Itt is az új rész bsd_simp kérésére, remélem tetszik ^^ Mellesleg még ma kikerül a prológusa az új Bokuto x Readeres könyvemnek, a rész végére beteszem az ismertetőjét, amit leírásba írtam, ha van kedvetek, olvassatok majd bele ^^

Az Akatsukiban régóta tag voltam, az első felvettek közt díszelegtem. Eleinte nem volt fix párom, amúgy is szerettem egyedül elvégezni a munkát, amit Pain kiszabott rám -noha emiatt sokszor hangos veszekedésünk miatt zengett az Akatsuki rezidencia minden folyosója, de ez nem igazán zavart engem-, s egy idő után engedett makacsságomnak, és miután felmértem a feladat súlyosságát, választhattam, hogy egyedül megyek-e, vagy társsal.

Aztán egy nap beállítottak Tobival. Kezdetben nem kedveltem, túl műnek tűnt a pasi, mégis hozzám osztották be. Ezúttal viszont Pain nem tűrt ellenkezést, kénytelen voltam elfogadni, hogy ezentúl nem gyilkolhatok kedvemre, egyedül, semmi bizonyítékkal magam mögött, hogy én tettem volna. Az idegeimre ment a vihogása és a gyerekes viselkedése, szóval minden alkalommal kihasználtam a helyzetet, s amíg ő elment tusolni, addig én elaludtam. Nem akartam miatta éjszakázni, mert kinéztem belőle, hogy még álmában is zavaró személyiség.

- Tobi az Isten húzzon a faszára, nyugodj már meg!- kiabáltam rá teli torokból az egyik utunk során. Már nagyon idegesített, egyszerűen viszketett tőle a bőröm is, s úgy éreztem, menten elpattan egy ér a fejemben.- Mi a jó édes anyádért nem vagy képes kussban lenni? Minek járatod folyamatosan a szádat? Senki nem kíváncsi rád! Én is csak azért dolgozok veled, mert kicseszettül rá vagyok kényszerítve!- ütöttem bele idegességemben egy fába. Nem akartam megütni őt, annyi önkontrollom volt, de valamin le kellett vezessem a feszültséget.

- Tobi sajnálja..- szegte le a fejét, de bennem csak jobban felnyomta a pumpát, s megragadtam kabátja gallérjánál fogva, és nekiálltam rángatni. Hiába volt magasabb nálam, nem érdekelt.

- Szólalj már meg rendesen! Egy faszinak nincs ilyen hangja, vágod? Miért játszod meg magad?!- nem szólt semmit, csupán hallgatott, így idegesen cisszegve löktem meg, s ezzel el is engedtem.- A hangod addig ne halljam, ameddig haza nem érünk..!- néztem rá idegesen, mire bólintott.

Beletelt három napba is, mire mindennel végeztünk és újra rátehettem a házunk kilincsére a kezem. Tobi valóban nem szólalt meg, ami igazság szerint meglepett, de kellemes volt a gondolataimmal lenni ezek a napok alatt.

- Visszaértünk!- kiáltottam el magam mosolyogva, ahogy beértünk, mire mindenki visszaköszönt. Becsoszogtam a közös szobánkba, s levetettem magam az ágyra.- Ah... Teljesen kimerültem..- motyogtam a párnámba. Tobi is leült az ágyára, hallottam, ahogy besüppedt az matrac, majd egy még nem hallott kattanó hang csapta meg a fülem. Kómásan fordítottam el a fejem, s ekkor megpillantottam Tobi valódi arcát. Nem szólaltam meg, csak néztem őt. Néztem, ahogy beletúrt hajába, ahogy felkelt és behúzta a sötétítő függönyt az ablak előtt, majd rásimított hajamra és az ajtó irányába ment.

