mikasexualMan kérésére itt is az új rész, remélem tetszik, ahogy a rajz is ^^ És nagyon bocsi, hogy ennyit kellett várnod ^^""

Már egészen kiskorom óta ismertem a híres Uchiha testvéreket, Sasukét és Itachit. Anyám már 4 éves koromtól kezdve cipelt át hozzájuk játszani, ami általában annyiból állt, hogy nyafogtunk az idősebbik testvérnek, hogy foglalkozzon velünk, esetleg Shisuival kergetőztünk, gyakoroltunk. Csak ritkán játszottam a tőlem egyetlen évvel idősebb fiúval, mindig csak gyakoroltunk, hogy egyre fejlettebbek lehessünk és ne nézhessen le minket senki, csak mert fiatalok voltunk. A szüleim büszkék is voltak rám, azonban a velem egyidős gyerekek inkább kirekesztettek, kívülállónak tartottak vörös szemeim miatt, mert vörös szemű csak sharingan használója lehet. Legalábbis szerintük. Nekem egy ideig tetszett ez a szín, egyedinek és különlegesnek éreztem, ám a csúfolás és kritizálás elég erősen rányomta a bélyeget az önértékelésemre, nameg a hazaszeretetemre. 14 éves koromra teljesen megutáltam Konoha faluját, benne egytől egyig mindenkit, a saját szüleimet is beleértve. A sok elvárás, maximalizmus és kritika kicsinált. Így kezdtem el lázadni; nekiálltam lopni, ölni, így egyre nagyobb hírnevet szereztem magamnak, noha nem a jó értelemben. Egy hatalmas fordulópont azonban csak ezek után jött. Ez pedig nem volt más mint a híres-neves Uchiha mészárlás Itachi jóvoltából.

Fogalmam nem volt arról, hogy volt-e rajta kívül más túlélő, de mikor reggel mindenki ezen csámcsogott, elhatároztam, hogy útnak indulok és felkeresem a fiút, mellette akarok harcolni. Nagyjából pár hónapba telt, mikor véletlenül kiszúrtam őt, akkor pedig egyből letámadtam és érvekkel dobálóztam -oké, talán pár kunaival meg robbanó cukisággal is-, hogy miért lennék tökéletes oldalborda. Persze ő nagyon ellenzett mindent és csak azt mondta, hogy menjek haza, vagy akárhova, csak éljek normális életet, és ne őt hajkurásszam és ne akarjak csatlakozni hozzá. De természetes módon nem tágítottam, szóval a nyakán lógtam, miközben folyamatosan veszekedtem vele. Habár ő nem kiabált és végig nyugodt volt, bennem forrt a düh és kissé felemeltem a hangom.

Ezt pedig jó néhány hónapig eljátszottuk, mire végre hajlandó volt többre tanítani, mint amit tudtam. Tanítványává fogadott addig, amíg jelentkezést nem nyerek az Akatsukiba, ahol ő is tevékenykedett. Így ismertem meg Kisamét, aki akkor csatlakozott hozzánk, ha egy küldetésükkor velük tartottam, hogy addig is tanulhassak. A kék férfit nem zavarta, hogy velük vagyok, szertett velem értelmetlen vitákat folytatni. Majd' fél évembe telt azonban, mire az Akatsuki vezére felfigyelt rám, s felkerestek. Természetesen ellenkezés nélkül bele is mentem az egészbe. Így hát elvittek a törzshelyükre, ahol egyelőre társ nélkül voltam, de Pain biztosított afelől, hogy ha küldetésre mennék, kapok magam mellé majd mindig valakit. Így hát be is rendezkedtem, majd elfoglaltam magam.

- Hé kislány!- csapta ki az ajtót Deidara.

- Mit akarsz?- pillantottam fel rá az ágyamból, ahol egy könyvet olvastam. Önvédelmi könyvet.

- Hallom te is képes vagy a művészetre, ahogy én fogalmazok. Tudsz robbantgatni te is?

