Arisuu_Sama kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

Vityával jegyben jártunk, ami persze nem azt jelenti, hogy sülve-főve együtt is kellene lennünk, de azért őszintén szólva nem bántam volna. Nála édesebb férfit sosem találtam volna magamnak, ha akarnék se. Imádtam minden vele eltöltött időt, veszekedések után sem bírta sokáig egyikünk sem. Kedves, szeretetteljes és odaadó, olyan mint egy nagy plüssmaci, ezt pedig egyenesen imádom benne!

Csakhogy az edzősködése előtt sem volt könnyű együtt lenni, de amióta Yuuri edzőjének csapott fel, egyenesen nehéz boldognak lennem. Mármint persze, örülök, hogy segít a srácnak meg, hogy büszkeség önti el minden egyes megszerzett érem után, a kapcsolatunk egyre inkább siklott ki. Én maradtam Oroszországban, elvégre ez a hazám, itt éreztem magam mindig is jól. Japánul nem beszéltem soha, nem is a kedvenc helyem, így nem tartottam kedvesemmel a világ másik szegletére.

Július 9. A dátuma annak, amikor először találkoztunk. Minden évben ilyenkor randevút szerveztünk, de idén ez elmaradt. Keserű szájízzel ébredtem fel, mellettem Potyaval, Yuri macskájával. Ő is tevrezett kimenni Vitya után, de látva mennyire rosszul érint a hiánya, gyakorlatilag átköltözött. Nem volt vele mindig könnyű, de szerettem vele lenni. Ő pedig bár be nem vallaná, de anyafiguraként tekint rám, ezt pedig azzal árulta el, hogy egyszer "anyának" szólított. Morgolódva halványan elmosolyodtam az emlékre, majd simogatni kezdtem a szőrcsomagot, aki dorombolva nyúlt el, élvezve a szeretetet.

- Fasza, fent vagy!- csapta ki az ajtót Yuri, mire enyhe szívinfarktust kaptam hirtelen.- Öltözz. Kimozdulunk.

- Minek?

- Mert kurvára nem fogsz begubózni. Iparkodj, megyünk a strandra.- azzal becsapta maga mögött az ajtót. Megmosolyogtatott ki nem mondott figyelmessége és aggódása, szóval eleget tettem kérésének, felkaptam magamra kedvenc bikinim, amelyhez sok-sok emlékem fűződik, majd rá egy farmer rövidnadrágot és Vitya egyik ingjét.

A fiúval leugrottunk valóban a kedvenc strandrészemhez, egy jó kis 20 perces kocsi úttal. Habár nem igazán tűnt el fejemből a gondolat, hogy már lehet nem is számítok vőlegényemnek, jól éreztem magam. A szőkeség mindent is elkövetett azért, hogy mosolyogjak és nevessek, amiért iszonyatosan hálás voltam. És bár a fotósokat nem tudtuk magunk mögött hagyni, az már dühített, hogy haza indulásunkkor nem hagytak békén a riporterek. Victor felől érdeklődtek, hogy hogyan viselem, mennyit beszélünk, hazalátogat-e azért néha. Én viszont csak könnyeim visszanyelve elsiettem. Habár ha akartam volna, akkor sem jutottam volna el a válaszadásig, ugyanis Yuri elrángatott, mindenféle szép szóval illetve a sajtót.

Hazafelé néma csend telepedett ránk, egyikünk sem tudott megszólalni. Torkomba gombóc növekedett, a sírás egyre jobba fojtogatott. Lelkem mélyén már réges-régen bőgtem, de tartottam magam. Hazaérve bezárkóztam a szobámba, majd az ágyba vetődve elővettem a telefonom, majd tárcsáztam Vityát. Tudtam, hogy este felé van náluk, de hallani akartam a hangját. Már percek óta csengett, majd mikor letettem volna, felvette.

- Ne haragudj, csak vacsoráztunk.- szabadkozott egyből.

