélem élvezhetőre sikerült! ❤❤

Nem. Hiszem. El. Már megint az az átkozott csap csöpög! Lehetetlenség volt tőle aludni így egy szemhunyásnyit sem tudtam az éjjel szundítani.

Erre nesze, mehetek dolgozni... Az előző szerelő jól átvert, lehúzott jó sok pénzzel a 2 napig működőképes alkotása végett.

Kezdem elveszíteni az emberekbe vetett hitem maradékát is.

Épp a munkába gyalogoltam, mikor megláttam egy fiút az utcán szórólapokat osztogatni.

- Huh..? Hé! Milyen szórólap?- kiáltottam neki, mire mosolyogva felém futott.

- Mindent elvállalok! Tessék!- nyomott a kezembe egy lapot. Gyorsan végigfutottam és mosolyogva néztem rá.

- Majd hívlak!

Szemei felcsillantak, megköszönte majd továbbállt.

Oh nem is említettem! [Teljes Név] vagyok, 17 éves és azért mentem dolgozni mert cukrászatot tanulok így egy héten át dolgozok. Hajam [Hajhossz és szín], amíg szemeim gyönyörű [Szemszín]-ban/ben csillognak.

A konyhán nagy volt a sürgés-forgás szóval rendesen elfáradtam. A sarkam sajgott, a derekam hasogatott amíg a fejem zúgott a hangzavar után.

Bementem a házamba, lerúgtam magamról a cipőm és bedőltem az ágyba.

Egyedül élek, pontosabban nem teljesen. A szüleim külföldön dolgoznak és minden hónap elején küldenek egy adott összeget. A szomszéd néni szokta figyelni, hogy rendesen kelek-e és a többit.

Hirtelen eszembe jutott a csap.

Kimásztam az ágyból és elkezdtem keresni a telefonom és a szórólapot. Az egész házat egy hatalmas tornádó vette célba. Ez lenne a "teljes mértékben igaz mese" amit ha kijönnek a zsaruk vagy bármi (WTF miért jönnének ki a zsaruk? 😂).

- Hát megvagy te kis nyomi!- kaptam fel diadalittasan a telefonom ami a konyhapulton ücsörgött.- Vajon ráér most? Nem akarom zavarni...- gondolkodtam hangosan csípőre tett kézzel.- Áhh.. próba cseresznye!

Legyintettem majd szám rágcsálva ütöttem be a papíron látott számokat. Nagyjából az 5. idegesítő búgó hang után beleszólt valaki.

Yato szemszöge

Nem tagadom, nagyon vártam már, hogy hívjon a lány aki leszólított az utcán. Már ha nem felejtett el.. Unalmamban már Yukine-t rángattam el velem a boltba, ahol egy nyalókát vettem.

- Most már mehetnénk vissza? Halálra u-

- Valaki hív!- vidultam fel. Nyalókám szopogatva köszöntem. És azután megszólalt az az édes, csilingelő hang ami még a telefonon keresztül is gyönyörű volt.

- Halló? Te vagy az a fiú akivel beszéltem reggel igaz?

- Igen-igen. Mi is a neved, már ha megkér

- [Teljes név], de hívj csak [Név]-nek/nak vagy [Becenév]-nek/nak.

- Ez [Név]-chan!- fordultam Yuki felé mosolyogva.

- Most tudnom kéne, hogy ki a csaj?- vágott értetlen fejet. Ejj ez a kölyök! Pedig mennyit meséltem neki róla. Vagy a Hiyori lett volna..? Mindegy a lényeg, hogy valakinek beszéltem róla (😂).

- Shhh beszélek! Tanulj illemet, kölyök! Igen, szóval a csap.. Megoldom!

- Értesz te egyáltalán a csap-

Kötekedett ismét Yukine de befogtam a száját.

- Rendben, nemsokára ott is vagyok. Igen-igen, szia!- tettem le.

Levettem a kezem Yukine szájáról és karjaiba omlottam.

- Te jó ég, ez a lány...

- Tetszik?

