Vanadyn kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ 

Kedves Naplóm!

Ma jöttünk össze Ushijimával!!!! *-* El sem hiszem, olyan boldog vagyok! Az a srác egy imádnivaló maci, nagyon szeretem! Iskola után elhívott beszélgetni egy fagyi közben, miközben sétálgattunk és elmondta, hogy mit érez. Hivatalosan is egy pár vagyunk! *-* Haza is kísért és homlokon puszilt! Istenem, annyira szeretem őt... *^* Nála jobb pasit nem is kívánhatnék! Május, 06

Mosolyogva tettem le a tollam az ágyra, majd egyre szélesebben vigyorogva feküdtem hanyatt puha ágyamban, visítozva rúgkapálva. Életem legboldogabb napja volt az a nap. Amióta megismertem a fiút csak róla álmodoztam, de azzal, hogy velem volt, engem választott maga mellé, na az felért a legvadabb gondolataim néhányaival. Senkit, sohasem szerettem még annyira, amennyire őt szerettem. A mindenem volt. Minden jól indult, csodás volt a kapcsolatunk.

Kedves Naplóm!

2 hónaposak vagyunk Wakatoshival! Életem legszebb 2 hónapján tudhatom az emlékeim közt. Még most is imádom minden apró érintését, a csókokat amiket váltunk, a tekintetét magamon tudni, az illatát... mindent. Ma pedig még a csapatnak is bemutatott, mint a barátnőjét! A fejem tuti olyan volt, mint egy pipacs közben, de minden porcikámban boldog vagyok. Szeretem őt! Oh, és ma megpróbálta befonni a hajam is. Édes volt, ahogy bénázott. Nem lett a legszebb fonat, de úgy hordtam a hajam a napom végéig, azaz idáig. Viszont Tendo mindig velünk lóg, ami amúgy nem idegesít, mert a legjobb barátom, de néha jó lenne a suliban is az, ha csak Wakatoshival lehetnék egy kicsit. Na mindegy, majd megbeszélem vele ezt az egészet. Holnap pedig nagy nap, mert elmegyünk egy biciklis randira :D Már alig várom a vele töltött időt ^^ Július, 06

Aztán kezdtek valóban komolyra fordulni a dolgok köztünk.

Kedves Naplóm!

Wakatoshi be szeretne mutatni a szüleinek 0-0 Nagyon félek, hogy mit fognak szólni... Remélem, hogy minden rendben megy majd, és szeretni fognak. Iszonyatosan izgulok, nem szeretnék rossz benyomást kelteni.. >< Elvileg már mesélt rólam és találkozni szeretnének velem, szóval holnap náluk vacsorázok. Még ki kell találnom, hogy mit veszek fel, mert nem akarok az itthoni csöves szettemben megjelenni náluk, viszont túlságosan kicsípni sem akarom magam... Na, majd eldől. Mindenesetre a legjobbakat remélem. Június 23

Másnap valóban órákat töltöttem a készülődéssel. Az egész gardróbom átnéztem és vagy a felét fel is próbáltam, mire meglett az a ruha, amit a legjobbnak gondoltam. Hajam kontyba fogtam fel, arcomra csak korrigálás gyanánt tettem fel sminket, illetve ajkaimra egy kis szájfényt kentem. Fülembe a kedvenc fülbevalóm akasztottam, nyakamba pedig egy szép ékköves nyakláncot csatoltam, ami még a nagyié volt. Anyum pedig elvitt, a háznál kitett.

- Írj ha jöjjek érted, ahogy akkor is ha itt maradsz éjszakára. Élvezd jól magad Kincsem!- nyomott arcomra puszit mosolyogva.

- Rendben, köszi anyu!- mosolyogtam rá idegesen, majd kiszálltam és az ajtóig elsétáltam, ami előtt pár mély lélegzetet vettem, ujjaim tördelése közben, majd megnyomtam a csengőt. Nem sokkal később pedig a barátom nyitott ajtót, ajkain halovány mosollyal nézett rajtam végig.

- Igazán.. öhm... szép vagy.

- Köszi!- mosolyogtam rá, majd átöleltem.

- Anyám hamarosan megérkezik, szóval csak hárman vagyunk eddig.

- Oh, igaz... Ki is ment a fejemből, hogy..- megráztam a fejem, nem akartam, hogy rosszul érezze magát.- mindegy is.- szandálom levettem, majd követtem barátom, aki a konyhába vezetett, ahol egy férfi munkálkodott a vacsora utolsó simításaival.

- Szép estét uram!- hajoltam meg tisztelettudóan, mire a férfi felnevetett, majd elém lépett.

