WeirdOtaku768 kérésére, remélem tetszik!💕😘 És ne haragudj amiért csak egy hónappal később hoztam meg!

Történetünk lényegesebbik része nem is olyan régre nyúlik vissza. Szerintem mindenki ismeri Adrian Crevan-t (Mivel Yana nem adott neki konkrét nevet, így a fanok ezt adták neki). Egykoron ő is halálisten volt, akárcsak szerény személyem. Na de kezdjük is ott, ahol minden elkezdődött, mikor először találkoztunk.

"Francba is! Nem azért végeztem magammal, hogy itt kössek ki! Tch.. Amúgy is, milyen szar már ez a meló" fortyogtam magamban miközben sétálgattam London utcáin. Szemüvegem fel-fel tologattam, hisz folyton lecsúszott. És ez csak még jobban idegesített. Még igencsak kezdőnek számítottam, ez volt az első hetem, de már akkor szétvetett az ideg.

Hasam hangos korgásba kezdett, mire páran kissé meg is bámultak.

- Tch.. még ez is..!- motyogtam.- Jó napot, kérhetnék egy almát?- néztem egy árus asszonyra.

- Persze kedveském! Nagyon vékonynak tűnik a kisasszony, tessék, ezeket ingyen magának adom!

Azzal a kezembe nyomott három almát. Kissé megilletődve néztem rá, majd halványan elmosolyodtam és megköszöntem.

Nagyot haraptam az almába mikor valaki megérintette a vállam. Az almám kiköptem és megugrottam. Hátra pillantottam vállam felett és megláttam egy már-már világítóan zöld szempárt. Ekkor már tudtam, hogy egy 'fajtárssal' van dolgom.

Megfordultam és tetőtől talpig végignéztem. Arcomon a fintort meg sem próbáltam leplezni, amit az illető észre is vett és elkuncogta magát.

- Ki vagy?- kezdtem el enni az almám unottan.

- Adrian Crevan. Engem küldtek, hogy felügyeljelek. Te pedig [Teljes Név] vagy, ha nem tévedek. Jól gondolom?

- Hmph..- szegtem fel az orrom és sarkon fordulva elindultam.- Kell is nekem egy bébicsősz..!

Na igen, eléggé makacs, utálatos és nemtörődöm voltam akkoriban. Nem csoda, hisz a franc se akart halálistenné válni, annyi félresikerült öngyilkossági kísérlet után. Aztán egyszer végre sikerül, erre BUMM! Legyél halálisten! Na meg a nagy francokat, kapják be akik ezt kitalálták vagy bevezették!

- Na és kit kellene megtalálnunk?- kérdezte engem beérve a szürke hajú pasi.

- Bernadett Whiston-t. Elvileg valami szöszi kis úrilányka. A hideg futkos a hátamon a fajtájától!- borzongtam meg, mire Adrien csak nevetett. Felfújt arccal pillantottam a majdnem két fejjel magasabb férfire.

- Aranyos kislány vagy te!- kócolta össze [Hajszín] bozontom.

- Kislány a farkad, idióta!- csaptam el kezét. Tipikus, zöld szemeimmel övéit vizslattam, míg szemöldököm összehúztam. Valahogy mégis jól esett annyi év bántalmazás után ez a gyengéd, játékos érintés. Többet akartam. Sokkal többet, de erről nem kellett tudnia.

Attól a naptól fogva Adrian mindenben segített, bármiről is volt szó. Ő volt az aki ha valami baromságot csináltam megvédett a fejesekkel szemben. Aki ott volt nekem, akárhányszor szükségem volt valakire. Aki éjszakánként ha féltem vagy nem bírtam aludni, mellettem feküdt és próbált elaltatni kedves szavakkal, öleléssel és cirógatással.

Idővel több volt nekem mint egy kolléga vagy barát.

Aztán eljött az az idő is mikor ennek vége szakadt. Végül is miért ne foszthatnának meg engem még egy fontos személytől? Persze, elvégre nem szenvedett még eleget a lány! Adjunk még neki fájdalmat! Érezd! ÉREZD A KÍNT!

Magányosnak éreztem magam. Teljesen üresnek. Hiába voltak, akikkel jóban voltam, Adrian nélkül minden szürkébb volt. És bár arcomon mindig ugyanaz az álmosoly virított, a lelkem ismét fekete lett.

Hiányzott. Pokolian. De nem tudtam mit tenni ellene.

- [Név]! Figyelsz te rám?- lengette meg kezét arcom előtt Will.

- Mi? Oh, ne haragudj, elkalandoztam.- mosolyogtam kínosan.

- Ahj.. Semmi gond. Szóval. Most, hogy itt a karácsony, arra gondoltak többen is, hogy elmehetnénk egy vásárra. Te benne lennél, vagy maradsz itt velem és még párunkkal?

- Én benne vagyok. Legalább kikapcsolódok egy kicsit!- erőltettem magamra egy mosolyt.

Ami azt illeti, tényleg rám fért. Amióta nincs itt Adrian azóta a munkába temetkezek. Vagy ha nem épp bíráskodok akkor a szobámban kuporgok és gondolkodok. A karácsonyi hangulat még a közelembe sem merészkedett.

- Rendben, akkor holnap 5-kor találkoztok a könyvtár előtt.

Mondta, mire csak bólintottam. Mivel többet nem akart, így vissza is mentem a szobámba. Megint csak bedőltem a puha kuckómba, fejemre húztam a takaróm és gondolkodtam.

