Anime_Kpop_Fnaf_fan Kérésére, remélem tetszik ^^

Te és Naruto már kisgyerek korotok óta ismertétek egymást. Sok mindenen mentetek keresztül együtt. Csupa jó és rossz dolgon, szomorúságon és boldogságon, félelmen s bátorságon. Te sem voltál másabb sorsra utalva mint ő, azzal ellentétben, hogy rólad a szüleid lemondtak. Különös szemeid, melyeknek teljes egésze fekete volt, félelmet keltettek bennük, s mindenki másban is. Őt azért taszították ki, mert benne volt a démon, téged viszont azért, mert abban hittek, hogy te magad vagy a démon.

Azonban a fiú egy percig sem hagyta, hogy szomorú légy. Mindenben segített és mindent megtett, hogy mosolyogni lásson. Mert már kiskorában is imádta az elragadó mosolyt az arcodon. Így ment ez végig. Az emberek kezdtek lassan megbarátkozni a gondolattal, hogy bizony ti ketten nem vagytok különbek a többiektől. Csupán az élet egy kis pluszt csempészett az életetekbe.

Az akadémián egyre több barátra tettetek szert, mindenki elismerte, hogy ti bizony nem vagytok rossz arcok. Mindenki, kivéve Uchiha Nagyképű Kibaszott Sasukét. Mert hát neki mindig ki kell tűnnie a tömegből, nem elég neki az a tudat, hogy ő az utolsó élő Uchiha és a lányok közül szinte mindenki azt akarja, hogy vele járjon. Neeem, neki ez kevés volt. Téged és legjobb barátod folyamatosan cikizte és azzal a lesajnáló, undorodott pillantásával mindig titeket nézett.

- Oké. most lett elegem!- csaptál az asztalra idegesen, az óra kellős közepén. Hangod felemelve, mindenki rád szegezte a tekintetét.

- [Név], mi a mentséged erre a viselkedésre?- nézett rád komolyan Iruka-sensei.

- Az Uchiha nem hagyja békén a hajam. Folyton meghúzza és azt suttogja, hogy "Nem vagy ide elég, add fel. Gyenge vagy"...- mondtad a sírás határán. A sensei csak sóhajtva megrázta a fejét.

- Ismét?

- Én ilyen nem csináltam. Jegyzeteltem, sensei.

- Ó, hogyne! A nagy Uchiha mást sem csinál csak tanul és figyelemmel kíséri az órát, mi?- fordultál felé idegesen és az asztalra támaszkodtál. Farkasszemet nézve az ördöggel.

- [Név], ez nem hiszem, hogy jó ötlet. Ülj le!- húzott vissza gyengéden Naruto, a kezeidnél fogva.

- Bájgúnár seggfej....- morogtad az orrod alatt, miközben a szöszi fiú kuncogott és megpaskolta a combod.

- Erre együnk majd egy ráment.- ez persze mindkettőtök arcára hatalmas mosolyt csalt.

- Khm... Bocsánat, hogy megzavarom ezt az édes kis eszmecserét gyerekek, de ÓRA VAN AZ ISTENÉRT!- kiabálta le a fejeteket Iruka, mit ti csak fejetek lehajtva s nevetést visszafojtva fogadtatok.

- Sajnáljuk, Iruka-sensei.

Mondtátok egyszerre. Nagyon oda kellett figyelnetek, hogy ne nevessétek el magatokat, de csodával határos módon, ez sikerült.

Azóta a nap óta egyre csak erősödött a kettőtök közti kötelék. Akár egy erős lánc, úgy csatolt titeket össze. Összetartoztatok, de ezt egyikőtök sem akarta elhinni, vagy elfogadni. Aztán eljött az a bizonyos nap. A nap, mikor a szőke fiú eldöntötte, hogy elutazik Jiraiyával. Próbáltál erős maradni előtte, de pontosan tudta ő is, hogy szomorú vagy. Akárcsak ő. A 7-es csapat többi tagja, valamint te voltál ott a búcsú pillanatában. Alig akartad felfogni, hogy bizonytalan időre elveszted a fiút, akit annyira nagyon szerettél. A közös szobátok a hazatérésed pillanatában a jól megszokott, boldog hangulata helyett most borús volt.