- Mi? Honnan szeded?- egyenesedtem fel és hoztam az alap formám.

- Te jó ég, ez a lány..- utánzott a fiú.

- Ha-ha kifejezetten mókás..- morgolódtam- De most indulás!- fogtam meg a kapucniját és elkezdtem húzni.

- Hé-hé én nem megyek valami idegen csaj házába, nem én! Felejtős Melegítős!

- De jössz! Van egy macskája is!Oké, megfontolom..

- Gondoltam..- suttogtam. Nem sokkal később már ott is voltunk a ház előtt.

[Név] szemszöge

Épp kaját csináltam mivel egyrészt éhes voltam, másrészt nem akartam, hogy Yato-san-ék éhesek legyenek. Pont a kígyóuborkát szeleteltem mikor csöngettek.

- Máris nyitom!- kiabáltam majd mentem is az ajtóhoz.- Sziasztok, gyertek csak be.- álltam el az útból.- Te szent ég!- kaptam szám elé kezeim.

- Mi az?- fordult felém Yato.

- Rettenetesen édes vagy!- öleltem magamhoz a szöszi fiút.

- Hé, banya! Engedj el!(gz vjzz,k?) Ne kérdezzétek a zárójeles részt, unokanővérem belenyúlt és a poén kedvéért benne hagytam xD

- De.. oké. Akkor gyere, megmutatom hol a hiba.

Indultam el mire követtek. Éreztem egy tekintetet a hátamon és csak remélni tudtam, hogy Yato lesz az. Bementem a fürdőbe és megálltam a csap mellett.

- Ez lenne az. Ha kértek kaját csak szóljatok épp azzal voltam elfoglalva mielőtt jöttetek. Remélem szeretitek a gyrost. A hús már lassan kész már csak a pitát kell megmelegíteni és a zöldségeket felszeletelni.

- A zöldségeket megcsinálom.

- Tényleg? Mi is a neved?

- Yukiteru.

- Köszi Yukiteru-kun!- öleltem át óvatosan majd mosolyogva pillantottam le rá.- És persze neked is!- öleltem át a sötét kék hajú fiút.

Illata valami mennyei volt. Szorosan ölelt.

Nem, egyáltalán nem akartam elengedni. A végtelenségig azt akartam, hogy a karjaiban legyek.

- Öhm.. a-akkor én dolgoznék is.- húzódott el kissé egy édes mosoly kíséretében.

- O-oh értem, igen! Szerszámok a kinti kis fészerben vannak. Ha kész a kaja szólok.

Nekikezdett a munkának amíg én a kis szöszivel sütögettem. Yuki idővel feloldódott és együtt kacagtunk ha valamit elrontottunk vagy bármi vicces történt.

- [Néééév]!

- Igen? Segítség kell?- néztem be a fürdőbe.

- Kéne egy kis szorító izé.

- Hozom.

Bólintottam és mentem is ki a kertbe. Hosszas keresgélés után megtaláltam. Rendet kéne egyszer itt raknom...

Bevittem neki majd mikor elvette ujjaink összeértek, én pedig elpirultam.

- A-akkor é-én megyek is vi-vissza!- fordultam meg és mentem volna vissza de megfogta a csuklóm és visszarántott.

- Gyere el velem egy randira!- nézett mélyen, és eltökélten [Szemszín] szemeimbe.

- Öhh...o-oké..- motyogtam vörös fejjel. Orrunk összeért így még jobban vörös lettem.

Végül csak egy puszit nyomott az orromra egy elképesztő szívdöglesztő mosoly előtt.

- És így ismerkedtem meg apátokkal!- mosolyogtam két kis porontyomra akik végig ámulattal hallgatták a történetet.

- A világ legmenőbb faterját kaptátok ki, szépségeim!- jött be boldogan a férjem.

- Apaaa!- pattantak fel a kanapéról a lányok és apjuk nyakába borultak.

- És a sármom még mindig ugyanolyan mint annak idején!

- Istenem...- motyogtam kuncogva.

- Igen?