Itt is az új rész, hunanimestory kérésére, remélem tetszik ^^

Tsukishima sosem arról volt híres, hogy egy törődő személyiség lenne, vagy különösebben érdekelné mások hogyléte. Én sem így ismertem meg az arrogáns és lenézőnek tűnő fiút. Hűvös volt, szinte tudomást sem vett a létezésemről, ami csak kihívást jelentett nekem, tekintettel arra, hogy én nagyon is vágytam a figyelmére. Hiába jártam el az edzéseikre -kifogásom mindig a Yachival való barátságom volt- de hiába dicsértem meg akár csak őt, akár az egész csapatot vele együtt, egy biccentésnél többet sosem kaptam.

Már épp feladtam volna, fél éves próbálkozásaim sikertelensége végett, mikor egy nap megsimogatta a hajam és úgy biccentett egyet, sőt, meg is köszönte. Akkor feléledt bennem a tűz, teljesen megújult erővel próbálkoztam tovább, miközben lélekben vertem magam, hogy fel akartam adni.

- YAMA-CHAN!- sprinteltem be a 4-es terembe, ahol a szeplőskét kerestem. Nem érdekeltek a furcsa tekintetek, ahogy ez sem, hogy majdnem feldöntöttem a farolásommal egy padot, rátenyereltem a fiú asztalára.

- I-igen?- pislogott nagyokat, ahogy rám nézett.

- Segítened kell... Beragadt az autómatába a kaktuszos üccsim..

- Szánalmas.- nevetett fel a szőke, mire szégyenkezve pirultam fülig.

- Maradj már, nem rajtam múlt, hogy kidobja-e az az ócska masina!- mutattam be neki, mire felkelt a helyéről és elindult kifele.

- Tsukki, hova mész?- nézett utána Yamaguchi.

- Segítek ennek a szerencsétlennek.- mutatott felém és nyurga lábaival, nagyokat lépve sétált ki. Arcom felragyogott, és már sprinteltem is utána.

- Köszi, Tsukishima.- mosolyogtam rá vidáman.

- Ne köszönd, nem kedvességből teszem.

- Hogyne..- nyújtottam nyelvet rá, mire csak megforgatta a szemeit. Ahogy odaértünk az autómatához, egy hatalmasat rácsapott, mire az kiadta az italom.- Uuu, köszi!- kaptam ki a keskeny nyíláson át. Nem szólt semmit, csak elindult vissza, de megfogtam a karját és visszahúztam.

- Mi van?

- Mit kérsz? Veszek neked.- mosolyogtam rá kedvesen, mire meg mertem volna esküdni, hogy arca picit rózsaszínesebb lett, de nem tettem inkább szóvá, hogy feltűnt.

- Nem kell rám költened a pénzed. Van mindenem.

- Akkor is. Na, válassz!- unszoltam, ahogy elengedtem a kezét. Hiányérzetem támadt, ahogy nem értem puha bőrét ujjaimon, de nem akartam, hogy szóvá tegye.

- Akkor csak valami gagyi csokit, ha ennyire ragaszkodsz. Nem hiányzik, hogy rám fogd, hogy elfogyott a pénzed.- felnevettem morcosságán. Végül egy olyan csokit választottam, amit mindig láttam, hogy eszi.

- Tessék, tudom, hogy szereted.- nyújtottam felé a finomságot, mire kicsit habozott, de hiába elvette.

- Stalker...- mormogta, mire felkacagtam.

- Inkább csak figyelek rád.

- Kösz..- hirtelen hajolt ajkaimra, gyors csókot adva és már ment is fütyörészve a dolgára. Én viszont fel sem bírtam fogni, mi is történt, csak pislogtam utána, teljesen vörös arccal.

Másnap felkerestem ezügyben az iskolában, a végeredmény pedig ✨párkapcsolat✨

Én se hittem el, viszont azzal a csütörtöki nappal megkezdődött életem legszebb időszaka. Nem volt sokban más a viselkedése, csak picit birtoklóbb lett, ha együtt sétáltunk az utcán vagy az iskolában, mindig vagy vállaim vagy a derekam ölelte át. Csak akkor volt extra aranyos és bújós, mikor kettesben voltunk. Szerettem, hogy akárhányszor átmentem hozzá, hogy leckét csináljunk, valahogy mindig valami dínós film nézése közben kaptam magam. Akárhányszor hamarabb végeztem, mindig kérte, hogy várjam meg őt, mert nem akarja, hogy egyedül menjek haza. De ő is mindig maradt az én utolsó órámig, szóval nem is volt kérdéses, hogy tényleg megvárom.

Egyik este egyedül voltam otthon, teljesen egyedül, mivel a szüleim éjszakás műszakot vállaltak el a hétre. Szerettem egyedül lenni, de nem akkor, mikor horror film után vagyok. Próbáltam aludni, mindent megtettem, hogy lenyugtassam félő lelkem, de mindhiába. Nehezen aludtam el, viszont rémálomra keltem fel zihálva és leizzadva. Mellkasom gyors tempóban járt fel-le, szemeim összeszorítottam és elsírtam magam, ahogy tenyerembe temettem arcom. Mindig sírtam, mikor túlságosan féltem. Pár nagyobb levegővétel után nyúltam a telefonomért, s már hívtam is Tsukishimát.

- Nem kéne aludnod?- szólt bele köszönés nélkül.

- De kéne, viszont... Nem.. Nem tudok..- motyogtam szipogva, mire hallottam, hogy felült az ágyban.