- Hagyjuk a hajolgatást és az "Uram" nevet, kedvesem. Takashi Utsui vagyok, Wakatoshi édesapja, örülök, hogy megismerhetlek!- mosolyogva kezét nyújtotta, amint felegyenesedtem. Ez oldotta a bennem felgyűlt feszültséget, így nyugodtabb mosollyal arcomon ráztam meg a kezét.

- Én is örülök, hogy megismerhetem. [Teljes Név] vagyok, Waka-chan barátnője.

- "Waka-chan"?- nevetett fel jóízűen.

- Így szokott hívni.- csóválta meg a fejét a fiú, mire felkuncogtam és átölelve oldalát felmosolyogtam rá.

- Tudom, hogy tetszik a beceneved, ne is tagadd!

- Hogy is tudnám..- karolt át, majd apró puszit nyomott számra, amit boldogan viszonoztam.

- Bocs a késésért, ideért már a kislány?- hallottuk meg az ajtócsapódást és a cipők koppanását, ahogy letette őket a tulajdonosa a helyére.

- Igen, már itt van.- szólt ki ex nejének a férfi, majd neki is állt tálalni.

- Tényleg? Hadd lássam!- lépdelt be kíváncsian a nő.

- Jó estét, [Teljes Név] vagyok!- nyújtottam a kezem mosolyogva felé, de ő ölelésbe húzott.

- Wakatoshi sokat mesélt rólad! Örülök neked, [Név]-chan!

Kedves Naplóm!

A tegnapi vacsora remekül ment, sokat beszélgettünk és nagyon jól éreztem magam. Még ott is aludtam. Wakatoshi anyukája hazament a vacsora után, így csak hárman néztünk filmet az kaja után. Takashi-san egy nagyon jó vígjátékot tett be a DVD lejátszóba, sokat nevettünk rajta. Én Waka-chanhoz bújva ültem a kanapé egyik felén, míg Takashi-san az egyik fotelben ült. Este pedig barátommal együtt aludtam, olyan jó volt! Egész reggelig ölelt. Most pedig 10:24 van, nem rég hoztak haza. Nagyon jól éreztem magam! Megkönnyebbültem és boldog vagyok, hogy kedvelnek a szülei. Június 25

De persze semmi sem tart örökké, semmi nem lesz az idők végezetéig rózsaszín felhőben úszó, semmi. Néha szünetet kell tartani, vagy a saját érzéseid fognak megölni, megfulladsz. Egy kapcsolat lényege a törődés is a sok mellett, nem? Ha nem foglalkozol a pároddal, akkor lehet azt még kapcsolatnak nevezni? Ha rád sem néz, ha veled van nem ér hozzád, nem veled foglalkozik és szép lassan elsodródik mellőled, azt lehet még kapcsolatnak, szerelemnek nevezni? Szerinted sem? Akkor nem vagyok bolond.

Kedves Naplóm!

Kezdek szétesni... Fogalmam nincs, hogy mit tettem, vagy mit nem tettem, de Wakatoshi egyre jobban fordul el tőlem. Nem válaszol sokszor sem az üzikre, sem a hívásokra, többet jár edzeni, az iskolában is kerül.. Kezdek aggódni, de fojtogat a tudatlanság.. Nem akarom, hogy elhagyjon, de ha így folytatjuk, akkor jobb lenne. Őszintén fogalmam sincs, hogy mi baja lehet. De ha nem akar velem lenni, akkor nem kötelezhetem, igaz? Holnap megpróbálok vele beszélni órák után, de rettegek. Ő a mindenem. Szeretem... De sosem lennék képes ráerőltetni olyat, amit nem akar, szóval ha vége... akkor vége. Január 12

Valóban vége lett. Csúnyán sírós vége. Elmondta, hogy nincs rám ideje és amióta távol volt tőlem, rájött, hogy nem hiányzik neki a társaságom. Ez pedig iszonyatos szíven talált. Sohasem hittem volna, hogy annyi boldog együtt eltöltött hónap után ez lesz a vége. Hogy nincs is rám szüksége... Reméltem, hogy az egész csak egy rémálom, de nem. Másnap már rám se nézett, csak Tendo jött oda hozzám néha, meg pár csapattársa beszélgetni. Egyedül éreztem magam és üresnek. A magány pedig kezdett felemészteni. Vissza szerettem volna kapni, de tudtam, hogy lehetetlen.

Kedves naplóm!