Bedőltél az ágyba, s Naruto takaróját magadhoz ölelve engedtél utat a könnyeidnek. Fájt, hogy elment. De tudtad, hogy ez lesz a legjobb. Erősebbé válhat. Meg fogja tudni tanulni, hogyan kezelje a belső démonát. Megteszi a kellő lépéseket, hogy egyszer ő lehessen a Hokage. Így hát ott, az ágyban keserédes könnyeket hullajtva, eldöntötted, hogy te is erősebb leszel. Mindent meg fogsz tenni, hogy jó szanitéc ninja lehess. És akkor, ha valaki bajban lesz, segíthetsz rajta.

Time skip

Nagyon keményen dolgoztál. Felkerested a legjobbakat, Tsunade-samat kihagyva, hisz jól tudtad, hogy neki van elég gondja, nem kellesz még oda neki te is. Így hát utad Hangrejtekbe, majd Esőrejtekbe vezetett, ahol eltanultál sok mindent, az itthoni szanitéc ninják átadott tudását még jobban fejlesztetted. Sokakon segítettél. Azonban 16 éves fejjel eldöntötted, hogy hazamész. Az utad haza jó sokáig tartott, 2 napba telt mire hazaértél, de megérte. A faluban sokak arcán ott ragyogott a vigyor. Nagyon sokan üdvözöltek, amit hatalmas mosollyal az arcomon fogadtál, s kedvesen köszöntötted te is őket viszont. A falu nem változott sokat az évek alatt, mégis izgatottság fogott el.

Ahogy mászkáltál körbe-körbe, újdonságok után kutatva, megláttad a kedvenc rámeneseteket, így hát betértél oda, egy boldog mosolyra húzva a szád.

- Sziasztok!

- Nahát! [Név]-chan, téged is látni? Jó újra itthon köszönteni téged!- üdvözöltek örömmel az ott dolgozók. Helyet foglaltál egy szőke fiú mellett, aki mellesleg nagyon is ismerős volt. Ő is megnézett magának téged, s szemei elkerekedtek.

- [NÉV]!- kiáltott fel és egy szoros ölelésbe vont, amit te egy ideig nem tudtál hová tenni. Egészen addig, amíg meg nem érezted kellemes illatát. Könnyeiddel küszködve szorítottad magadhoz. Nem akartad elengedni, ahogy ő sem téged. Egy váratlan pillanatban azonban eltolt magától kissé és megcsókolt. A szívetek mindkettőtöknek a torkában dobogott. Elöntötte a boldogság, s hevesen zakatolt, szinte kiszakadva a mellkasodból.

- Üdv újra itthon, Naruto!- mosolyogtál rá, szemeidben örömkönnyekkel.

- Jó visszatérni. Hozzád...- mondta kissé elpirulva, mire a te arcodba is enyhe pír szökött. Egyetértően bólogatva fúrtad arcod a nyakhajlatába, amin képtelen volt nem mosolyogni. Hátad és hajad simogatva várta amíg a rámenetek elkészül, hisz az ottani dolgozók mind tisztában voltak vele, hogy milyet kértek.

Együtt megebédeltetek. Beszámoltatok mindenről, ami ezalatt az évek alatt történt veletek. A keserűséget, boldogságot, siker, valamint a kudarcérzeteket, a fejlődni akarás vágyát és a hiányérzetet... Mindenről beszámoltatok egymásnak. És örömmel hallgattátok meg a másik történeteit és élményeit.

Azonban... Konoha faluját támadás érte. Nagy támadás. Senki nem jelezte előre, senki nem tudott erről. Csak az éjjel arra kelt mindenki, hogy csörömpölés, sikítások és vérontás vette kezdetét. Nem lehetett tudni akkor még, hogy ki kezdeményezte a harcot, de aki csak tudta, védte az embereket.

