Hitomi_Yuki kérésére meg is jött az új rész, amivel együtt a kéréseket is megnyitom ^^ A rész végén van még néhány dolog, amit el szeretnék mondani a megnyitással kapcsolatban. Nade... Remélem tetszeni fog a rész ^^

10 éves korom óta egyedül vagyok. Nincs senkim. Egy kisebb városka legszélén, majdnem a semmi közepén élek. Anyám belehalt a születésembe, apám nevelt. De őt elkapták. Azóta pedig magamról kell gondoskodnom. Nem bírom az emberi étket, így méginkább gyűlöltem magam.

Gyűlöltem, hogy akármennyire is nem akarok, rátámadok másokra, ha nagyon éhes vagyok. Gyűlöltem, hogy miattam halt meg az anyám, így apám szívének egy darabját elvettem. Gyűlöltem, hogy az én gyerekes hisztim miatt találtak rá apámra, s végezték ki. Gyűlöltem, hogy mindenki szemében a félelem csillant, akárhányszor velem találkoztak. Gyűlöltem ahogyan kinézek, de még annál is jobban gyűlöltem saját magam. Hogy egy szörny vagyok. Egy szörny, aki fél, aki retteg a haláltól. Aki semmire nem hasznos és ártatlanokat bánt a maga céljából.

Minden nap bementem a város középpontjába. Nem vásárlás, ne evés céljából. Legalábbis általában. Azért megyek, hogy ne szigetelődjek el teljesen. Hittem abban, hogy képes lehet valaki arra, hogy engem szeressen. Elvégre az apámat is haláláig szerette anyám. Talán még a síron túl is. Reménykedtem, hogy bár nem érdemelném meg a szerelmet, talán egyszer rám talál. Bár ez is olyan mese, amivel csak álomba ringatom magam és elterelem a figyelmem az éhségről.

Mára már 7 éve gondoskodom magamról. Mint minden 7. nap, azon a napon is elmentem enni valamit. Ennyit bírok ki élelem nélkül. 3 napot. Nem sok, de sokak életét hosszabbítom vele. Az ember, akit megölök, nagyjából 4 napra elég. A többi nap pedig nem eszek. Mivel sosem nyílt tereken ölök, így most is csak elsőnek körbenéztem. Kerestem valakit, akinek nem vida az aurája, hogy legalább valami emós, életet eldobni akaró embert találjak. Mikor végre olyan helyre tévedt, ahol nem voltak sokat, berántottam egy sikátorba. A száját befogtam és a segítségkérő szemeibe néztem. Félt. Menekülni akart.

- Sajnálom.

Suttogtam meggyötörten, majd a kaguném előhívva döftem át a szívét. Ezzel pedig a nő, ki a karjaimban volt, eltávozott az élők sorából. Daraboltam is fel, hogy könnyebben elszállíthassam haza, mikor valakit megpillantottam. Pontosabban csak azután, hogy rámkiabál.

- HAGYD BÉKÉN!- egy fehér hajú személy rohant felém, én pedig lefagytam. Még sosem kaptak rajta, így iszonyatosan megijedtem. Végül otthagytam a hullát, s neki kezdtem a futásnak az ellenkező irányba. Az a valaki tovább üldözött, én pedig nem voltam jó kondiban, így kezdtem kifáradni.- GYERE IDE, HALLOD?- kiáltott utánam.

- NEM TEHETEM!- kiabáltam vissza sem nézve. Apámnak megfogadtam, hogy vigyázni fogok magamra és sokkal ügyesebb és óvatosabb leszek, mint amilyen ő volt. Ez volt az utolsó kérése, mielőtt magamra hagyott, így nem engedhettem, hogy elkapjon. De megtörtént. A kezem kifacsarta, s a földre küldve szegezett kést a nyakamhoz.- Kérlek... Hagyj elmenni..- sírtam el magam. Nem aktiváltam a kaguném, nem tettem semmit, amit egy ghoul tenne ilyenkor, hogy elszabaduljon. Egy hétre egy hulla bőven sok.