- Szép álmokat, [Név]-chan.- nem nyávogott, az igazi, mély hangján szólt hozzám. Haloványan elmosolyodtam, majd el is aludtam, miután hallottam kattani a zárat.

~~~

Azóta a nap óta minden megváltozott. Tekintve, hogy a fekete hajú hallgatott rám, s ha kettesben voltunk, igazi hangján beszélt velem, nem játszotta meg magát többet, sőt, még a maszkot sem hordta, ha a szobában csöveztünk.

- Hát te nem alszol?- kérdezett rá, ahogy ledobta a narancs fadarabot az ágyára, mikor észrevette, hogy ég a villany és én is fent voltam még, s épp olvastam egy újonnan beszerzett könyvet.

- Nem vagyok álmos.- vontam vállat, ahogy ránéztem.- De ha te igen, kapcsold le nyugodtan, majd kimegyek a konyhába.

- Ja nem, én sem vagyok túlzottan fáradt.- azzal mellém sétált, leült az ágyamra és kicsit megdöntötte a könyvet, hogy elolvassa a címét.- Ez jó. Tetszetni fog a vége.- eresztett meg egy apró mosolyt.

- Azt mondod?

- Persze. Tipikus nyálas szar, de ettől független jó.

- Van kedved együtt olvasni?- ahogy kérdeztem, kúsztam is arrébb. Tobi egy ideig megilletődötten pislogott, de végül befeküdt mellém, s elkezdett magában olvasni. Egy ideig én is csak ücsörögtem, végül fejem vállának döntve olvastam tovább. Nem sokkal később pedig a férfi is mocorgott, azt a karját fonta körém, ahol a fejem volt, ezzel apró mosolyt csalva az arcomra. Egy idő után már nem tartottam a könyvet, mert elaludtam rajta.

Tobi még olvasott magában egy ideig, de bejelölte azt az oldalt, ahol én abbahagytam. A villanyt a papucsával dobta meg, így az leoltódott, viszont a hangos csattanásra nem ébredtem fel. Betakart engem is, s magát is, meg óvatosan lejjebb csúsztatott engem.

- Ha tudnád, hogy mennyire szeretnélek most megcsókolni, biztosan ismét kiabálnál velem..- suttogta mosolyogva, s végén felkuncogott.- Talán egy nap majd megtudod.. Álmodj szépeket, [Név]-chan..- nyomott puszit arcomra, s mellettem aludt el. [...]

Reggel én ébredtem fel leghamarabb. Nem csak kettőnk közül, de az egész Akatsuki közül is. Egy ideig mosolyogva néztem magam mellett a különösen jóképű és egyre inkább kedvelt férfit, majd végül apró puszit adtam sebhelyére, kiszenvedtem magam karjai közül és kimentem reggelit csinálni magunknak. Nem kellett sok idő, egy órán belül bőven megvoltam a reggeli energia bevitelünkkel, így már siettem is be egy tálcára pakolva mindkettőnk reggelijét.

- Oh, fent vagy? Jó reggelt!- mosolyogtam rá, mikor megláttam komótosan pislogni az ágyamban.

- Jó reggelt.- nézett rám hunyorítva, ám mégis mosoly kúszott ajkaira, mikor meglátta a tálcát.- Az mi?- kérdezte, de beleásított mondandójába.

- Reggeli.- tettem le az éjjeli szekrényre a fatálcát. Tobi felülve nézett a két tányérra és bögrére, majd nagyot pislogva rám.- Mi az?- nevettem fel arckifejezésén.

- Mit szeretnél, sosem voltál ennyire kedves hozzám.

- Csak szeretnék jóban lenni a társammal, tán problémát jelent?- vontam fel egyik szemöldököm mosolyogva.

- Furcsa vagy te nekem..

- Ha nem kell, megeszem a te részed is, ezen ne múljon.- vettem kezembe a nagyobb adagot, mire kikapta markomból és nekiállt enni.

- Köfi.- nézett rám teli szájjal, mire felnevetve elvettem a sajátom.

- Nincs mit, jó étvágyat.

Csendesen falatozgattunk egymás mellett, majd megittuk a teánkat is, amit visszatettünk a tálcára, s már indultam volna meg, de Tobi megfogott a könyökömnél és visszahúzott.

- Hívj Obitonak.

- Huh?-pislogtam nagyokat, de végül elmosolyodtam, mikor rájöttem, hogy az az eredeti neve.- Rendben, Obito.- biccentettem széles mosollyal, mire puszit nyomott az orromra, mibe belepirultam.

- Siess majd vissza.- nézett rám kérlelően, mire felnevetve indultam meg.

- Úgy lesz, nem kell sokat várnod rám.- néztem rá vissza az ajtóból, s összemosolyogtunk.

Azt hiszem félreismertem teljesen őt. Már nem utálom, sokkal inkább az ellentéte. Csak jobban meg akarom ismerni az igazi valóját, a történetét, de ami fontosabb; mellette szeretnék maradni amíg az életünk lángja ki nem alszik.

Ééés a bevezető az új könyvembe :33