Anime_Kpop_Fnaf_fan Kérésére. Remélem tetszik :3 ❤

Hiyori legjobb barátnőjének szerepét töltöttem be. Természetesen nem én voltam az egyetlen, de számomra ő jelentette a "világ legjobb barátnője" cím nyertesét. Nagyon rég óta ismertük egymást, gyakorlatilag pelenkás korunk óta. Azonban egy nap picit megváltozott.

- Nincs kedved ma csajos napot tartani? Tudod, mint régen. Csak mi ketten. Kibeszé-

- Bocsi [Név], dee... Most nem alkalmas..

Természetesen Yato és Yukine döntöttek úgy, hogy nála csöveznek és nem merte őket egyedül hagyni a lakásán. Viszont [Név]-át/et sem akarta áthívni, hisz ki tudja mi sült volna ki abból.

Yatoék csak csendesen hallgatóztak.

- Ne már Hiyo~... Olyan rég tartottunk már legjobb barátnős napot... Hanyagolsz te lány...- feküdtem el az ágyamon. Nagyon rosszul éreztem magam az miatt, hogy inkább másokkal van.

- Nagyon sajnálom, de... Ígérem bepótoljuk. Eskü-

Erre Yato elvette a telefonját, és akárhogyan próbálta a barna hajú lányka visszaszerezni a telefont, Yato nem hagyta.

- Szia [Név]-chan, igaz?

- Igen...?- kicsit megszeppentem.

Hiyo nem is mondta, hogy van barátja.

- Üdvözletem, Yato vagyok. Nyugodtan jöhetsz.- azzal letette.

- Yato..... Én egyszer még megfojtalak....- fogta a fejét Hiyori.

Picit furcsálltam a dolgot, de végül, mivel egy utcányira lakunk csak, elindultam pizsamában és mamuszban. Az ilyen találkozásokkor mindig sok mindent viszek magammal, de tekintve, hogy lesz ott srác is, nem akartam vinni a magazinjaim és a sminkeket.

Mikor odaértem, már rutinosan nyitottam be a bejárati ajtajukon, melyhez, tekintettel arra, hogy már szinte születésünk óta ismerjük egymást, kaptam kulcsot. Mondván, hogy "már családtag vagy, legyen ez a második otthonod [Név]-chan".

- Tadaima!- mondtam, mintha ténylegesen hazaértem volna. Hiyori amint meghallotta, hogy megérkeztem, rohant is hozzám, s egy szoros ölelésbe zárt.

- Okairi [Név]!- mosolygott rám.- Bocsánat, csak vendégeim vannak. De ha nem zavarnak, akko-

- Szóval ő a híres-nevezetes [Név], igaz?- sétált hozzánk egy feketés-kékes hajú srác, mögötte egy szöszivel.

- Igen, ő az.

- Csinosabb mint ahogy álmaimban megjelent.- bókolt a fiú, mire picit zavarba jöttem. Valahonnan ismerős volt  mintha láttam volna már valahol.

- Melegítős, inkább fogd be, ha nem akarod elijeszteni. Aminek Hiyori nyilván nem örülne és kivágna minket..- morgott a szőke srác.

- Nem baj..- motyogtam.- Akkor megyünk beszélgetni?-néztem Hiyorira boldogan, mire a lány bólogatva megfogta a kezem, és elindult velem a szobájába.

~ Time skip ~

Azóta a bizonyos nap óta, mióta először találkoztam Yatoval és Yukinevel, egyre többet gondolkodtam rajta. Hamarosan barátok lettünk, de sose képzeltem, hogy ebből akár több is lehetne.

Pedig akartam. Nem is kicsit. Akárhányszor megölelt mikor összefutottunk, vagy találkoztunk, azt reméltem, hogy sosem enged el és a végtelenségig ott lehetek a biztonságot nyújtó, kellemes ölelésben. Ahol ráadásként még eszméletlen jó, tipikus Yato illat lengte körbe a fiút.

Nem tudtam róla sokat... Igazábó szinte minimális információm volt a fiúról, de az is épp elég volt ahhoz, hogy teljesen beleszeressek.

Jelen pillanatban az iskola nyomasztó és undorító levegőjével kell bemocskolnom a tüdőm. Utolsó előtti óra. Kinek jó, kinek nem. Én az utóbbi csoportba tartozom, hiszen jobb lenne, ha nem lenne több óránk.

Az óra felénél egy papírgalacsin talált el. Széthajtottam, majd elolvastam, a gyönyörű kézírással készült szöveget.
"Gyere a női mosdóba szünet után. Muszáj erről beszélnünk. ~Hiyori ❤"

Értetlen fejjel néztem Hiyorira, aki csak rám mosolygott. Vajon miről szeretne velem beszélni?

A szünetben, ahogy kérte, kimentem a mosdóba. A lány persze egyből letámadt.

- Bejön neked valaki, igazam van?

- Mi? Honnan veszed?

- [Név], kiskorunk óta ismerlek, az ilyet felismerem nálad. Na ki vele, ki a srác?- mosolygott mint a tejbetök.

- Hát... Ha azt mondom, hogy nincs semmilyen srác, azt nem hiszed... Igazam van?

- Naná.

- Öhm...

- Ismerem?-kérdezte, mire egy bólintással válaszoltam.- Suliból?

- Nem..

- Hmmm... Kb 2 ilyen ba-

Nekem végem...

Elvigyorodott és a nyakamba ugrott.

- Yato az igaz?

- H-hát....- öleltem vissza picit, arcomra pedig pír kúszott.

- Szóval ő. Mióta?