- Nem baj..- motyogtam.- Szia, Vitya...

- Szia ми́лая (Honey)..! Jó újra a hangod hallani!

- A tiéd is.. Örültem volna, ha azért mára hazajössz..- csuklott el a hangom.

- Én is, de fontos verseny lesz hamarosan, nem hagyhatom itt Yuurit. Nagyon sajnálom ми́лая, de amint tudok hazautazok.

- Vitya...

- Igen?

- Hiányzol..- sírtam el magam.- Fontos vagyok neked én még egyáltalán?

- Persze, hogy fontos vagy! [Név], a legfontosabb az életemben te vagy!

- Mégis Yuurit választottad!- csattantam fel, könnyeim törölgetve.- Miért nem keresel neki egy jó edzőt, meg vannak a kapcsolataid, remek edzőt kaphatna a srác, de nem! Neked egy 23-24 éves kis rajongód fontosabb nálam! Vitya, jegyesek vagyunk! Gyereket terveztünk, de már mióta nem láttalak! Lehet, hogy te boldogan elvagy a japán fiúcska mellett, de én itthon szenvedek! Egyedül Yuri van nekem, aki azért költözött ide, mert te basztál rám!- teljesen megtörtem előtte, zokogni kezdtem. A szívem majd' kettéhasadt a fájdalomtól, de nem tudtam már mindent magamban tartani. Már abban sem voltam biztos, hogy hűséges maradt hozzám, amit kezdek egyre jobban elhinni.

- Szeretlek. De megígértem neki, hogy az arany éremig mellette maradok. Utána hazamegyek, ígérem.

- Háromnegyed év... Nagyjából ennyi ideje nem láttalak. Nekem megígérted, hogy hamar hazajössz és összeházasodunk. De ha így folytatod, nem biztos, hogy kibírom... Összeroppanok..- ziháltam a sírástól, majd ahogy ültem, könyököm a combomra tettem, majd tenyeremmel támasztottam homlokom.- Gyere haza...- suttogtam.- Kérlek.. Szükségem van rád.

- [Név]...- suttogta. Hangja szomorúan csengett. Szemeim lehunytam, vettem egy mély levegőt, majd összeszedtem minden erőm és kinyomtam. Telefonom leejtettem a földre, összekuporodtam és hajamba túrva hangosan felsírtam. Sikítani akartam, de visszatartottam. Sosem hittem volna, hogy eljutunk idáig: mást választ helyettem, aki fontosabb neki, mégha elméletben engem szeret is. Elmondhatatlanul hiányzott, magam mellett akartam tudni, vele elaludni, vele kelni, vele sétálni, vele enni, vele ölelkezni, vele csókolózni, vele fürdeni. Mindent vele szerettem volna csinálni, de már egyre jobban elérhetetlennek tűnt ez a reményem, hogy ez a közeljövőben meg fog történni.

Arra eszméltem csak fel, hogy Yuri morgolódva benyitott, leült mellém és magához ölelt, miközben vőlegényem szidta, mint a bokrot. Egy részével egyet tudtam volna érteni, de mégsem akartam rossznak beállítani szerelmem. Még akkor sem, ha megérdemelné.

◆ ▬▬▬▬▬▬ ❴✪❵ ▬▬▬▬▬▬ ◆

Tekintve, hogy előző nap este álomba sírtam magam, reggel későn keltem. Viszont meglepetésemre nem voltam egyedül az ágyban. Először azt hittem, hogy Yuri feküdt be valamilyen oknál fogva mellém, de amikor megéreztem a rég érzett, kellemes illatot, szemeim kipattantak, s hirtelen felültem. Mellettem feküdt Victor és aludt. Szemeimbe könnyek szöktek, el sem hittem, hogy ismét láthattam. Boldogan elvigyorodva, örömkönnyeket hullajtva bújtam hozzá szorosan, amire felkelt. Ajkaira álmos, de boldog mosoly húzódott, s jó szorosan magához ölelt. Nem szólaltunk meg, csak percekig, talán egy teljes órán át is, de csak ölelkeztünk és el sem akartunk szakadni a másiktól. Szívem megtelt boldogsággal, lelkem kezdett helyreállni. Ott volt mellettem. Tényleg és nem csak álmodtam. Eljött.

