egyrandomcsaj kérésére :3 Remélem tetszik <3 

Vámpír vagyok. A nevem [Név] Kuran. Kaname a bátyám, Yuki pedig a húgom bár ezt ő még nem tudja. Még csak 700 éves vagyok.

Nem igazán vagyok jóban a többiekkel az éjjeli tagozatból, nagyjából csak Kain-nal és Shiki-vel.

- [Név] segítenél egy kicsit?- kérdezte egy lány.

- Hm.. miben?- kúsztam mellé, mire megmutatta a feladatot.- Nem, kérd meg Akatsuki-t.

- Mi van velem?- sétált oda az említett.

- Drága, egyetlen Kain... Lennél olyan kedves, hogy segítesz eme elveszett léleknek?- mosolyogtam rá csábosan, mire sóhajtott.

- Miért használod ki őt, [Név]?- kérdezte Ichijo.

- Hagyj már békén! Foglalkozz a saját dolgoddal!

- Miben?

- Imádlak Kain!- kacsintottam majd folytattam tovább antiszociális életem. Ami abból állt, hogy senkihez se szóltam csak mangát olvastam.

Épp volt egy nagyobb szünetünk mikor úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kicsit sétálni.

Na persze ez nekem sem megy ám olyan könnyen. De nem ám, nem is én lennék!

Azt hittem elfogytak a lépcsőfokok.. hittem..

Majdnem olyat borítottam, hogy beleremegett volna a suli.

Azonban minden jóban van valami rossz. Nem estem el, viszont Ichijo kapott el.

- Nincs semmi baj?

Tch.. az az átkozott, idióta mosoly..

- Nincs.. Kösz..- kaptam ki karom kezei közül mikor már végre normálisan álltam.- Meg amúgy is, követtél?- néztem rá fintorogva.

- Nem követtelek. Mattaku miért is segítettem neked?

- Én magam sem értem Ichijo..- indultam el, de visszanéztem.- De azért köszi!- mosolyogtam rá halványan. Láthatóan meglepődött és egy nagyon gyenge pír jelent meg arcán, ami aranyossá tette.

Oké [Név] kezdesz becsavarodni! Mi az, hogy aranyos? Ichijo és az aranyos két külön fogalom!

Észre sem vettem, hogy utánam jött.

- Gááááh! Idióta!- kezdtem csapkodni a fejem.

- Öhm.. mentőt ne hívjak?

- Hah?- fordultam hátra.- Te.. mikor és hogy és miért vagy... Boszorkány!- mutogattam rá ijedten. De ő csak nevetett. Az a nevetés.. na jó [Név] vagy befejezed vagy befejezed!

- Nem, csak vámpír. Pedig menő lenne!

- Aha, mintha érdekelne..- fontam kezeim össze melleim előtt.

- [Név].. te.. etooo.. miért is utálsz engem?

- Mert idegesítesz! Na.. na és te?- néztem rá vállam felett.

- A modorod és a viselkedésed miatt. Nagyon gonosz tudsz lenni.

- Jajj, hogy oda ne rohanjak! Ha nem tetszik a viselkedésem, el lehet húzni vámpírkám!

- Pontosan erről beszéltem. Valaki közeledne de te egyből ellököd. Csodálom, hogy Shiki-vel és Akatsuki-val egyáltalán jóban vagytok.. Te az idők végezetéig a velejéig romlott és utálatos leszel.

- Ha csak ennyit akartál akár el is mehetsz..- suttogtam, mire elviharzott.

Kerestem egy fát minek a tövében leültem és sírtam.

Idióta Ichijo.. Mintha bármit is tudnál velem kapcsolatban.. Mindent tudtam.. mindent. Nem kell még az orrom alá is dörgölni. Ezért nem nyílok meg mindenkinek. Ha tudná mit akartam tenni.. Remélem Kaname nem mondta el.. Akkor még azzal is basztatna!

Gondolataimból a csengő zökkentett ki.

Visszamentem a terembe és az órán próbáltam a lehető leg feltűnés mentesebb maradni. Mint egy szellem. Ott vagyok, de senki nem lát.

- Hé [Név]!- szólt nekem az óra végén Akatsuki.

- Hm?

- Sírtál.

- Örülök, hogy jó a szemed Kain.- hajtottam a padra a fejem. Viszont két oldalamról valakik mellém csúsztak.

- Mi a baj?- kérdezte Shiki meglepően több érzelemmel a hangjában mint amire számítana az ember.. vagy vámpír.

- Én vagyok a baj..- szipogtam.

- Húgom, mi bajod?

- Semmi Kaname, hagyj egyedül..

- Mint azon az éjjelen?

- Ne! Hozd! Fel! A kibaszott múltat, rendben?!

- Moderáld magad!- rivallt rám.

- Értettem bátyám!- mondtam gúnyosan, mire végre elment.

