legyen_szep_napod kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Bocsi, hogy kicsit rövidebb, mint a többi, de remélem gond😅

Minden csak egy ártatlan megfázásnak tűnt. Kageyama alig engedett át magához, hogy ne kapjam el tőle, de én töretlenül jártam át hozzá, még ha morgott is érte. Vittem át neki levest, a kedvenc ételeit főztem, átvittem a leckéket is, de néha csak beugrottam, hogy legyen mellette valaki a nővérén és édesanyján kívül is, ráadásul Hinata látogatásai után felüdülés volt számára egy kis csend velem.

Azonban a dolgok nehézkesebbnek bizonyultak, mikor másfél hét után is rosszul volt a fiú. Iszonyatosan aggódtam érte, hiszen nemhogy jobban lett, de még rosszabbodott is az állapota. Alig bírt lábon maradni, beszélni vagy csak levegőt venni. Az orvosok tüdőgyulladást állapítottak meg, ami már legyengült szervezetére elég veszélyesek hatott. Rossz volt hallgatni a könnyekbe futó köhögés rohamait, ahogy azt is, hogy milyen rekedten beszélt.

Egy héten át még ágynyugalommal otthon tartották, de ezúttal én is kiirattam magam az orvossal, hogy mellette legyek. A szüleim belementek, hogy arra a hétre átköltözzek a fiúhoz, ugyanis tisztában voltak vele, hogy mennyire féltettem a fekete hajút. Kags is belátta, hogy jobb neki, ha ott vagyok, így már nem ellenkezett, így Miwa-san és a szülei is nyugodtabban hagyták otthon a fiút. Egész nap sürögtem-forogtam, hol takarítottam, hol főztem, hol pedig barátomnak segédkeztem. Azonban minden nap ebéd után kimentünk a nappaliba tvt nézni úgy, hogy én ültem, Tobio pedig ölembe hajtotta fejét, s úgy feküdt betakarózva. Haját simogatva figyeltem az adást, ami épp ment, de nem tudtam teljesen koncentrálni, hisz a fiú majd' megfulladt párszor.

Viszont az állapota továbbra sem állt jobbra. Egyre jobban aggódtam érte. Alig volt étvágya, innivalót is alig tudtam beletuszkolni, mindene fájt, egész nap csak aludni volt ereje. Nem hittem, hogy nagy baj lesz abból, ha lemegyek a boltba néhány alapanyagért, így egy homlok puszi után vettem is a cipőm. Dudolászva igyekeztem a legközelebbi nagyáruházba, ahol nagyjából másfél óra után értem csak haza, viszont amit láttam, megrémisztett. A fiú éppen összeesett a konyhában, miközben köhögött, de mire összegörnyedt a padlón, még el is hányta magát. A szatyraim elejtve rohantam hozzá, hogy felsegítsem, hogy legalább a pultnak tudjam támasztani ülve, s remegő kezekkel hívtam a mentőket.

Az eset után a fiút bent tartották, így nem lehettem vele mindig. Szinte már szemeit is alig bírtam nyitvatartani, annyira le volt gyengülve, ez pedig csak nagyobb tőrdöfés volt szívemnek. Miwa-san és az anyukája hiába nyugtattak, hogy jobban lesz és hálásak azért, hogy ott voltam a fiuknak, mégis ettem magam meglebül, hogy meg tudtam volna ezt is előzni, ha nem megyek el bevásárolni. Minden nap elmentem meglátogatni, ám rendszerint könnyeim nyelve buszoztam haza. Alig tudtam aludni vagy koncentrálni a tanórákra, gondolataim mind barátom körül forogtak és a lehetséges esetek tengerében szinte megfulladtam.

Egyetlen eset viszont kivágta a biztosítékot. Épp Tobiot látogattam, miközben ágyában feküdtem mellette, ujjaink összekulcsolva feküdtek hasán. Arca az utóbbi hetekben beesett, alig láttam mosolyogni, akkor azonban kicserepesedett ajkai felfelé görbültek, ahogy figyelt engem, miközben meséltem neki az iskolában történtekről. Hideg hüvelykujjával lassan cirógatni kezdte kézfejem, mire boldogan elmosolyodva néztem a fiúra.