- Istenem, annyira hiányoztál..!- néztem szemeibe, mire megcsókolt. Mámorítóan édes csókban részesített, minden el nem mondott szava benne volt. Lassan hátamra döntött, ő pedig fölém mászott, de el sem szakadtak ajkaink. Karjaim nyaka köré fontam, s belemosolyogtam a csókba. Sok idő után ismét éreztem, hogy valóban, igazán boldog voltam. 

- Mindennél jobban hiányoztál, ми́лая..!- mormogta ajkaimra, majd újra lecsapott rájuk. Testem-lelkem egyaránt beleremegett abba, hogy kimondta, komolyan gondolta és minden negatív gondolatom teljesen felesleges volt. Csókja még mindig szerelmet sugallt, nem csak vágyat.

Ezután pedig olyan dolgokat tettünk, amire már jó ideje vártam. Nem számított, hogy hangos voltam, az sem, hogy Yuri esetleg otthon volt-e, csak élveztem minden másodpercét a szerelmemmel eltöltött időnek. Boldogan adtam át magam a pillanatnak, hisz nem tudtam meddig tarthat ez a helyzet, hogy meddig marad mellettem.

Pihegve, mosolyogva bújtam mellkasához, átölelve őt, míg ő derekam karolta át, s hajamba nyomott puszikat. Az ő szíve is épp olyan heves tempót diktált, mint az enyém, szinte már belesajdult a sok munkába a sajátom. De a felhők közt jártam, úgyhogy ez a gondolat foglalkoztatott a legkevésbé. Csak az számított, hogy velem van, haza jött csak miattam.

- Vitya..?

- Igen?

- Mi most... te tényleg nem használtál gumit, amúgy?- néztem fel rá mosolyogva.

- Ha neked is megfelel, felőlem jöhet a poronty. Ahogy az esküvő is. Yakov felügyeli Yuurit és azt mondta, hogy egy ideig hajlandó megedzeni őt, onnatól pedig kerít neki valakit, szóval... A tegnapi beszélgetés rádöbbentett arra, hogy valóban megborult egy kicsit a fontossági sorrendem, szóval.. helyre akartam hozni. Tényleg csak te vagy az, aki fontos nekem, a csillagokat is lehoznám neked, ми́лая.- simított arcomra, mire boldogan mosolyogva hunytam le szemeim.- Szóval maradok. Mert melletted a helyem és mert melletted akarok lenni.

- Nagyon szeretlek, Vitya..- nyomtam puszit ajkaira.- Nem kérem, hogy hagyd abba a korizást vagy a tanítást, de legalább idehaza tedd, ahol nem kell a fél napot repülőn tölteni, hogy lássuk egymást. Itt is ugyanolyan jó tanítványokat találhatnál, mint Japánban, vagy bárhol a világban. Megérted, igaz? Családot szeretnénk alkotni, azt viszont nem úgy kéne, hogy ennyire távol vagy...

- Teljesen igazad van. De már tényleg maradok. Többet nem hagylak el, ezt megígérhetem. A tegnap ahogy sírni hallottalak... borzasztóan éreztem magam, hogy én tettem ezt veled, szóval.. kérlek bocsájts meg nekem, [Név]! Ígérem jóvá teszem valahogy, de nem szeretém, ha emiatt haragudnál..

- Semmi baj. Már jóvá is tetted azzal, hogy eljöttél és itt vagy velem. Nekem elég ennyi, mindig is csak ennyire volt szükségem, hogy mellettem legyél.

- Meg sem érdemellek..- mosolygott édesen a férfi.