Kiyozumi_Ryu kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

Sosem voltam túl jó a barátkozásban, így nem is tudhattam túl sok mindenkit a barátomnak. Nagyrészt elkerülnek, mert csendes és visszahúzódó, szerintük különc vagyok. Egy ideig nem is volt baj, hogy nem vettek sokan körül, élveztem is az egészet, de ahogy kezdtem felnőni egyre magányosabb lettem. Egyetlen barátom Mei volt, a U.A. kisegítő osztályába járó lány. Sokat beszél, néha kicsit megszállott is, de soha jobb barátnőt nem is kívánhatnék. De persze ő sem ér rá mindig, sokat bütyköl, így hát van, hogy egész héten nem is látom, van, hogy csak pár óráig találkozunk, de ha szerencsés vagyok, akkor napokat is együtt tudunk lenni. Így volt ez aznap is, mikor 2 hétnyi különlét után újra összekoccantunk.

Szombat gyanánt a lány úgy döntött, hogy nálunk alszik, de előtte mindenképpen el akart rángatni a városba körülnézni mindenféle helyen. Eleinte nagyon nem akartam kimozdulni, mert annak mindig az volt a vége, hogy a lány találkozik egy ismerősével, barátjával, ők elbeszélgetnek én meg csak állok kukán és 60x elmondom magamban a Miatyánkot, csak hogy végre tovább mehessünk és legyen elég önkontrollom ahhoz, hogy ne hagyjam faképnél őket. Dehát Mei ismételten meggyőzött, szóval mehettünk is a városba. Eleinte alkatrészeket nézegettünk, majd mivel megéheztünk, beültünk megenni egy kis sütit és meginni egy kis forrócsokoládét a helyzetünkhöz  legközelebb eső kávézóba. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sokat ehetek és alig látszik meg, szóval 3 nyalánksággal és egy nagy bögre tripla csokoládés forrócsokival ültem le Meivel szemben az egyik asztalhoz. A forró ital fújkodása közepette viszont megakadt a szemem valakin. A fiú fülei olyanok voltak, mint egy elfnek, indigókék haja felzselézve állt hátul az égnek, míg arcába frufruja omlott. Feszengett, biztos voltam benne, hogy vár valakire de zavarja a sok ember. Olyan volt, mint én. Attól eltekintve, hogy ő piszok jól nézett ki.

- Tamakinak hívják.- vigyorgott közelebb hajolva a lány, mire értetlenül pislogtam rá, tekintetem elszakítva a fiúról.

- Mi?- ráncoltam össze szemöldökeim, mire a lány nevetésben tört ki.

- Ő is U.A-s diák, harmadéves, a Nagy Hármas tagja, Tamaki Amajiki. Extrém shy a srác és durván nem bírja a tömeget, arról nem is beszélve, hogy ha ideges, nekifordul a falnak. Ezt Midoriya mondta el. Szerintem összeilletek.- arcáról még egy buldózer sem tudta volna leszedni a vigyort, ez pedig egyaránt idegesített és késztetett mosolygásra engem is.

- És épp ezért nem fogok beszélni vele.. Nem vagyok jó a barátkozásban, ő meg valószínűleg szóba sem akarna állni velem, elvégre idegen vagyok számára. Hogy nézne már ki, hogy csak úgy odamegyek, hogy "Szia, [Név] vagyok. Nagyon helyesnek talállak, lenne kedved ismerkedni?"? Megvesztél?

- El sem tudod hinni mennyire bírom, mikor felszólalsz és kimondod a véleményed, ki bebábozódott pillangó! Na, tényleg menj oda.. Én itt leszek, drukkolok és talán nem iszom meg a forrócsokid. Na, mit szólsz?

- De csak, hogyha hétfőn bemenetek hozzád megnézni, ahogy dolgozol a masináidon.

- Szüneted lesz?

- Naná!

- Piszok mázlista vagy, ugye tudod, [Név]-chan?

- Igen, tisztában vagyok ezzel.- mosolyogtam, de arcomról egyből lehervadt, amint barátnőm kb. lelökött a székről.

- Most már menj!

- Hai-hai...- motyogtam, majd nagyot nyelve lépkedtem a fiú asztalához.- I-izé, sz-szia..!- intettem bénácskán, mire a fiú rámnézett, arcáról pedig sütött az értetlenség és, hogy legszívesebben mindenhol lenne, csak nem ott ahol.

- Hello?

- Ööhm... Furán fog hangzani, de l-láttalak egy másik asztaltól és magányosnak látszódtál é-és gondoltam le-lenne kedved beszélgetni?

- BEJÖSSZ NEKI, AMAJIKI-SENPAI!- kiáltott oda Mei, mire arcom vörösbe váltott át és teljes testemben megfeszültem.

- A-aszem megyek... Bo-bocsi..!
Azzal elbotorkáltam a mi asztalunkig és tenyereimbe temettem égő arcom, miközben éreztem, hogy a szívem olyan őrületesen gyors tempóban vert, mint még soha azelőtt. Rá sem mertem nézni a fiúra, annyira szégyelltem magam a történtekért.
Hétfőn Meiel együtt mentünk be a U.A. iskolájába. Gond nélkül bejutottam a suliba, majd amíg a lány órán volt, én sétálgattam a suli területén vagy éppen a büfében ettem, ittam és loptam a suliwifit, de ahogy csengettek, már siettem is a műhelybe és ámulattal figyeltem, ahogy jó barátnőm dolgozott a legújabb baby-n. Mindig is szerettem nézni, ahogy alkot, volt benne valami megnyugtató.