Ma volt az osztálytalálkozóm. Hihetetlen, hogy már 2 éve elballagtam! Jó volt viszont látni őket, hiányoztak. Viszont nem maradtam sokáig, csupán 11-ig, mivel másnap edzére kell mennem. Pontosabban nem kell, csak meg akarom lepni a legjobb barátomat, Korai Hoshiumit. Szeretném a szabadnapom a legjobb barátommal tölteni, szóval kora reggel kelek majd, hogy sütit süssek neki és a délutánt együtt tölthessük ^^ Április 22

Na igen, azonban valamivel nem számoltam. Addig minden szuper volt, amíg sütöttem az extra csokoládés browniet, elkészültem és elindultam a Schweiden Adlers edzőcsarnoka felé kocsival, zenét hallgatva. Addig a pontig minden szuper volt amíg be nem nyitottam a hatalmas terembe. Mindenfelé röplabdák repkedtek, csapódtak valaminek, a csapat tagjai pedig verejtékben ázva gyakoroltak. Senki sem figyelt fel rám, így meghúzva magam az öltözőben telefonoztam, néztem a megrendeléseket, válaszoltam emailekre, valamint nézelődtem a közösségi médiákat. Amint már nem volt nagy a hangzavar, felpattantam és zsebre vágtam a telefonom, a süteményt pedig a kezembe kapva lépdeltem be a nagy helyiségbe, ahol épp pakoltak. Előttem pedig elment valaki. Egy túl ismerős valaki. De nem foglalkoztam vele, mosolyogva integettem a fehér hajúnak, aki boldog, de fáradt mosollyal az arcán nézett rám és várta meg, míg odaértem.

- [Név], nahát! Öröm itt látni!- mosolygott, én pedig nem foglalkozva az izzadtsággal, szoros ölelésbe vontam őt.

- Gondoltam megleplek!- vigyorogtam rá, miután elhúzódtunk egymástól.- Szabadnapos vagyok és hoztam sütit is~!- mutattam fel az átlátszó ételhordóba pakolt süteményt, mire Korai szemei felcsillantak.

- Csoda vagy..!

- Tudom!- nevettem fel boldogan.

- [Név]...?- hallottam meg egy mély hangot magam mögül, mire a gyomrom görcsbe rántotta magát.

- Waka...toshi?- fordultam meg lassan.- Nahát.. Ezer éve!- erőltettem magamra egy mosolyt. Nem sokat változott, de jól láthatóan izmosabb lett. És jóképűbb... Viszont arca mimikája ugyanolyan maradt. Unott, nemtörődöm és komoly.

- Jó látni.. Sokat változtál, de.. csinos vagy.- Létezik ilyen? Bókolt nekem?

- Te sem nézel ki éppen rosszul.

- Én megyek öltözni, majd kint találkozunk [Név].- paskolta meg a vállam, majd bekocogott öltözni.

- Jó.- szóltam utána, majd visszafordultam exemhez.

- Nem is tudtam, hogy van barátnője..

- Tudtommal nincs is. Egyedül hal meg szegényke.- kuncogtam el magam.

- De.. Ti nem..?

- Mi? Dehogy. A szakításunk után ismertem meg pár hónappal, azóta a legjobb barátom.

- Akkor 3 éve?

- Nagyjából.- bólintottam.- És miújság? Van valakid? Hogy megy a sorod?

- Nem, nincs senkim. És nincs okom panaszra. Veled mi a helyzet?

- Ugyanez. Nem igazán ismerkedek..- mosolyogtam kínosan. Ezután csend lett, néma csend.

- Hiányzol.- törte meg végül a némaságot.

- Mi?- kaptam fel a fejem erre az egy szóra. Arcomra pír ült ki, akaratomon kívül is.- De... Nem pont te mondtad, hogy jobb nélkülem az életed, mert csak nyűg vagyok?

- Igen, de.. 3 év eltelt. Pár lánnyal jöttek össze dolgok, viszont...- kereste a szavakat. Aranyosnak találtam, hogy a mai napig nem tudta túl jól mások tudtára adni az érzéseit és gondolatait. Ebben sem változott semmit azóta.

- Viszont?

- Egyik sem te voltál.- erre felnevettem, mire értetlen pillantásokat kaptam csak tőle.- Mi olyan vicces?

- Persze, hogy nem én voltam. Ők biztos nem akaszkodtak a nyakadra, szerettek szívből és mozgattak volna meg érted hegyeket a boldogságodért.- leszegte tekintetét, kezével pedig az enyém után nyúlt. Nem húztam el, hagytam, hogy megfogja. Ujjainkat félénken és bizonytalanul fonta össze.

- Újrakezdhetnénk? Ígérem, hogy jó párod leszek.

- Nem is tudom... Megint át kell essek a szülői találkozón, hogy bemutass, miközben halálra izgulom magam?- mosolyogtam rá ravaszul, mire halkan elnevettem magát, s szorosan magához ölelt.

- Csak ha szeretnéd.- nyomott puszit a hajamba.