- Nagyon szeretlek, tudod?- kérdeztem, majd lágy csókot leheltem leizzadt, forró halántékára.

- Tudom. Én is szeretlek, [Név].- hangja rekedtes volt és iszonyat halk, a következő pillanatban viszont a mellette lévő monitor sípolni kezdett, jelezve, hogy szívműködése leállt. Egy pillanatra lefagytam, fel sem tudtam fogni a helyzetet, majd meleg könnyeim kezdték mosni az arcom, ahogy őrülten nyomkodni kezdtem a nővérhívót, s ezzel egyidőben rázni kezdtem a fiút.

- Kellj fel, Tobio! Ébredj!- ordítottam arcába, de semmi nem változott. A nővérek leszedtek az ágyról, s nyugtatni kezdtek, de semmi értelme nem volt. Összetörtem a karjaikban, ahogy végignéztem, hogy az újraélesztés sikertelennek bizonyult; ahogy életem szerelme és értelme holtan feküdt az ágyban.

Nem akartam elfogadni, de be kellett lássam: Kageyama Tobio meghalt.

~~~

Izzadtan és levegő után kapkodva ültem fel kora reggel az ágyban. Kezem arcomhoz kaptam, akkor vettem csak észre, hogy sírtam. Egy pillanat alatt játszódott le szemeim előtt ismét minden, így fejem fájdalmasan gyorsan kaptam magam mellé, de hatalmas megnyugvást adott, hogy a fekete hajú fiú mellettem szuszogott, egyik karjával csípőm ölelve. Könnyeim ismét megeredtek, de ezúttal a boldogság és megnyugvás könnyeit hullattam. Ahogy Tobio megérezte a meleg cseppeket magára csöppeni, felmorogva ébredt meg, és felnézve rám húzott közelebb magához.

- Mi a baj?- kérdezte morogva a hasamba, ahová fúrta a fejét, hogy érezzem közelségét.

- Csak egy rossz álom..- nyeltem vissza könnyeim, melyeket karommal törölgettem le arcomról.- Istenem, de örülök, hogy életben vagy!- húztam fel magamhoz, hogy megölelhessem.

- Tessék?- ráncolta szemöldökeit értetlenül, de ettől eltekintve visszaölelt.

- Azt álmodtam, hogy meghaltál... Beteg voltál és a szemem láttára állt meg a szíved..- meséltem el a lényeget szipogva, mire csak szorosabban ölelt és fülem mögött a bőrt megpuszilta.

- Jó ideig nem hagylak itt, megígérem, jó? Együtt leszünk ráncos és szottyos, mogorva öregemberekek. Rendben?- suttogta, de szavai minden kinccsel felértek számomra, így elmosolyodva kezdtem hevesen bólogatni.

- Rendben.- szinte megfojtottam, annyira szorítottam magamhoz, de egy szó, egy hang nélkül tűrte, csak hatalmas tenyerével simogatta fel-le a hátam.

- Mit szólnál hozzá, ha ma elmennénk valahova, hm? Csak te meg én? Nem azzal az idióta Hinatával, vagy a többiekkel, csak mi ketten.

- De neked ma nem lett volna programod a srácokkal?- néztem rá szipogva, de elmosolyodott egy kissé, amely oly' ritka csodás pillanat volt, hogy számra nekem is mosoly kúszott.

- A barátnőm fontosabb annál a hülye programnál. Meglesznek ők nélkülem is.

- Tuti?

- Teljesen biztosan tuti.- nyomott puszit orromra, mire felkuncogtam.

- Akkor szuper! Jujjj egész nap veled lehetek!- vigyorogtam rá boldogan, mire mosolyogva megforgatta szemeit és egy apró csókba invitált.