Happiness003 kérésére, remélem tetszik! 💕💕😘 Mellesleg a "[F/N]" a fiatok nevét jelenti.

- Uta! Uta! Merre vagy? Uta, félek..!

Ordibáltam kétségbeesetten miközben menekültem a galambok elől. Alig bírtam futni, hisz a harc során rendesen kaptam mindenhova, de az életem fontosabb volt, mint hogy a fájdalommal törődjek.

Uta és én már régóta barátok voltunk. Mindig megvédett és segített, bármiben is kellett.

Akkor ő mondta, hogy meneküljek, ő majd fel tarja őket. Azonban a galambok egész hamar ismét a nyomomba eredtek.

Féltem... Nem akartam meghalni, de a felé érzett félelem talán még nagyobb volt. Nem akartam elveszíteni. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy elveszítsem. Igen, szerelmes voltam belé. De ha meghalt sosem tudja meg, és ez csak még jobban fájt.

Alig láttam a könnyeimtől és egyre inkább csak az ő nevét ordibáltam, úgy tűnt sikertelenül.

Előhívtam kaguném és annak segítségével próbáltam nagyobb előnyre szert tenni.

Egyszer csak egy belső hang azt mondta, hogy álljak meg és harcoljak tovább. Hallgattam a hangra. Sarkam a talajba fúrva megálltam és úgy vártam az ellenséget.

- Na elég legyen! Hagyjatok békén!- azzal felnyársaltam az egyiket. Az agyam elborult, csak arra bírtam gondolni, hogy mit tettek a szerelmemmel. Mikor mindegyiket megöltem végignéztem a hullákon. Összerogytam és sírtam.

- Ez nem hoz helyre semmit.. Miért..? Miért vettétek el tőlem őt..? MIÉRT?!- ordítottam el magam a sírástól eltorzult hangon. Rekedtes, fájdalommal teli ordítás volt, mintsem számonkérő kiabálás.

- [Név]-chan! [Név]-chan..? Minden rendben?- guggolt le mellém valaki.

- U-Uta?- pillantottam fel rá könnyes szemekkel. Az akkor még szőke fiú aggódó tekintettel nézett rám.- Te jó ég, élsz!- öleltem át derekát és úgy zokogtam tovább. - Nem bírtam volna ki, ha elveszítelek..- néztem rá, jobb kezem arcára tettem.

- Tudhatnád, hogy nem adom fel olyan könnyen. Pláne ha rólad van szó.- mosolyodott el kissé.

- Tudod.. Beleőrülnék, ha.. ezt nem mondanám el neked, mielőtt... Nem ez a legjobb alkalom erre, de..

- Én is szeretlek.

- Mi?- néztem íriszeibe, miközben az én szemeim kitágultak.

- Jól hallottad, [Név]-chan!- mosolygott rám, mire ismét elkezdtem pityeregni.

- Oh, Uta!

Öleltem át nyakát, boldogan mosolyogva, mire a fiú kuncogva szorított magához.

- Tou-san!- szalad be 5 éves kisfiam Uta műhelyébe. A férfi épp egy rajzon dolgozott, fején egy fejhallgatóval. Mikor meghallotta fia kiabálását, levette füléről és elmosolyodott.

- Milyen volt az óvoda?- kérdezte enyhe mosollyal arcán. [F/N] mosolyogva mászott fel apja ölébe és mesélni kezdte napját, amit Uta figyelmesen végighallgatott. Egy kedves mosollyal arcomon sétáltam én is be a helyiségbe és férjem vállára raktam kezem.

- És pont akkor jött Kaa-san mikor vele játszottam.. El kellett búcsúznom Yuki-chantól..- szipogott a pöttöm.

- De holnap újra láthatod Yuki-chan, Aranyom!- guggoltam le elé és megfogtam apró kezeit. [F/N] arca egyből ismét felragyogott, ami megnyugtatott egy kicsit.

- Igazad van! Tou-san, nekem is csinálsz majd egy maszkot?- nézett hatalmas szemeivel apjára.

- Persze, természetesen.- borzolta össze fekete hajkoronáját [F/N]-nak/nek.- És neked milyen napod volt?- mosolygott rám.

- Fárasztó, leginkább. De nem vészes.- nyomtam apró csókot szerelmem ajkaira.

- Héé! Kaa-san csak az enyém!- tolta el Uta arcát és adott egy puszit nekem, mire elkuncogtam magam.

- Hát persze, csak a tiéd vagyok Pöttöm!- csipkedtem meg arcát mosolyogva.- De tudod ez olyan felnőtt dolog. Apa és anya így köszönnek egymásnak.

Ezen kijelentésem után [F/N] Uta-ra nézett aki elnevette magát és helyeselt.

- [F/N], ma Touka-channal leszel, rendben?- kaptam fel kisfiam kezembe.

