Azt hittem az életem nem lehet az eddiginél is furcsább, azonban nyilván ebben is tévedtem. Világéletemben azt hallgattam, hogy a ghoulok a világ démonjai, hogy ők a legrosszabbak bla bla bla... Már kicsinek is pont, hogy menőnek tartottam őket. Mármint, ki tudja, biztosan léteznek olyanok is akik a békés utat választják, nem mészárolnak csak azért mert úgy van kedvük.

Éppen az egyik kedvenc helyemről tartottam hazafelé délután mikor megpillantottam egy tele graffitizett épületet, előtte egy motorral.

Ide mindenképp benézek, érdekel mi lehet ez a hely! Csak addig nehogy szemet szúrjak egy ghoulnak, nem kívánok még meghalni minimum 30 évig, köszönöm szépen.

Bementem a boltba. A lélegzetem is elállt a sok maszk láttán.

- Hahó, van itt valaki?- kiáltottam el magam a teljesen kihaltnak tűnő helyiségben forgolódva.

- Segíthetek?- bökdöste meg valaki a vállam.

Az anyját! Ő.... Asszem ma meghalok.. A férfi szemmel láthatóan egy ghoul volt. Oldalt felnyírt, fekete, hátul copfba kötött haja volt, bal szem sarkában 2, szájában 1, valamint fülében még jó pár pirszing díszelgett. Tetoválva volt és teljesen fekete, ám ízléses ruhákat hordott. Azt kell mondjam, egész helyesnek találtam.

- Oh, öhm... Izé én csak megláttam ezt a helyet és valami késztetett, hogy nézzek be. Mi-mit is lehet itt venni. Gondolom maszkot, de azon kívül van más is? Fesztiváli maszkokat is készítesz? Nagyon tetszenek a kiállított darabok, igazán tehetséges vagy. Oh, wow az nagyon menő! És az is! Szóval? Fesztiváli darabok? Oh, bocsánat be sem áll a szám.- mosolyogtam bocsánatkérően, kezem (az ujjaim behajtva, mégsem ökölbe) szám elé emeltem.- Rossz szokásom, a többiek szerint idegesítő..- kuncogtam zavartan.

(Valahogy így)

- Szerintem inkább aranyos mint idegesítő.- mondta komoly arccal.- És egyébként igen, fesztiválra is készítek maszkokat. Szeretnél?

- Ühüm!- bólogattam buzgón.

- Ülj le, lemérem a szükséges dolgokat.- mutatott egy doboz izére, ahova le is ültem.- Allergiás vagy valamire? Gumira, fémekre?

- Ümm, azt hiszem nem.

- Oké.. Van barátod?- kérdezte mire arcom vörösödni kezdett.

- I-izé nincs. De ez miért fontos, izé...

- Uta vagyok. És inspiráltabb leszek ha jobban megismerem a vásárlót. És milyen típusra gondoltál?

- Ördög vagy ilyesmi.

- Ördög mi?- mosolygott halványan.- Rendben. Amint kész kereslek, rendben? Mondjuk az Anteiku-ban neked jó?

- Persze, amúgy is imádok oda járni. Touka-channal és Kaneki-kunnal jóban vagyok.

- Kaneki Ken? Nem félsz tőlük?

- Félni? Dehogy! Kaneki szíve nagyobb mint Tokyo, Touka pedig csak akkor ijesztő mikor mérges. Eleinte bevallom paráztam tőlük de megszoktam a helyzetet.

- Akkor tudod, hogy ők is ghoulok.- mondta de szerintem inkább csak magának, megállapításként. Bólintottam.

- Én.. Igazából mondhatni kedvelem őket. Mármint a ghoulok azoknak a rétegét akikbe ti is beletartoztok. Akik inkább el akarnak vegyülni velünk, emberekkel, mintsem hobbiból gyilkolni őket. Hiszem, hogy mindenben van valami jó, tudom, naiv vagyok, de ezen nem tudok változtatni.

- A naiv embereknek van a legnagyobb szíve. Na ez most nem valami ghoul poén akart lenni, hanem képletesen mondom.

Elkuncogtam magam amint leesett milyen "Ghoul poénról" volt szó. Uta csak mosolygott.

- Furcsa a humorod, Uta-san. De tetszik!- kacsintottam.

Te jó ég! Én most elkezdtem flörtölni egy ghoullal? Nem mondom, hogy nem jön be vagy bármi csak nem feltétlenül kéne ezt tennem.

Uta arcáról le lehetett olvasni, hogy meglepődött.