- Naruto! Kelj fel!- lökted le az ágyról a barátod. Egyből felkapkodtad magadra a szükséges ruhadarabjaid, csípődre kötötted a fejpántot (logika xD), felvetted a cipőd, mire a fiú összeszedte magát.

- Mi van?- morogta álmosan.

- Támadás van. Szedd össze magad, és indulás segíteni!- dobtad oda a ruháját neki, amit ő amint elkapott villám sebességgel vett fel.

Sietősen mentetek ki, s egyből nekifogtatok a segítségnek. Te bár nem sokat harcoltál, de a sebesülteket láttad el Sakurával és a többiekkel, ami nem kis segítséget jelentett. Mint az kiderült, hogy a Hangrejteki ninják támadtak meg minket, azt viszont még mindig nem tudjuk, hogy mi célból. Talán rájöttek, hogy visszajött Naruto?

Nemigen tudtál foglalkozni az ilyen dolgokkal. Annyi volt a sebesült, hogy szinte folyamatosan használod kellett a chakrád. Alig volt pihenőidőd, amit nem bántál, hisz legalább segíthettél másokon és nem hagytad őket meghalni vagy szenvedni. Azonban minden megváltozott mikor egy olyan személyt segítettek oda hozzád, akit nem akartál ott tudni. Naruto volt a sebesült, teljesen vérben ázva, eszméletlenül feküdt az ürge karjában.

- Tegye le ide! Megoldom!- adtad ki a parancsot, bár a kezeid remegtek, ahogy a hangos is kissé.

- Biztos ebben [Név]-san? Nagyon ki van fá-

- Azt mondtam rakja le! Meg fogom menteni az életét, ha az enyémbe kerül is!- kiáltottál rá, mire letette eléd, te pedig azonnal dolgozni kezdtél az ügyön. Minden erőddel próbáltad felébreszteni, de semmi nem tűnt hasznosnak. Nem ébredt fel. Egyre jobban gyengültél, látásod homályosodott, egyre jobban remegtél. Szemeidből a könnyek patakokban folytak, de téged mindez nem érdekelt. Csak és kizárólag az, hogy a szerelmed ismét biztonságban és egészségben feküdjön előtted.

- NE MERJ ITT HAGYNI! HALLOD?- ordítottad el magad sírva, de nem segített. Csak azt érted el, hogy ájultan estél össze, a nagy mennyiségű chakra felhasználástól.

Mikor felébredtél, egy kórház szobában keltél fel. Körbenéztél, de egyedül voltál. Egyedül egy virágcsokor díszelgett melletted. Megnézted a cédulát, mely vele járt, és hatalmas kő esett le a szívedről.

" Szerelmem, [Név]! Te jelentesz nekem mindent. Nagyon hálás vagyok a segítségedért. Elmondták mi történt veled... Köszönöm. Egyszer, valahogyan majd meghálálom, ebben biztos lehetsz. Nagyon szeretlek! Majd jövök meglátogatni téged. Szeretettel: Naruto <3"

Boldogan mosolyogva olvastad a sorokat. Csak egy mondat járt a fejedben. Él, és jönni fog.

- Jaj, te fiú..- motyogtad a papírt nézve, majd kézbevetted a csokrot, s beleszagoltál.

- Tetszik? A kedvenceid vettem meg.- hallottad meg a számodra legjelentősebb hangot. Egyből az ajtó irányába kaptad a fejed, ahol a mosolygó szőkeség lépdelt feléd.

- Még szép, hogy tetszik. Minden, ami tőled van, az tetszik, Naruto.- mosolyogtál.

- Ennek szívből örülök. Remélem jobban vagy.- ült le melléd, mire te egyből karjaiba bújtál.

- Most már sokkal jobban..- mélyen belélegezted kellemes, tipikus illatát.- Azt hittem elvesztelek... Ne merj itt hagyni.. Jó?- néztél fel rá kérlelve, reménnyel, félelemmel és aggodalommal teli szemmel.

- Nem szerepel a terveim közt ez a pont.- mosolygott s lágyan megcsókolt.