- Már a kezdetektől..- motyogtam, mire Hiyo felvisítva ölelt szorosabban.

- Hiyori, tudod, hogy imádlak, de megfojtasz...- nyöszörögtem fájdalmasan, mire a barna hajú lány csak kuncogva lazított ölelésén.

- Összehozlak vele, ez nem kétséges.

- Édi vagy, de nem jönne velem össze. Láttad, hogy ő, hogy néz ki? Na most vesd össze őt velem...

- Álompár.- vigyorgott a lány, mire csak fejbecsaptam magam.

- Nem tudlak lebeszélni, igaz?

- Egy kicsit se. Mára találka lenne négyesben, de akkor szólok Yukine-kunnak, hogy mi maradjunk majd le, hogy kettesben lehessetek.- kacsintott.

- I-igazán nem sz-szükséges.- hadonásztam kezeimmel, fülig pirulva. Azonban ez a lányt kicsit sem hatotta meg, tovább mesélte a tervét, melyet már 10 perce olyan szorgalmasan mesélt, hogy Yatoval már a második gyerekünk felnevelésénél járt.

Én egy idő után már megszoktam a kis "meséjét", így már csak mosolyogva hallgattam amit mond.

~ Time skip ~

- [Név]-chaaaaaaan!- ugrott rám hátulról az istenség, mire majdnem eltaknyoltam.

- Az Isten húzzon a fa- Hagyjuk...- terültem el a földön.- Szia Yato.- mosolyodtam el.

- Jó újra látni.- mosolygott és felsegített a földről, miután ő is feltápászkodott.- Hiyoriék?- pillantott körbe, de nem látta már őket. Pedig aligha fél perce még itt voltak.

Jaj Hiyo, komolyan betartod a szavad?

- Nem tudom..- füllentettem. Pedig pontosan tudtam, hogy csak elbújtak.

- Akkor... Ketten. Jó lesz, nem?- mosolygott, halvány pírrel az arcán.

- Igen.- mosolyogtam. - Na és merre?

- Hmmm mit szólnál ha meghívnál egy-

- Várj...- kuncogtam el magam.- Én?

- Igen. Nekem spórolnom kell egy szentélyre.

- Jaj Yato..!- nevettem fel, amit ő egy mosollyal díjjazott.

Végül elindultunk egy gyorsétkezdébe. Az út közben folyamatosan pofáztam, amit mosolyogva hallgatott, néha-néha hozzászólt, már amikor engedtem szóhoz jutni. Mind a ketten vettünk magunknak kaját és egy közös shaket. Leültünk egy szabad asztalhoz és egymás mellett ücsörögve ettünk, és beszélgettünk.

Éppen azt meséltem, hogy az egyik idióta osztálytársam mit csinált testnevelés órán, amikor kezét megéreztem a térdemen. Nem zavart, csak furcsálltam, szóval nem is hoztam fel, tovább meséltem. Yato elkezdte simogatni, majd combomra felvezetni a kezét.

- Um.... Már nem azért, d-deee.. Mit csinálsz?- néztem a kezére, majd rá.

Az istenség egyből elkapta a kezét, és vörös fejjel kezdett a magyarázkodásba, amiből alig bogarásztam ki pár épkézláb mondatot. És ez a hadarva magyarázás, igazából egész jól állt neki.

Felnevetve fogtam be a száját, amint jött az a rész, hogy "B-biztosan nem akartad, na-nagyon sajnálom, nem fordul elő többet".

- Nem azt mondtam, hogy zavar. Hanem azt, hogy nem értettem, miért csináltad.

Yato a tenyerembe kezdett beszélni, amit így nyilván nem értettem, szóval elhúztam a kezem.

- Cs-csak... Tetszel és... G-gondoltam e-ez viszonzásra találhat... Talán.- motyogta az utolsó szót, mire a fejem úgy világított mint a piros jelzőlámpa.

Hölgyeim és uraim, soha többet el nem következő pillanat történt meg! [Teljes Név] nem bírt szóhoz jutni!

- [N-Név]? Jól vagy?- pillantott rám aggódó tekintettel, mire szívem egyre csak hevesebben, és hevesebben dobogott.

Olyan közel van.... Szinte.. Meg tudnám...

Ő pedig mintha a gondolataimban olvasott volna, lassan közelíteni kezdett. Lassan lehunyta a szemeit és lágyan összeillesztette szánkat. Mintha csak a lakat megtalálta volna a kulcsát, úgy illeszkedtek egymásra tökéletesen az ajkaink.

Elképesztő boldog voltam. A szerelmem megcsókolt. Mégse tudok mozdulni, hogy tudtára adjam, hogy szeretem.

Lassan elhúzódott tőlem. Szemeiben értetlenség és szomorúság keveréke csillogott. Tudtam, hogy ez azért van mert nem tettem semmit. Ő helyettem ismeglépte az elsőt. Most én következnék.... Ígyhát felbátorodva, arcára téve a kezem, magahoz húztam egy újabb csókra.

Yato elmosolyodva csókolt vissza. A boldogság, ami belőlünk áradt, szinte tapinthatő volt a levegőben.

Egészen addig, amíg vaku fénye nem villant fel és nem hallottuk meg a fénykép készítésekor hallatszódó kattanást.

Egyből elváltam a fiútól és égő vörös fejjel néztem Hiyorira, aki vigyorogva nézte az elkészült képet.

- HIYO!- förmedtem rá. Teljesen zavarban voltam.

- Küldd majd át.- mosolygott rá Yato, miközben átkarolta a vállam.

-Y-Yatoooo..!- temettem paradocsom vörös fejem a tenyerembe.