A fiam boldogan bólogatott. Mindig is szeretett Touka-channal lenni és a lány is szeretett vigyázni rá. Vele olyan mint egy angyal, csak itthon rendetlenkedik.

- Akkor visszük?- állt fel Uta a székből és nyújtózkodott egyet. Bólintottam. A kis csöppség Uta bal karjában kapott helyet, míg jobb kezével megfogta az én kicsi tappancsom és összekulcsolta ujjainkat.- Ma is eszméletlen gyönyörű vagy!- mosolygott rám mire arcom teljesen vörösbe váltott át.

- K-Köszönöm..- motyogtam mire elkuncogta magát és átkarolta derekam. Felmosolyogtam rá, és abban a pillanatban, mint minden másik adandó alkalommal mikor belenéztem azokba a gyönyörű íriszekbe, most is elvesztem bennük. Imádtam a mosolyát látni, az érintését, a mosolyát, a haját, a tetoválásait, mindent.

Sokat változott az évek alatt, de továbbra is minden egyes porcikájáért oda és vissza vagyok.

Nem sokkal később már oda is értünk az Anteiku-hoz, ahol egy kis beszélgetés és egy adag kávé után mentünk is. Először elmentünk egy korcsolyapályára, hiszen rettenetesen rég voltam már, pedig imádok korcsolyázni. Amint felléptem a jégre nagyot dobbant a szívem és egy jóleső sóhaj után hátranéztem. Nos.. hogy is mondjam.. Uta a pálya falába kapaszkodva küzdött az életéért.

Elkuncogtam magam és indultam is segíteni neki. Megálltam előtte és a kezem nyújtottam felé.

- Gyerünk Uta!- biztattam mosolyogva. Végül megfogta kezeim és remegő lábakkal hagyta, hogy húzzam magam után.- Megvan az egyensúly?- kérdeztem mire bólintott egy aprót.- Akkor kezd el lökni magad. Nézd, így!

Egész hamar belejött de volt egy pár olyan alkalom, hogy elesett és magával rántva engem is, estünk egy hatalmasat. Ilyenkor csak egymásra néztünk és elnevettük magunkat.

Hamarosan már egyedül is tudott menni, igaz nem gyorsan és kicsit döcögősen, de nagyon büszke voltam rá.

Én elindultam és csináltam pár ugrást és szélsebesen szlalomoztam az emberek között. Felhőtlenül boldog voltam és elfelejtettem minden bajom, szabadnak éreztem magam. Kicsit mintha ember lettem volna, bár mit tudhatok én milyen érzés embernek lenni?

Már a harmadik köröm tettem meg, melynek a végén egy hatalmas örömkiáltás kíséretében ugrottam egy nagyot, pörögve a levegőben. Nevetve értem földet vagy csak, hogy pontosítsak, jeget. Hatalmas vigyorral arcomon siklottam Uta-hoz, aki arcán egy boldog mosoly terült szét.

- Imádom látni mikor így mosolyogsz!- mosolygott, majd derekamnál magához húzott és egy érzelmes csókkal ajándékozott meg. Belemosolyogtam a csókba, melyet szinte azonnal elmélyített. Vállainál elvezettem karjaim és átöleltem nyakát. Homlokát az enyémnek döntötte és [Szemszín] szempárjaimba nézett.- Szeretlek [Név]!

- Én is szeretlek!- mosolyogtam és mellkasába fúrva fejem szorítottam csípőjét.- A saját életemnél is jobban..- motyogtam lehunyva pilláim. Akármilyen hideg is volt kint, belülről kellemes melegség járta át testem.

Hirtelen átfutott az agyamon minden emlékem. Az ahogy bántak velem még nagyon kicsi koromban, ahogy megismerkedtem vele, az ember ölések, az ölelések, apró csókok, az első alkalom, a sírok hetek, az esküvőnk, ahogy kihordtam a kis [F/N]-t, ahogy sírt a karomban, az álmatlan éjszakák.. Aztán éles fájdalom nyilalt mellkasomban és összeestem.

- [Név]..! [NÉV], AZ ISTENÉRT, NEHOGY MEGHALJ! Ne, ne, ne, neee!- rázogatott Uta. Szemeim alig bírtam nyitva tartani.- EZÉRT MEGFIZETTEK!- azzal már nem láttam semmit. Össz-visz halál kiáltásokat, cipőkopogást és elmosódott ordítozást véltem hallani.

Aztán valaki felkapott és teljes képszakadás.

Mikor észhez tértem az első gondolatom a "baszki, de fáj a mellkasom!" volt. Próbáltam felülni, de egy fájdalmas nyögés után vissza is estem az ágyba.

- [Név]-chan! Hála Istennek, hogy élsz!- ölelt magához Itori szipogva, miután benyitott a szobába.

- Felébredt? [Név]!- sírta el magát, ismeretségünk alatt talán másodjára Uta. Berohant és úgy ölelt magához mintha bármelyik pillanatban meghalhatnék.