- Kimegyek a mosdóba, rendben? Majd jövök!- intettem a lánynak, majd nagy levegőt vettem, kifújtam és kiléptem a tömegbe. A mosdóig eltaláltam, visszafelé viszont valaki feltartott.

- Szia! Mirio vagyok, most hallottam rólad Tamakitól, hogy hogy itt?- mosolygott rám egy magas, szőke srác, mire teljesen megszeppentem és csak hebegtem-habogtam össze mindenfélét.

- Njajj, Mirio, hagyd szegényt... Minden oké?- fogta meg óvatosan a vállaim egy kék hajú lány, mire összeszorított szájjal bólintottam egyet.- Csak, mint a mi Tamakink.- kuncogott.- Bocsi, hogy feltartottunk, de most hallottuk a barátunkat először egy lányról beszélni.- ajkain kedves, megnyugtató, mégis izgatott mosoly ült.- Remélem megérted, hogy miért ilyen fontos nekünk ez.

- Öh.. Persze, érthető.- biccentettem.- De ő nem tűnt túl boldognak szombaton, szóval nem hiszem, hogy jókat mesélt.- nevettem fel kínosan.

- Viccelsz? Az első mondata az volt, mikor megkérdeztük, hogy milyen vagy, az volt, hogy "kicsit ijesztő volt, de aranyos.. asszem"! Szóval levetted a lábáról!- mosolygott boldogan a lány.

- Oh...- pirultam el teljesen.

◆ ▬▬▬▬▬▬ ❴✪❵ ▬▬▬▬▬▬ ◆

Ennek pedig már lassan egy éve. Azóta valóban összebarátkoztam a fiúval is és a baráti körével is, bár kicsit ijesztőnek tűnt elérni ezt, vettem a bátorságot. Elvégre ezt szerettem volna, nem? Új barátokat szerezni. Mára pedig már sokkal bátrabb és merészebb lettem, hála a barátaimnak és a bíztatsuknak. Tamakival pedig már 3 hónaposak vagyunk. Kicsit döcögősen indult a kapcsolat, de stabil lábakon áll mostanra. Egyszerűen ahogy egyre jobban ismertem meg annál jobban szerettem bele, és elmondása szerint ez vele is így volt. 

- Tamaki~!- szökdécseltem be a szobájába boldogan.

- Szia..- mosolyodott el, mikor meglátott. Egyből bevetődtem mellé az ágyba és hozzábújtam, mire teljesen elpirultunk mindketten, de ettől függetlenül magához ölelt és nyomott egy puszit a fejemre. 

- Tudod... hiányoztál..- motyogtam mellkasába.

- Te is nekem [Becenév]-chan..! Tényleg! Neked vizsgáid voltak most, nem?

- Mh.. De..- egyre jobban nyomott el az álom szerelmem karjaiban. A kellemes illata, a meleg ölelése, a lágy hangja és mindene teljesen megnyugtatott. Olyannyira, hogy a napokon át tartó alvásmegvonást egy szempillantás alatt elfelejtettem és csak arra tudtam gondolni, hogy itt vagyok vele és biztonságban vagyo mellette, nincs mitől tartanom.

- Hogy ment?- cirógatta arcom, mire elmosolyodtam lehunyt szemekkel.

- Négyes mindenből, bőven jó teljesítmény..- ásítottam bele a végébe.

- B-büszke vagyok rád.

- Szeretlek..!- motyogtam elmosolyodva pontosan azelőtt, hogy elaludtam volna.

~ Mesélő szemszöge ~

Tamaki mosolyogva figyelte az édesen alvó barátnőjét. Sosem érezte magát annyira boldognak és áldottnak, mint abban a pillanatban, ahogy szerelme nyugodtan szuszogó arcát figyelte. Nem volt még szerelmes, de amióta csak meglátta [Név]-et nem szabadult meg az eufórikus érzéstől, rózsaszín ködfelhőtől. Maga sem gondolta volna, legmerészebb álmaiban sem, hogy pont egy kávézóban talál rá a szerelem, dehát egy hősöktől nyüzsgő világban már semmi sem meglepő.

- Nem biztos, hogy ezt el merném mondani neked úgy, hogy hallod, de...- kezdett bele halkan, miközben továbbra is gyengéden cirógatta kedvese arcát- nálad jobb dolog sosem történt velem egész életem során. É-én... tényleg belédszerettem és nem tudnám elképzelni az életem nélküled.. És szeretnék majd egyszer együtt élni veled. E-egy szép nagy házban, ahol m-majd gyerektrappolás és boldog kacajok töltik be a teret. Mondjuk ez kicsit túl előrehaladt gondolat..- kuncogott halkan.- De akkor is így tervezem a jövőm. 

Óvatos csókot lehellt [Név] homlokára, majd kicsit szorosabban fonta karjait a lány teste köré. Sohasem érezte még azt, hogy akkor is túl távol lesz tőle valaki, amikor szorosan hozzá van préselődve. Szíve sosem dobbant még akkorákat, mint mikor a [Hajszín] hajú lány a közelében volt, vagy csak a hangját hallotta. Vele önmaga lehetett és sosem lesz elég hálás a lánynak, amiért annyit segített neki fejleszteni az önbizalmát és szociális képességeit. Mindenért hálás volt neki, sok mindent tett érte a lány, amiről nem is tudott, mert teljesen magától értetődőnek tartotta, hogy megteszi a fiúért, akiért az életét adná.

- Jól hangzik...- motyogta a lány, majd már valóban, több ezer méter mélyen vissza is aludt, nyálát barátja mellkasára folyatva, Tamaki számára aranyosan, halkan horkolva.

- Én is szeretlek..!- mosolygott elpirulva a fiú.