Eszembe jutott az első itteni karácsonyom. Adrian-nel majdnem ellógtuk a csoportos ajándékozást, hogy ketten ünnepeljünk, de elkaptak minket és egy alapos fejmosás közben cipelt a többiekhez Will. Azonban az ajtó tetején egy fagyöngy díszelgett. Biztos voltam benne, hogy az addig nem volt ott, de nem törődtem vele. Mindenki minket nézett, az én hasamban pedig megannyi pillangó kelt életre. Adrian mélyen szemeimbe nézett. Egy enyhe mosollyal az arcán húzott magához közelebb, derekamnál fogva, majd megkérdezte "Fagyöngy alatt engedélyezett a csók, nemde?" válaszom azonban meg sem várta, lehajolt és megcsókolt.

Az emlékre melegség járta át a testem és kezem a számra helyeztem. Nem az volt az utolsó csókunk, ezt mindenki tudta kollégáim közül. Egy ideig egy párt is alkottunk. Nem számított, hogy akkor én csak 18 voltam, ő meg 24, senki sem ellenezte a kapcsolatunk.

Azonban a kellemes emlék megint sírásba torkollott.

~ Time Skip ~

Unottan sétáltam a megbeszélt helyre. Szinte biztos voltam benne, hogy ez a kis kiruccanás semmit nem fog elfelejtetni, vagy jobb hangulatra sarkallni. Mindenesetre próbáltam a negativitást kizárni és arra fókuszálni, hogy a mai nap vége végül is jól fog elsülni.

A többiek nagy hanggal baktattak a vásárban, amíg én unottan, kezem zsebre dugva kullogtam és nézegettem a választékot, illetve az embereket.

Legtöbben családjukkal, barátaikkal vagy párjukkal voltak itt, aligha láttam olyan embert aki egyedül lett volna. Megint csak kilógok a sorból.. igaz?

Lemondóan sóhajtottam egyet, majd egy random kis bódéhoz léptem. Hógömbök voltak, az egész kicsitől, az igencsak nagyokig, valamint gyertyák sorakoztak.

Kezembe vettem egy közepes nagyságú hógömböt. Egy aprócska házikó volt benne, hóemberrel. Ahogy megráztam olyan volt mintha havazna és elképesztő szép látványt nyújtott ahogy a kis pelyhek a háztetőre hullanak.

- Ezt megvenném.- néztem fel az eladóra, de valaki a vállamra tette kezét és már ki is fizette helyettem, ahogy az idősödő bácsi kimondta az árat. Kíváncsian néztem fel az úriemberre, aki megvette nekem a kis hógömböt. Azonban majdnem elejtettem a dísztárgyat.- A-Adr-

- Szia [Név]!- mosolygott rám a rég látott ex-halálisten.

Hogy őszinte legyek, majdnem elsírtam magam. Lábaim megremegtek, szívem kétszer olyan gyorsan dobogott.

- Rég láttalak, megőszült tata!- böktem meg könyökömmel oldalát, egy pimasz mosolyt villantva.

- Semmit sem változtál.

- Hát azért ezt így nem jelenteném ki. Magasabb lettem!- vigyorogtam. Ami azt illeti, valóban rendesen megnőttem. Kicsivel több mint fél fejjel magasabb voltam, mint akkor.

- Áh, és tényleg! Hogy sikerült?

- Sok-sok tej.- nevettem el magam. Már hiányzott.. rég nem nevettem fel teljes szívből.

- Aha, persze.

- Tudod.. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Tudod, hogy a kis csapatunkkal kijövünk aztán csinálj amit akarsz, de nem bántam meg.- mosolyogtam.

- Reméltem, hogy itt foglak találni. Történt bármi érdekes?

- Hmm... Talán az, hogy beengedtek a konyhába, mert nagyon segítő kedvemben voltam.. hát.. nem kellett volna. Felgyulladt egy konyharuha, kilötyköltem a palacsinta tésztát, amin velem az élen mindenki elcsúszott és eltörtem egy kést. És aznap még pofára is estem a szőnyegben és letörtem az egyik szobornak a kezét..- magyaráztam nevetve, míg ő mosolyogva vizslatta arcom.

- Mindenesetre szívesen végig néztem volna!

- Naaa, de undok vagy!- csaptam meg kuncogva felkarját.

- De te így szeretsz, nincs igazam [Név]?- kérdezte mosolyogva. Kezem megfogta és ujjainkat összekulcsolta.

- D-de..- nyögtem ki végül, teljesen vörös fejjel.- Figyelj Adrian, én..- motyogtam leszegett, vöröslő fejjel.

- Hm? Mondd csak!- állt meg és szembe fordult velem. Arcán egy kaján mosoly csücsült, gondolom kitalálta mit is szándékozok mondani neki.

- É-én.. Még mindig... még mindig szeretlek és nem tudlak kiverni a fejemből..!

- Én is pontosan ugyanezt akartam neked mondani. Hé! Ne sírj már!- kezdte el törölgetni kicsorduló könnyeim. Egyszerűen olyan jól estek a szavai, hogy nem bírtam visszafojtani a könnyeim.- Gyere ide..!

Azzal karjaiba zárt. Jobb kezemmel hátánál, bal kezemmel mellkasánál szorítottam kabátjának anyagát. Fejem simogatta, míg én csak sírtam csendben.

Kitört belőlem minden. Ami még az életemben történt, amit együtt megéltünk és az a hirtelen elválás. Egy erőként facsarták össze a szívem. Elviselhetetlenül fájt, de valamilyen szinten a tudat, hogy itt van, és ő is viszont szeret még, valamelyest enyhített a fájdalmon.

Amint abbahagytam a bömbölést, kifújtam az orrom és mellkasához bújtam. Karommal átfontam keskeny derekát és már csak mélyeket lélegeztem kellemes, megnyugtató illatából.

- Hiányoztál Adrian..!- pillantottam fel rá.

Válasz helyett azonban csak elmosolyodott. Megfogta két kezével arcom és egy édes és szenvedélyes csókba invitált.