- [Név] én nem értem. Miért lennél te a baj?- kérdezte Kain.

- Ichijo rátapintott az igazságra velem kapcsolatban. Mindig is egy utálatos, velejéig romlott nyomorult leszek.. gyenge vagyok. Lelkileg a legjobban...

- Ugyan már [Név]..- ölelt magához szorosan Kain.

- Mibe fáradt volna el a lelked? Sajnáltatod magad össze-vissza, holott semmi bajod nincs.- fordult hátra a szöszike.

- Semmit nem tudsz te rólam! Igenis van bajom csak az kibaszottul nem rád tartozik!

- Már miért is nem?

- Mert ez nem és kész. Azoknak mondom el akikben megbízom.

- Ó szóval bennem nem bízol?

- Miért kéne bízzak benned? Pont benned, aki szerint mindig ilyen maradok!

- Na hagy halljam mi az a nagy titok amit rejtegetsz mindenki előtt!- csattant fel és idegességében rácsapott a padomra.

- Meg akarok halni..- suttogtam magam elé.

- Nem hallom [Név]!- emelte füléhez a kezét míg gúnyos hanga csak visszhangzott a teremben.

- MEG AKAROK HALNI, AZ ISTENÉRT MÁR, IDIÓTA!- ordítottam rá. Mindenki totálisan lefagyott. Senki nem szólt egy szót se.

- Mi?- nyögte ki Ichijo ezt az egy szót, hatalmasra tágult szemmel.

Nem szólaltam meg csak kirohantam a teremből, egyenest a lány WC-be ahol az egyik fülkébe bezártam magam.

Lerogytam a földre és zokogtam.

Sok mindenen mentem keresztül. Olyanokon amin szerencsére a bátyámnak nem kellett.

Megerőszakolás, erőszak, folyamatos beszólások, fenyegetések és visszautasítások.

Így nem is csodálom, hogy ilyen szörnnyé váltam.

Dörömbölni kezdtek az ajtón, de nem törődtem vele.

- [Név]! Nyisd ki de azonnal!- hallottam Ichijo hangját.

- Menj el!- mondtam szakadozottan.

- Én nem ezt akartam kihozni ebből! Sajnálom, oké? Csak engedj már be!

- Süket vagy? Azt mondtam menj el.

- Várj. Majd én.

- Rendben.

- Húgom, kérlek nyisd ki. Beszéljük ezt meg.

- Kaname, ezzel nem fogsz sokra menni, az évek alatt.

- Az évek alatt azt tanultam meg, hogy ne hagyjalak egyedül.

- Ez is igaz..- szipogtam.- De ettől még nem felejtek el semmit amit velem tettek. Pláne nem azt amit ő mondott.

- Ő? Ki az az ő?- kérdezte Ichijo. Felkeltem a földről és kinyitottam az ajtót.

- Te.- néztem a szemébe.

- Én?- zavarodott egy pillanat alatt össze.

- Igen.- bólintottam.

- Miért én? Mit mondtam?

- Még gyerek voltál, mikor azt mondtad, hogy engem sosem vennél feleségül mert borzasztó lennék annak.

- És ezt te ennyire a szívedre vetted?- kérdezte mire bólintottam. Elmosolyodott.- Nem tanultad meg, hogy ezek csak viccek? Ez mondjuk egy olyan volt aminek a fordítottját kéne venned.

- A.. fordítottját?

- Te lennél a világ legjobb felesége, épp ezért vennélek el.

- Nem értelek..- ráztam meg a fejem.

- Hagy értessem meg ezt veled. Megengeded?

- Azt hiszem..

- Kapsz azután 5 másodpercet, hogy felpofozz, rendben?- kérdezte mire csak értetlenül bólintottam egy aprót.

Közelebb lépett és megfogta az arcom. Egyre közelebb és közelebb hajolt, míg végül megéreztem simogató leheletét ajkaimon.

Aztán már egy csókban forrtunk össze.

Élveztem, hiszen a lelkem mélyén már évek óta vártam. Beletúrtam szőke fürtjeibe, ami olyan selymes volt, hogy egész nap azokat fogdosnám. Ajkai méz édesek és olyan mohók mintha attól félne ez az első és az utolsó, hogy engem csókolhat.

Keze derekam erősen, de mégis kissé gyengéden fogtak. Mintha azt hinné bármelyik pillanatban összetörhetek.

- Egy... kettő.. három... négy.. és öt.- számolt miután elengedett.- Nem pofoztál meg!- mosolyodott el.

- Majd még megütlek, mi?- mosolyogtam és megöleltem.- Azt hiszem ki merem neked mondani Takuma...

- Én is szeretlek!- vágott szövegembe bele.

- Mi? Komoly?- néztem fel rá.

- Teljesen!- bólintott.

- Szeretlek Takuma!- csókoltam meg ismét. Most már boldogabban.