- Aaaa~ Unalmas vagy..- fintorgott.- Miért nem védekezel?

- Ma már öltem... Ne-nem fogok mást is bántani..- ficeregtem alatta még mindig sírva.- Kérlek... Hagyj elmenni!

- Na még mit nem!- torkomhoz nyomta a kést, mire a vér is megfagyott bennem. Éreztem, ahogy lassan végigcsorognak a meleg vércseppek a nyakamon, ettől pedig rosszul lettem.

- Hányni fogok..- suttogtam.

- Mi?

- El fogom magam hányni... Csak a kést vedd el.- nagy nehezen valóban elvette onnan a vágóeszközt, én pedig ahogy ezt megtette, kiadtam magamból az kávét, amin eddig 3 napig éltem. A fiú megdöbbentve figyelte, ahogy a savas, undorító lötyi távozik ki belőlem, miközben én köhögök és prüszkölök.

- Na eddig még senki nem reagált így rám.- nevetett fel a fiú, ki még mindig rajtam ült.

- Nem bírom a saját vérem...- nyögtem ki nehezen, majd továbbra is köhögtem, s köptem egyet magam elé.- Ahogy a hányás szagot se, szóval...

- Engedjelek el?

- Ha megtennéd...

- Nekem abból mi hasznom származna?

- Nos.. Ne hányok ide még többet és nem kell velem vesződnőd?

- Egyet kérdezek... Te vagy a Holló?

- Mi? Nem! Vagy legalábbis nem tudok ilyen becenévről.

- Akkor mégis ki a fene vagy te?

- [Teljes Név]. Tudtommal nincs más, ahogy hívnának.

- Feleslegesen pazaroltam az időm...- morogta az orra alatt.- Most az egyszer hagylak futni. De ha ismét találkozunk, megöllek.

- Rendben...

Azzal leszállt rólam, én pedig gyorsan fel is keltem a hűvös betonról, s a csuklóim dörzsölgettem, ahol lefogott. Nagyon fájt, de örültem, hogy megmenekültem. Már csak abban reménykedhetek, hogy nem fog erre járni mikor vadászok. Egy utolsó pillantást vetettem az engem vizslató fiúra, majd elindultam mellette.

- Hova hova?

- Nem hagyom ott a holttestet. Ne hiába haljon meg szegény.

Kénytelen volt beletörődni az álláspontomba, így csak bólintott, majd dudolászva tovább is állt. Én hazacipeltem nagyjából egy óra leforgása alatt a testrészeket s neki is kezdtem elfogyasztani egy keveset belőle, hisz iszonyat éhes voltam már.

~ Time Skip ~

Lassan 2 hónap eltelt. A tavasz végre igazán beköszöntött ebbe a kis városba. Szerettem ezt az évszakot, sok boldog emlék köt hozzá. Mára valamivel jobban vagyok. Úgy értem, hogy érzelmileg. Kezdek egyre jobban elfogadó lenni magammal kapcsolatban. Beletörődtem, hogy nem tehetek semmit az ellen, hogy ki vagyok és, hogy milyen vagyok. Egyre jobban viselem az embereket is, és bár ölni még mindig teljes szívemből gyűlölök, úgy tűnik, hogy kezdi a szervezetem egyre inkább elfogadni ételnek azt, amit az emberek esznek. Úgyhogy nagyon remélem, hogy sikerülni fog az átszokás.

Épp a városka egyik parkjában sétálgattam. Szerettem oda lejárni, sokat mentem oda, az ismeretlennel való találkozás előtt is. De azóta nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ki lehetett az a srác. Persze nyomozni nem akartam, mert nem vagyok megszállott, csak érdekelt. Akkor is rajta rágódtam, mikor csodával határos módon megpillantottam rajzolgatni az egyik fa tövében. Csendesen felé sétáltam s meglestem mit is alkot.

- Szépen rajzolsz.- szólaltam meg egy idő után.