- Egyébként én [Név] vagyok, de hívj nyugodtan [Becenév]-nek/nek. Már kíváncsi vagyok hogy áll majd nekem a kész álarc. Uuu~ Uta-san, te tényleg nagyon tehetséges vagy!- néztem még egyszer körbe, majd rá.- Én is szoktam firkálgatni, majd ha egyszer szeretnéd behozom megmutatni.

- Rendben. Nézed ahogy dolgozok, vagy hazamész?

- Ha nem baj, most már mennék. Várnak az otthoni feladatok. Majd szólj Kaneki-kunnak vagy.... - kaptam elő egy papírfecnit és egy ceruzát majd felírtam a számom- Itt az én telefonszámom, ha mehetek az Anteiku-ba csak hívj vagy írj. De~ persze ha csak csevegni akarsz... ne totojázz!- kacsintottam, majd mosolyogva és integetve kiléptem a tavaszi félhomályba. Lépteim sietősek voltak, egyrészt mert nagyon éhes voltam, másrészt pedig tudtam, hogy nem csak én vagyok az.

 Másnap, 14:36

Épp otthon gubbasztottam a TV előtt, pizzát kajálva mikor megszólalt a csengőhangom.

- Moshi, moshi itt [Név]!- köszöntem miután lenyeltem a falatot.

- Szia [Becenév], Uta vagyok. Ráérsz most?

- Úú, máris kész a maszk?- lelkesedtem fel.

- Nem teljesen de mire ideérsz már kész is lesz. Van kedved jönni a műhelyembe?

- Az nem kérdéses, azonnal megyek! Max 15 perc és már ott is vagyok. Szia Uta!- nyomtam ki vigyorogva. Éjjel sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy nekem bizony bejön Uta. Szóval felvettem egy egybe ruhát, ami szerintem nem is olyan elegáns de nem is hétköznapi... Legalábbis nekem nem. 

Szapora léptekkel sétáltam Uta műhelyéhez, hisz alig vártam már a találkozást.

Hamar odaértem így be is mentem. A sok maszk még mindig elvarázsolva tartott, hiába néztem már meg mindegyiket egy jópárszor.

- Uta? Itt vagy?

- Búú!- nézett rám fapofával mikor felemeltem egy lepedőt (a lepedő alatt volt, mint az animében).

- Ooo hogy az a..!- fogtam mellkasom egy kisebb visítás után.- Ne ijesztgess, nem volt vicces!- fontam össze karom melleim előtt komoly arccal és összehúzott szemöldökkel.- Oké, talán egy kicsit..- mosolyogtam.

- Ne haragudj, nem akartam szívinfarktust okozni. Neked pont nem. Kérsz nasit? Vettem neked ropit meg csokis kekszet.

- Oh, Uta imádlak, te vagy a legjobb! Va-vagyis... öhm, izéé.. köszi..!- motyogtam zavartan, mire csak elmosolyodott.

- Még az utolsó simítások hátra vannak, de az is pár másodperc.- mondta és hátat fordítva nekem a maszknak szentelte azt az 1-2 percet.- Tessék, kész is vagyok.

Kezembe adta a már kész maszkot. Lenyaltam ujjaimról a ráolvadt csokit majd elvettem a kész mesterművet.

(Valami ilyesmire gondoltam, csak maszkban)

- Uta, ez gyönyörű! Köszönöm!- öleltem meg szorosan a férfit. Hezitált, de visszaölelt. Éreztem ahogy szélsebesen dobog a szíve.- Öhm.. jól vagy?- motyogtam kezem mellkasára helyezve.

- Soha jobban. Tudod... azt hiszem, hogy kezdelek, nem is. Megkedveltelek. És... Ha gondolod e-elmehetnénk valahova.- mondta tarkóját fogva és enyhén elpirulva.

Mi? Ho-hogy én és ő..? Egy ember és egy ghoul..? Nem tudok nemet mondani neki, olyan édes!

- Ezer örömmel!- mosolyogtam.- De nekem most mennem kell, gyorsan hazaviszem a maszkom aztán készülődök a munkába. Szia Uta!- öleltem meg, majd egy puszit adtam az arcára és vörös fejjel haza baktattam. Otthon megnéztem közelebbről a maszkom. A belsejébe bele volt ragasztva egy cetli. Mosolyogva kiszedtem és elolvastam.

"Kedves [Név]! Ilyet még nem éreztem ember iránt. Azt hiszem kedvellek és örülnék, ha többet tudnánk találkozni, nem csak mint barátok. ~ <3 Uta"