- "Tudhatnád, hogy nem adom fel olyan könnyen."- idéztem szavait. Szememben könnyek csillogtak, ajkaim mégis felfelé görbültek. Felemeltem jobb karom és átöleltem Uta-t. Fájt, nem is kicsit de ez nem számított.

- Te idióta nőszemély!- nyomott csókot homlokomra.

- Mi történt?- kérdeztem összevont szemöldökkel.

- Galambok. Azt hitték, hogy a szemem... És meg akarlak enni.. Engem akartak eltalálni de végül téged sebesítettek meg. Majdnem megöltem őket de arra járt Nishiki-kun és azt mondta inkább törődjek veled, ő elintézi őket. Annyira sajnálom [Név]!- fogta meg arcom, mire én tenyerébe fúrtam pofim.

- Semmi baj, nem haragszom rád. Nem történt nagyobb baj, a seb is hamarosan begyógyul. [F/N]-val/vel ugye minden rendben?- néztem kétségbeesetten Itori-ra.

- Persze, neki kutya baja.

- Szerencse..- sóhajtottam megkönnyebbülten.- Ezt a napot se így terveztem..- nevettem fel kínosan.

- Szerintem te egyik napod sem így tervezed, [Név]-chan!- mosolygott Itori, mire felnevettem.

- És milyen igazad van!

- Viszont nekem most mennem kell, ha nem nagy probléma. Oh! És Nishiki is itt van, csak elaludt.- kacsintott mire elmosolyodtam.

- Mindig is bírtam a fazont!- ásítottam.

- Hát.. már én is egyre jobban kedvelem.

- Muszáj lesz, [F/M] imádja!- kuncogtam végig simítva arcán.

- Na hát igen.. A fiunknak is furcsa az ízlése.- mosolygott, mire nevetne megcsaptam a vállát.

- Nem is! Én örülök, hogy kedveli őket. Sokat taníthatnak neki.

- Ebben igazad van.- bólintott elismerően.

- És tudod miben van még igazam?

- Hm? Miben?- döntötte kissé oldalra fejét.

- Abban, hogy téged nekem küldtek!

Mosolyogtam majd magamhoz húztam egy szenvedélyes csókba. Nyelvét azonnal átvezette számba. Fejem mellett támaszkodott miközben én beletúrtam hosszúra nőtt, ébenfekete hajába. Bal kezével pólóm alatt simogatta bőröm.

- Ne most csináljatok [F/N]-nak/nek kis tesót ha lehet! Csak azért jöttem, hogy megnézzem tényleg jól vagy-e. De ahogy elnézem, megleszel. Kellemes estét! Holnap találkozunk [Név]-san!- nyitott be Nishiki, majd ment is ki. Mi Uta-val összenéztünk majd elnevettük magunkat.

- Neked is Nishiki-kun és kösz a segítséget! Akkor holnap, és üdvözlöm Kimi-t!- kiabáltam utána.

- Átadom!- kiabálta vissza és már csak az ajtó csukódását hallottuk.

- Miért is találkoztok ti holnap?- feküdt mellém Uta.

- Csak egy kicsit besegítek náluk a házimunkával. Meg Kimi-vel amúgy is rég találkoztam, hiányzik már..- mondtam miközben hajával játszadoztam és simogattam arcát.

- Szeretnéd, hogy menjek?

- M-mm csajos témák lesznek. Tudod, melyik srác a leghelyesebb az újságokból, főzés meg csupa olyan amiről hallani sem akarsz.

- Pasik, mi?- fújta fel arcát.

- Pontosan. Például ott van az egyik kedvenc sorozatom főszereplője, tudod Haru-san.

- Mintha érdekelne melyik izomagyú jön be neked..!- fordult el tőlem mire felnevettem.

- Kis féltékeny! Ne csináld már, tudod, hogy te vagy a mindenem!- öleltem át szorosan és nyakába pusziltam.- Ugyan Uta-senpai~!

- Fene beléd..- sóhajtott és megfordulva átölelt és fejét állam alá fúrta.- Megkértem Yoshimura-sant, hogy hagy maradjon ott Touka-val [F/N]. Szóval ma akármit csinálhatunk..- suttogta majd elkezdte csókokkal behinteni a nyakam.

- Akkor mit szólnál az alváshoz? Az apróság mindig befekszik hozzánk, végre van hely az ágyon. Aludhatnánk kényelmesen.

- Ha ezt szeretnéd..- motyogta. Betakarta magunkat és szorosan hozzám bújva szuszogott.

- Aludj jól Uta..!- nyomtam puszit feje búbjára s kezdtem el simogatni fejét és derekát.

- Te is!- mormolta.

Igen, mi ghoulok is ugyanúgy szeretünk, sírunk, aggódunk és féltékenykedünk mint az emberek. Ezekben nagyon is hasonlítunk.