- Ja, csak nekem nincs 2 undorító nyelves száj a kezemen, ami seggtöréskor bonyodalmakat okozna.

- Nekem legalább nem az eredeti számat kell használnom arra, hogy megrágjam a robbanóanyagot.- vetetette oda félvállról.- Küzdjünk meg, lássuk, hogy ki használja ki jobban az adottságait.

- Inkább húzz el innen, senki nem kíváncsi a szőke gondolataidra.... Barbie.

- Hogy minek neveztél te engem, bikapöcök orrú?- mordult fel, az én ajkaimra viszont egy flegma mosoly ült ki.

- Mi az, nem szereted, ha az eredeti neveden szólítanak?- tettem le magam mellé a könyvet.

- Te kis-

- Deidara, Hanara! Elég, a tagok közt nem tűrök ellenségeskedést!- szólalt meg határozottan és tekintélytparancsoló hangon Pain, mire egy ideges cöccögést hallattam csak, majd végül feladtam, elvégre a főnökkel nem lenne ajánlott rosszban lenni.- Hanara, te mész egy küldetésre. Több milliónyi ryo értékű árajánlat van egy fickó fejére kitűzve. Nem nagy kunszt a fazon, csak befolyásos és rengeteg pénz van a zsebeimben, valamint pár gyilkosság és pénzmosás van a számlájára írva, szóval gondolom ez egyedül is menni fog. Reggel indulhatsz, a részleteket majd hajnalban az idodámban elmondom. Értve vagyok?

- Hogyne, ott leszek.- biccentettem, majd vissza is fordultam a saját világomba.

Másnap ahogy megkaptam a további információkat, az újonnan szerzett köpenyemben, neki is indultam az útnak. Napokat gyalogoltam, mire végre legalább az adott falu közelébe érhettem, így elindultam egy közeli erdőbe, hogy valahol aludhassak, hiszen már alig álltam a lábaimon. Az erdő mélyén azonban nem várt személybe botlottam.

- Sasuke..?- hunyorítottam, ahogy őt szuggeráltam, miképp gyakorolt.- Nocsak-nocsak, Itachi mégsem végzett teljes munkát? Hogy vagy te még életben, Sasuke?- léptem elő a fa mögül, ahonnan figyeltem. A fiú szemei nagyra nyíltak és úgy nézett rám, majd rajtam végig.

- Te meg ki a franc vagy? Ismerlek én egyáltalán?- ragadt kunait és harci állást vett fel, mire széles, kaján vigyor kúszott fel az arcomra.

- Azt hittem ennyire azért nem lehetek feledhető. Vagy a sárm és a nők elfeledtették veled egykori... edzőtársad?- azzal nekirontottam és az elsajátított tűz alapú jutsukkal soroztam meg, amiket szépen hárított, majd viszonzott is. 

- Hanara?- kérdezett rá, mikor a kunaikkal kezdtem el céltáblának használni.

- De még mennyire!- álltam meg csípőre tett kézzel, majd a kezemben tartott kunait eltettem.- Pedig reménykedtem benne, hogy te nem élted meg, hogy ennyi idő után is kimondd a nevem.

- Hah! Annál azért szívósabb vagyok, ezt megtanulhattad volna!

- Hogyne.. Hogy is felejthettem el, hogy még én is rendszerint elporoltam a segged a csatáinkkor.- egy kissé megremegett a lábam és kezdtem homályosabban látni, de próbáltam nem jelét adni túlzott fáradtságomnak.

- Ne legyél annyira nagyra magaddal, csak mert Akatsuki tag lettél, nem lettél keményebb. Ellenben velem, aki sok mindent tanult az évek alatt.

- Hiszem ha látom. A szememben ugyanolyan béna vagy, mint mielőtt elváltak útjai- bassza meg...- azzal elájultam.