- Mi a baj?

- Fel fogom rúgni Tanakát, amiért megnézette velem suliban lyukasban azt a faszom horror filmet..- sóhajtottam fel, mire morgást hallottam.

- Átmenjek?

- Csak ha nem gond..

- Idióta, minek lenne gond? Leteszlek, 10 perc és ott vagyok.

- Köszi, szeretlek, Kei.

- Én is téged.

Azzal megbontotta a vonalat. Letettem a telefont magam mellé és miután mesecsatornára váltottam a televíziót, a takaróm gyűrögetve, törökülésben vártam barátomra. Nem kellett sokat várjak, hallottam is a csengőt, így lesiettem az emeletről és nyitottam is az ajtót. Viszont ott nem állt senki. A vér is megfagyott bennem, mikor Tsukki elém ugrott egy "Megvagy!" kiáltással. Felsikítva csaptam pofon és rávágtam az ajtót.

- Bocs, engedj már be.- kopogott az ajtón a fiú nevetve, mire dühös tekintettel, szemöldökeim összevonva nyitottam ki neki újra az ajtót. A fiú arcán tenyerem nyoma piroslott, de láthatóan ez nem igazán érdekelte.

- Észnél vagy? A végén még meghalok szívinfarktusban!

- Tényleg bocs, de megérte.- kacagott szórakozottan a fiú, mire hasba vágtam.

- Köcsög vagy, baszki!- szemeimmel ölni tudtam volna, de a fiú csak hasát dörzsölve kacagott tovább. Puffogva mentem el a konyhába, ahol nekiálltam kakaót csinálni kettőnknek. Kei utánam jött és hátulról átölelve nyomott puszit fejem búbjára.- Ezzel nem teszed meg nem történtté a bunkóságod...

- Majd mindent elkövetek, hogy elfelejtsd.- ölelt szorosabban, mire ajkaimra apró mosoly ült.

- Sok sikert.- paskoltam meg a kezét, mire nyakamba puszilt.- E-ez nem ér...- motyogtam pipacs vörösen. Tudta jól, hogy érzékeny a nyakam és ezt piszok mód ki is használta.

- Szerelemben és háborúban mindent szabad.

- Áhá, szóval te tényleg szerelmes vagy!- fordultam meg és mosolyogtam rá. A szőke fiú elpirult; azt mondta már, hogy szeret, de azt sosem mondta ki, hogy szerelmes is belém. Tudtam, hogy így van, de jól esett hallani. Nagyon is jól.

- Persze, hogy az vagyok.- próbált nyugodtan és nemtörődően hallatszani, de nem sikerült neki, tekintve, hogy más volt a hangja, az arcáról pedig ne is beszéljünk. Na jó, de. Iszonyatosan édes volt, ahogy arca és füle végei piros színt vettek fel.

- Kis nagy cukim.- öleltem meg szorosan, mire elmosolyodva kifújta a levegőjét és felkapott. Lábaim derekára kulcsoltam, ahogy csak ácsorgott és jobbra-balra dőlögetve ölelkeztünk, fejem a nyakához fúrva, ő pedig enyémre hajtotta kobakját. Percekig csak így voltunk, élvezve a pillantot, meg sem szólalva, mikor azonban eszembe jutott a kihűlni készülő kakaónk, felemelték a fejem és apró puszit adtam szerelmem szájára.- Ki fog hűlni a kakaónk.

- Elhiheted, hogy pont nem érdekel, ha újra lehet melegíteni..- mormogta és fejét hozzám fúrta, mint valami bújós kiscica. Mosolyogva ráztam meg a fejem, majd egy nagy puszit adtam a hajába. Kezemmel hátát és tarkóját cirógattam, amibe bele-bele borzongott, ami mosolyt csalt arcomra.

- Nem vagyok nehéz?- kérdeztem rá majd' 10 perc elteltével halkan.

- De, kurvára...

- Akkor tegyé-

- Vicc volt, kicsit sem vagy az, ne legyél seggfej.- paskolta meg a fenekem, mire felkuncogtam.

- Akkor jó..- mosolyogtam rá.

- Na, igyuk meg azt a nyamvadt kakaót, aztán nézzük a Mici Mackót.

- Szupi!- vigyorogtam. A colos letett, kicsit rámelegítettem a kakaóra, szórtam bele pár szem pillecukrot is, miközben ő a TV-n elindította a Zelefántos részt. Letettem a bögréket a kanapé előtti üveg dohányzóasztalra, én pedig elnyúltam a fekvő fiún. Elindotottuk a mesét, néha belekortyolgattunk a meleg italunkba, de csendesen figyeltük mit csináltak Zsebibabáék. Kei a hajam és hátam simogatta, én pedig karját simogattam meg pólója ujját piszkálgattam. Kellemes volt az az este, és külön hálás voltam a fiúnak, hogy velem volt és ahelyett, hogy kommentálta volna mindenféle gúnyos megjegyzéssel a mesét, csendben nézte velem, néha még nevetett is. Mikor meg a karakterekkel együtt énekeltem, legnagyobb meglepetésemre beszállt, így együtt daloltunk Zsebiékkel.

Aznap éjjel sokáig fent voltam ugyan vele, de amint elaludtam, a világ legcsodásabb álmát láttam magam előtt lejátszódni. És mindezt annak köszönhettem, hogy a fiú, aki mindent jelentett számomra, aki mellett a leginkább biztonságban éreztem magam, magához ölelve simogatott álomba, s addig volt ébren, míg én el nem szunyókáltam.