- Köszi?- nézett hátra.- Áh, te vagy az a gyi-

- Ne hívj úgy. De igen. Még egyszer köszönöm, hogy hagytál elfutni.

- Köszönheted is.. Le lettem szidva miattad.

- Oh.. Ne haragudj.. Leülhetek?

- Ülj csak.- mosolyodott el, s bólintott. Én leültem mellé, és figyeltem, ahogy rajzolgat.

- Amúgy... Mi is a neved?

- Suzuya. Suzuya Juuzo.

- Hm... Szép név..- dőltem neki mosolyogva.

~ Time Skip ~

Eltelt egy év. Juuzoval azóta pár hónaposak vagyunk. Csak hogy pontosítsak nektek, 5 hónaposak leszünk 2 héten belül. A mai napra nem volt semmi teendője, szabadnapot kapott, így együtt töltöttük az időt. Nem akartunk a nyüzsgő Tokyo városában maradni, így kiutaztunk hozzám. Odahaza pedig összebújva néztünk filmeket. Ez lett a kedvenc randi fajtánk, ha ezt lehet annak nevezni. Nagyon szerettem ha a karjaiban tart, mindig biztonságban éreztem magam tőle.

- Juuzo?- pillantottam fel rá a filmnél, ahol a nőt megmentette a főhős.

- Igen?- nézett rám kíváncsian.

- Köszönöm.

- Mit?

- Már nem félek. Már nem utálom magam. El bírtam fogadni magam. És mindezt csak és kizáróan neked köszönhetem.

- Ugyan, [Név]-chan. Én nem tettem semmit. Egyedül annyit, hogy nagyon szeretlek.- kuncogott fel mosolyogva.

-  Awww Juuzo~!- vigyorodtam el és boldogan megcsókoltam.

Úgy hiszem, hogy az én Boldog Befejezésem még csak most kezdett el megíródni. Mindenkinek joga van a szeretetre, arra, hogy szeretve legyen. Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen. Hogy elfogadja magát, hogy ne rágódjon minden kis hülyeségen. Hogy valaki elmondja nekik, hogy milyen fontosak, hogy milyen gyönyörűek és mennyire tökéltesnek látja őt minden hibájával együtt.

Na és akkor a rész végi kis mondandóm. Egyrészről a részkérésekről lenne szó, másrészt, pedig egy hatalmas köszönet.

Elsőnek: Nagyon köszönöm a majdnem 55k megtekintést ezen a könyvemen, iszonyatosan nagy dolog ez számomra és nagyon boldoggá tesz, hogy szeretitek a munkásságom.

Másodjára: Mindenkinek még egyszer nagyon boldog újévet szeretnék kívánni, az én 2019-es évem bearanyoztátok ❤❤

Végül pedig: A kéréseket ugyan megnyitom, de úgy döntöttem, hogy hónaponta váltakozik majd a nyitva-zárva. Mivel elég elfoglalt vagyok, így a munka mellett nem biztos, hogy olyan könnyen fog menni az, hogy sok ideig nyitva hagyom a kéréseket. Úgyhogy ebben a hónapban lehet kérni és egyszerre maximum 2 részt vállalok emberenként. A kérésekhez kérlek írjatok majd valami kis elképzelést, egy aprócska kis mondat vagy egy zene amiből ihletet meríthetnék, nagyon sokat segítene, hogy olyan kapjátok tőlem, amit szeretnétek. Kéréseket vagy ide, vagy privátba légyszi, mert bár már felírom őket, de mivel balfasz vagyok, elveszítem az adatokat vagy elhagyom a papírt. Szóval ha nem szeretnétek, hogy előforduljon, hogy egy beígért részt nem írok meg, akkor kérlek ide vagy privátba tényleg. Nem akarok keresgélni a részeim alatt elszórva, hogy mi az amit még nem írtam meg, szóval légyszi Babócák 🙏🏻! Valamint a leírásban a könyvben megtalálható, hogy mi az amiből vállalok, légyszi olvassátok mielőtt kértek. Köszike~! Love ya'all ❤❤