Mikor felkeltem, egy fa tövében találtam magam, betakarva, fejem alatt egy párnával. Értetlenül néztem körbe, majd ahogy felkeltem végignéztem magamon. A pár seb, amit a harcomkor szereztem Sasukével, valamint az idevezető út közbeni viaskodások eredményei mind be voltak közötve. Este volt, így a Hold fehéres fénye mindent megvilágított, szóval a közelben alvó fiú testét is. Ajkaimra akaratomon kívül is egy mosoly terült el, majd kisebb hezitálás után megindultam felé. A szuszogó fiú fölött guggoltam, fürkészve sima arcbőrét, amit olyan rég óta nem láthattam. Nem sok minden változott rajta, ugyanúgy nézett ki, csak férfiasabb és izmosabb lett. Eszembe jutott hirtelen minden emlék a gyerekkorunkból, így már csak azon kaptam magam, hogy befeküdtem mögé és magamhoz ölelve a testét, beszívtam illatát, amelynek hiánya már kínzó fájdalommal járt. Erre azonban Sasuke megébredt és már kezdett volna bele a szövegébe, de félbeszakítottam.

- Meg ne szólalj... Csak... aludjunk így. Több ilyen alkalom úgysem lesz, szóval használjuk ki. 

- Idióta...- mormogta, majd vissza is aludt, vele együtt én is.

Reggel a Nap sugaraira ébredtem, ami viszont furcsa volt, hogy még mindig magam mellett találtam az Uchiha fiút, méghozzá nem is akárhogyan! Feje mellkasomon pihent, karjaival átölelt és édesen szuszogva folyatta rám a nyálát. Oké, nekem sem volt ínyemre, hogy tiszta nyál lett a pólóm, de nem tudtam akkor ezzel foglalkozni, csak mosolyogva túrtam a hajába, mire ő morogva belefúrta fejét a melleim közé.

- IDIÓTA, EZT ÁLMODBA SEM MERT MEGTENNI, VAGY KIHERÉLLEK BASZOD!- csaptam tarkón kapásból és azonnal felálltam.

- Mi a fasz bajod van neked?- masszírozta fájó pontját, engem figyelve.- Nem én másztam be más mellé aludni, idióta kiéhezett nőszemély!

- Jesszus, felejtsd is el az egész estét! Nekem dolgom van, szevasz!- azzal felkaptam magamra a köpenyt, s már indultam volna el puffogva, idegesen, de a fiú visszarántott a csuklómnál fogva, így mellkasának ütköztem.- Engedj már el!- kapálóztam idegesen, azonban a fejem vöröslött.

- Csak akkor, ha megígéred, hogy mikor legközelebb látjuk egymást, velem maradsz.

- Akkor remélem, hogy a büdös életben, soha többé nem futunk össze!- sziszegtem idegesen a szemeibe nézve, de ő csak féloldalasan elmosolyodott, majd nemes egyszerűséggel lekapott. Szemeim péklapát nagyságúra kerekedtek ki, majd a pofon csattant is az arcán. 

- Meg ne merd ezt még egyszer tenni, vagy visszacsókolok!- morogtam idegesen, teljesen égő fejjel, mire csak jóízűen felkacagott a fiú.

- Akkor legközelebb találkozunk, szia Hana-chan!- kócolt össze, majd sarkon fordult és ment is a dolgára. Egy ideig még néztem utána, majd végül én is elindultam eredeti uticélom felé, magamban zsörtölődve Sasuke szavain és tettein.

- Idióta faszkalap... Hogy merte megtenni az engedélyem nélkül..?.... És mi az Istenért csókolsz ilyen iszonyatosan jól.....?- motyogtam magamnak, de mégis számhoz érintettem ujjbegyeim, ahol még mindig bizsergett a csók nyoma, s epekedve várta, hogy ismét találkozhasson azokkal az Uchiha ajkakkal, mert igenis vágyott az ismétlésre. Halványan mosolyogva, zakatoló szívvel kerestem a célpontom, de fél szemmel mindig azt lestem, hogy esetleg ismét meglátom majd Őt.